A május végi, első workshop után le kellett vonni a tanulságokat, és kialakítani egy olyan rendszert, amely jobban megfelel az egyes emberek speciális igényeinek. Így született meg a következő program:

Workshop – terepen!

Az érdeklődők különböző igényeire szabott, kis létszámú csoportoknak szervezünk ezentúl workshopokat – a tettek helyszínein! Olyan lakásokban, amelyek az átalakulás előtt, közben vagy után vannak és az elveket gyakorlatban bizonyítják!

IMG_0469

Azoknak, akiknek nincs konkrét, megoldandó problémájuk, tehát nem vesznek lakást, nem újítanak fel, csak érdeklődnek az igényesebb lakókörnyezet iránt és ehhez szeretnének útmutatást, tapasztalatot szerezni, kérdéseket feltenni, válaszokat kapni – ajánljuk:

  1. Álmodozás helyett tervezz!

Életmód-elemzés és pénzügyi keret

  • Sokan kedvelik a lakberendezési magazinokat, tv-műsorokat, álmodoznak arról, hogy egyszer maguk is olyan lakásban élhetnek, amilyeneket a vonzó fotókon látnak. Mi elviszünk egy ember megvalósult álmába, az adott terepen elemezzük az életforma és környezet kapcsolatát – a tér, az idő és a pénz függvényében.
  • Megmutatjuk, miként lehet egy lakás rossz adottságait ellensúlyozni, a jókat kiemelni, kellemes teret kialakítani, mindennek helyet találni.
  • Megmutatjuk, hogy miért érdemes megtervezni egyes szakaszokat az életünkben és hozzá igazítani a lakó-környezetünket.
  • Minden résztvevő megtapasztalhatja, hogy milyen a személyre szabott lakás, és miért nem kell átlaglakásokban gondolkodnunk a XXI. században.
  • Megmutatjuk, hogy milyen technikai lehetőségeink vannak a kényelmes és gazdaságos lakásfenntartásra.
  • A megvalósíthatóság érdekében elemezzük a költségeket.

Időtartam: 4 óra

az udvar...

Azoknak, akik az elkövetkezendő pár évben szeretnének lakást venni, vagy eladni illetve lakásközvetítéssel foglalkoznak – ezt a workshopot ajánljuk:

  1. Városi lakás – céltudatos adok-veszek-közvetítek!

Érdekegyeztetés és egyéni igények

  • Látszólag az eladónak, a vásárlónak és a közvetítőnek ellentétesek az érdekeik – mi bebizonyítjuk, hogy ezeket az egyéni érdekeket nagyon jól lehet egyeztetni, és éppen az érdekegyezetetés következtében lehet kölcsönösen jó üzleteket kötni.
  • Kiindulási pont: milyen lakás kell nekem, és miért nem jó az, amiben lakom? Eladni, vagy felújítani? Mikor, milyen döntést érdemes hozni?
  • Életem milyen szakaszára keresek lakást? Hány évre? Mi lesz a lakással, ha “kinőttem” vagy túl nagy már nekem? A későbbi értékesítés mennyiben határozza meg a keresést, vagy az átalakítást?
  • Mi a reális pénzügyi keret? Milyen eszközökkel lehet növelni egy ingatlan értékét a pénzen kívül?
  • Ki a jó ingatlanközvetítő? Másfelöl: milyen információk nélkülözhetetlenek a megalapozott vásárlói döntéshez, illetve mit kell tennie egy eladónak, hogy megtalálja a megfelelő vevőjét?
  • Az egyéni igényeken túl, mikor, hol érdemes ingatlant vásárolni? – városi körkép
  • Lehet az ingatlan kellemes otthon és jó befeketetés is egyben?
  • Ha csak befektetésként veszünk lakást, milyen szempontok kell vezéreljenek?
  • Ingatlanbefektetés, mint önálló nyugdíjalap.

Időtartam: 4 óra 

IMG_3831

Azoknak, akik akik komolyan veszik a felújítást, és ki akarják hozni egy adott lakásból a maximumot:

3. Lakásfelújítás – program-, és folyamat-tervezés

  • A lakásfelújítás kemény munka. Akkor is, ha találtál egy remek tervezőt, a tulajdonosi, használói igényeket pontosan meg kell tudni fogalmazni, rengeteg egyeztetésre van szükség ahhoz, hogy egy lakásból kényelmes otthon legyen.
  • Minél kisebb egy lakás, annál több munka van a tervezéssel, annál több döntést kell hozzon az, aki a költségeket állja. Ezért érdemes tisztázni az elvárásokat és a lehetőségek kereteit.
  • Amikor egy régi házban lévő lepusztult lakásból ki akarjuk hozni a maximumot, kerülni kell a konvenciókat de fel kell állítani a fontossági sorrendet:
  • infrastruktura – energiaellátás, vizes helyiségek száma és funkcionális megoszlása, a korszerű konyha, a bejárati ajtón túli tennivalók…
  • téralakítás – az alaprajzi elrendezésen túl, a térképzés magassági és aránybeli problémái, méretezések.
  • a felújítás során mindenképpen elvégzendő munkák,
  • időben későbbre is programozható teendők,
  • A lakásfelújítás problematikáját a helyszínek adta terepen bemutatjuk, de a résztvevők hozhatják a saját, konkrét példáikat is, amelyeket a workshop két utolsó órájában közösen megvitatunk – nem igyekszünk pótolni a tervezőket, de a különböző felvetésekből és megoldásokból olyan tapasztalatot nyerhetnek, amelyekkel könnyebbé tehetik a saját döntéseiket.

Időtartam: 5 óra

Comments Closed