Hol a vége a csőcserének?

Miután visszabontottuk a lakást a feltöltésig, az új aljzatbeton előtt el kellett helyezni a csöveket. Egyfelől a villanyvezetékek üres csöveit, másrészt a víz-, és csatornacsöveket. A strangok elképesztően rossz állapotban voltak, az eternit lefolyó repedésein csorgott a szennyvíz, ami persze akkor vált láthatóvá, amikor kibontottuk: megszabadítottuk a rabicfaltól és a csempétől.

A házi legenda szerint az ezredfordulón volt valami probléma a lefolyóval, és azért, hogy az idős tulajdonos (akinek az örökösétől vettem meg most a lakást) fürdőszobáját ne verjék szét, a lefolyóproblémát az alatta lévő lakás konyháján keresztül oldották meg. A szennyvízlevezető csövet pedig egy gipszkarton-bővítménnyel takarták el, úgy ahogy. A szerencsétlen, második emeleti lakó a konyhájában hallotta, ha felette lehúzták a wc-t… Amikor megvettem a lakást, megígértem az alattam lévő lakónak, hogy ezt az ügyet rendbe tesszük – nem csak a lakásomon keresztülmenő strangot cseréljük ki, hanem azt a „kinövést” is.

Csakhogy a feltárás után derült ki, hogy a probléma sokkal bonyolultabb ennél: ahogy a korábbiakban már leírtam, ezt a házat több ütemben építették, bővítették. Az 1880-as években épült bérpalota a második emeletig tartott, a harmadik és a negyedik emeletet csak 1914-ben húzták rá, amikor az eredeti lefolyó vonalát némiképp módosították. Ez még nem lett volna baj, ha az 1970-es években nem pont erre a részre építették volna azt a gyűjtőkéményt, amibe a fürdőszobák gáz-boylereit kötötték. Amikor az ezredfordulón az eternit cső ezen a kritikus szakaszon „eleresztett”, a csőcserét már nem lehetett a kéményen keresztül megoldani, ráadásul egy födémgerendát is meg kellett kerülni – ebből adódott az a fura megoldás, hogy a harmadik szint alatt, a födémgerendát és a kéményt megkerülve kötötték be a csatornát, már a második emeleti lakás légterében . Mellesleg, a totál rozsdás vízfőnyomócső is itt kanyargott össze-vissza.

Az előző lakás felújításakor a strang-problémát bejelentettem a közös képviselőnek és a biztosítónak is, mert ennek megoldása nem a lakástulajdonos feladata, hanem a közös képviseleté.  A közös képviselő ragaszkodott az ő szerelőjéhez, ami nem is lett volna baj, ha olyan munkát végez, ami számomra is elfogadható minőségű, de nem volt az. Az én szerelőm rakta rendbe a másik munkáját, hogy aztán nyugodt lelkiismerettel körbe lehessen építeni.

A kritikus szakasz mindig a födémtestben maradó csonk…

Most eleve bekalkuláltam, hogy a strangcserét én finanszírozom, az alsó szomszéd felső szakaszának rendbetételével együtt. A házi legenda alapján azt gondoltam, hogy ez nem lesz gond, hiszen csak folytatjuk az egyenes csövet, ami a negyedik emeletről jön. Amikor kiderült, hogy mi a valódi helyzet, akkor nem tehettünk mást, mint kicseréltük az egyébként borzalmasan amatőr módon odakanyarított csövet, ezzel megszüntettük ezen a szakaszon a szennyvízszivárgást is, ami a korábbi, slendrián munkából fakadt, kicseréltük a rozsdás vízvezetéket, majd hangszigetelővel alaposan kitömködve a réseket, visszazártuk a gipszkartont. A födémben lévő hatalmas lyukat felülről a dupla rétegű betonozással megszüntetjük, de az is nyilvánvaló, hogy a negyedik emeleten lévő eternitcső és a másodikon keresztülhaladó rozsdás vízvezeték időzített bomba, csak azt nem tudjuk, hogy mikor fog robbanni, vagyis mikor mennek szét ezek az elhasználódott csövek.

Ha jól működik egy közös képviselet, akkor minden egyes lakásfelújítást, mint alkalmat megragad arra, hogy ezeket a közös vezetékszakaszokat felújítsa, az egy strangon lévő lakások tulajdonosait is arra ösztökéli, hogy a lakásfelújítás ne álljon meg a privát terület határán. Ugyanis a mi esetünkben, mind a felettem, mind az alattam lévő lakást felújították pár évvel ezelőtt, ám a régi strangokat otthagyták. Ha az alattam lévő lakásban szétmegy a vezeték, akkor legfeljebb nem lesz egy darabig víz nálam, ám ha a felettem lévő lakás eternitcsöve fárad el véglegesen, akkor elöntheti a szennyvíz az én lakásomat.

Utóirat: 2014. áprilisában kezdtük el a kartonozást… és amikor a kartonosok a strang felső szakaszához közel építették a szerkezetet, kiderült, hogy bizony „izzad” a lefolyó… a felső szomszéd fürdőszobáját szét nem vertük, de kétségtelen tény, hogy meg kellett bontani, amivel nem csupán kellemetlenséget okoztunk, hanem azt is, hogy az eredeti csempét nem tudtuk pótolni, csak valami hasonlóval… viszont kiderült, hogy csak egy 50 cm-es szakaszt hagytak benne a födémtestben, amikor ők újították fel a fürdőszobájukat – vagyis, meg lehetett volna oldani a problémát korábban, ha van olyan felelős közös képviselet, amely ilyen „apróságokkal” is törődik.

A sorozat ITT kezdődött.

A következő pedig itt olvasható…

A XIX. századi életforma tükre…

Az egyik szomszédom azzal lepett meg, hogy el akarja adni nemrég felújított, nagy lakását, mert nem tudnak aludni éjszaka az utca zajától… Döbbenten néztem rá, hiszen ugyanabban az épületben én édesdeden alszom a ház halotti csendjében… Ja, hogy a hálószoba az utcára néz…

Hiba, amit ismerve a lakás eredeti alaprajzát, simán meg lehetett volna oldani, ha a felújítás előtt végiggondolják, hogy a mai  adottságokhoz és igényekhez  miként kellene újrafunkcionálni a tereket.

Az udvari szárnyra két hatalmas ablakuk van a harmadik emeleten, a  cselédszoba és konyha volt ott, amiből csinos lakókonyhát alakítottak ki, követve a XIX. századi funkcionális elosztást, ahelyett, hogy a konyhát átvitték volna az utcai fronton lévő nappali terébe, és egy fantasztikus, keleti fekvésű hálószobát alakítottak volna ki maguknak a csendes belső udvarra.

Csak egy nagyon gyors vázlaton, amit kb. egy óra alatt csináltam,  mutatom be, hogy mit lehetett volna kihozni belőle, ha az építés előtt végiggondolják, hogy milyen térkapcsolat célszerű a mai helyzetben… Ezen, nyilván lehet még rengeteget finomítani, egy igazán jól elkészített tervvel sok a vesződség, de már ennyire rövid idő alatt is kiderül, hogy mi az alapvető különbség a XIX. századi elvárások és a maiak között. A ház viszont, bármilyen régen is építették, képes alkalmazkodni a megváltozott életformához, ha megfontoltan látunk hozzá az átalakításnak.

a lehetőség, ami benne volt…

A felújítás, nyilván, nem kevés pénzbe került, csak a gondolat maradt ki belőle, ami a legszélsőségesebb esetben is, maximum az építési költség 12 %-a, de akkor az egész folyamattal járó lebonyolítási munkát is leveszik a megrendelő válláról.

