Mű-emlék
forma-tartalom-egység
A barátnőm elém tette a tervet : réges-régen vett romos parasztház helyére épülő szerény nyaraló a Balaton-felvidéken. Szigorú műemléki előírásoknak tesz eleget a külső – mintha a XVIII. században építették volna. Ezt talán meg is értem (na azért nem annyira, de fogjuk rá, hogy a falukép védelme érdekében így kell építeni), de azt semmiképp, hogy belül, miért kell egy sosem volt jó funkcionális elrendezést követni?
A tornácról egy 10,68 négyzetméteres előtérbe jutunk, ami semmire nem jó. Miután egy a padlástérbe vezető létraszerű lépcsőn átbukdácsoltunk, bejuthatunk egy 4,14 négyzetméteres konyhának csúfolt lukba, ahol az egyetlen ablak a szomszéd kertjére néző 60 cm széles és 35 cm magas (!) ablak, ami 180 cm magasságban kezdődik, hogy ki ne lásson az ember (a szomszédba tényleg nem is lenne célszerű). Mellette, a létra-lépcső túlsó oldalán lehet bejutni a zuhanyzó-mosdó-wc-blokkba. A ház két végén egy-egy 20 négyzetméteres szoba. A szobákba külön-külön is be lehet jutni a tornácról.
Azon túl, hogy a konyha borzalmas, nem értettem, hogy kinek-minek épül ez a ház?
Barátnőm nagymama, két felnőtt gyereke, azok családja, néhány barát pillanatok alatt megtöltheti a nyaralót. Csakhogy, ez a ház nem együttlétre való! Mit csinálunk egy nyaralóban, azon túl, hogy igyekszünk kint lenni a szabadban, a nagy kertben, lemenni a Balatonra…? Főzünk-eszünk és zuhanyozunk…A nagy előtér legfeljebb arra jó, hogy kerülgethetik egymást, vagy sorban állhatnak a wc előtt…
Amikor ránézek egy alaprajra, akkor látnom kell, hogy kik és hogyan fognak ott élni, még akkor is, ha csak időnként lesznek ott.
Erőss Tamás házában, valamikor régen
Valamikor, fiatal koromban, amikor még élt Erőss Tamás, voltunk a gyerekekkel Kékkúton. Az összes gyerek egy nagy szobában aludt, a felnőttek pedig késő éjszakáig ültek az asztal körül borozgatva.
A lakásnak is, de az ilyen hétvégi házaknak, nyaralóknak még inkább az étkező a lelke.
Konyha-étkező.
Teljesen fölöslegesek a hatalmas szobák, sokkal fontosabb, hogy legyen egy kényelmes konyha, ahonnan ki lehet látni a kertre, a tornácon üldögélőkkel is kapcsolatban maradhat az, aki az ételt készíti, és nagyon fontos, hogy legyen több wc-zuhanyzó, helye a mosógépnek, nagyobb hűtőszekrénynek.
A tetőtérbe kényelmes lépcsőn kell felmenni, ám az az alatti teret is ki lehet használni.
Erőss Tamás házában, valamikor régen…
Ha már van magas-tető, akkor a központi térben érdemes összekötni a lentet és a fentet, vagyis, amikor megérkezem a lépcsőn, akkor le tudjak nézni a bejárati térbe…
Lent lehetnek a szülők, a tetőtérben pedig hancúrozhatnak a gyerekek… Nagy méretű szobákban összezárni papát-mamát-gyerekeket az nem pihenés, hanem rémálom!
Ha egy ház, bármilyen oknál fogva követi is a kétszáz évvel ezelőtti formát, azért nem kéne az életformát is az akkori idők szokásaihoz igazítani!
A barátnőm nyaralóját átterveztem, a méretezett skicceket elküldtem az építészének. Ha elkészül a módosított terv felteszem mindkettőt. Előtte-utána stílusban.
Építési napló_9.rész
A jövendő nappali félbevágott tégla-burkolattal.
Az előző bejegyzés több, mint két hónapja született – azóta, látványosan haladt előre az építkezés, de az, ami számomra „látványos”, az még közel sem az mindenki számára…
Miután a fűtőszálakat letekergették, jött a betonozó brigád és szépen rásimított a fűtésre. Megint látszó beton-padló lesz, de speciális műgyanta védelemmel, ezen a héten éppen ezt csinálják.
