Adósmentés baltával
Eredeti megjelenés helye: Kazisztán
Megjelent 2011. szeptember 14-én, az ekkori MNB jegyzés 286,98 Ft/€, ami azóta jelentősen változott.
Korábban már esett szó a devizahitelezésről, de az események új fordulatot vettek, ezért ismét időszerűvé vált, hogy leporoljuk jó öreg devizahiteleseink ügyét. Az akkori bejegyzésben felvetettem azt, hogy az ügyben mindkét fél felelőssége fennáll, azaz a hitelt felvevőé, aki elfelejtette észrevenni, hogy a forint- és a devizahitel kamata között az igen vaskos árfolyamkockázat miatt van jelentős különbség, és elhitte, hogy van ingyen ebéd.
A bank persze nem sietett szólni erről, inkább próbálta tartani a versenyt a hitelkihelyezésben a társaival. Ugyanakkor a svájci frank árfolyamának mostani változása leginkább az euró gyengülésének köszönhető, ez rajtunk kívül áll, de a válság elején a forint gyengült az euróhoz és a többi térségbeli devizához képest az elmúlt évek költekezése miatt. Emellett még tisztelettel megkérném a népvezetőt, ha az intézmények felelősségét vizsgálná, hogy ugyan emelje már föl a telefont, és tárcsázza Járait, és kérdezze meg tőle, miért betonozta be a kamatpolitikájával az euró és frank árfolyamát évekre. Ez a minden alapot nélkülöző reálfelértékelődés okozta a devizahitelek elterjedését, nem más. És akkoriban akár jó döntés is lehetett fölvenni a frankhitelt, és a svájci frank ellen spekulálni. Nem nyert.
Ezután jött a kiváló javaslat, hogy árfolyamkorlátot vezetnek be a törlesztésekre 3 évig. Ez még akár jó is lehetne, csak a frank ára egyáltalán nem biztos, hogy csökkenni fog, sőt a forint gyengülhet, ha így folytatják, akkor meg pláne. A dolognak pedig az ad egy igen rosszmájú élt, hogy ezek a hitelek az újonnan megugró törlesztőrészletek miatt pont a 2014-es választások után fognak bedőlni. Micsoda véletlen. Szeretném hangsúlyozni, nincs egyetlen üdvözítő megoldás a devizaadósok kisegítésére, de ennek elég kevés előnye van, lényegében a jelen problémáit eltolja 3 évvel, más nyakába varrja a gondot. Rögzíthető valahol az árfolyam, de azt teljes futamidőre kellene megtenni, és a lejáratkor az egyenlegről előjel függvényében lehet majd beszélni. De ahhoz, hogy a hitelt valaha is kifizesse az egyén, szükséges, hogy a rögzítés a piacihoz jóval közelebbi árfolyamon történjen meg (most éppen durván 30% az eltérés).
És amikor már alig tudtam betelni a megoldási ötletekkel, jött a legjobb, a 180 Ft-on történő végtörlesztés. Mert ugye majd az történik, hogy akinek van pénze, az egy nem valós árfolyamon kifizeti a hitelét, mindenki örül és boldog. Néhány dologra szeretném fölhívni a figyelmet. Egyrészt, az tudja egyben kifizetni a hitelét, akinek sok pénze van, azaz nem segít semmit ez a rászorulókon. Tehát a kiváló SZJA-szabályozás után ismét egy vagyontranszfer megy olyan embereknek, akiknek erre nincs feltétlenül szüksége. Ráadásul némiekben óvatosabban kéne bánni Matolcsy úrnak a keynes-i logikával, hiszen a jövedelem növekedésével csökken a fogyasztásra költött hányad. Azaz reggelire a bankár is egy kiflit eszik, nem fog kettőt venni, és ezzel felvirágoztatni a magyar gazdaságot, ha nyer egy valag pénzt az SZJA-n. Továbbá a két évben beszedett 180-180 milliárd Ft után alsó hangon is 260 milliárd Ft-ot gombolnak le a bankokról csak a tőkeveszteség miatt, az elesett haszontól eltekintve.
