A tökéletes nap!
Ahogy szaporodnak az évek mögöttem és fogynak előttem, úgy becsülöm egyre jobban a szép napokat.
Amikor a dolgok jól mennek, sikerül valamit elérnem, megértenem, tennem, vagy csak egyszerűen sütött a nap, öröm volt felkelni – a tökéletes naphoz olykor ennyi is elég.
Hétfőn Askelonban volt egy tökéletes napom, tegnap a Dél-Dunántúlon.
Reggel hétkor indultunk Danival Tel-Avivból: Kiryat Gatra utazott és „menet közben” (20 perces kitérővel) kitett engem Askelonban, közel a tengerparthoz.
Sütött a nap, enyhe délnyugati szél, friss a levegő – az askeloni tengerpart szinte néptelen.
A sétány déli csücskén indultam el, közel a Marinához, a csónakok, kisebb hajók kikötőjéhez. Ezen a részen már felfedezték a tengerparti magasházak piaci lehetőségeit – vad építkezések folynak.
Lakóépületek és bevásárlóközpont, látótávolságban a gázai határt jelző őrnaszádok sora.
A homokos tengerpart fölötti magaslaton fut a kiépített sétány, ami ezáltal elválik a strandtól, néhol van lépcsősor, vagy a tengerhez levezető ösvény.
Hétköznap délelőtt csak néhány „futkosóval” lehetett találkozni, az egyetlen kávéház-étterem pedig zárva. A nagy csendet imott-amott az építkezések zaja törte meg.
Kitűnő alkalom arra, hogy az ember önmagával tisztázzon néhány alapvető dolgot…
Ahogy egyre északabbra gyalogoltam, úgy fogytak el a házak a jobb oldalon, csak néhány villa-építkezés jelezte, hogy ez a terület még mindig a városhoz tartozik.
Aztán véget ért a sétány, és éppen azon töprengtem, hogy jutok vissza a városba a kiadós séta után, amikor egy parkoló Eged buszt vettem észre, de sehol egy buszmegálló. 
Elindultam a busz felé. A sofőr készségesen kinyitotta az ajtót, mondta, hogy csak nyugodtan szálljak fel, néhány perc múlva elindul a város felé.
Addig megbeszéltük, hogy az én akcentusom magyar az övé orosz, hogy én 1985-ben ő 1994-ben alijázott, köszöni jól van, szereti Askelont. Én elmeséltem, hogy 30 évnyi telaviviség után feltérképezem a tengerparti városokat, hogy kitaláljam, hol akarok öregkoromban élni.
Ezek után, az 5-ös számú busz bejárta szinte az egész várost – 1 sekel 90 agoráért buszos városnézésben volt részem, az idegenvezető szerepében az orosz akcentusos sofőrrel.
A villanegyedet elhagyva bejártuk a különböző korokban épült lakótelepeket, az első, 1948 utáni apró házakból álló „régi” várost (Askelon valójában több ezer éves város, csak ennek kevés látható jele van), a városközpontot, majd elérkeztünk a piachoz, ahol megköszöntem a sofőröm segítségét és leszálltam.
Imádom a közel-keleti piacokat, különösen, ha csak nézelődöm, és semmit nem akarok venni.
Végül, mégis vettem fűszereket, teát, aztán leültem az egyik kávézó teraszára, a ragyogó napsütésben, és rendeltem egy izraeli reggelit, déli tizenkettőkor – abszolút normális dolog errefelé…
Legfeljebb az volt egy kicsit furcsa, hogy a kávézóban a pincérlány volt az egyetlen nő rajtam kívül.
Elolvastam az aznapi újságokat, kényelmesen megettem a rántottámat, a salátámat, a házi kenyeret, megittam a kávémat és a grapefruit-levet.
Kártyával nem tudtam fizetni – ez nem Tel-Aviv kérem, mosolygott a tulaj, aztán elmondta, hogy honnan indul a busz a pályaudvarra.