Most viszont, a felújított lakás, hiába költöttek a beépített anyagokra egy csomó pénzt, mégsem jó, az eladással, egy másik lakásba való költözéssel járó procedúra pedig még több energiát és pénzt fog felemészteni. Nem arról van szó, hogy csak ennek a családnak nem jó ez a lakás, és lehet találni olyat, akinek viszont megfelel, mert a XIX. század óta a városi környezet is megváltozott, nem csak az emberek életformája. Vagyis az utcai zaj ma már elérheti azt a kellemetlenségi szintet, ami lehetetlenné teszi, hogy hálószobákat tervezzünk arra a frontra. A rögtönzött vázlattal talán nem oldjuk meg egy kisgyerekes család problémáját, de a lakás ebben az elrendezésben alkalmas lehet egy gyerektelen, ámde otthon dolgozó személy, vagy pár számára, így legalább a váltás lehet sikeres.

Ha egy országban az értelmiségiek sem gondolnak arra, hogy a lakásuk felújításuk előtt tervezővel konzultáljanak, akkor ott baj van. Mondhatni, hogy a lakások funkcionális beosztása egy társadalmi helyzet tükre. Magyarországon vannak nagyon igényesen megtervezett, nagyon jó lakások is, természetesen, de most arról a hatalmas masszáról van szó, ami a lakásállomány zömét adja, amely oda-vissza befolyásolja az emberek közérzetét.

Egy kialvatlan éjszaka után az ember morcos az élettársával, a gyerekével, a szomszédjával, a munkatársaival, a buszon közlekedőkkel vagy a járdán haladókkal szemben is. A saját életét és a környezetét is mérgezi az ember kényelmetlen lakása, csökkenti a hatékonyságát a munkában, kisebb az esély a sikerre.

A megfelelő lakáskörülmények megteremtése elemi, gazdasági-társadalmi érdek. Tehát nem arról van szó, amit az építészek oly gyakran emlegetnek, hogy nincs vizuális kultúra, hanem a társadalmi elvárások ezen szintje hátráltat mindent, nem csak az életminőséget.

Az építészeti, szociológiai ismeretekkel nem rendelkező emberek elképzelései a lakásról azokból a tapasztalatokból táplálkoznak, amelyeket addigi életük során láttak. Ha csak a szülei lakását látta valaki, ha  csak olyan lakást ismer, ahol a konyha a lakás egyik végén, a szobák a másikon vannak, akkor önmagától aligha fog rájönni, hogy neki mi lenne jó, amikor felújításba fog.

Az építészek, miután maguk is alaposan megfontolják, hogy mi mindent kellene másként tervezni, mint a múlt században, intenzív kampányba kellene fogniuk, hogy már az általános iskolákban tanulja meg minden gyerek, hogy a ház nem csupán egy sátortetős, kéményes, két-ablakos doboz lehet.

(2015 – nem vártam arra, hogy az építész-társadalom tegyen már valamit, az egy nap a városban bloggal közös szervezésben elindítottuk a workshopokat, amelyeknek pontosan az a célja, amit fentebb kifejtettem: tudatosan formáljuk a környezetünket)

Konyha az én váramban (szerkesztett fotó – Zsitva Tibor eredetijéből)

Részletek – konyha

A hibákkal kezdem:

– A falmélyedésbe, ami a fürdőszoba után maradt azon a falon, elkészült a 2,45 méternyi “főzési egység”, de nagyon hiányzik a vele párhuzamos “sziget”, ami az étkező felé fordul.

Nem esztétikai, hanem funkcionális értelemben.

Különösen, ha vendégeim vannak, kifejezetten zavar, hogy félig-meddig háttal nekik, teszek-veszek a konyhában.

Tisztában vagyok azzal, hogy ezen a kis alapterületen zsúfoltság-érzetet keltett volna, ezért is mondtam le róla, de nem akarom eliminálni a problémát. Amikor a konyhapultból kivágták a mosogatót és tűzhelyt, a “leeső” darabokat megőriztem, és elhatároztam, hogy azokból egy guruló minipultot csináltatok, hogy legalább, amikor vendégeim vannak, ne a hátamat lássák.

Az új étkező-elrendezés a „zsúrkocsival” 2014

2014.05.13 – a tervet megvalósítottam, és ki is próbáltuk: hatan is ragyogóan elférünk! Ha kevesebben vagyunk, mint ahogy a képen látható terítés is jelzi, a konyhához közelebbi rész tálaló funkciót lát el. Egyelőre a pad is remekül funkcionál, de ha nagyon precíz akarok lenni, akkor ehhez az elrendezéshez egy támlás-karfás pad jobban illenék… talán pár év múlva. Most így is szeretem.

Tölgyfa munkapult – szeretem, de nem a legpraktikusabb.

– A beszerelésnél nem voltam elég résen, így a bal oldali fióksor túl közel került a falhoz, néha idegesítően közel, majdhogynem súrlódik – azóta nagyon figyelek arra, hogy a szélső szekrények és a fal között legyen egy „záróelem”, ami kellő távolságot tart.

A probléma az ilyen szűkre szabott helyekkel, hogy már a kivitelezés kezdetén, amikor még aljzatbeton sincs, nagyon pontosan kell dolgozni, amit a kőművesek nehezen viselnek – ők  centiméterben mérik a hibahatárukat, az asztalosok pedig milliméterben. Ez majdhogynem kibékíthetetlen ellentét…

Az építkezés irányítójának nagyon észnél kell lenni, és kőkemény szívvel visszabontatni azt, ami nem pontos. A kezdeti pontatlanság végzetes eredményekhez juttathatja az embert, ha ezzel nincs tisztában.

– A magam használatára nagyon jó a tölgyfa-pult, mert én, úgymond vigyázok rá, vagyis rendszeres időközökben kezelem a fát.

De macerás, és ahol vízzel dolgozunk, bizony jobb a kő munkapult – az izraeli háztartásokban erről senki nem mond le, mert szuper-praktikus. A következő konyhám munkapultja tehát kő lesz, kerül amibe kerül… vagy mégsem? 🙂

– Az IKEA mágneses fűszeres dobozai jópofák, de nem praktikusak. Már megvettem a rozsdamentes acél polcokat a páraelszívó két oldalára, a következő építkezéssel egy időben felszereltetem őket.

A fűszereket olyan üveg-edénykékben célszerű tárolni, amelyekbe a megvásárolt mennyiséget bele tudom önteni. Ezekbe a mágneses pogácsákba csak egy zacskó töredékét, ezért nem célszerű a használatuk.

az ideális lábazat az, ami a falon is körbefut… 16cm magas, 12 cm mélyen a bútor alatt

– Ennél a konyhánál jöttem rá, hogy a mosogatógépek miatt a lábazat ideális magassága 16 cm, és a mélységük 12 cm. Így nagyszerűen lehajtható a mosogatógép ajtaja, és a robusztus bútor szinte lebeg ilyen lábazaton.