Természetesen mindenkinek szíve joga utálni a bankokat, ebben senkit nem szeretnék megakadályozni. Pár apróság mellett azonban nem mehetünk el. A bankok nyeresége biztosítja a növekvő saját tőkét, azaz a rendszer biztonságát, mivel a hitelezésből eredő veszteségeket a korábbi évek eredményéből lehet fedezni. Így nekem olybá tűnik, mintha háttérbe szorulnának azoknak az érdekei, akiknek megtakarításai vannak ezeknél a pénzintézeteknél. Emellett ilyen hangulatban még ha nyereséges is a bank, osztalékban minden tulajdonos igyekszik majd a legtöbbet kiszedni és biztos helyre vinni, nehogy einstandolják azt is. A legsúlyosabb következmény pedig nem is a 260 milliárd Ft-os sarc, hanem az, hogy ilyen megtörténhet az Európai Unió tagállamában. A bankadó visszamenőleges kivetése után többen fölhördültek, de a végtörlesztés hallatán már sokaknak betelt a pohár, ráadásul előre nyilvánvaló volt kormányzati körökben, hogy jogi lehetetlenség az, amit csinálnak, minden valószínűség szerint jön majd a vaskos cehh évek múltán, amit az államnak kell állnia.
Összegezném tehát, hogy mi a bajom a végtörlesztéssel. Egyrészt nem oldja meg a legnagyobb gondban lévők és a többség baját, hanem a gazdagoknak segít ismét, amiből nem nagyon lesz GDP-növekedés egyelőre. Másrészt felrúgja a tulajdon védelmének alapelvét, jelentősen sérül a jogbiztonság, aminek egyenes következménye, hogy a külföldiek ezerszer is meggondolják majd, hogy bármilyen befektetést hozzanak ide, és ezzel munkahelyeket teremtsenek ilyen óriási kockázatok mellett. A hazai cégek pedig fölöslegesen várhatják a hiteleket, a bankoknál tőke nem lesz új kihelyezésekhez, így ismét nem lesz 1 millió új munkahely. Ezen kívül a kormányzat retorikája mindamellett, hogy kétszínű, tovább szítja az indulatokat agresszív szóhasználatával.
Azaz az alapvető problémát továbbra sem oldották meg, de legalább rengeteg áldozatot hoztunk érte. Én értem ám, hogy olyannyira le kell rombolni a demokráciát és a jogállamiságot (a múltat végképp eltörölni), hogy itt a zembereknek Kánaánt lehessen építeni a sóval behintett földön, de azért minimálisan gondolkodni kéne, mielőtt a baltát a kezünkbe vesszük, hogy a gazdaságban hadonásszunk vele.
Kazisztán
Észosztás, belepofázás, okoskodás a közügyekkel kapcsolatban. Kazi bácsi blogja, a Kazisztán – „közélet aktuális kérdéseit fejtegető cikkeket ajánl, elemez, továbbgondol, illetve néhány esetben saját álláspontot fejt ki, amivel természetesen nem kötelező egyetérteni.”
Beleolvastam és együttműködést ajánlottam, ugyanis Kazi bácsi pont úgy ír, ahogy a podo-pro.hu küldetése szól: „A www.podo-pro.hu fő profilja a környezet-közösség-kultúra hármasa, amely lényegében magába foglalja a mindennapi életünket. A www.podo-pro.hu közösségi magazin igyekszik lenni, olyan szerzőket fog össze, akik az adott témáról hitelesen és közérthetően tudnak írni.”
Egyelőre Kazi bácsi blogbejegyzései közül válogattam néhányat, és minimálisan szerkesztve (magyarul: meghúzva) másodközlésként adjuk közre, az eredeti blog linkjét is megadva, aztán, majd meglátjuk, hogy ez az együttműködés mennyire tud megerősödni, ha ez lap már stabil anyagi alapokra kerül, és Kazi bácsi is hajlandó lesz inkognitóját feladni.
Jó volt látni, hogy ilyen sokan kimentek október 23-án a tüntetésre, jóval többen voltak, mint március 15-én. Számháborúba nem bocsátkoznék, de 50-60 ezren biztosan lehettek.