Visszafelé az általam sokra becsült izraeli vasúttal utaztam. Mint „ezráh vátik” (idős állampolgár) jogosult vagyok az 50%-os kedvezményre, amit egy fényképes, névre szóló okos kártyával kapok meg az automatában. Ezzel az elektronikus kártyával és egy bankkártyával Izrael központi részén mindent meg tudok oldani, készpénzre szinte sosincs szükség, még a tengerparti napozóágyakért is kártyával fizethetek – de Askelon nem Tel-Aviv, mint tudjuk…
Askelon a tel-aviviak szemében a világvége, ahová gázai rakéták röpködnek (a gázai határ mindössze 7 kilométerre van a várostól), hiába vezet oda jó minőségű autóút, vasút, hiába van szép tengerpartja és izraeli viszonylatban olcsók a lakások.
De én szeretem a kihívásokat, és a város rám jó hatással volt.
Nem vágyom olyan helyre, ahol csak fehérbőrű askenázik élnek, ahol már minden ki van találva, ahol a divatos helyekre napokkal előbb be kell jelentkezni… szeretem Tel-Avivot, de egyáltalán nem biztos, hogy öregségemre a „szünet nélküli város” (ez TLV szlogenje) a legjobb lakóhely.
Askelonban van lehetőség, amit még nem igazán nyitottak meg, mint ahogy a tengerparti, egyetlen kávézót, de éppen ezért lehet érdekes itt létrehozni valamit. Mert öregség ide vagy oda, tétlenül nem szeretnék élni akkor sem, ha megérem a nyolcvanat.
A vonaton egy kedves nő kérdőívvel a kezében ült le szemben velem és udvariasan megkérdezte, hogy hajlandó vagyok-e válaszolni – a vasúti szolgáltatás minőségellenörzése folyik, ehhez nyújtanék segítséget. Naná, hogy válaszoltam minden kérdésére! Egyébként, nagyon jól összeállított kérdőív volt, objektív és szubjektív szempontok kellő arányban szerepeltek benne. Számomra az izraeli vonat gyors, pontos, tiszta, kényelmes, van wifi – mi kell még? Jövendő lakóhelyem kiválasztásánál a tenger közelsége és a vasúti kapcsolat majdnem azonos súllyal szerepel.
Mint városgazdász amúgy is meggyőződésem, hogy a periféria bekapcsolása a pörgős, izraeli, gazdasági életbe a jó vasúti közlekedéssel oldható meg igazán. Egyetlen kifogásom van, mégpedig az, hogy ez a kítűnő, elektromos vasút nem megy be a városközpontokba, hanem diszkréten megáll a városszélen, és ezzel nem váltja ki az autót. Meggyőződésem, hogy ezeknek a korszerű, elővárosi vasutaknak a végállomása a városközpont kellene legyen, akár úgy is, hogy a város területén belül „alábuknak” a föld alá, vagy ahogy Tel-Avivban tervezik – a városi szakaszt egy tetőkerttel fedik le.
Budapest, ebből a szempontból ideális hely – a XIX. század végén épített fejpályaudvarokhoz csak egy korszerű vasút hiányzik, de az nagyon… Közben visszaérkeztem Magyarországra, de itt nem használom a nagy multú, de annál silányabb szolgáltatást nyújtó MÁV-ot, hanem Oszkárral közlekedem, ha vidékre kell utazzak.
Tegnap Pécsre mentem aláírni a szerződést, onnan Szentborbásra átvenni a házat.
Az első részletet átutaltam, de a szerződéskötésre készpénzt kellett vigyek – a helyi szokások ugye minden szabályt döntenek…
Hátizsákomban párszázerrel elindultam a találkozóra – előző nap foglaltam az utat. Még sosem utaztam a sofőrrel, de jó véleményeket írtak róla. Nem csalódtam, sőt az egyik legkellemesebb oszkáros élményem marad ez az út, mert olyan jót beszélgettünk, hogy szinte sajnáltam, hogy végetért.
Húsz percem volt még a szerződés aláírásáig, ezért a ragyogó napsütésben felmentem a Nick udvarig, de Krisztiánt nem találtam a Galériában.