A kétgenerációs lakás konyháiban a lábazatot burkoltuk – az az igazán praktikus megoldás. Az én váramban csupán lefestettem a lábazatot – nem az igazi.

Ami nem zavar, pedig szokatlan:

A hűtőszekrény és a mikro a lépcsősor alatti szekrényben

– A hűtőszekrény és a mikro kissé „kilóg a térből” – vagyis, a lépcső alatt, egy szekrényajtó mögött húzódik. Ezért mindannyiszor, amikor ki-vagy beteszek valamit a hűtőbe vagy a mikróba, két lépéssel többet kell megtennem. Nem zavar. Viszont jó, hogy a hűtő tere közelebb van a szemmagassághoz. A lakás a belvárosban van, nem vásárolom halálra magamat – fizessen villanyszámlát a szupermarket -, ez a hűtő nekem bőven elég.

– Nincs sütőm, csak mikro. Süteményeket utoljára a gyerekeimnek sütöttem, de sosem jeleskedtem ebben, különösebben. Ezt a problémát meg lehet oldani valamilyen mobil infrasütővel, de egyelőre nem hiányzik.

Amit imádok:

– Egyáltalán, szeretek ebben a konyhában főzni!

Szeretem a mosogatógépet, hogy pillanatok alatt rendet tudok tenni.

Szeretem a fiókokat, hogy mindennek megvan a maga helye, de nincs túl sok szekrény, ami újabb és újabb vásárlásra sarkallna. Ellenkezőleg, időről időre „megszabadulok a feleslegektől”. Legutóbb a kétgenerációs lakásba vittem át minden olyan konyhai használati tárgyat amit feleslegesnek találtam, ott pedig hasznosítani tudják.

Szeretek ebben a konyhában főzni…

– Szeretem a jól megvilágított munkapultot, azt, hogy a felső szekrény alja dupla üveg közé tett világítótest – fényt ad a szekrényen belül is. Sajnos, az IKEA megszüntette a forgalmazását, pedig tényleg praktikus.

– Szeretek használati tárgyakat látni a konyhában. A teaszűrők, bornyitó, a saláta-dresszing, de még a mosogató-szivacs és a törlőrongy (persze csak ha lila) is ott van kézközelben. A vágódeszkának és a hosszú tálcának ott a helye a pulton – amikor nem vagyok Pesten, a takarítónő időnként elsuvasztja a szekrénybe – nem kis bosszúságomra. Nem szeretem a „túl steril” kinézetű konyhákat – egy jó konyhába belefér a „használati rumli”.

– A konyhapult felett 6 konnektor van. A páraelszívó két oldalán 2-2. A jobb oldaliakban a kenyérpirító és a rádió, ami legalább olyan fontos kellék, mint konyhai gépek. Ha egyedül vagyok, a reggeli kávéval együtt „fogyasztom” a híreket.  A páraelszívó bal oldalán lévő konnektorok jók az alkalmi használatú gépeknek, mint a turmixgép, zöldségdaraboló, de sokszor a telefon-feltöltőt is oda teszem, mert a páraelszívó kényelmes polcként is funkcionál.  A mosogató csepegtetőtálcája alkalmas arra is, hogy az átlagnál maszatosabb zöldség, vagy gyümölcsdarabolást is végezhessek – ott is van két konnektor. Ha nagyobb lehet a konyha ennél a minimalisztikus méretnél, akkor nagyon praktikus egy külön szekrényt kialakítani a különböző konyhagépeknek, amelyeket akkor nem kell a fiókból előszedni, hanem használatra készen állnak.

– Bevált a fiókos rendszer az alsó szekrényeknél. Még a mosogató alatt is kihúzható egy mélyebb fiók (26+13 cm), ahol a szemetesedények és a mosogatószerek vannak. Mivel komposztálok és a papírszemetet is szelektíven gyűjtöm, három szemetesem is van, de nem túl nagyok, mert nem szeretek rotható, bűzlő dolgokkal egy légtérben élni. Sokféle szemetesedény-használatot kipróbáltam életem során, de ez a legpraktikusabb számomra.

A sorozat kezdete: ITT

Ez egy lakás a sok közül, nem tipizálható és éppen ez a jó benne. Akit érdekel a lakástervezés mint téma, ajánlom figyelmébe a Kétgenerációs lakás sorozatot és az Építési napló sorozatot.

Füstös konyha – távol az urak lakóhelyétől

A konyha-kitérő talán rávilágít arra, hogy miért rossz a magyarországi lakások többsége. Hiszen az előző részben elemzett konyha egy pár éve épült házban van, már a XXI. században tervezték, csak éppen a XIX-XX. századi életformára. Itt van a kutya elhantolva!

Az új házakban szeretnek „amerikai konyhát” tervezni, anélkül, hogy annak az értelmét felfognák – nem azért érdemes a nappalival egybenyitott konyhát tervezni, mert akkor néhány négyzetmétert meg lehet spórolni, hanem azért, mert a XXI. századi nők nem hajlandók a házicseléd szerepét betölteni még akkor sem, ha egyébként szeretnek főzni és családjukat a legjobb falatokkal kényeztetni. Ezért, az, aki a konyhában serénykedik, mellesleg, ma már egyre több férfi is felfedezte ennek az örömét, szóval, aki a konyhában van, azt nem kell a lakás eldugott szélébe deportálni, hanem részese kell legyen a nappali történéseknek!

A konyha mellett az étkező nem kevésbé fontos része a lakásnak – a tv-re meredő kanapé-tespedtséget sokszorosan megelőző helyen! A jó családi életnek a konyha és az étkező a központja, a lelke – a ház „tűzhely-melege”. Nem véletlenül, az őskortól kezdve, az őszinte térformálásnak a központja volt. A társadalmi tagozódás lökte ki a konyhát a cselédsorba – ideje elszakadni ettől a gondolattól!

A modern konyha felé tett első lépés – a Frankfurterkueche

A gazdag római-kori villákban a füstös tűzhelyt a szolgák hálóhelyeihez közel alakították ki, európai körülmények között, ha lehetett egy alsóbb szinten. Főúri kastélyokban külön épületben volt a konyha, de még a nagymamámék falusi házában is, a „nyári konyha” a lakóépület-rész záró elemeként kapott helyet – onnan fűtötték a kemencét. A XIX. században épült bérházakban rendre megtaláljuk a cselédlépcsőt is, amelyek az utcai frontra települt nagyméretű lakások hátsó, „kiszolgáló” részéhez vezettek, többek közt a konyhához is. Tehát a munkafolyamat piszka (füstös konyha) és a személyzet munkája leválasztásának igénye hozta létre a lakás távoli pontján lévő konyhát.

A XX. század technikai fejlődése, mint adottság és a feminizmus, mint felhasználói igény együtt teremtette meg a mai, korszerű konyhát.

1926-ban tervezték a németországi Frankfurtban az első modern konyhát, egy tízezer lakásos új negyedbe. A nők munkába állása okán a konyha hagyományos szerepe módosult, a tömeggyártás pedig lehetővé tette, hogy nagy mennyiségben, elérhető áron készüljenek a tipizált konyhabútorok. A variálható elemek, és a konyhagépek méreteinek sztenderdizációja újabb lehetőségeket nyitott.

