A zöld rész - Marcus Goldson képeivel

A zöld rész – Zsitva Tibor fotója szerkesztve

Magyarországon a meglévő lakásállomány korszerűsítése lehet a gazdasági pangásból való kilábalás motorja. Csakhogy egyelőre sem az építésztársadalom, sem a kormányzat nem ismerte fel ezt a lehetőséget – még mindig az új lakás építést támogatják.

Idestova negyven éve foglalkozom a belvárosok rehabilitációjának problematikájával. Azóta mondogatom, írom, hogy fel kellene hagyni a városok ész nélküli terjeszkedésével, helyette azzal az urbánus területtel kellene behatóbban foglalkozni, amely a szemünk láttára pusztul, holott valamikor nagyon jól építették meg. Miután belefáradtam a hiábavaló győzködésbe, megcsináltam egy lakást, mintaként. Az építészfórumon másfél éve megjelent cikk hozzászólásai közül érdemes megfigyelni, hogy egy “magára adó építész” miként reagált – neki csak a 30 ezer négyzetméteren felüli épület feladat… Nos, éppen itt a gond: miközben rengeteg a munkanélküli építész, hatalmas mennyiségű munka hever parlagon – meglátni a régi lakásokban a bennük rejlő potenciált, és megtervezni a XXI. századi igényekre az átalakítást.

A következőkben egy olyan lakásról lesz szó, amelyet jó ideje próbáltak eladni, de mindaddig nem ment el, amíg nem sikerült meggyőznöm valakit, hogy érdemes megvenni – ebben a lakásban is ott van a lehetőség jóvá lenni. Nem átlag-lakássá, mert olyan, az én fogalmaim szerint nincs is, hanem olyanná, amelyben bizonyos emberek jól érezhetik magukat, mert kényelmes, pont az ő igényeikre szabott. Vagyis a lakás középpontjában is, mint a városéban,  a használó ember áll. Nem a színek és formák, bár ezek is nagyon fontosak, de alapvetően a komplexen értelmezett funkció az, ami mindent meghatároz.

Amikor látok egy borzalmas lakást – sok ilyet látok -, az első kérdés, amit felteszek, hogy mit lehetne ebből kihozni, azt keresem, hogy kinek lehetne az adott lakás a legmegfelelőbb. Esetünkben adott volt egy 54 négyzetméteres, földszinti, udvari lakás a VIII. kerületi Bródy Sándor utcában. Négy és fél méteres belmagassággal, két szoba, konyha, kamra, fürdőszoba és egy labirintusszerű közlekedő. A kétgenerációs lakás ötlete mindezekből a tényezőkből adódott és alapvetően az aránytalan tér kijavításának igényéből fakadt. Ezzel párhuzamosan azt kellett megvizsgálni, hogy kik lehetnek azok, akik egy későbbi időpontban fizetőképes keresletet jelenthetnek az alapjaiban felújított lakásra.

A nappali tere - Zsitva Tibor fotója

A nappali tere – Zsitva Tibor fotója

Minden lakás értékét a városon belül elfoglalt helye határozza meg alapvetően. A “nyóckernek” még az elit-részén (Palotanegyed) sem lehet luxus-nagylakást tervezni egy gangos ház földszintjére. 54 négyzetméter nem sok, de nem is kevés, ha pedig 4,5 méter a belmagasság, akkor a szobák amolyan élükre állított hasábok, amelyekben az ember kellemetlenül kicsinek érzi magát. Miután megvizsgáltattam az épületszerkezetet egy statikussal, az is nyilvánvalóvá vált, hogy nem bonthatok le minden válaszfalat, nem hozhatok létre átjárható tereket. Marad a háromosztatú struktúra, két szélén két szobával, a bejárattal szembeni traktusban a vizes-helyiségek. Mindenképpen szükséges a nagy belmagasság megbontása egy galériával, amely azonban nem nagyobb területű, mint a szoba 50%-a.

A kétgenerációs lakás nem két különálló lakás – nem az volt a cél, hogy “üzleti alapon” megosszuk, hanem az, hogy optimálisan használjuk ki a területet. Ezért a kertből egy előtérbe lépünk, ahol ott a mosógép-szárítógép helyének alkalmas beépített szekrény, mellette a biztosítéktábla, és a takarításhoz szükséges holmik helye. Innen jobbra és balra nyílik egy-egy szeparált lakórész, amely alapegysége nagyjából a korábbi szoba, ahol a tér felső szintjén a hálók, és egy-egy kisebb zuhanyzó-egység, az alsó szinten a nappali-étkező-konyha, és a lépcsők alatti raktár.

A két lakóegység nem azonos méretű, hanem igazodik a már meglévő épületszerkezethez. Szülők az egyik oldalon, egyetemista gyerekük a másik oldalon, vagy fiatal, kisgyerekes pár, az egyik nagymamával, ne adj Isten elvált pár, amikor mondjuk a papa költözik a kisebb egységbe, a mama a gyerekekkel a nagyobba, vagy fordítva,  hogy ha a szülők el is váltak, a gyerekek ne legyenek távol egyikőjüktől sem… Az idő eldönti, hogy ki fogja használni, kinek lesz ez egy újszerű együttélési forma. Nekem csupán az a meggyőződésem, hogy ilyen lakásokra szükség van. Korszerű kínálat viszont, amely tiszteletben tartja mindkét fél magánéletéhez való jogát, ugyanakkor gazdaságosan hasznosítja a területet – nincs. Ezért terveztem éppen egy ilyet.