A közbenső majd két hónapban kevéssé volt időm ezzel a lakással foglalkozni, de azért szisztematikusan haladt a munka: ablakcsere, gipszkartonosok dolgoztak, és elkészült a téglafal is a hosszában elvágott bontott téglákból.
Annyit vagdostak szét, hogy bőven maradt a tér másik oldalán, a konyhapult feletti falra is.
Eredetileg mást terveztem oda, de amikor elkészült a nappali felőli téglaburkolat, úgy éreztem, hogy elég szépen néz ki, és a tér-kompozíció szempontjából hiányzik nekem a másik oldalon is… De meg kellett oldani, hogy funkcionális értelemben is elfogadható legyen… ezért aztán, kicsit nehéz szívvel, de lemondtam a tardosi mészkő munkapultról és visszatérek a fa munkalaphoz, amelyet majd nem csak a konyhában, hanem a dolgozó szintjére felvezető lépcsőnél is használni fogok.
Szintkülönbségek és az álmennyezetbe süllyesztett világítás helye.
A plafon vakolatának javítgatása helyett gipszkarton álmennyezetet csináltunk. Ez viszont lehetőséget adott számomra, hogy olyan LED-világítást tervezzek, amely ebbe az álmennyezetbe süllyed.
Szegény villanyszerelő a pokolba kívánt, gondolom, amikor ezeknek a 30×30-as LED-eknek a helyét kijelöltük… vagy másfél órát „játszadoztunk” vele, míg az álmennyezet szerkezetét sem kapja derékba, ugyanakkor a kilenc lámpa arányosan világítja meg a tér központi részét.
A mesterek sokszor kívánnak a pokolba olyasmiért, aminek a jelentőségét még nem látják, és mert tényleg nehéz megoldani, de muszáj…
Ilyen volt a gyűjtőkémény és a fal közötti „hézag”-ba begyömöszölt boyler. Amikor azt a gyűjtőkéményt beépítették a házba, egy cseppet sem érdekelte az IKV embereit, hogy létrehoznak egy hasznavehetetlen sarkot…
boyler és az ő helye…
Mivel a „csak úgy a fürdőszoba felső részére szerelt” boyler nem az én világom, addig kerestem olyan boylert, olyan megoldást, ami a helyet is kihasználja, a boylert is eltünteti a gyanútlan nézelődő szeme elől, amíg a kettőt összehoztam.
Ám ehhez a művelethez kellett egy zártszelvényes falmegerősítés a pontosan kimért helyen, vagyis amikor megtaláltam a boylert, ami befér ide, még a galéria-szerkezet építése idején meg kellett adjam a boyler-rögzítés pontos helyét.
Aztán hónapok teltek el, és amikor a konyha téglaburkolatának a magasságát meg akartuk határozni, és ezért fel is kellett szerelni a boylert.
Jöttek a szerelők, és egy óvatlan pillanatban majdnem felszerelték a szimpla falra, sacperkábé magasságban…
Nem mintha nem látták volna ott a vasat, de nekik éppen akkor nem volt vasfúrójuk, ezért úgy gondolták, hogy azért, mert egy keddi nap nekik nincs megfelelő szerszámuk, húsz-ötven éven át nézzük a boyler feletti űrt… mert az egyszeri szerelőt nem érdekli, hogy mit csinálunk azután, hogy ő távozott.
Ilyenkor kijön belőlem a nőstényoroszlány, és üvöltök…
Amint a mellékelt dokumentum bizonyítja – ez megteszi a hatását: a boyler végül is a tervezett helyére került. Nem tízperces munka volt, de ott van, ahol lennie célszerű.
A konyha felőli oldal – munka közben…
A probléma csak az, hogy az építkezés folyamán rengeteg ilyen pont van, és olykor belefárad az ember lánya az üvöltözésbe. Azokat a pontokat utálja aztán sok éven át…
Az építkezés hatalmas lelki és fizikai megerőltetés.
Amikor az én váramat építettem ledobtam magamról vagy 10 kilót, hónapokon át egy farmerban és három pulóverben jártam, esténként kimostam, reggelre megszáradt alapon.
A boldog időszak az, amikor az építőmunkások elhagyják a terepet és már csak az asztalosok dolgoznak.
Talán ezért, ebben a lakásban minden eddiginél több az asztalos-munka :”falakat” építünk fából – a nappali és a háló közti lehatárolást, a fürdőszoba és a lépcső, illetve a dolgozó-garderobe-háló együttes minden határvonala bútor valójában.
A sorozat ITT kezdődött.
A következő pedig itt olvasható…