Marcus Goldson humoros, imádni való képei a falakon...

Marcus Goldson humoros, imádni való képei a falakon…

Amikor elkészült a kétgenerációs lakás zöld része, elküldtem néhány munkaképet a tulajnak… Hú de zöld – jött a válasz.

Kétségtelen, a falak, a csempe egy része és a lépcső körüli beépítés bizony zöld. De nem véletlenül. Hatalmas falfelületeink vannak, amelyek képekért kiáltottak, és a képek, különösen Marcus Goldson színes képei a zöld háttér előtt nagyobb hangsúlyt kapnak.

A fotózáskor még a viszonylag szerény kiállítási anyag volt a falakon (6 eredeti és 15 nyomat), ma áthoztuk az egyik közeli galériából az ottani, teljes anyagot, vagyis még 18 eredeti képet) – még mindig távol áll attól, hogy zsúfolt lenne…

Marcus képeibe  első pillantásra beleszerettem. Mivel Magyarósi Csaba cikkében említette hogy a művész saját galériája megszűnt, azon nyomban írtam egy e-mailt, hogy szívesen adunk teret a képeinek, és ha ezzel segíthetjük a megélhetését, annál jobb!

Marcus Goldsonnak fantasztikus képei vannak Afrikáról a Közel-Keletről, de ebbe a lakásba csak a budapesti élettel kapcsolatosakat válogattuk, meg néhány, gyönyörű, vagy vicces női aktot – nem hiszem, hogy a tulaj felesége rossz néven venné…

Már az én várammal kapcsolatosan is hosszasan problémáztam a falak dekorációján, pedig ott, alapvetően a tégla-boltozat uralta a teret – nagyon kevés képnek hagyva helyet.

A kétgenerációs lakás kisebbik részén a kék kétféle, de telítettségben egymástól elég távol álló árnyalatokat választottam, ezért a világoskék néhol majdnem fehér, a ráeső fénytől függően, a sötétkék pedig néha majdnem fekete érzetet kelt.

Budapesti életképek - egy brit művész szemén keresztül

Budapesti életképek – egy brit művész szemén keresztül

A zöld lakásban azonban a sötét és a világos zöld egymáshoz sokkal közelebb álló árnyalatban jelenik meg, ettől aztán zöld itt minden, legfeljebb a fénytől függően picit halványabbnak vagy erősebbnek tűnik. Éppen ezért az én dokumentálásra alkalmas, de nem művészi igényű fotóimon ugyanaz a zöld szín más-más árnyalatú.

Az eredeti képek (pasztell vagy akvarell)  különböző, üvegezett fa-keretekben vannak, a nyomatok pedig keret nélküli üveg mögött. Szívem szerint, még vagy tucatot kitettem volna (fal van bőven), mert Marcus képei a maga groteszkségében is szerethető Budapestet hoznak még közelebb, kizárva ennek a városnak a sötétebbik részét, amivel nap-nap találkozunk.

Magyarországra turistaként jó jönni – az itt élők számára ez bizonyára nem nagy vigasz, de lehet egy optimista kibontakozás kezdőpontja –  rá kellene erősíteni arra a színességre, amit az idelátogató első pillanatban lát, mielőtt még észrevenné az elhanyagoltságot, az emberek sokaságán uralkodó depressziót.

Hálószoba-részlet

Hálószoba-részlet

Huszonöt évvel ezelőtt, amikor megnyitottam a saját irodámat Tel-Avivban, rengeteg adósságom volt, ezért a napi, tervezői munka mellett, hetente háromszor, esténként pincérkedtem.

Nagyszerű főnököm volt, Sosána, gyerekkorában, Budapesten Zsuzsikának hívták, aki hatalmas mázlival túlélte a Holokausztot. A felszabadulás után azonban akadozott a gázellátás Pesten, és egy ki-bekapcsolás során majdnem megfulladt a tűzhelyből ömlő gáztól… az édesanyja ekkor sokkalt be, és küldte az alig 12 éves lánykát az Aliyat Hanoárral Erec Izraelbe.

Sosána Isten áldotta tehetséggel komponálta újra a magyar ízeket a sivatagi homokon, egyik éttermet a másik után nyitotta. Másfél évig dolgoztam nála – élveztem minden percet, pedig elég nagy hajtás volt este hattól éjjel kettőig. Fantasztikusan bánt a vendégekkel – ha tizedét tudnák a magyar éttermek vezetői, akkor betegre kereshetnék magukat…

Ha egyszer a melldöngető magyarkodás és az önbizalom-hiányos paranoia között, ennek az országnak a népessége megtalálná  a valós értékeit, amelyeket  felvállalva őszinte örömmel fogadná azokat, akik ide látogatnak, akkor mind mentálisan, mind anyagilag sokat javulna a helyzetük.

a fürdőszoba egy részlete...

a fürdőszoba egy részlete…

A terápia kezdete lehetne az, hogy megtanulnak mosolyogni: magukra, reggel a tükörbe, a szomszédra, amikor kilépnek az ajtón, a bolti pénztárosra, amikor betérnek oda, a munkatársaikra, az ügyfelekre, akiknek nem „segíteni”, hanem kitűnő szolgáltatást kell nyújtani…

Legutóbb, amikor „oszkároztam” (a magyar telekocsi-rendszer, amivel eljutok az országba bárhová, anélkül, hogy a MÁV nevű szörnyszülött szolgáltatásait venném igénybe) az egyik sofőr elmondta, hogy aznap egy spontán jótétemény  adta a legfőbb örömet számára: a szuperban az előtte álló lányka nem tudta kifizetni azt, amit venni akart, ezért félretették a pénztárban. Ő megvette azt is, és utánavitte – apróság volt, pár száz forint, de a kislánynak fontos. „Olyan jó volt adni, hogy valójában önző módon, magamnak szereztem örömet azzal, hogy kisegítettem” – vallotta, és mennyire igaza van!

Adni – egy mosolyt, egy kedves szót, kéretlenül kisegíteni valakit – jó érzés, ami szétárad az ember testében, jobban érzi magát tőle, boldogabb lesz a napja. Ha az ide látogató turistákra nem úgy tekintenének, mint a zsebmetsző az áldozatára, hanem azzal az öntudatos, de befogadó figyelemmel, ahogy ezt egy jó vendéglátó teszi, akkor sokkal többen jönnének ide szívesen, és térnének vissza többször is.

Hálószoba

Hálószoba

A megújult lakásba, néhány napja ellátogatott az eredeti tulajdonos. Szerették, amit láttak. Már nem gyászolják fiatalságuk szinterét – le tudták zárni azt a kort, mert megnyugtatóan új kezdődött – ez őket is, engem is örömmel tölt el. Talán, egyszer a ház lakói is megértik, milyen hasznos számukra is, ha egy-egy lepusztult lakás megújul… erről írok majd a következő részben.

A sorozat ITT KEZDŐDÖTT

Comments Closed