Az egyik lakásegység (a kék) bruttó 30 négyzetméter, ebből 10 négyzetméter a galérián lévő háló és a zuhanyozó-mosdó-wc egység. A konyha 2,4 méteres pultjával szemben egy “dobozban” van a hűtőszekrény és a mikro, hozzá illeszkedik az étkezőasztal. A lépcső az “árnyékos falra” simul, a korábban már kikísérletezett 18/30-as arányokkal, 2+8+2 fellépéssel, vagyis két pihenő közbeiktatásával. Kapaszkodó a falon, ami a fordulónál egy plafonig fixált 20/20 profillal adja a biztonságos lépcsőzés lehetőségét. Korlátok itt is, mint az “én váramnál” nem nagyon vannak. Kétségtelen, alkoholistáknak nem való ez a lakás, de egy kisgyereket például remekül meg lehet tanítani itt a körültekintő közlekedésre…

Kényelmes lépcsőkkel a galériára

Kényelmes lépcsőkkel a galériára – Zsitva Tibor fotója

Az új ablakok merőben különböznek a korábbiak nyitási rendszerétől. Magasságban három részre oszlanak: lent egy fix üveg, felette egy bukó-nyíló szárny, fent pedig egy bukóablak a külső síkon szúnyoghálóval. Ennek több oka is van – egyfelől a földszinti lakások réme, hogy az udvarban járókelők nem csak belátnak, hanem akár be is ugorhatnak, a másik ok viszont az, hogy a háznak ezen a részén 66 cm vastag a fal (az épület 1908-ban épült). Hagyományosan is a külső falsíkon volt, dupla gerébtokos ablak, ami kb. 15 cm helyet vett el, de így is maradt kb. 50 cm, amit a szokásos függönyökkel kizártak a térből. Az átalakítás után a külső síkra szerelt hőszigetelt, biztonsági üvegű és áttetsző (a három réteg üveg közül az egyik savmart) ablak szükségtelenné teszi a függönyt, és ezzel megnyerjük a 60 cm mélységű ablaknyílást, kitágítjuk a nappali terét.

A másik lakásegység (a zöld) bruttó 57 négyzetméter. A korábbi nagyszoba a konyhával összenyitva adja a nappali-étkező-konyha terét úgy, hogy a galériára vezető lépcsősor kettészeli az étkezőt és a kanapés ücsörgő-részt a tv-vel. Amikor felfedeztem magamnak a bejárat feletti külön szoba lehetőségét, akkor igyekeztem a galériára való megérkezést ennek a szobának a bejáratához közelíteni. Ily módon létrejöhetett egy külön egységet képző galéria, ami most a kamasz-gyerek hálóhelye, de lehet egy kényelmes dolgozó is a későbbiekben. A zuhanyzó-mosdó-wc blokk mellett szekrénybe zárva kaptak helyet a villanyboylerek, amely egyben másfajta raktározásra (létra, ruhaszárító, stb.) is alkalmas. Természetesen, itt is kihasználtam a lépcső alatti teret, három részre osztva: a magasabb részen a kabátoknak, beljebb a bőröndöknek alkalmas hely. A pihenő alatti rész jó a festékeknek, szerszámoknak, és az első három lépcső alatt cipősfiókok vannak itt is (mint a kék lakásban és az én saját lakásomban is). A földszinten, a korábbi fürdőszoba-közlekedő területet úgy osztottam meg, hogy a közös bejárat felől vannak a háztartási helyiségek, és a zöld lakásból nyílik egy kádas, kényelmes fürdőszoba, vagyis ez a lakás dupla-komfortos, ami talán furcsa a mai, magyar viszonyok közepette, de mi (a befektető-tulajdonossal egyetértésben) az előttünk álló húsz évre tervezünk.

A zöld rész alsó szinti fürdőszobája - Zsitva Tibor fotója

A zöld rész alsó szinti fürdőszobája – Zsitva Tibor fotója

A padló: beton – a nappali-étkező-konyha szinten. Elektromos padlófűtés van alatta. A galérián majdnem fehér laminált parkett. A lépcsőfokokat bükk IKEA munkapultból szabtuk. Kilenc db. 60.6/246 cm-es lapból kettőt használtunk a konyhák pultjaként, a többiből a lépcsőfokokat készítettük, a “leeső” részekből pedig az étkezőasztalok lapjait állítottuk össze, és még maradt az egyik  fürdőszoba mosdó alatti 180/30-as rakodófelületéhez és egy kis “bárpulthoz” is anyag. Az étkezőasztalok alapja két, régi, IKEA asztal, amelyeket a látható részeken lefestettem kékre, illetve zöldre, majd erre szereltük fel a maradék bükkfa-darabokat. Mindkét lakásegységben van légkondicionáló, ami az idei, szélsőséges időjárási viszonyok figyelembevételével megalapozott befektetésnek tűnik.

Nem titok, hogy ez a felújítás többe került, mint amennyiért a lakást megvették – de kezdettől nyilvánvaló volt, hogy ez egy hosszútávú befektetés. Az aljzatbetonig visszabontottunk mindent, a teljes, vezetékes infrastruktúra új, a korábbinál jóval nagyobb elektromos kapacitást vásároltunk a szolgáltatótól – a vezetékes gázt kiirtottuk a lakásból. A ház, amelyben ez a lakás is van, alkalmas lenne egy napelemes erőmű létrehozására a tetőn, csupán a helyiek szellemi nyitottsága kellene hozzá – talán, egyszer az is meglesz. A magam részéről mindent megteszek ennek érdekében.

A cikk az építészfórum.hu felkérésére készült, az itt, korábban megjelent sorozat felhasználásával.

Comments Closed