A konyha azóta is szakadatlan fejlődésen megy keresztül – ma a lakás leggépesítettebb, ennek megfelelően a legdrágább része. Az ergonómiai szempontok messzemenő figyelembevételével kell készüljek a tervek, mert a kulcsszó itt is a hatékonyság. Minden évben van valamilyen újítás, ami még jobbá teheti a konyhát, még élvezetesebbé a főzést, az ott-tartózkodást.

De ez csak az érem egyik oldala.

A légtere nyitott, de a munkapult diszkréten takart – konyhaváltozat.

A Magyarországon  használt kifejezéssel,  az „amerikai konyha”, amely nyitott a nappalira és az étkezőre a nők emancipációjának következménye, és nem csodálom, hogy itt annyi az ellenvetés vele szemben – egy ilyen, erős feudális hagyományokat vonszoló országban, ahol a miniszterelnökök észre sem veszik az ocsmány hímsoviniszta megjegyzéseiket, annyira a „világ rendjéhez” tartozik, hogy a családban a nő a házicseléd – „magad asszonyom, ha szolgád nincsen” alapon pedig tovább játszhatja a férfi, a felsőbbrendű úr hitvány szerepét.

Sokszor elhangzik az a kifogás –  most is, egy hozzászólásként -, hogy mi van az „ételszaggal”?

Nos, erről az a véleményem, hogy annak az ételnek, amit az én lakásom konyhájában főzök, és amit a szeretteimnek adok, annak illata van. Jó illata. Más kérdés, hogy az én fürdőszobámban a szomszéd pörköltjének a szaga nem kívánatos, ezért kellenek a szagelszívók. (A ma is még sok helyütt használatos légudvarok áldásos hatásaként kapok ételszagot a szomszédoktól.)

Amikor a konyha a lakótér központi eleme…

Amikor megelégeltem a magyar valóságot és visszamentem Izraelbe, egy évig laktam fiatal izraeliekkel közös lakásban. A nappalink-étkezőnk-konyhánk egy nagy térben volt, oda lépett be az ember a zárt lépcsőházból, egyenesen.

Időnként elragadtattam magam és főztem valamit szombatra. Volt páraelszívó, de ilyenkor kinyitottam minden ablakot a főzés befejeztével, hogy a különböző fűszerek illata, a hagyma és a foghagyma ne ülje meg az egész teret.

Lakótársaim azonban a friss étel illatát imádták, lelkendezve keresték a tűzhelyen vagy a sütőben, hogy mit készítettem. Sosem panaszkodtak az „ételszagra”.

Vagyis ez a „szagérzékenység” leginkább kultúra-függő.

Olyan kultúrákban, ahol felhagytak azzal az álságos kettős életformával, amely szerint van egy, amit a vendég láthat és egy másik, ahogy magunk közt vagyunk, ott fel sem merül az a kérdés, hogy az ételünknek „szaga” van.

Arccal a nappali felé…

A klasszikus  „amerikai konyha” nem egyszerűen nyitott a nappalira, hanem van egy olyan pult-eleme, amely lehetővé teszi, hogy a főzés munkaigényes részeit úgy végezhessük, hogy arcunk a társaság felé. A hely adottságai és az egyéni ízlés szerint ez lehet egy beforduló pult, vagy a mostanában divatos „sziget”, és még sokféle kombináció.

A konyha nem csak főzésre való…

Talán, mert eredendően várostervező vagyok, különösen utálom azt az építészeti felfogást, amely mono-funkcionális terekben gondolkodik. Már huszonévesen kikeltem magamból az általános rendezési tervek ellen, amelyekben különböző színes plecsnikkel jelölték a lakó-, az ipari, a középületeket csoportosító övezeteket, mereven elválasztva őket egymástól. Gyűlöltem a lakótelepeket, mert kisgyerekkorom óta ilyeneken laktam a szüleimmel, miközben a nagymamám Pécs főterén – zongorázni lehet a különbséget!

A hagyományos felfogás a lakás tereit is funkcionális dobozokra osztja, és minél drágább a lakásnégyzetméter, a terv annál apróbb kockológia. Ha sokszobás a lakás, akkor pedig ezeket a kis dobozokat egy terjengős folyosórendszer köti össze, amely alapterülete sokszor felülmúlja egy szobáét.

Amikor valaki megbíz azzal, hogy tervezzem meg a lakása felújítását, akkor ennek a munkának a  legfontosabb része az, ahogy igyekszem feltárni a használók tényleges életének legapróbb mozzanatait. Arra az életre igyekszem tereket kialakítani, amely az övék, ami a lehető legkényelmesebb nekik. Ezért szeretek a megbízóim lakásán találkozni velük, mert a hétköznapi rumli pont arra világít rá, hogy mely részleteket kell jobban megoldani.

Golda Meiré nem volt igazán feminista konyha, de nem is erről híres…

Sok évvel ezelőtt volt egy értelmiségi házaspár, három kamaszodó gyerekkel (Izraelben), akik a koraesti órákban tudtak velem találkozni mert rengeteget dolgoztak. Illedelmesen leültünk a szalonban, aztán eszükbe jutott, hogy együnk valamit, és átmentünk a ház másik felén lévő konyhába. Ahogy egyre barátibb lett a viszony közöttünk,  úgy rövidült a szalonban töltött idő… és ez adta az átalakítás alapját szolgáló térkapcsolatot. A legnagyobb elismerés részükről, hogy az a lakás, amiben korábban sosem találták a helyüket, a felújítás után olyanná vált, ahová szívesen mennek haza.

Golda Meir konyhája nem volt igazán kényelmes hely, szegény Golda forgolódhatott hátrafelé, ha valamit készített a vendégeinek, mégis ebben a helyiségben születtek meg az állam sorsát leginkább befolyásoló döntések.

A jó konyha áldás annak aki főz, és mindenkinek, aki abban a lakásban él, vagy csak vendégként megfordul ott, de a konyha sokkal több is annál, mintsem elkészítsünk ott valamilyen ételt – ha ezt fel merjük ismerni, akkor nem csak a konyhánk lesz igazán jó, hanem az egész lakásunk élhetőbb, kedvesebb, kényelmesebb lehet. A tervezés tehát egyfelől tapasztalt tervező feladata, másrészt viszont a lakás jövendő használójának önismereti folyamata. Nem szabad lebecsülni !

A mai egy kis kitérő lesz : konyháról,  egy ismerősöméről, akinek az épülő lakásába „betévedtem” és könnyelműen megígértem, hogy megtervezem a konyhát.

Négyszázon felüli konyhát terveztem eddigi életem során – ez egy ujjgyakorlat, semmiség. Mintha Poirot trenírozná a szürke állományát… ez nem munka, hanem kihívás.

Megkaptam a felmérési rajzot, és visszaigazolódott, amit már a helyszínen is láttam, hogy amit a lakást tervező építész gondolt, az aligha fér be a falak közé. Sokkal többet elpepecseltem a tervvel, mint azt előre gondoltam, és ezt nem holmi önsajnálat miatt mondom – szívesen dolgozom az ilyen nehezen jóvá tehető dolgokon, de amikor már az alaprajzzal végeztem, és csak a rend kedvéért meg akartam erősíteni a határoló falakat, akkor jöttem rá, hogy milyen nagy marhaságon küzdöttem olyan sokat – hiszen van egy teljesen értelmetlen fal, ami a konyha egy részét az óriásira méretezett előszobától elválasztja, és az minden baj forrása!