Ekkor megszólalt a telefon és Faragó Judit jelentkezett be a Rádió Bézs-től élő adásban – nagyon élvezetes beszélgetés volt (29.10-39.10), aztán beültem a Lezserbe egy toszkán paradicsomlevesre. Épp, hogy meghozták a levest, szemben velem felállt egy nő, elindult felém, és akkor ismertem meg egy nagyon kedves, régi ismerősömet. Mi, amolyan LMP-csalódottak vagyunk, ő is, én is szerettük volna jobbá tenni Magyarországot, Budapestet, pár évvel ezelőtt, amikor az LMP még reménysugár volt, nem pedig egy szétesett mikropárt. Ő ügyvédként, franciországi tapasztalatokkal, én városgazdászként időt, fáradtságot nem kímélve próbáltunk értelmes programot összeállítani, aztán egy idő után mindketten felálltunk. Visszament Franciaországba, de ő is ingázik, üzleti kapcsolatai vannak, most éppen Pécsett. Jó volt látni, és fájdalmas volt abba belegondolni, hogy hány értékes embert kergetett el az ország…
De nosztalgiázásra nem volt idő, már rohantam az ügyvédhez, aláírtam, fizettem, és némi pécsi, autós „városnézés” (az eladó nagyon elfoglalt ember) után kidöngettünk Szentborbásra.
A rémes rumli eltűnt a ház helyiségeiből, kivillantva a falak nedvességét, a villanyszerelés amatőrségét – lesz itt munka bőven. Leolvastuk a vízóra és villanyórák állását, az átadás-átvétel megtörtént.
Visszafelé szemerkélt az eső – Lakócsa, Teklafalu, Kétújfalu, Hobol, Szigetvár, Nagypeterd, Kacsóta, Szentlőrinc, Cserkút, Pécs. A Google-térkép szerint 65 kilométer, 1 óra 6 perc – nekünk ez kevesebb volt, de így is épp, hogy odaértem az oszkáros találkozóra a Centrum parkolóba. Nem illik késni – sokszoros elnézés-kérés közepette elindultunk Pestre. Fiatal lányok hátul, én az anyós-ülésen kaptam helyet és megint egy izgalmas beszélgetés kezdődött az ifjú gépészmérnökkel – sokat tanultam belőle a szennyvízkezelés és a házak hőtechnikájával kapcsolatban. Népliget, hármas metró, gyalog haza a Bródyba. A házi, kisboltban vettem még néhány dolgot, könnyű vacsora és forró fürdő… Az iPadon beállítottam az izraeli, közszolgálati adó esti hiradóját – ezt már a kényelmes ágyamban nézem, minden este. Net nélkül nincs élet!
A headline-ban nincs szó késelésről – ehhez képest az, hogy a közszolgálati adó október elsején megszűnik, kisebb fájdalom. Magas rangú katonatiszt nem kapja meg az előléptetését, mert beosztottjai molesztálásával vádolják – a bíróság elé még nem került, de a hadsereg főparancsnoka nem vár tovább, az eddigi nyomozati anyag alapján döntött – az IDF vezetői között nem lehet olyan ember, akire nőkkel szembeni erőszak árnyéka vetődik.
A szerdai késelős, palesztin gyilkos lelövésével kapcsolatban vizsgálat indult – indokolt volt a halálát okozó lövés, vagy a semlegesítéshez elég lett volna megsebesíteni? Az önkéntes rendőr számonkérése azután, hogy Jaffón egy embert megölt és 10-et megsebesített egy palesztin, ámokfutó terrorista, sokakban felháborodást kelt, de az izraeli demokrácia működik…
Így néz ki egy tökéletes nap számomra – tele eseményekkel, élményekkel, tennivalókkal és reménnyel, hogy a következő nap is nagyszerű lesz!
A parasztzsidó
Nem először látok éhező falusiakról szóló riportot – nagyanyám hangján szörnyülködök : hogy lehet ott éhezni, ahol van termőföld?