Volt a közismert dal, amit mindenki meghallgatott és megnézett, mindenkinek az agyában pörgött a refrén. Nem a művészet csimborasszója, de kétségkívül kifejezi a csoportosulás mondanivalóját. Ezzel kapcsolatban elhangzott a Mandineren egy válasz, aminek a bornírtsága és cinikussága engem eléggé zavart. A nagy társadalmi változások kigondolói (például Kossuth, Széchenyi, Deák, de akár Rousseau vagy Montesquieu) túlnyomó többségében a kandalló melegénél vetették papírra elveiket, és azon gondolkodtak, hogy vajon milyen bort kortyolgassanak este. Nyilván voltak lengyel hajógyári munkások is, de ez kevésbé jellemző. Az értelmiségnek, van egy olyan feladata, hogy népmozgalmak élére kell állnia, ’56 októberében is egyetemisták kezdtek el tüntetni. Arról meg nem venni tudomást, hogy a piacképes tudással rendelkezők lábbal szavaznak, és lelépnek ebből az országból, pörköltszaft ide vagy oda, igen szerény meglátásom szerint égbekiáltó korlátoltságra vall.
Aztán jön Kumin Ferenc írása, aki nagyjából maga sem tudja, hogy mit akar, de leginkább arra céloz, hogy jó kommunikációs érzékkel megáldott újgazdagok hóbortja ez az egész mozgalom. Persze van olyan is, aki ezt komolyabban elemzi. Nekem csak egy egyszerű benyomásra futja: szerintem a mérsékelt jobboldali értelmiség hangadói arisztokratikus megvetéssel viseltetnek minden ilyen kezdeményezés iránt. Az ideák toposzai az elefántcsont-toronyban nyilván sokkal izgalmasabbak.
Természetesen megvannak a Millának is a maga hibái, de ennyi embert rég szólítottak már meg, ami annak fényében lényeges, hogy az LMP kezd elhalni, a bizonytalanok aránya pedig 55% körül van. Persze lehetnek valakinek ellenérzései, szóvá teheti, hogy egyelőre kevés a cselekedet és sok a beszéd, naponta van kisebb–nagyobb tüntetés, de a kezdeményezés akkor is bíztató. Amíg ezt kulturált formában teszi, nem is gond, a szervezett Facebook trollkodás már annál inkább.
Ami elsikkad, hogy a Milla lényege épp a sokszínűségében rejlik. Megjelent egy szakszervezeti, egy esélyegyenlőségi, egy kulturális és egy szabadságjogi vonal, amelyek követelései viszonylag nehezen rendezhetőek egységes programmá. Azonban nem is cél az, hogy egy felülről irányított, végtelenül központosított pártgépezetet uraljanak, amire talán ismerhetünk ma példát. Úgy gondolom, hogy itt alakulhat ki az a nemzeti minimum, amiért talán 1989-ben Orbán is harcolt volna Demszkyék mellett. Most nem a kötelezően kifüggesztendő pártmanifesztumra gondolok, és nem is az alkotmány asztalára, illetve más giccsre, ami lejáratta a nemzet fogalmát. Itt olyan alapértékekre tessék gondolni, mint a valós pluralizmusra épülő demokrácia, a közigazgatás normális működése, a sajtószabadság, a művészeti szabadság, a közélet feletti civil kontroll, a minőségi közszolgáltatások iránti igény, a kiszámítható, befektetőbarát gazdasági kormányzás, amely nem zárja ki a legelesettebbek segítését. Ezek korlátozottságának, illetve hiányának következményei mostanság válnak kézzel foghatóvá, az elvont elmélkedések köréből most kerülnek a jelen rideg valóságába.
Ugyanis egyre több embernek lesz elege a kirekesztő, aki nem velünk az ellenünk van politikából. Egyre több embert fog zavarni az egészpályás letámadás, ami nem tűr ellentmondást vagy különvéleményt. Mind többen és többen vetik föl, hogy a megszerzett hatalommal kezdeni is kellene valamit, nem állandóan a kommunistákra mutogatni és fröcsögni. Sokak jönnek rá, hogy a király meztelen, és Szíjjártó lózungjai mögött nincs tartalom, mivel itt csak a kommunikáció a lényeges. Eladni bármit bármi áron, mindezt úgy, hogy a tévedhetetlenség látszatát fenntartsák. Napról napra mondják ki tömegek a nem tetszik a rendszer mellett, hogy miért nem tetszik, és hogy mit szeretnének.
Nyilván a Millát még áthatja az amatőrség bája, de amint ez letisztul, és valami egységes gondolat fogalmazódik meg, előfordulhat, hogy végre nem azon kell töprengenünk, hogy a darabokra hulló MSZP vagy a Jobbik adja föl az utolsó kenetet ennek az országnak…
Nem tetszik a rendszer?