A túlméretezett előszoba, aminek a területe kb. egy teljes szobáéval egyenlő, értelmetlenül lekicsinyíti a konyhát, ami egyébként a szintén nem túl nagy nappaliból nyílik, ahová az ülőgarnitúrán kívül egy étkező már nem fér el. Amíg a kényszerűen magamra erőszakolt határok közt mozogtam, mindvégig az volt az érzésem, hogy bármit teszek, nem lesz elég jó ez a konyha, hiszen be van nyomorítva két fal közé! És akkor, megláttam azt a falat, amit még most is szépen le lehet bontani, legalább a padlótól 1 méter magasságig és akkor kitárul a tér! Az, amit fölösleges falakkal sötét folyosóvá silányítottak!

Mi a fészkes nyavalyának van szükség előszobára egy olyan házban, ahol egy zárt elosztó térből lépünk be a lakásba?! Kiszállunk a liftből, és egy zárt labirintuson keresztül jutunk el a bejárati ajtóig. Belépünk és szemben is egy ormótlan nagy fal, ahelyett, hogy látnánk azt az embert, aki miatt összebútoroztunk, amint éppen valami finomat készít! Meg kell kerülni a falat, hogy a hátát láthassuk, vagy egy incur-pincur bárpultnál kukucskáljunk a konyha felé… amikor ezt az egészet meg lehet nyitni, és egy két méter hosszú bárpultnál cseverészhetünk, átlátjuk a teret, mert a konyha és az étkező a lakás központja!

Ez a kis közjáték azonban mégsem független az építési naplótól, hiszen éppen azt igazolja, hogy az egész rendelkezésünkre álló területet kell megvizsgálni, mielőtt eldöntenénk, hogy milyen térkapcsolatokat akarunk, miképpen bútorozunk be egy helyiséget.

A lakás egyébként fantasztikusan jó adottságú, két ellentétes oldalon tetőterasszal, kelet-nyugati átszellőzéssel, két hálószobával. Igazán alkalmas egy fiatal párnak az első gyerek iskolás koráig, feltéve, ha lesz második gyerek is…:) A fürdőszoba elég nagy, még vendég-wc is van, igaz, háztartási helyiségre nem gondolt a tervező ezért a mosógép a hozzá tartozó rumlival a fürdőszobába kényszerül. Ha kicsit előbb tévedek be ebbe a lakásba, megoldottam volna ezt a lakás működése szempontjából oly lényeges funkció adekvát helyét.  Ma már lelketlenség lenne szétveretni a kicsempézett helyiségeket. Nagyon remélem, hogy a tulajdonos nem retten meg egy kis falbontástól, és legalább a konyha-étkező-nappali részt feljavítja az utolsó utáni pillanatban.

Tanulságként másoknak: még akkor is, ha új lakást vesznek, érdemes a saját méreteikre alakítani a típuslakást – pár hetes kellemetlenség szemben sok éves, napi használattal: megéri!

Visszatérve a konyha belső elrendezésére:

1. A lakást tervező építész készített egy falmélyedést, amit 120 cm-re kottázott az ő tervein, ami elvileg elegendő arra, hogy két magas elem, a beépített hűtőszekrény és a beépített sütő-mikro elférjen. Erre a szándékra utal a konnektorok elhelyezése. Csakhogy, az építészeti terveken 120-ra kottázott távolságban a vakolat vastagsága nem szerepel, valójában pedig ott van, tehát a falmélyedés alkalmatlan arra, hogy befogadja a két álló elemet. A konyha és a nappali között teljesen felesleges az a határoló faldarabka, amit a rajzon sárga szaggatott vonallal jelöltem, mint bontandót. Ha eltüntetjük ezt a falat, akkor a két kb. 2 méter magas szekrény nappali felé való lezárását egy, a nappali felé forduló szekrénnyel meg tudjuk oldani és hasznos tároló helyet is kapunk.

2. Az L-alakú rész a konyhapult. Az eredeti terven a falra rányomva a tűzhely, ami abszurdum – elemi ergonómiai szabály, hogy minimálisan a váll és könyök között távolságot meg kell hagyni a fal és a tűzhely között, hogy kényelmesen lehessen odaállni a tűzhely elé. Vannak építészek, akik úgy terveznek konyhát, hogy maguk, talán egy rántottát sem tudnak elkészíteni, vagy sosem elemezték maguknak azt, hogy mi miért kényelmes egy konyhában és mi nem az.

Az a szemlélet, hogy az épített környezet tervezése szétválasztható várostervezésre, épülettervezésre, tájépítészetre és belsőépítészetre – nézetem szerint, alapjaiban hibás. A szakosodás csak akkor elképzelhető, ha van bizonyos átjárás a szakmák között, vagy pedig tökéletesen működik a koordináció. Ha egy épületet tervező építész úgy tervez helyet egy konyhának, hogy sosem látott összeszerelni egy konyhabútor-rendszert, nem ismeri az alapvető fogásokat, akkor legfeljebb „mintHa” konyhákat tud tervezni, az általa biztosított hely valójában alkalmatlan egy jól működő konyha kiépítésére.

Szólni kell a sarokelemekről is: ha egy mód van rá, nem tervezek olyan konyhát, amiben sarokelem van. Egyáltalán nem praktikus, bármennyire igyekeznek „karuszellákkal”, és egyéb „varázslatos sarokelemekkel” megoldani a szekrénytér kihasználtságát. A sarokelem drága, és nem jó a kihasználtsága. Célszerűbb olyan konyhát tervezni, ahol minden szekrény kihúzható részekből áll, mert ezekben lehet úgy tárolni, hogy amikor keresünk valamit, akkor kihúzzuk az egész tartalmat.

Itt nem volt más lehetőségem, mint benyomorítani a 154 cm-es falra egy 90×90-es sarokelemet, mellette egy háromfiókos elemet, amelyben a legalsó fiók 31 cm magas, a középső 26 és a legfelső 13 cm. Mindezt a szekrényt egy 16 cm-es lábazatra helyezzük rá, felül pedig a munkapult és a szekrény közé még beiktatunk egy távolságtartó lácpárt, ami 3 cm magas. Ezáltal elérjük, hogy a munkapult szépen ellebeg a szekrény felett, de ami ennél fontosabb, a tűzhely és a szekrény között van egy kis légrés, a szekrények kiosztása és a munkapult feletti használat egymástól eltérő lehet. Ha három centis pultmagasságot veszünk alapul, akkor 16 + 70 + 3 + 3 = 92 cm egy kellemes munkapult-magasság. Évekig a 90 cm volt az általánosan elfogadott, de tapasztalataim szerint még az alacsony embereknek is kényelmesebb a 92, nemhogy a ma egyre magasabbaknak.

