A belváros, mint egy gangos ház, a rejtett értékek végtelen tárháza...

A belváros, mint egy gangos ház, a rejtett értékek végtelen tárháza…

VVT_2. A városközpont

A Város Tervező Társadalom című tanulmánykötet második fejezete a városközpont. Ezzel a közel 90 oldalas résszel én is részletesebben foglalkozom majd. Mindenekelőtt felhívnám a figyelmet a fejezethez tartozó fotókra: Csanádi Gábor készítette őket – ezek valóban többet érnek 1000 szónál! Illusztrációnak itt a saját fotóimat használom, de érdemes megnézni az eredetieket.

Ez a fejezet időbeli és térbeli síkokra bontja a képet. Az ezredforduló előtti és utáni évtizedre, a két körút (kis-, és nagykörút) közötti terület, valamint a Hungária körútig terjedő sávot vizsgálja behatóbban. A KSH népszámlálási adatok csak 2001-ig voltak elérhetők a kutatók számára a tanulmány készítése során, ezért az ezredforduló utáni történésekről más forrásokból igyekeztek adatokat szerezni, mert az nyilvánvaló volt számukra is, hogy az új évezred első évtizedében a korábbi folyamatok alaposan megváltoztak.

Az adatok alátámasztották azokat a feltevéseimet, amelyeket a 2004 óta folytatott vizsgálataim alapján tettem, ám a szerzők értékítéletét nem osztom minden esetben. Vegyük példaként a dzsentrifikáció – szociológiai fogalmát, amelyet a rehabilitációs belvárosi területek esetében használnak, amikor a korábban lepusztult belvárosi területekre középosztálybeli, tehetősebb emberek költöznek, és a szegényebbek kiszorulnak onnan.

Ahol a piaci viszonyok spontán alakították a városokat, például az USA nagyvárosaiban, az múlt század közepén jellemző volt az úgynevezett szuburbanizáció – a középosztálybeli megérkezettség szimbóluma lett a kertvárosi ház, miközben a városközpont lakóépületei elslumösödtek. A belvárosokban az életminőség romlásának számos oka volt, a középosztály menekülése csak ráerősített erre a folyamatra. Ám csakhamar rájöttek azok is, akik kiköltöztek a városokból, hogy a kertvárosi madárcsicsergés nem pótolja a gazdag, infrastrukturális városi életet, és az előrelátó városvezetők is igyekeztek ezeket az önromboló folyamatokat megfordítani. Már a hetvenes évek elején, amikor főiskolásként a belvárosok rehabilitációjával kezdtem foglalkozni, találtam biztató példákat: a közös az volt a new-yorki, montreali, párizsi esetekben, hogy kreatív, fiatal, pénztelen értelmiségiek kitalálták a maguk helyét a város egy-egy lepusztult szegletében. Miután ők visszacsempészték az életet ezekre a reménytelennek látszó helyekre, a következő hullám a már pénzesebb középosztálybeli „különcöké” volt. Ily módon újra felértékelődött a belvárosi lakóhely, és ha a városvezetés okos döntésekkel is segítette ezt a folyamatot, akkor a „dzsentrik” térnyerésével a szegényebbek kiszorultak innen. Kérdés, hogy ez jó nekünk, vagy éppen ellenkezőleg? Magyarországi szociológusok hajlamosak arra, hogy a szegények sajnálatában elfelejtik azt, hogy az élet minden területén, az anyagi viszonyok határozzák meg a vásárlási lehetőségeinket, vagyis attól függően, hogy mennyi a pénzem, választok ruhát, cipőt, autót és lakást is. A boldogság-érzetemet nem az kell meghatározza, hogy hány lóerős a motor, vagy milyen márkás a nadrágom. Ugyanígy, természetes dologként kellene kezelni azt, hogy a dráguló lakásokat elhagyják azok, akik a növekvő árat nem tudják megfizetni – észre kellene venni az ebben rejlő pozitívumot is, mármint azt, hogy azok, akik a lepusztult, belvárosi lakásaikat most magasabb áron tudják eladni, másutt kedvezőbb lakáskörülményeket tudnak teremteni maguknak ebből a pénzből.  Ugyanakkor, a lepusztult belvárosi lakásokat a tehetősebb, új tulajdonosok felújítják, így a lakosságcsere mindkét fél számára a korábbinál kedvezőbb életkörülményeket hozhat. (Itt azért hangsúlyozni kell, hogy ez a win-win képlet tiszta piaci viszonyok mellett érvényesül, és nem biztos, hogy a szegények akkor is nyerők, ha az önkormányzat „közvetít” ebben a lakosságcserében – utóbbira láttunk példát mind a IX, mind a VII. kerületben.)

A fogalom használata megtévesztő a magyarországi folyamatokra, egyfelől, mert a dzsentri szó a magyar kultúrkörben nem éppen pozitív jelentésű. Itt is, mint az angolban, középnemest jelöl, de míg az angol dzsentrik a kapitalista viszonyok közepette bekapcsolódtak az árutermelésbe, a középosztály dolgos tagjaivá váltak, a magyar dzsentri-fogalom azokat a lecsúszott, élősködő kisnemeseket jelöli, akik élen jártak az ügyeskedésben, miként kerüljék el a munkát. Másfelől, a budapesti szuburbanizáció sem az amerikai, klasszikus mintát követte, hiszen a városközpontból való kiköltözés, előbb a távoleső lakótelepekre – nem szabad választás kérdése volt, és később, a környékbeli településekre való vándorlást is jórészt anyagi kényszer motiválta.

Maga a visszaköltözési folyamat is különbözik a nyugati mintáktól, ahogy a tanulmányban egyébként meglehetős részletességgel ezt taglalják. Vázlatosan:

– a VI. kerületben szerencsés összhangba került az épületállomány állapota és az önkormányzati döntéshozatal – viszonylag kevés bontással, durva szerkezeti változás nélkül sikerült a terület státuszát javítani.

– a IX. kerületben egy átfogó rehabilitációs terv nyomán szisztematikusan átalakították a beépítés jellegét, vonzóvá tették a kisgyerekes családok számára.

– a VIII. kerületben a nagykörúton belül a spontán rehabilitációs folyamatokra játszott rá az önkormányzat, nagyon helyesen, itt egyre biztatóbb a helyzet, míg a Corvin környékén buldózer-technikával élesítették az ellentétet az új projekt és a totálisan lepusztult lakótömb között. Mindmáig elég bizonytalan a sikeressége annak a rehabilitációs programnak is, amely a Mátyás-tér környékét igyekszik talpra állítani.

– a VII. kerület a totális káosz, az ostoba bontások és ocsmány új épületek elegye, amit szerencsére a gazdasági válság megállított, hogy aztán szabad teret nyerjen a kreatív, civil kezdeményezés – még a buta önkormányzati reakciók közepette is „világhíressé” tegye ezt a negyedet.

Az adatok tengerében, amelyeket a tanulmány igazán bőségesen tartalmaz engem az a kérdés foglalkoztatott, hogy a helyzet leírásán túl, milyen tanulsággal szolgálnak az eddigiek, illetve milyen városfejlesztési stratégia kialakítását kellene előmozdítani, a tények ismeretében.

Erről a következőkben…

A sorozat ITT kezdődött.

 

Comments Closed