A podo-pro.hu nem hírlap – ha bizonyos értelemben kötődik is a napi aktualitásokhoz, általában azok összefüggéseit keresi. Most azonban kivételt teszünk, mert a vasárnapi tüntetés annyira fontos, hogy mindenki, akinek nem tetszik a rendszer, részt kell vállaljon benne, ha mást nem a terjesztésében.
Az a tüntetés-sorozat amit a tűzoltók és a katonák kezdtek, jó irányban indult el – a széleskörű összefogást forszírozza, azt, ami eddig, mindig hiányzott. A rendszerváltó kerekasztal, mint utóbb kiderült, csak a politikusok egymás közti alkujának terepe volt. Több, mint húsz éves késéssel, ideje kiterjeszteni a népre, a sok-sok politikai manipulációt elszenvedő honpolgárokra.
Ez a mozgalom lehet a remény, amely az impotens pártpolitikusok kezéből kiveszi a dolgok irányításását – idővel. Mert senki ne várja, hogy a dolgok egyik percről a másikra jobbra fordulnak – keményen meg kell dolgozni a szabadságért.
Az első lépésben nem a hatalmat kell megdönteni – a ’89-es példa precízen mutatja, hogy ez csak a hatalmi körök személyi változását jelenti, nem pedig a rendszer változását.
Mindenekelőtt, mindenkinek magát kell szabaddá tennie!
Félelem nélkül kijelenteni, hogy ami az elmúlt húsz évben történt, amivé a pártpolitikusok züllesztették ezt az országot, az nem tetszik! Nagyon nem tetszik!
– az, hogy a parlamenti mandátum nem a közösség képviseletét, hanem az illető meggazdagodásának útját jelenti,
– az, hogy döntés-helyzetbe a tehetségtelen seggnyalók kerülnek, függetlenül attól, hogy jobb, bal, vagy zöldközép a pártállásuk,
– az, hogy az ember élete nem tervezhető, mert minden és mindennek az ellenkezője is elképzelhető,
– az, hogy nincs jogbiztonság, mert előre és visszamenőleg is megváltozhatnak a törvények,
– az, hogy a demokrácia paródiája kezd lenni az államvezetés,
– az, hogy a jelenlegi hatalom nem a korábbiak hibáit javítja, hanem tetézi azokat,
– az, hogy tisztességes embernek Magyarországon élni egyre kilátástalanabb,
– az, hogy a tudás nem érték, a rendszer kontraszelektál,
– az, hogy a hatalom kiszolgáltatottá teszi az embereket, és minden intézkedése azt célozza, hogy ez alattvalói attitűd erősödjön,
– az, hogy átírják a történelmet, hősi hazugságot terjesztenek, ahelyett, hogy szembenéznének azokkal a problémákkal, amelyek az 1920-as évek óta lejtmenetbe taszították ezt az országot,
– az, hogy a szabad versenyes kapitalizmus helyett egyre inkább a feudalizmusba tér vissza az ország,
– az, hogy ennek nagyon rossz vége lesz.
Éves mérleg
A napokban volt egy éve, hogy a podo-pro.hu „felszállt”.
302 cikk jelent meg ez idő alatt.
27566 a látogatások száma, és a 17411 látogató átlagosan 3:52 percet töltött a cikkek olvasásával.
77 országban olvasták a lapot. Legyünk őszinték – a többség csak belepillantott, de azok, akik nem csak egyszer tévedtek az oldalainkra, azok is 51 országból valók.
24298 belépés volt Magyarországról, 1054 Izraelből, 300 Romániából, 227 Németországból, 219 az Egyesült Királyságból, 204 az USA-ból, 140 Svédországból, 132 Szlovákiából, 119 Ausztriából, 80 Olaszországból, Franciaországból 76, de a visszatérő olvasók közt az európai országokon kívül olyanok is vannak, mint Kina, Törökország és Egyiptom. Ahhoz képest, hogy olyan egzotikus nyelven írok, mint a magyar, nem rossz szórás. Itt kell megjegyeztem, hogy a helymeghatározás nélküli olvasók belépése 70 -ha paranoiás lennék, akkor ezeket a titkosszolgálatoknak tudnám be…:)
Az olvasói hűség ügyében még bőven van mit tenni – csupán 36%-a az olvasóknak tért vissza, miután egyszer belépett.