Ahogy befordulunk, ott a mosogató, a sarok felé forduló csepptálcával. Alatta szintén fiókos szekrény, ami azt jelenti, hogy az első fiók teljes, de a felette lévő 26 + 13 cm magasságot egyesítve kihúzunk egy olyan fiókot, amiből ki van vágva a mosogató alatti rész, és kicsit előrébb véget ér a „fiók”, hogy a vizes szerelvények elférjenek. IKEA és a többi konyhabútorgyártó nagyon jó megoldásokat kínál, hogy ebben a kihúzható elemben legyenek a szelektív és vegyes hulladékgyűjtők szögletes dobozai. Így nem ténfereg a konyhában egy szemetesedény, hanem mindig zárt helyen van, a mosogató alatti szekrényben. Igaz, viszonylag sűrűn kell üríteni, de az ember ne éljen rodhadó szeméttel egy térben…

A mosogató mellett már csak egy 60-as mosogatógépnek marad hely ebben a konyhában. A mosogatógép nagyon fontos kelléke a konyhának, senkinek nem ajánlom, hogy 2013-ban anélkül tervezzen konyhát! Egy működőképes lakásnak elengedhetetlen tartozéka – mondom azután, hogy életem nagy részében nem volt mosogatógépem, de mióta szerencsém van hozzá, rengeteg időt nyerek vele, és a ma embere tisztában van azzal, hogy az élet rövid – azt nem mosogatásra kell pazarolni.

A színek-formák változóak – a funkcionális elrendezés a lényeg

Miután rájöttem, hogy a narancssárga falszakasz visszabontásával ki tudom nyitni a teret, a munkapult elé egy 105 cm magas bárpultot terveztem, ami még a nappali felé is befordul, ezáltal a konyha a lakás méltó középpontjává válik!

Nem a házicseléd elfalazott sarka, hanem a családi élet központja!

(Ahogy ez már lenni szokott – ajándékba adott tervet nem vesznek komolyan, főként, ha az olyan bontással jár, amit fentebb javasoltam. Azt hiszem ez a csalódás volt az, ami arra vezetett, hogy tervezés helyett a „tudatmódosításba”, workshopokba fektessem az energiámat.)

Mivel ez a terv nem valósult meg, egy képpel próbálom érzékeltetni azt a térhatást, amit itt is el lehetett volna érni, ha le merik bontani a fölösleges falat…

Miközben az íróasztalomat elborítják a különböző skiccek és keményen dolgozom a részleteken, egyik internetes bóklászásom eredményeként találtam egy „tervet” arról a lakásról, amit az anyukámnak megvettünk.

Az ingatlanközvetítő lelkesen kitalálta, hogy miként kellene átalakítani a lakást. Hogy a lakás hirdetése még mindig fent van a neten, lehetőséget adott nekem arra, hogy bemutassam az eredeti állapotot…

Ez a „terv” azért érdekes most, mert az előző részben leírt állításomat jól érzékelteti: a falak bontása nélkül újabb kényszerhelyzetek születnek, nem pedig valódi megoldások.

Ez a lakás eredendően szoba-konyhás volt, amelybe a hetvenes években belenyomták a fürdőszobát. Az IKV-s, rövidlátó tervezés eredményeképpen a konyha sötét lyukká vált, és kaptak a lakók egy félszobányi méretű közlekedőt.

Az eredeti lakás terei sem voltak túl szépek, de híven tükrözték építésük korának proletár életformáját. A hetvenes évek komfortosítása látszólag előrelépés, hiszen már nem kell kimenni a közös WC-be, nem kell lavórban mosakodni a konyhában, de miközben gázfűtést és meleg-vizes fürdőszobát kreál, egy csomó hasznavehetetlen teret képez és kísérletet sem tesz arra, hogy a kor színvonalán, a lakóknak valóban előrelépést jelentő megoldásokat adjon. Ez nem pénz kérdése elsősorban, hanem a szokásosnál sokkal nagyobb szellemi energia-befektetés.

Az eredeti állapot_szoba

A második világháború után, hosszú évtizedeken keresztül az embereket hozzászoktatták a rissz-rossz lakásokhoz. Nem csupán azzal, hogy a korábbi, nagypolgári lakásokat is összefarigcsálták, hogy a proletár-lakásokat tényleges tervezés nélkül „korszerűsítették”, hanem még az új építésű lakások zömét is mérhetetlen igénytelenséggel gyártották, futószalagon.

Az építészek majdhogynem megalázónak tekintették ha lakásokat kellett tervezniük, és külön kaszt volt a „családiház-tervezőké”. Diplomás építész ilyesmit el sem vállalt, ha tehette.

Mivel a nagy állami tervezőirodákban el lehetett lébecolni éveket úgy, hogy egy háza sem épült meg a tervezőnek, nem létezett az a kényszerítő körülmény, hogy az építészek beleássák magukat a korszerű lakástervezés mélységeibe, vagy akár szembesüljenek a használók igényeivel. Sokszor idióta szabályok szerint terveztek lakásokat, és talán el is hitték, hogy az a lakás, amit a normatívák szerint összeraknak, az jó.

Amikor a „Ratkó-gyerekek” egyetemre kerültek, hatalmas volt a túljelentkezés, így lettem városgazdász, nem kerültem a Műegyetem megszentelt falai közé, amit ma már a Mindenható gondviselésének tekintek – nem szívhattam magamba az „építőművészet” felsőbbrendűségébe vetett hitet – a tervezést szakmának tekintem. Sőt, szolgáltatásnak – amely során a használó érdekében kell tennünk meg mindent!

Az eredeti állapot_szoba

Mivel az első férjem a lakótanszéken tanított, elég jól ismertem a műegyetemi felfogást.

A főiskolán a várostervezés felől közelítettünk, ezért a működőképesség volt a vezérlő elv minden tervezési feladatnál, legyen az közlekedési-, vagy csatorna-rendszer. Ennek megfelelően a lakás is, amely a városi épületek legnagyobb tömegét adja, maximálisan funkcionális kell legyen. Más kérdés, hogy az emberi igények funkcionális rendszerében milyen mátrix szerint soroljuk a fogmosást és kellemes térérzetet…

A rossz lakás-tervezés félévszázados hagyományának nagy szerepe lehet abban, hogy a magyar lakosság nagyon kicsiny része tartja szükségesnek a szakszerű, tervezői közreműködést ha például lakást vesz, vagy átalakít. Az új építés során is, főként az engedélyezési eljárásnál veszi igénybe az építészt : az aláírását veszi meg, nem a tudását.

Az építész-társadalom duzzog az elismerés-hiány miatt, holott éppen a sok évtizedes silányság szoktatta hozzá az embereket ahhoz, hogy a lakástervezés nem igényel mély szakmai ismereteket…

Az eredeti állapot_konyha

Természetesen, vannak kivételek… egy, a fiatalkori, baráti társaságba tartozó építész a rendszerváltás után otthagyta a biztos Iparterv-es munkahelyét és villákat kezdett tervezni… ma már ebben a műfajban is kivívta a szakmai elismerést.

El nem hanyagolható szerepe van annak, hogy a házak kivitelezője a saját fia, vagyis újra megteremtődött a tervezés és a kivitelezés összhangja.

Nincs kire fogni, hogy a végeredmény miért nem az, aminek lennie kellene…

Mert azért ne feledjük, a magyar társadalom is csúcsra járatta a kifogásokat, annak a számtalan indoknak a felsorolását, amiért NEM MEGY az, aminek mennie kellene.

Ha az ember belelapoz egy ingatlanközvetítői portál választékába, iszonyatosan ronda képeket lát vég nélkül, ostoba leírásokat a lakásokról – miközben az ár-érték arányban még mindig magasak az árak, hiszen ezeket a förtelmeket valóban korszerűsíteni nem kevés pénz.