„A magyar falvak veszte a vidéki zsidóság kiírtásával kezdődött, a svábok kitelepítésével folytatódott, és a termelőszövetkezetek felbontásával tetőzött” – olvastam valahol, de most, hogy forrásanyagot kerestem, leginkább csak antiszemita szennylapokba ütköztem – a magyar vidékfejlesztésben játszott zsidó szerepről értékelhető összefoglalót nem találtam. Mint mellékszál nagyon sok történetben találkoztam a helyi, zsidó intéző, az újításokat bevezető földbirtokos alakjával, de ahogy a vidéki zsinagógák kövei, úgy ezek a történetek is elporladtak – csak a hiány hatása érezhető: elveszett a tudás, az innováció a magyar vidéken.
„Magyarország újabbkori történetének legnagyobb arányú bevándorlása a kelet-európai zsidóság érkezése volt, amely a 19. század második felében vált tömeges méretűvé. Az új bevándorlók igen szegény, nagyrészt falusi életmódú és földműveléssel is foglalkozó, jiddis nyelven beszélő askenázi zsidók voltak a Monarchia fennhatósága alá tartozó Galíciából és az Orosz Birodalom területéről.”
„A gettóba szállítás előtt végleg elkobozták a zsidók vagyonát is. Ezt helyben a magyar közigazgatás képviseletében eljáró bizottság végezte: pontos leltárt vettek föl a zsidók vagyonáról és a lakásokban hátrahagyott értéktárgyakról. A zsidók tulajdona minden további nélkül a magyar állam tulajdonába ment át, rendeletek sokasága szabályozta az értéktárgyak sorsát. Volt, ahol egyelőre a kiürített lakások egy helyiségében zárták el az értékeket, máshol külön erre a célra hatalmas raktárokat hoztak létre. Azzal mindenesetre nem számoltak, hogy a zsidók valaha visszakapják a tulajdonukat.” „A tömeges deportálás 1944 május 15-én kezdődött… július 9-ig 147 vonattal, német adatok szerint összesen 437.402 zsidót deportáltak. Magyarországról Budapest és a munkaszolgálatos alakulatok kivételével teljesen eltűntek a zsidók. A vonatok néhány kivétellel mind egy irányba indultak: Auschwitz-Birkenauba.”
A két esemény között a legtöbb magyar faluban legalább néhány zsidó élt: a szabó, a kocsmáros, vagy a földbirtokos arisztokrata intézője, a terménykereskedő… abban a dél-dunántúli kis faluban is volt kettő, amely az 1910-es népszámlálás idején 436 lakosából 129 magyar, 3 német, 304 horvát volt. Ebből 427 római katolikus, 5 református, 2 evangélikus, 2 izraelita. A mai falu 63 házában 106 lakos él. A házak többsége rémes állapotban, a kertekben legfeljebb fű nő, a szántókon, ha egyáltalán, kukoricát vetnek… Dolgozni eljárnak innen…
Most egy pesti srác elhatározta, hogy itt pedig gazdálkodni fog, mert jó a föld, kellemes az éghajlat, kedvesek az emberek. Elmesélte a barátainak… az egyik, akinek a nagyszülei alföldi parasztzsidók voltak, első látásra beleszeretett a helybe, amikor a februári napsütésben megérkeztek a faluba. Egy hét múlva már meg is alkudott az egyik házra, hazafelé menet megtervezte a ház felújítását, a kertbe telepítendő gyümölcsöst, a fűszernövények, a virágok és a zöldségek helyét. Éjszaka megtanulta az internetről, hogy milyen növények telepítésével lehet eltávolítani a vakondokat, és elkészítette a 10 éves fejlesztési tervet a gazdaságra, az együttműködésre a többi gazdával. Másnap szennyvíztisztító módszereket tanulmányozott, mert elképzelhetetlennek tartotta, hogy a fürdőszobák szennye a fúrt kúttól két méterre lévő emésztőbe kerüljön. Telefonált, e-mailt írt, kapcsolatokat keresett. Beszélt egy festőművész barátjával, hogy mi kell egy önfenntartó művésztelep létesítéséhez…
- Idén kerítést építünk-javítunk, tereprendezést végzünk, hogy az esővízet a leghatékonyabban használjuk fel, és a háztól elvezessük a vizet.