A legtöbben a hírlevél alapján jutnak az oldalra, kivételt képezett a Banksy-ről írt cikk, ami egészen elképesztő karriert futott be. A legtöbb, rendszeres olvasó az építészfórumról és a facebookon keresztül érkezik, de egyre több blog, amely bizonyos témákkal hasonlóságot mutat, megjelenik, mint forgalmi forrás.
A jövőben ki kell szélesíteni a szakirányú együttműködést. Meggyőződésem ugyanis, hogy az információözönből az emberek egyre tudatosabban választanak érdeklődési körüknek megfelelő forrásokat. Amint valaki beteszi a podo-pro linkjét a számítógépe könyvjelző eszköztárba, az azt jelenti, hogy rendszeresen visszatérő olvasó.
A legnépszerűbb cikk a Banksy, de a legnagyobb érdeklődést a sorozatok keltették: elsősorban Az én váram – sorozat, a Judapest-sorozat, és mostanában az Ön(fenntartó)kormányzat-sorozat. Úgy gondolom, hogy ezekben fedezték fel az olvasók azt a szerkesztői törekvést, hogy szeretnék a téma-felvetésen túl, a problémák megoldása felé terelni a szót.
Sajnos, a hozzászólások száma nagyon kevés (154), vagyis a diskurzusban való részvétel még nagyon gyenge. Igaz, minél kevésbé szakmai egy cikk, annál inkább „megmozgatja” az olvasót, de ez nem elég – minden téma közérdekű, tehát mindenki beleszólhat abba, amit olvas. Sőt, nagyon fontos lenne, hogy az olyan nehéz témák, mint az önkormányzati rendszer reformja minél több embert késztessen megnyilvánulásra.
A lap célja ugyanis nem az, hogy majd mi megmondjuk a tutit! Igaz, hogy olyan témákhoz szólunk hozzá, amelyekben az éppen aktuális híren túli összefüggéseket kereshetjük, vagy olyan nemzetközi példát tárhatunk a magyarul olvasók elé, amiből tanulhatunk – de még a leghatározottabban kinyilvánított szakmai véleményünket sem tartjuk az egyedül üdvözítőnek – bárki leírhat jobbat.
Nem titok, hogy ez a lap üzleti vállalkozás – nem támogatja semmilyen állami adomány. Igaz, a lapalapításkor tudomásul vettük, hogy meg kell fizetni a „befektetési időszak” árát. Ezért az irói gárda még sokkal szűkebb, mint ahogy azt szeretnénk, de ameddig nem tudunk honoráriumot fizetni, addig csak olyan „vendégeink” lehetnek, akik cikkeiket fizettség nélkül ajánlják fel a lapnak. Létalapunk az olvasottság, ezért igyekszünk olyan cikkeket megjelentetni, amelyek „időtállóak” – évek múlva is érdemes lesz elolvasni őket, akárhogy alakulnak a dolgok Magyarországon. Ugyanakkor nem titkoljuk, hogy olyan „elbizakodott” tervünk van, hogy a magazin cikkei, és az a diskurzus, ami ennek következtében kialakul, befolyásolja a történéseket – jobb irányba tereli a környezethez, a kultúrához és a közösséghez való viszonyt Magyarországon, esetleg azt a demokrácia-deficitet is csökkenti, ami ma egyre súlyosabb károkat okoz. Ehhez összefogás kell, minél szélesebb társadalmi összefogás, amelynek a podo-pro.hu része kíván lenni.
Ezen felül, természetesen, fenn kell tartanunk a lapot, ami a befektetési időszak után csak a hirdetésekből képzelhető el. Jelenleg csak az automatikus google-hirdetések vannak a lapon, de a jövőben, fokozatosan megjelennek a magazin témáihoz illeszkedő egyéb hirdetések.
Ócs(k)a ötlet
Amikor megjelent az ócsai szociális bér-családiház pályázati kiírása, amin ott éktelenkedik a Magyar Építész Kamara elnökének aláírása, dühödten csak egy rövid megjegyzést fűztem a hírhez:
„Elképesztő baromság! És a MÉSZ megint ész nélkül kiszolgálja a hatalom legostobább döntéseit is!” (építészfórum 2011.augusztus 31)
Az építészfórumon elindult egy vita, ami persze, a dolgok mai állása mellett a politikai elhatározást nem befolyásolta.