Az eredeti állapot_ fürdő

A magyar ingatlanpiac kínálatának többsége  borzalmasan alacsony nívójú lakásokból áll, és ebbe beleértem azokat is, amelyeket így-úgy felújítottak. Nem azért mert nem költöttek pénzt a csempére vagy a nyílászárókra, hanem mert hiányzik belőlük a gondolat, a szervező, szellemi erő, az a szándék, hogy elemezzük a mai igényeket és arra próbáljuk adekvát választ adni.

A magyar építészeknek rengeteg munkájuk lehetne itt és most, ha őszinte párbeszédbe kezdenének a potenciális megrendelőikkel. A vizuális kultúra hiánya, amiről úton-útfélen fecsegnek, elsősorban az ő társadalmi bűnük – ideje szembenézni ezzel.

A sorozat ITT kezdődött.

A következő pedig itt olvasható…

Szerkezeti repedés, amely okát a belső tér bontása után értettünk meg…

Két nyolc tonnás konténert töltött meg a bontási törmelék – 400 sittes zsáknyi, úgy, hogy a faanyagokat egyik szomszéd a kályhájában újrahasznosítja…

Két ember nyolc napi kemény munkájával bontottuk vissza a lakást arra a szintre, ahová el kell jutni, hogy alapos munkát végezzünk. A legtöbb lakásfelújítás azért félresikerült, mert a megbízó fél bontani. Pedig nem csak a fölösleges falakat kell lebontani, hanem sokszor a szerkezeti hibák okára is csak íly módon lehet rájönni.

Az alapító okirathoz csatolt felmérési terven Tarlós úr nagyvonalúan elfelejtkezett egy fürdőszoba-ablakról, amely ugyan úgy borzalmas  ahogy van, és alatta egy mély szerkezeti repedés is, aminek az okát csak akkor értettük meg, amikor lefejtettük a csempét, belülről.

A szerkezeti repedés oka bontással tárható fel.

Eredetileg ez egy teljes hosszban lévő nyílás lehetett, amit utólag befalaztak, ezért a téglák nincsenek kötésben, ennek következtében jelenik meg teljes mélységben a szerkezeti repedés. A felújítás tehát ezt is meg kell oldja, mégpedig nem úgy, hogy lemaszatoljuk a repedést, ahogy egy korábbi házfelújítás során tették.

A lakások közötti hangszigetelés javítása érdekében, a magam részéről (oldaláról) mindent megteszek. Az előző felújítás során tégla válaszfalakat bontottunk, most majd ezekből húzunk fel egy nyers téglasort a nappali szomszéddal határos falára. Hosszában félbevágunk minden téglát, hogy ne jelentsen túl nagy terhelést a födémnek. A másik oldalon, ahol olyan lyukacsos a fal, mintha egerek rágták volna meg a gázszilikátot, előbb hőszigetelővel kibélelem és restaurálom (igen, ezt a pepecselő munkát én fogom csinálni, mert nem szeretném ha a munkások egy óvatlan pillanatban a szomszéd fürdőszobájában találnák magukat… Az „én váram” építése során, a fürdőkád lefolyójának bevésésekor véletlenül áttörtek az éppen külföldön lévő szomszédom lakásába – nagyon kellemetlen érzés volt.

A restaurálás után pedig ide egy „térdfalat” húzunk, abban mennek majd a vezetékek. A fal felső  vége pedig keskeny polcként húzódik végig a konyhaszekrény mögött a padlótól számított 120 cm magasságban. Még sosem csináltam olyan konyhát, ahol egyáltalán nem volt felső tároló, akkor most ilyen is lesz… a helyi adottságok, sokszor a technikai problémák megoldása adhat egyedi lehetőségeket, csak élni kell velük.

Összenyitni – a jelszó!

A terv nincs túlbonyolítva. Alig vannak válaszfalak. Ebben, bizonyára annak is szerepe van, hogy az előző projekt során a gipszkartonosok mély lelki sérülést okoztak nekem a szakszerűtlen munkájukkal, azzal a sok problémával, amivel meg kellett küzdenem miattuk. De az igazi ok, hogy nem akarom a teret összeszabdalni apró, kis dobozokra, hanem igyekszem a legjobb formát kihozni belőle.

A külső fal és a kéménypillér között 2.40 méter a távolság,  egy „főzési egység”, amit vele párhuzamosan egy szigettel tudok kiegészíteni – itt végre sikerül egy igazi, feminista konyhát kialakítanom!

Mi az a feminista konyha? Nos, az, ami tiszteletben tartja azt aki – legtöbbször még ma is, nőtársaim – főz.  A munkafolyamatok jelentős részében nem kell a térnek háttal állnia, hanem amíg aprítja a salátának való zöldséget, mondjuk, arccal a nappaliban lévők felé fordulhat. Az „én váramban” annyira kicsi volt a tér, hogy ha nem akartam, hogy a konyha túl nagy hangsúlyt kapjon, le kellett mondanom erről, de mindig eszembe jut, amikor vendégeim vannak, hogy ez mennyire hiányzik. Most tehát megvalósíthatom, mert a függőfolyosóval párhuzamos teret egyben hagyom, a konyhával kezdem, és a nappali ücsörgő-részével fejezem be, de az egész tér átlátható marad.

A lakás mélyebb részén kerül kialakításra a fürdőszoba és a háló, köztük pedig a „megfigyelő állás” vagy „parancsnoki híd”, azaz a dolgozó-rész, amelyet a padlószinttől felemelek 126 centiméterrel és alá teszem a teljes garderobe-ot a háló felöl, a fördőszoba felöl pedig a háztartási helyiséget. A nappali tere ezáltal nem lesz egy szimpla hasáb, hanem a tér mélysége felé is kinyílik a szemnek. A hatást tovább erősítem azzal, hogy a háló és a nappali között nem hagyományos fal lesz, hanem egy zig-zag szekrény-polcos elem, amibe még a régi tulajdonos által otthagyott üveges szekrénykét is beillesztem.

A lakás alaprajzát ismertem azóta, hogy közös képviselőként minden iratot, tervet átnéztem. Amikor hallottam, hogy eladó, első dolgom volt, hogy készítsek egy skiccet – mit lehet kihozni belőle. A koncepció semmit nem változott az első skicc és a mostani tervek között. Nem azért, mert magamnak nem játszottam le a még lehetséges variációkat. De nem rajzolom meg azt, ami kevésbé jól működik.

Itt például lehetett volna sakkozni azzal, hogy a háló-rész a  fürdőszoba mellé kerüljön és a szomszéd falához közelebb tenni a garderobe-dolgozó blokkot. Csakhogy akkor elég „csámpás” lenne a tér, és a háztartási helyiséget nem tudnám betenni a felemelt szint alá, pedig a mosógépnek nem kell 3.4m belmagasságú tér. Mi az előnye annak, hogy a háló közel van a fürdőhöz? Ha éjszaka felébred az ember, hogy pisilnie kell, akkor közelebb van a WC… nem elvetendő szempont, de talán egy 40 négyzetméteres lakásban vannak fontosabbak ennél, amelyek felülírják.  A tervezés során minden lehetőséget mérlegelni kell, sosem mondhatja az ember azt, hogy „én így szoktam általában”.

