A rumli a fejekben kezdődik...

A rumli a fejekben kezdődik…

Ez a mélypont. Az építkezés mélypontja, amikor nem úgy mennek a dolgok, ahogy elterveztük, amikor a háromnapos munka már hatodik napja tart, és a káosz egy kicsit elborította az agyakat is.

A terep nem egyszerű – nagyon pontosan és megfontoltan kell dolgozni, mert csak akkor működik a terv. Ehhez nem mindenki van hozzászokva az építőiparban. Szenvednek a munkások, és én is, mert legszívesebben üvöltenék, de tudom, hogy azzal semmire nem megyek. Azt a kevés önbizalmukat, ami a hatodik napra maradt, nem rombolni kell, hanem építeni.

Csak ha bemegyek a lakásba, ahol a tárgyi valóságban is elég nagy a rumli, úgy érzem, hogy elborul az agyam. Nyelek egyet, kettőt, nem szólalok meg, hanem mérek, figyelek, ahol valami rossz, ott halkan megjegyzem, hogy az nem jó, és elmondom, hogy miért nem.

Aztán kijövök, belépek a saját lakásomba és leülök a géphez, hogy kiírjam magamból a gyomorgörcsöt. Ilyenkor nem szabad elveszteni az eszét az embernek.

Megvolt a maga logikus oka annak, hogy ezeket az embereket bíztam meg, bár korábban még nem dolgoztam velük. Aki hozta őket, az egy nagyszerű szakember, csak nem a gipszkartonozásban. Mégis ő dolgozik most a legkeményebben, megmenteni a becsületet, és szétrobban a feje, hogy miközben a saját szakmájában dolgozhatna, a protezsáltjait menti ki a teljes felsülés állapotából.

Ezek az emberek nem először csináltak gipszkarton falakat, de a hatékony munkavégzésről, a precízségről fogalmuk sincs. A fizikai munkához is ész  kell, ahhoz, hogy jól menjen. Éppen ebből a tapasztalatból kiindulva javasoltam a pécsi Szabadegyetemen a személyes mentorálást, mint lehetséges kivezető utat. A mély-szegénységet nem lehet megszüntetni csak azzal, hogy valamilyen szakmát megtanítanak az iskolázatlan és követendő életmintát közelről nem ismerő embereknek – az nem elég a boldoguláshoz.

A tér, ami túl lassan alakul...

A tér, ami túl lassan alakul…

Jó pénzt kereshettek volna, ha tudnának hatékonyan dolgozni, de így anyagot, fáradságot és időt pazarolnak, és egy lehetőséget is elszalasztottak, mert nálam, többet ők sosem fognak dolgozni. Most viszont túl kell élni azokat az órákat, amelyek még előttünk vannak a befejezésig. Mert be fogják fejezni, nincs más választásuk.

Hétfőn kezd a festő glettelni. Amikor tegnap megnézte a lakást, és átjött hozzám, hogy megbeszéljük a részleteket, azt mondta, hogy ha pénteken befejezik a kartonozást, akkor ő megeszi a kalapját…

Ne szidja mások munkáját – mondtam, azt senkinek nem engedem meg. A saját munkájára koncentráljon! A lakatos szidja a statikus terveit, a vízvezetékszerelő a kőműves munkáját, a villanyszerelő a kartonosét, de közben mindegyik követ el kisebb-nagyobb hibákat a saját szakmájában is. Ez bizonyos mértékig óhatatlan. Az elfogadhatóság mértékét a kijavíthatóság költsége és időigényessége határolja.

Ezért kell nagyon sokat “terepen lenni”. Elcsípni a lehetséges tévedéseket, felhívni a kartonos figyelmét arra, hogy arra a falra konyhaszekrényt kell majd felerősíteni, és milyen magasságba kell az erősítő profilokat betenni.

Közben ketyeg az óra, mert a határidő nem slampos munkára lett kitűzve. Mindent újraszervezni, átrendezni, a teret és az időt ésszerűen felosztani, hogy ha fene fenét eszik, akkor is készen legyünk a legjobb minőségben a kitűzött napra…

Hogy ez mégis, itt is lehetséges, azt egyelőre nem tudhatom  teljes bizonyossággal, de az optimizmusomat olyanok erősítik mint Zsolt, aki vitán felül a legjobb emberem, és akinek ma van a 39-ik születésnapja, éljen sokáig!

A lépcső, ami elválaszt és összeköt...

A lépcső, ami elválaszt és összeköt…

Ő az, aki nem csak a születésnapján dolgozik ha kell, mert a kuncsaft érdekében mindent megtesz, hanem róla mesélte az egyik ismerősöm, akinek ajánlottam, a következő történetet: a családiház nagy részét felújították, de a munka vége felé, ahogy lenni szokott, a rohamosan fogyó pénz miatt a még működő dolgokat bent hagyták. Zsolt ugyan figyelmeztette a tulajt, hogy a ki nem bontott szakasz sem fogja tovább bírni két hónapnál, de ha valaki nem rendeli meg a munkát, ő nem erőszakoskodik. (A jelenség oka nem holmi szaki-boszorkányság, hanem az, hogy az új vezetékeken jobban áramló víz rohamosan teszi tönkre a már előrehaladott állapotban lévő szakaszokat, ezért sosem szabad félig-meddig kicserélni egy vezetékrendszert.)  A ház október végére lett kész. Karácsony szent estéjén aztán az étkező felett szétesett az emeleti födémben a vezeték… a tulaj jól emlékezett a figyelmeztetésre, szánta-bánta a dolgot, de még a főelzáró csapot sem tudta, hol van. Nyilvánvaló volt, hogy segítség nélkül nem ússza meg az ünnepet, de mégsem lehet valakit karácsony este riasztani… közben a zuhatag mit sem csökkent, ezért legyűrve szégyenét, felhívta Zsoltot… Igen, kijött.

A sorozat következő része: Kanapé kényelem  itt olvasható…

A sorozat ITT KEZDŐDÖTT

Comments Closed