A hivatalos sajtó munkatársai ebben a témában is megmaradtak az íródeák, vagy mikrofonállvány pozicióban – elfelejtettek kérdezni, nemhogy kritikai felhangot megütni. Már a szóhasználat is a hatalmi koncepcióval való mély megalkuvásról szól: „A kormány mindenesetre mintát szeretne adni az ócsai bérlakásteleppel. A kabinet, szakítva a korábbi hagyományokkal, nem soklakásos tömbökbe, hanem önálló gazdálkodásra lehetőséget nyújtó családi házakba költözteti az önhibájukon kívül bajbajutottakat.”
Megint csak a blogszféra, Tóta W. és Bokros Lajos merte kinyitni a száját, hogy ez a dolog alapjaiban hazugság. Hogy az igazán katasztrófális helyzetet éppen az idézi elő, hogy az állam beavatkozik olyasmibe, ami nem az ő dolga – amíg minden deviahiteles a maga lehetőségeinek megfelelően, egyedi megoldásra juthatott volna, pédául időben eladja a számára fizethetetlen kölcsönnel terhelt lakást, addig a lakáspiacon nem egyszerre jelennek meg a bedőlt hitelesek lakásai, jobb eséllyel megoldható lett volna az egész problémahalmaz. Azzal, hogy az állam belenyúlt, nemcsak elodázta a megoldást, hanem ezáltal felgyülemlettek a megoldatlan hitelügyletek, az ingatlanpiac „besült” – még azok sem vesznek, akiknek van pénzük, mert számítanak arra, hogy amint a különböző védőintézkedések megszünnek, robbanásszerűen túlcsordul a kínálat, ami leviszi a lakásárakat. Vagyis az a gond, ami néhány felelőtlenül eladósodott devizahitelest érintett, országos lakáspiaci regresszióhoz vezetett.
A probléma kezelésének módja pedig a legrosszabb szocialista állami „gondoskodást” idézi, ahogy az egyéni felelőtlenséget a közösség, az adófizetők nyakába varja. Mert a számlát mi fizetjük, nem pedig a zsíros állásokban ülő, ostobaságokat művelő közalkalmazottak. Ők legfeljebb, ha van egy kis félretett pénzük, akkor most, a végelszámolósdi keretében bagóért vehetnek majd ingatlant. Ismerős recept – az állami bérlakások privatizációjakor már lejátszották ezt a játszmát – a devizahiteles nevében kifizetni a végelszámolt összeget, majd egy idő után a tulajdonjog is gazdát cserél. Mert, ugyan honnan lesz hirtelen pár milliója annak, aki a havi törlesztéseket sem tudja fizetni? De Ócsa még ennél is ócskább ötlet, mert annak következményei évtizedekre kihatnak. Példa persze lehet – nagyon rossz példa.
Szeptember végére megérkezett a Magyar Urbanisztikai Társaság állásfoglalása. Sajnos, ez is rosszul kezdődik: …„támogatja azt, hogy a komplex kormányzati eszközök között a szociális bérlakásépítés is szerepel.” Ez amolyan bürokrata nyelvezet, amitől hideglelést kapok, ugyanis jellemzője, hogy lehet így is, úgy is értelmezni, kinek-kinek kedve szerint. Elkeni a problémát, ahelyett, hogy kimondaná – középszar lakásokból több van mint kellene – újabbak építését nem kell támogatni közpénzekből !
Két bekezdéssel lejjebb egyébként kimondja, hogy túlkínálat van, vagyis nem lakáshiány, hanem hitelprobléma van, amit nem építéssel kell megoldani – de ez nem mondja már ki! Határozott, egyenes és egyértelműen értelmezhető kijelentések helyett az állásfoglalás belemegy a különböző, egyébként igaz, urbanisztikai problémákba.
Október közepén aztán eredményt hirdettek – megvan a győztes pályázat.
Az előzmények ismeretében nincs meglepetés – rossz kérdésfeltevés, rossz program, rossz terv. Csak azt nem értem, hogy mindebben mit keres a Magyar Építész Kamara?