Lépjünk túl a konvenciókon!
avagy a jó lakás nem olyan, mint a szomszédé…
A program:
A lakás:
A tervezés folyamata:
A garderobe méretei ellenére is úgy igyekszik meghúzódni a sarokban, hogy ne rombolja a konyha-étkező-nappali térkapcsolatot – a konyhában tevékenykedő átlássa a teret, és közben még a külvilágtól se legyen elzárva. Másfelől viszont a kapcsolt tér még nagyobbnak tűnik azáltal, hogy belátható a konyha sarkától a szalon belső sarkáig az átlós irány.
A hely adottságaiból következett, de az elnyúló háló valójában két szoba-funkciót tud ellátni, ami egy 3-4 tagú család esetén kifejezetten előny. A konvenciókból való kilépést az jelenti, hogy a bútorok elrendezése nem szokványos, de ki mondta, hogy az, amit megszoktunk, az valóban a legjobb megoldás?
Ha szeretnél többet tudni a lakástervezésről, jelentkezz a workshopok valamelyikére!
Bécs – első benyomások
Bécsbe nem vágyódtam.
1985-ben voltam ott először – azóta se.
A körülmény ahogy a városba érkeztem (a szocialista Magyarországról való kivándorlás), rányomta bélyegét a „viszonyunkra”.
A valamikori élményt megváltoztató alkalom kínálkozott azzal az építészeknek szervezett egynapos tanulmányúttal, amire azonnal jelentkeztem szeptember elején.
A nyári projektem amúgy is kiszívta minden energiámat, rámfért a feltöltődés.
WU
A Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetem (WU) volt az első helyszín. A campus épületeit merőben különböző szemléletű építészek tervezték, és ami csodás mégis, hogy fantasztikus harmónia uralkodik ebben az „egyenruhától mentes” világban.
A Práter melletti, összesen 100 000 négyzetméteren készült el a Campus WU. Az eredetileg 250 millió eurósra tervezett projektet már 2008-as indulásakor az oktatás struktúraváltását segítő, illetve az egész osztrák építőipart és gazdaságot élénkítő beruházásnak szánták.
Laura Particia Spinadel, argentin származású, 1992-től Bécsben élő építésznő tervezte a nagy előadóteremmel és menzával is rendelkező 5000 diákot befogadni képes, „csuparozsda” corten-acél burkolatú házat… A rendkívül környezettudatos használaton és divatos anyagokon kívül az izgalmas térképzés hatott rám leginkább.
A „csajos napot” folytatva – mert senki ne várjon tőlem objektív tárlatvezetést – Zaha Hadid háza vett le igazán a lábamról: az egyetemi könyvtár központi terébe lépve kiszakadt belőlem: ” ez a nő nagyon tudott valamit”…
Itt sem a nagyvonalú homlokzati elemek vagy a kifinomult anyaghasználat az, ami lenyűgözött, persze jó, nagyon jó, de az, ahogy ez a fantasztikus építésznő a belső tereket alakította, az mágikus!
A terület központi eleme ez a minden nap, éjjel-nappal nyitva tartó könyvtár, amit 5 további, különböző építészek tervei alapján készült épület vesz körül.
A rendezési tervet az osztrák BUSarchitektur készítette, amely 2008-ban pályázaton nyerte el a megbízást.
A campusnak saját metrómegállója van – 25 000 diák és 1800 egyetemi dolgozó megérkezési célpontja, bár a tanároknak van bőven földalatti parkoló is.
Erste Campus
A következő épületcsoportot is campusnak becézik, bár ez egy bank új központja, de valóban „campus-hatású” a tagoltsága és a felemelt szintű kert okán.
Az év elején az Erste Csoport megkezdte az átköltözést az egykori pályaudvar helyén, a Belvedere-negyedben álló új központjába, az Erste Campus épületébe. A 25 ezer négyzetméter alapterületű és bruttó 165 ezer négyzetméter hasznos irodaterületű komplexum építését 2012-ben kezdték meg, 300 millió euróból, három év alatt készült el.
