Ó Te(k)…
Az utóbbi időben megnéztem néhány, Budapesten épülő lakóház terveit és elborzadtam! Kivételesen nem az áraktól, hanem attól, hogy milyen rémes lakásnak nevezett dobozokat árulnak a Király utcában közel egymilliós négyzetméter-áron, a Bródyban „csak” nyolcszázezerét (négyzetméterenként), de úgyanúgy bűn-rosszak!
Ha eltekintünk attól, hogy aki tervezte, minden bizonnyal diplomás építészmérnök, de nincs különösebb affinitása a lakástervezéshez, meg kell vizsgálnunk, hogy milyen szabályozási környezetben születnek ezek a katasztrófális tervek.
Legutóbb, egy konferencián, a Magyar Építész Kamara egyik alelnöke úgy nyilatkozott, hogy az OTEK-el /253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet az országos településrendezési és építési követelményekről/ semmi probléma, de ha mégis, akkor majd a Kamara felterjeszti a jogszabálymódosítást, ha szükséges… ugyanakkor, szakmai körökben a rossz elosztású lakások terveiért régen hangoztatott kifogás az elavult szabályzati előírás.
Egy korábbi cikkben már elemezni kezdtem a wc helye a lakásban esetet, bár az „illemhellyel” még koránt sem végeztünk, ha a fura szabályokat akarjuk kivesézni, de most elhatároztam, hogy rendszeresen „nekimegyek” egy-egy értelmetlen szabálynak, ami megkeseríti a tisztességes, tehetséges tervezők dolgát és ürügyet kínál a kevésbé tehetségeseknek, hogy ne lássanak tovább az orruknál…
Tehát „áskálódásom” motivációja a lakásokkal kapcsolatos szabályok értelmezése, még akkor is, ha időnként feldühítem magam a középületekkel kapcsolatos szabályozáson, és akkor még egy szót sem szóltam (most) a településekkel, a telekbeépítésekkel kapcsolatos szabályokról. Talán egy más alkalomból, azokba is belekötök, de most arra szeretnék fényt deríteni, hogy miért olyan vacakok a most épülő, új társasházi lakások, amelyek, főként a főváros belső területein, általában kis alapterületűek, 40-60 négyzetméteresek.
Azért emelem ki a kislakásokat, mert azok nem egyszerűen kisebb alapterületűek, hanem, szerintem, egy más kategória is!
Anno, gyerekként végigköltöztük a szüleimmel a szocialista lakásépítés tömegtermékeit, az édesanyám ma is egy olyan lakásban él, amit a hatvanas évek közepén építettek. Két szoba, egy nagyobb egy kisebb, előszoba, kamra, konyha, „garderobe”, vagyis átjáró a konyhából a kisebbik szobába és a fürdőbe – 53 négyzetméter boldogság. Még egy kis erkély is tartozik hozzá – amikor odaköltöztünk a fele ekkorából, tényleg nagy öröm volt. Én voltam az elkényeztetett egyke a kis szobában, a szüleim a kihúzható kanapés „nappaliban”.
Két ajtónyi, egy előszobányi távolságra a konyhától, ahol már nem a cselédség dolgozott, mint a polgári lakásokban a háború előtt, hanem az anyám, távol a fotelben olvasó apámtól, sütötte a rántott húst…
Ha veszekedtek, rengeteg ajtót lehetett csapkodni.
A kád fölött a gázboyler, még feljebb a száradó ruha. Automata mosógépnek nem terveztek helyet. Nemrég anyám kidobatta a kádat, zuhanykabint építtetett, és vett egy automata mosógépet.
1966-ban így építettek.
Ma rosszabbak a lakások, még akkor is, ha van helye a mosógépnek (a fürdőszobában, még mindig, nem egy háztartási helyiségben, ahogy illene 2017-ben).
A konyha kétharmada az előszobának, bár az utóbbiban nem fér el egy normális szekrény sem, a szobában tényleg marha fontos a hatalmas kanapé és a tv, viszont normális ágynak nincs helye…
Valóban azt akarjuk, hogy a jövő nemzedékek ilyen rémségekben nőjjenek fel?
