Belvárosi lakás kerttel
Huszonhét éve vettem egy belvárosi lakást. Ragyogó helyen, a Chaim Nachman Bialikról elnevezett fasorban. A társasház, akkor semmire nem becsült földszintjén. Körben egy elhanyagolt kert volt, amit tíz év alatt hoztam olyan szintre, hogy aki arra járt megállt megcsodálni.
Ma már kialakult egy új trend Tel-Avivban, amit az új, vagy felújított házaknál lehet igazán megcsinálni: a házat körülvevő kert már nem az osztatlan közös tulajdon része, hanem hozzácsatolják a földszinti lakáshoz, és csak onnan megközelíthető. Ezáltal létrejön a belvárosi kertes lakás. Erre találtam egy nagyszerű példát itt:
Ha tetszik, a szocialista gondolkodás csődje érhető tetten abban, hogy a társasházak osztatlan közös részei, pusztulásra ítéltettek, legfeljebb olyan megszállottat, mint amilyen én voltam ösztönöznek cselekvésre, ám ha rendezzük a tulajdonviszonyokat, és a kert már egy valakié, akkor van remény, hogy az gondos gazdára lel. Ami egy évtizeddel korábban lezajlott a társasházak lapostetejével, és létrejöttek az igazán igényes penthausok, lassan megtörténik a senki-földje kertekkel – minden városlakó örömére. A társasháznak egy gonddal kevesebb, a lakástulajdonosnak saját kertje van a lakása körül, a városnak pedig rendezett az összképe.
Egy olyan országban, ahol a 12 hónapból 11-et lehet a szabadban tölteni, olyan kellemes az időjárás, a kert valójában egy szabadtéri nappali. Az utóbbi évtizedben a kerti bútorok választéka is ennek megfelelően bővült.
Negyvenen túl Natanján
Mutasd a lakásod, megmondom ki vagy!
Miután Izraelben már évtizedek óta „divat” szakemberrel megterveztetni a lakás funkcionális rendjét, a lakók igényeire igazítani még akkor is, ha egy társasház átlag-lakását veszik meg, az eredményből nagyon szépen leírható a használók kora, életformája, szokásaik.
Az izraeli társadalom mély rétegeit ismerheti meg az ember, ha lakásokat tervez a legkülönféle embereknek. Ezt csináltam harminc éven át, ezért egy csomó olyan dolgot is tudok, amit az egyszeri bevándorló aligha. Így, amellett, hogy izraeli lakásbelsőket mutatok ebben a sorozatban, bepillanthatunk az izraeliek hétköznapi életébe is.
Az utóbbi húsz évben a felső-középosztály felfedezte a „tenger látványa és a magasházak” összefüggést, vagyis rájött, hogy a családi háznál sokkal jobb egy olyan lakótoronyban lakni, amelyben szakszerű épületkarbantartási és szolgáltatási cég működik, a kiskert helyett hatalmas terasz és a tenger megnyugtató látványa szolgáltatja a természetet.
A nagy „felfedezők” többnyire a negyvenen, ötvenen felüli korosztály, amikor már az átlag három gyerek közül maximum egy lakik otthon, a többiek felnőttek, előbb-utóbb megházasodnak, ami azt jelenti, hogy nem laknak ugyan otthon, de péntek este, vagy ünnepekkor sokkal többen „jönnek vissza”. Számítani kell a gyerekek barátaira, házastársaira, aztán az unokákra…
Ez a lakás Natanján van egy toronyház 19. emeletén. A lakásnak szinte minden fontos helyiségéből látni a tengert, de a fő attrakció a hatalmas terasz.
Az izraeli lakásokra jellemzően a központi tér az étkező-konyha-nappali együttes.
A zárt lépcsőházból – a 19.-re lifttel megy az ember – egyenesen bezuhanunk ebbe a központi térbe… mert az izraeliek ilyenek…
Dugri – így nevezik ezt a viselkedési formát, amely nélkülöz minden kertelést, udvarias mellébeszélést. Izraeli nem fogja szépnek mondani a barátnője ruháját, ha az nem tetszik neki, csak azért, hogy ne sértődjön meg, mert tudja, hogy az őszinte beszéd az őszinte barátság vagy párkapcsolat alapja.
Sááálom – kiáltja el magát az ajtóban, amikor belép, és tekintete a konyha felé fordul, mert ott biztos van valaki… a nyitott konyha az egész család, a vendégek igazi találkozóhelye – őszinte emberek, mint mondtam. Ha valaki érkezik, az első kérdés felé, hogy mit iszol. Mert Izraelben inni kell, napi 2 liter a minimum, de nyáron ennél többet ajánlatos. Nem sört, bort vagy pálinkát, de még nem is whiskyt, hanem kólát, vagy ami mostanában jobban megy, valamilyen természetes gyümölcslevet. Amíg a vendég megkapja az italát, odaülhet a „bárpulthoz”, és folytatódik a csevej.