Az Erste Holding, az Erste Bank Oesterreich és az ausztriai leányvállalatok összesen 40 ezer négyzetméter alapterületű új központja ad otthont a közel 4500, első ízben egy térbe költöző munkatársának. Az Erste Csoport több mint 20 különböző bécsi telephely között szétszórtan működött.
A Campus Európa legnagyobb pénzügyi oktatási kezdeményezésének, a FLiP (Financial Life Park) elnevezésű programnak is otthont ad. (Izraelben már évek óta működik hasonló). A diákok az 1400 négyzetmétert meghaladó területen interaktív módon, játékos formában ismerkedhetnek a pénzügyi tudatosság személyes életében betöltött fontosságával, valamint képet kapnak a bankok gazdaság életében betöltött szerepéről is.
A komplexumot a Henke Schreieck Architects építésziroda tervezte. A Campus révén a bank rezsiköltsége mintegy 20 százalékkal fog csökkeni. Már az építési munkálatok során is teljes mértékben zöld energiát használtak fel. Az ÖGNI, a Fenntartható Ingatlangazdálkodás Osztrák Szövetsége 2012 decemberében platinafokozatú oklevéllel jutalmazta az Erste Campust.
- Az épület akadálymentesített, tehát a fogyatékkal élők számára is biztosítja a bejutást és a beltérben való közlekedést
- Az épület betonszerkezetébe épített csőhálózattal oldja meg az épület fűtését és hűtését, mely energiaellátását geotermikus hőszivattyúval oldják meg.
- Az épület homlokzata kétrétegű, nyitható ablakokkal és intelligens, a napsugárzástól védő automata zsaluzia (külső árnyékoló) rendszerrel rendelkezik
- Az épületben található épületfelügyeleti rendszer automatikusan szabályozza az épületben lévő hőmérsékleteket, éjszaka pedig csökkentett hőmérséklettel biztosítja az energia megtakarítást.
- A mesterséges megvilágításokat modern LED-es fényforrásokkal oldották meg.
- A liftrendszerek energiavisszanyerő rendszerrel rendelkeznek.
Seestadt Aspern
Ezek az osztrákok nem félnek lakótelepet építeni a XXI. században! Utunk harmadik állomása az Aspern lakótelep – azért városnak, városrésznek még nem mondanám, bár erősen kapaszkodik afelé.
Az egykori repülőtéren, egy mesterséges tó köré szerveződik a majdan 20 ezer embernek otthont adó városrész, Bécs 22-ik kerületében.
A koncepció szerint a városrésznek lesz egy kék tengelye, a vízfelület, egy piros tengelye, az üzleteké, egy közlekedési körgyűrűje, ami feltárja a területet (magánautók csak föld alatti garázsokban ácsorognak), és mindezt, a lakótömböket is beleértve, áthatja a gondosan mérlegelt mennyiségű és minőségű zöldterület. Utóbbiban vannak fasorok, belső kertek és futónövények is (!).
Érdemes odafigyelni az építés sorrendjére:
- Koncepció elfogadása – 2007
- Az Aspern IQ településközpont megépítése – 2012
- U2-es metróvonal kivitele a területre és ott a megálló átadása – 2013
- Átadták az első lakásokat – magántulajdonúak és szociális bérlakások vegyesen – 2014
- Párhuzamosan építenek munkahelyeket, üzleteket és lakásokat – 2022-ig tervezve
Az épületek, egyes lakótömbök sokfélék, talán ezért is érzi az ember kevésbé lakótelepesnek, sokkal inkább egy kibontakozó város kezdetének.
A nap végére elfáradtam, de elmúlt a több mint harminc éves averzióm Béccsel szemben és már tervezem, hogy újra ellátogatok oda – úgy tűnik, van mit tanulni tőlük.