Részleteiben finomodik a terv, még most is, ahogy a bontást befejeztük, újramérek egyes dolgokat, meghallgatom a szakembereket, hová tegyük a légkondit, milyen világítást célszerű betervezni, ám az, hogy a tér uralkodó eleme nem a tv, hanem egy dolgozóasztal, azt hiszem mindent elmond (rólam is).

Öregségre készülök. Anyáméra és aztán az enyémre is, ezért lesz épített, kényelmes zuhanyzó, hosszúkás padlóösszefolyóval, egy nagy fürdőszoba, ahová akár tolószékkel is be lehet menni… Diszkréten, de azt is beterveztem, hogy esetleg itthoni ápolásra lesz szüksége a mamámnak, az éjszakás ápolónő is le tud pihenni, ha kell, de ha az unokáim jönnek látogatóba, akkor ők is hancúrozhatnak a kemencekuckó-emlékeimet idéző pótfekhelyeken… sok-sok apró részlet, amire gondolni kell, ha az ember szeretne olyan lakást összehozni, ahol egy idős ember kényelmesen élhet, jól érezheti magát.

Alig negyven négyzetméter, nem csinálok belőle sokszobás gyufásdobozt, nincs galéria, de mégis megmozgatom egy kicsit a padlósíkot, hogy ne legyen ez a tér egy ormótlan hasáb. Most, augusztus elején, még csak az én fejemben épült fel a lakás, keresem a megfelelő anyagokat, lassan haladok, megfontoltan. A folyamat végén az eredményt is idebiggyesztem a megfelelő fotókkal. Addig érezze át az olvasó, hogy milyen nehéz, de izgalmas kalandba vágtunk…

A sorozat ITT kezdődött.

A következő rész pedig itt olvasható…

A bezsákolt bontási törmelék elszállítás előtt

Korábban is igyekeztem egy–egy tervezési folyamatot bemutatni, ám minden projekt más, az új feladat számos új problémát vet fel, amit megismerni, talán nem érdektelen.

A most következő sorozattal azt a munkát folytatom, amit, talán építészeknek kellene csinálniuk, ha szükségét éreznék a megrendelőikkel való kommunikációnak, de miután részükről ilyen törekvést nem látok, Az én váram, és a Kétgenerációs lakás sorozat után az Építési napló egy alig 40 négyzetméteres lakás metamorfózisát követi majd.

Anyám 81 éves. Fiatalon versenytornász volt, ami tönkre tette a gerincét és az izületeit. Negyven évesen volt az első gerincműtéte, az utóbbi tíz éve állandó fájdalomban telt… ezért gyűlölöm a versenysportot! Sport igen, verseny a gazdasági szférában igen, de versenysport soha! A gyerekeim sokféle sportot űztek, most is sportolnak, de semmilyen versenyistállóba nem adtam volna őket!

Anyám egy lift nélküli ház negyedik emeletén lakik, volt, hogy két hónapig sem tudta elhagyni a lakását. Hosszas győzködés után megállapodtunk abban, hogy megvesszük azt a kislakást, amit a házunkban, ahol az „én váram” van, már évek óta próbálnak eladni sikertelenül. Most, hogy a fizetőképes kereslet sosem látott mélységbe zuhant, az emberek, ha lakni akarnak, inkább olyan lakást keresnek, ami az igényeiknek megfelel, vagy a már meglévő lakásukat próbálják átalakítani. Ebben az elfuserált, lepukkant lakásban senki nem látta meg a potenciált.

Számomra azért érdekes feladat, túl azon, hogy anyámnak otthont adhat a közelemben, mert a 3 méter 40 centis belmagasság és a kis alapterület téralakítása újfajta kihívást jelent. Ezen felül, a harmadik emeleti lakás (lift van) egy tipikus, pesti gangos házban a közvetlen környezettel való kapcsolat újraértelmezését is felveti.

Az alapító okirat szerinti alaprajz.

Az alapító okirathoz készült felmérést egy Tarlós István nevű építőmérnök GMK-ja készítette 1991-ben – nem túlságosan precíz, de kiindulásnak elegendő.

Miután a statikus megvizsgálta a feltárt födémet, válaszfalakat, nyilvánvalóvá vált, hogy minden bontható, tehát a munka első fázisa az összes válaszfal bontásából állt. Természetesen, a kéménypillér marad, az egyik sarkán elhelyezett strangok ( víznyomócső és csatorna) pedig teljes felújításra szorulnak. Ez a társasház kötelessége lenne, és az időzítés is akkor jó, ha éppen a lakás teljes felújítását végzik, de megvallom, a korábbi építkezés tapasztalatai alapján, jobb, ha az én szerelőm csinálja, mintha azt javítja, amit a közös képviselet által biztosított szerelő művel. Így persze én fizetem az egész költséget, de ez tipikus esete annak, hogy az én koromban az idegeim épsége többet ér ennél…

A háznak ezt a részét 1914-ben építették hozzá a már meglévő két szinthez. A Podmaniczky István főrendiházi tag által kérelmezett utcafronti két emeletes bérpalotát az 1880-as években építették. 1908-ban már egy másik tulajdonos, lebontotta az istállókat, és megépítette az összekötő, udvari szárnyat, szintén két szintesre. 1914-ben próbálták 5 emeletesre bővíteni, de az akkori hatóságoknak volt annyi eszük, hogy ezt ne engedjék. Az utcai fronton elkészült ugyan a négy emelet, de az összekötő szárnyat csak három emeletesnek engedélyezték, és az udvar mélyén megmaradt kétemeletesnek az eredeti, 1850-es évek körül épült Podmaniczky-villa, persze jócskán átépítve, ilyen-olyan lakásokká összeszabdalva. Az első világháború után a háztulajdonos mégis elérte, hogy az első udvart teljes egészében négy emeletesre bővítsék, ami miatt az udvar elég borzalmas, kútszerű arányokat kapott, és mind a mai napig számos problémát okoz a két épülettömb közötti durva magasságkülönbség.

A lakás, amit most kibeleztünk, a harmadik emeleten, vagyis 1914-ben épült, Mátrai-födémmel és gáz-szilikát válaszfalakkal, amelyeken a szúnyog döngését is áthallani… Problematikus légudvarral, ami ezen a szinten kezdődik, ocsmány módon néz ki, és a felső szomszédok valamelyike a csikkeket szerette ledobálni ide. Maga a függőfolyosó is Mátrai-födémmel készült, ami borzalmasan érzékeny a vízre, a felette lévő burkolat pedig összerepedezett, vagyis a födém rendesen ázik… a közös képviselet két éve alulról (!) spriccelte be cementtel a vakolatot ledobott vasakat, ahelyett, hogy a probléma okát, vagyis a burkolaton keresztül történő vizesedést akadályozta volna meg először… A ház a hetvenes években átélt egy IKV-s felújítást, amikor lelopkodták a régi gangkorlátokat, benyomták a gyűjtőkéményt, ami már tudjuk, hogy életveszélyes megoldás, mégis ide kötnek bele az alsó szintek gázalapú vízmelegítői… Pár évvel ezelőtt, az akkori közös képviselő 10 millióért felújíttatta a ház kéményeinek egy részét, sok használaton kívüli kéményt is, de a többség által használatos gyűjtőkéményeket kihagyták… A hetvenes években építették a fürdőszobákat, a bejárattal szemben. Nos, ezzel a katasztrófa-halmazzal kell most megküzdenem.

A következő rész itt olvasható…