Lakás
105. § (1) A lakás olyan huzamos tartózkodás céljára szolgáló önálló rendeltetési egység, melynek lakóhelyiségeit (lakószoba, étkező stb.), főzőhelyiségeit (konyha, főzőfülke), egészségügyi helyiségeit (fürdőszoba, mosdó, zuhanyozó, WC), közlekedő helyiségeit (előszoba, előtér, belépő, szélfogó, közlekedő, folyosó) és tároló helyiségeit (kamra, gardrób, lomkamra, háztartási helyiség stb.) úgy kell kialakítani, hogy azok együttesen tegyék lehetővé
a) a pihenést (az alvást) és az otthoni tevékenységek folytatását,
b) a főzést, mosogatást és az étkezést,
c) a tisztálkodást, a mosást, az illemhely-használatot,
d) az életvitelhez szükséges anyagok és tárgyak tárolását tervezési program szerint (pl. élelmiszer-tárolás, hűtőszekrény elhelyezési lehetősége, mosás céljára szolgáló berendezés, ruhanemű, lakáskarbantartás eszközeinek, egyéb szerszámoknak és sporteszközöknek az elhelyezése).
(2) A lakószoba a lakás minden olyan közvetlen természetes megvilágítású és szellőzésű, fűthető, huzamos tartózkodás céljára szolgáló, legalább 8 m2 hasznos alapterületű helyisége, amely lehetővé teszi az (1) bekezdés a) pontja szerinti tevékenységek folytatását – kivéve a jövedelemszerzést szolgáló munkavégzést – és az azokhoz kapcsolódó berendezések elhelyezését.
(3)A 30 m2-t meghaladó hasznos alapterületű lakás legalább egy lakószobája hasznos alapterületének legalább 16 m2-nek kell lennie. Ebbe és a lakószoba (2) bekezdés szerinti alapterületébe nem számítható be a főző és az étkező funkció céljára is szolgáló helyiség, helyiségrész hasznos alapterülete, amennyiben az a lakószoba légterével közös.
(4) A lakásnak fűthetőnek kell lennie, lehetőleg minden helyiségben a rendeltetésének megfelelő szellőzést, természetes megvilágítást biztosítani kell.
Ez a jogszabály – és mi az élet? Hogy élünk, hogy szeretnének élni a mai kislakásokban, amiket súlyos milliókért vesznek a fiatal házasok?
Felmérés
Sosem néztem le a kockás papíron megrajzolt megrendelői elképzeléseket. Az is tele van információval, mint ahogy az első találkozón elhangzott minden szónak, vagy a meglévő lakás minden részletének, a rumlinak is…
Minden tervezőnek megvan a maga módszere arra, hogy szerezzen információkat a megoldandó problémákról – nekem a teljeskörű felméréshez a kockás papír a megrendelői igény feltérképezéséhez hasznos, de még véletlenül sem alkalmas arra, hogy az adott lakás műszaki paramétereit megismerjem.
Egy meglévő ház, vagy annak egy lakása felmérése nem csupán alaposságot kíván, hanem az épületszerkezet-ismereteket is. A kockás-papíros rajzok egyik alapvető hibája, hogy a falaknak nincs vastagsága, pedig éppen ez az adat utal a leginkább az épületszerkezetre, arra, hogy mi bontható, mi nem, egyáltalán, miből áll az a fal, födém (födém= a szinteket elválasztó szerkezeti elem, amit a köznyelvben padlónak vagy plafonnak hívunk, attól függően, hogy felülről vagy alulról tekintünk rá). Ezt laikus a legritkább esetben tudja felmérni, az építészek is csak több évtizedes gyakorlat alapján mernek véleményt formálni, de ha kritikus a szerkezet az átalakítás okán, akkor statikus mérnököt kell a helyszínre hívni, mégpedig olyat, aki nemcsak azt mondja, hogy nem lehet, hanem megmondja, hogy mégis hogy lehet – ehhez persze a statikusnak is ismernie kell az adott épület korából, külső jellemzőiből, hogy milyen szerkezet lehet, végső esetben bontásos feltárást végez a szakvéleményéhez.