A konyha mindig nagy, akkor is, ha ennél jóval kisebb lakásról van szó.
A hűtőszekrény méretéből látszik, hogy ez a család nem vallásos, vagyis csak egy, nagy hűtő van, jelentős méretű mélyhűtővel, ami feltételezi, hogy interneten keresztül rendelik a szuperből a kaját, sok előkészített ételt, adagokra porciózott, filézett húsokat, félkész ételeket. Az ilyen, középosztálybeli családok nem fecsérlik az idejüket a szupermárketekben való bóklászással, tudják mit akarnak, azt megrendelik, és kartondobozokban szépen kihozzák nekik az előre megbeszélt időpontban. Ehhez az életformához sok tárolóhely kell, mind a hűtött, mind a száraz élelmiszereknek.
A vallásos családoknál lényegében két konyha van, két hűtő, két mosogató és sokszor két tűzhely is, de sütőből mindenképpen kettő kell – egy tejes és egy a húsos ételeknek, mivel a kettő nem keveredhet.
Ebben lakásban csak egy beépített sütő és mikro van, a tárolás a sok kihúzható alsószekrényben megoldott. A főzőlapot a „szigeten” helyezték el, és odatettek még egy kis mosogatót, ami arra utal, hogy szeretnek különböző tészta-féléket főzni. Az izraeli konyha egyre érdekesebb dolgokat produkál, többek között olyan tésztát, ami tele van „megkapatott” zöldséggel és hússal. Oliván megpárolt csirkemell-csikok, amihez a pucolás sorrendjében sárgarépától a cukkiniig különféle zöldségeket teszünk, zöld fűszerekkel gazdagítjuk, majd a külön megfőzött tésztával keverjük össze a végén. Maximum fél óra alatt friss, finom, laktató ételt lehet tálalni.
Az étkezőasztalt többnyire csak sabatkor és az ünnepekkor használják, mert sokkal kellemesebb ott enni, ahol az étel készül, ha egy-két emberről van szó. Viszont, mivel sabatkor nem ritka, hogy 10-12 ember is ül az asztalnál, ez a normál méretű asztal biztos, hogy még tovább nyitható nagyobbra. Peszahról már nem is beszélve, amikor már nem csak asztal nagyobbítása a feladat, hanem akkora tér kell, hogy akár 30-35 ember is elférjen. A zsidó húsvétkor ugyanis nem csak a szűk család szokott asztalhoz ülni – a házaspár három gyereke, azok párjaival, az idősebb szülők, még unokák nélkül is, alsó hangon 12 ember, amihez jönnek a meghívott vendégek.
A nappali leülős sarka a legszerényebb ebben a térben, sokkal inkább esti tévézére alkalmas, mint elegáns vendégücsörgésre. Mert az izraeliek nem szoktak udvarisan ücsörögni egymást bámulva, ebben a lakásban meg különösen nincs értelme, hiszen akár az ünnepi vacsora összes vendége is elfér a teraszon, ha beszélgetni akarnak egy ital mellett és a tenger látványa mindennél felemelőbb.
A lakás központi teréből két különálló traktusba jutunk. Az egyik a szülői háló-dolgozó komplex, amiben kényelmes fürdőszoba és a házastársak külön garderobja kapott helyet. Mindenütt ugyanaz a nagy méretű hidegpadló-burkolat van az egész lakásban, még a hálóban is, mert ezt nagyszerűen lehet takarítani. Habár, gyanítom, hogy ma már egy robot végzi ezt a munkát.
A másik egységben, ami diszkréten a konyha melletti ajtó mögött rejtőzik, a legkisebb gyerek kapott helyet. Kamasz, akinél állandóan barátok vannak, időnként ott is alszanak. Külön zuhanyzós fürdőegysége van, amiből nyilik a háztartási helyiség, vagyis a mosás, a ruhát pedig, bár biztos van szárítógép is, nagyrészt az áldott napsütésben szárítják a hátsó fronton.
Van még egy szoba, amit Izraelben kötelezően előírnak minden lakásban az 1991-es Öbölháború óta – ez a csupa beton biztonsági szoba, rakétatámadások ellen, aminek ugyan van egy méterszer méteres ablaka, de azt, szükség esetén légitámadásnak is ellenálló ablakkal lehet fedni (egy súlyos fémlap, ami kihúzható a falból), illetve az ajtaja is kifelé nyíló, nyomásnak ellenálló darab. A tervrajzon nincs bebútorozva, de ez nem jelenti azt, hogy nem használják. Lehet, hogy raktár, de egy ekkora lakás rendben tartásához sokszor elkél a segítség, és ma már nagyon sok felsőközéposztály-beli családnak van személyzete, aki, vélhetőleg éppen ebben a szobában lakik.
A képek innen valók