- Ősszel fákat telepítünk. A telek hátsó részén császárfákat, majd az év különböző szakaszain érő gyümölcsfákat. A háztól 20 méterre megállunk a fatelepítéssel. A maradék 15 méteres szakasz a zöldségkert, és a ház környéke csak a virágoké és a fűszernövényeké.
- Télen megtervezzük a ház felújítását a legvégső stádiumig, majd éves programokra bontjuk: az első a szennyvíztisztítás korszerű megoldása, az esővíz hasznosítása.
- Jövőre a ház szerkezeti megerősítése és a talajnedvesség elleni szigetelése a feladat.
- A kertben, a kerítés mentén elültetjük a bokros növényeket, mint a málnát az északi oldalra, piros és fekete ribizlit, köszmétét és szedret az alsó szomszéddal határos oldalra, a telek végébe pedig bodzát.
- A ház közvetlen közelében még nem ültetünk semmit, hiszen a felújítás még eltart egy darabig, de az utca felőli kert két, távolabbi szélén, a szomszédokkal határos részen megkezdjük a bokros-virágos-futónövények telepítését. Később, amikor a ház külső hőszigetelését is befejeztük, akkor az épületre is felfuttatjuk a növényeket, különösképpen az észak-nyugati oldalra, ahonnan az esőt-szelet kapja.
- 2018-ra koncentráljuk a tetőfedés-cserét, az új nyílászárókat és a külső hőszigetelést, valamint a ház közvetlen környezetében a végleges tereprendezést: teraszok, lépcsők kialakítását. A tetőn már ekkor kialakítjuk a napelemek helyét, a kapcsolati rendszert.
- 2019-ben a teljes belső átalakítás lesz soron: az utcai fronton, a jelenlegi lakóépületben és a tetőtérben egy vendégház, négy hálószobával két fürdőszobával, egy nagy központi térrel, ahol fatüzeléses kemence lesz a nappali-leülős részen, ám a tér hangsúlyos eleme a nagy étkezőasztal és a közösségi konyha. A hálószobákban szabályozható, infrapaneles falfűtés. A zuhanyzós fürdőszobák folytatásaként egy külön háztartási helyiség mosógéppel, szárítógéppel, a téli vendéglátás időszakára. A szennyvíztisztító szürke vizét forgatnánk vissza a wc-k öblítésére.
- 2020-ban felszerelnénk a napelemeket.
- A vendégház első 4-5 évében ingyenes művésztelepként működne. A kertben megtermelt zöldségekből, gyümölcsökből, a falu többi gazdájával együttműködve, helyi halból, húsból és tejtermékekből változatos, egészséges ételeket lehetne készíteni. A jelenlegi istálló és terménytároló épülete lenne kezdetben a műterem, amely 2019-ben még csak egy jól lehatárolt, külső nyilászárókkal megújított, hőszigetelt és az észak-keleti bütüjén két nagyméretű ablakkal ellátott helyiség lesz. A művészek egy-két hónapot, esetleg többet is eltölthetnének ott – csak az elkészült alkotásaikkal fizetnének.
- Később, ha a művésztelep sikeres, a házzal szomszédos üres telken, amelyen valamikor hasonló ház állt, egy „üvegházat” építenénk műteremként, bemutatóteremként, időszaki kiállítások rendezésére is alkalmas helyként.
- A falusi turizmus csend-nyugalom-tiszta levegő, egészséges ételek, Dráva-part-kínálatát intellektuális eseményekkel bővítenénk, amely, természetesen, a helyiek szórakoztatására, ismereteinek bővítésére is szolgálna.
- A helyiekkel való kapcsolatot nem csak a közös munkán keresztül erősítenénk, hanem rendszeresen tartanánk ismeretterjesztő előadásokat olyan témákban, amelyek őket is érdekelhetik: a szennyvíztisztítástól a napelemes energiaellátásig, a magas hozzáadott értékű mezőgazdasági termékek előállításának módszereiről, persze művészetről, más népek kultúrájáról.
- A legfontosabb dolog mégis az, hogy mintát adjunk arra, hogy mi mindent lehet csinálni egy darabka földdel, tudással és tettrekészségel.