Az épületszerkezetek méretein kívül a másik fontos jellemző adat a „strangok” helye, vagyis a vízvezeték-bekötés és a csatorna-elvezetés helye. Különösen az utóbbi fontos, mert a szennyvíz-elvezetéshez nem lehet akármilyen lejtést adni. A WC 4 colos lefolyója különösen kritikus, mert ha 2%-nál kevesebb, akkor sem folyik le rendesen, de ha több, akkor előfordul, hogy a híg rész lemegy, de a trutyi ott marad… szóval, ezeket tudni kell, amikor az ember felméri az adott lakás paramétereit. A tervezés során előfordulhat, hogy máshová kerül a fürdő vagy a konyha – ez nem lehetetlen, de tisztában kell lenni, hogy a vizes pontok elmozdítása milyen következménnyel jár. Ezért egy jó felmérési rajzon megjelöljük a strangok helyét, és a padló-feltárással azt is ki tudjuk számolni, hogy milyen messze távolodhatunk el a vizes pontokkal.
Kritikus lehet a bejárati ajtó és az ablakok helye, ami távolsági és magassági koordinátákat is jelent. Nem csupán arról van szó, hogy homlokzati változtatáshoz esetleg engedélyt kell kérnünk az önkormányzattól, hanem a tervezés során a belső helyiségek elrendezése sokszor centimétereken múlik – az ablakok helye perdöntő lehet.
A jó felmérési rajz méterhelyes, vagyis legalább 1:50-es léptékben kell felrajzolni, hogy a későbbi átalakítási döntések megalapozottak legyenek. A helyszínen „körbeméri” az ember a lakást, elindul a bejárattól minden ficakot felrajzol és megmér – a mérés végén vissza kell jusson ugyanarra a pontra! Ha az adatok alapján „nem zár a rendszer”, akkor valamit nem jól mértünk. Hogy ezt elkerüljük, inkább több dolgot mérünk, például egy szoba minden falát, körbe, és a két átlós méretet is, mert nem biztos, hogy minden derékszögű!
A felmérési rajz a meglévő állapotot hivatott dokumentálni, ezért miután pontosan megrajzoltuk, csak olyan adatokat, méreteket írunk fel rá, amelyek a tervezés során kritikusak. Az évtizedek során, kialakítottam egy sajátságos módszert, ami nem jár fölösleges papírozással, de elősegíti a hatékony tervezést: a mérethelyes rajzon a külső falakat és a belső szerkezeti elemeket (oszlopok, strangok, főfalak) feketével jelölöm, mint olyasmit, amihez nem nyúlunk, a többit szürkével. A méreteket nem a szokásos építészeti kottázás módszerével írom fel, hanem a falak mentén egy-egy számmal. A belmagasságot (H=3.00) bekeretezem. A rajzra nem teszek fel olyan méreteket, amelyek a koncepcióhoz, az első skicchez nem kellenek, mint például a külső nyílászárók minden paraméterét, ha azok változatlanok maradnak. Ha magukat az ablakokat ki is cserélik később, mert el vannak korhadva, akkor majd a nyílászáró-konszignációban megadom azokat az adatokat is, most lényegtelenek.
Mint ahogy teljesen érdektelen egy-egy méglévő helyiség négyzetmétere! Egy 12 négyzetméteres szoba is lehet pocsék és egy 6 négyzetméteres is pompás, ha jól van kitalálva az elrendezése! Ezért a felmérést követő skicc szintén nem tartalmaz méreteket, de be van bútorozva, hogy ellenőrizzük – az valóban használható helyiség!
Természetesen, ma már sokkal korszerűbb, számítógépes programokkal lehet rajzolni, „bele lehet látni a térbe”, ami sokat segít a laikusok meggyőzéséhez, bár egy tervező az alaprajz alapján is „látja a teret”. A színek alkalmazása kiemel bizonyos dolgokat, de azt hiszem, hogy az az „ökörszabály” amire minket tanítottak anno, hogy ugyanis a jó tervek első ránézésre is átláthatók, feltárják a teret – még mindig igaz.
A „tér” nem egyenlő a „nagy”-al – sokkal bonyolultabb fogalom. Mint ahogy a jó térkialakítás sem a méretektől, hanem az arányoktól függ, éppen ezért nem segítenek az „ötletek”, kell az a pár éves, évtizedes tudás és tapasztalat, amivel egy tervező nekiáll a feladatnak.