Építési napló_8.rész
A napokban voltam egy nagyon jó adottságú lakásban, ahol a gáz és távfűtés-vezetékek kusza kavalkádja fogadott. A lakás átalakítását nagyszerűen meg lehet oldani, a falakkal semmi gond, de a csövek már most elborzasztanak. Nem különben a gázóra és környéke. Senkit nem fogok rábeszélni arra, hogy kövesse a példámat, csináljon elektromos padlófűtést, csupán leírom a saját tapasztalataimat.
Az én váram esetében egyértelmű volt a képlet: adott egy alig 30 négyzetméternyi lakás, ámde 4.5 méteres belmagassággal, egy négy emeletes társasház földszintjén.
Kéménybe kötött gázkonvektorral fűtötték a lakást, ami azt eredményezte, hogy a padlószinten, napközben csak a „vaskályha” környékén volt kellemes, ellenben éjszaka, a galérián lévő ágyban fuldokolni lehetett a melegtől.
Ahhoz, hogy szabályos gázkazánt szereltethessek be, ki kellett volna béleljek egy kéményt 22 méter hosszban. Ehhez jön a kazán ára, a radiátorok, a szerelés és a gáztervezés-engedélyezés procedúrája, a kéményseprők engedélyezési eljárásával megtoldva.
Ha még az esztétikára is adok egy kicsit, akkor sokkal drágábbak a radiátorok, nem beszélve a bevezetőben említett vezetékekről, amelyek keresztül-kasul szelik a teret, ha egyáltalán a gázkazánnak találok megfelelő helyet ebben a kis lakásban. Alsó hangon egy milla + idegbaj.
Vagyis, az, hogy mellesleg én utálom a gázt, mint érzelmi tényező ebben a döntésben nem játszott szerepet. Itt egyszerűen jobb és olcsóbb volt elektromos padlófűtést kialakítani, amit kb. 300 ezerből megúsztam. Igaz, lehet, hogy a gáz olcsóbb, de ezt csak akkor tudnánk hitelesen ellenőrizni, ha ugyanolyan méretű lakást, ugyanolyan kényelmi szituációban, egyszer gázkazánnal másszor elektromos rendszerben vizsgálnánk legalább egy éven át.
Most, hogy már a harmadik lakást terveztem elektromos padlófűtéssel, a vezérelt árammérő optimális használatát is figyelembe vettük, hogy a fűtési szezonban csökkentsük a költségeket, hiszen az elektromos padlófűtés 24 órán át üzemel. A komfort-időszakban a termosztáton beállított hőfokra melegít, a közbenső időszakokban pedig 2 fokkal kevesebbre. Ez teszi olyan kellemessé.
Mert, bárki, bármit mondhat, a meleg padló nagyon kellemes! Nem kell ropogósra hevíteni, és ildomos takarítani, de egy „hidegpadlót” vagyis betont, kerámiát, természetes követ nagyon könnyű felmosni, és akkor a szálló pornak annyi!
Legendák keringenek arról, hogy milyen sokba kerül a szigetelés. Nos, ha az ember alaposan dolgozik, akkor valóban költ olyasmire is, ami nem látszik, csak tudjuk, hogy rendben van.
Mi minden lakásnál azzal kezdjük a munkát, hogy a csöves rendszereket rendbe tesszük. Ez egyébként a társasház dolga lenne, és normális közös képviselőkkel meg is lehet állapodni, hogy amikor szétverik a lakást, akkor kell a le és felszálló vezetékeket cserélni. Én még nem láttam olyan felújítást, ahol ezekkel a strangokkal ne lett volna baj. Ezzel egy időben elkészítjük a lakáshoz szükséges alapvezeték-szerelést. Ehhez, többnyire le kell szedni a salak-feltöltés egy részét, ami persze munka és pénz is. A többi törmelékkel el is kell szállíttatni. És akkor jöhet az aljzatbeton, aminek a felső síkja a végső padlószint alatt kb. 10 cm-re van. Erre kerül a 4 cm-es lépésálló hőszigetelés, majd a tükörfólia, a betonvasráccsal. Erre a rácsra tekergetik le a fűtőszálakat.
Tisztességes munkavégzés esetén az aljzatbetont akkor is meg kell csinálni, ha arra nem padlófűtés kerül, tehát ennek költségét nem veszem figyelembe. A hőszigetelés vasráccsal, tükörfóliával, szállítással, munkadíjjal 180 ezer forint/40 négyzetméter volt most, erre jön a padlófűtéshez szükséges fűtőszálak, szerelvények, és a villanyszerelők munkadíja, ami nagyjából 370 ezer forint/40 négyzetméter. Ezt minimum 3 cm vastagságú beton fedi + a padlóburkolat, de a mi esetünkben erre egy 5 cm-es látszó-beton kerül, ami kellő felületkezeléssel tükör-síma lesz.
A fűtőszálakra betonozást figyelmesen kell csinálni, nem lehet „rátalicskázni”, de ha egyszer bebetonozták őket, akkor nincs miért elromoljanak, vagyis a karbantartás nulla! Nincs kéményellenőrzés, gázkazán-karbantartás, csöpögő radiátor – nádá! Az viszont igaz, hogy többnyire meg kell növelni a bejövő vezetékek kapacitását, ha valaki mindent elektromos áramról akar működtetni. A kapcitásbővítést az ELMŰ-nek fizeti az ember, erre a negyven négyzetméteres lakásra két mérőre háromszor 16 amperért kb. 70 ezer forintot kellett fizetni. Igaz, hogy egyúttal kivittük a mérőket a lakáson kívülre, csak a „biztosítékok” maradnak a falon belül, de ez is a teljes rendcsinálás kategóriájába esik, nem a padlófűtés az oka.
Az én váram tapasztalatából okulva, ahol az ablakhoz közeli dolgozó-sarok bizony télen kissé hűvös, ezért egy infra-fűtőszőnyeget vettem 7000 forintért, amit két fehér vászonfüggöny közé rejtettem az ablak közelében, most nagyobb figyelmet fordítok az ablakok hőszigetelésére és a felemelt szint külön fűtésére, ha szükséges lesz. Korábban abból indultam ki, hogy a 90 cm-re felemelt dolgozó alatti raktártér elég hőszigetelő ahhoz, hogy nem kell külön fűtésről gondoskodni. Azonban kiderült, hogy ez azért nem elég, ha órákat töltök a gép mellett ücsörögve. A fő probléma, hogy a három rétegű, de csak egy légréssel ellátott biztonsági üveg nem elég hőszigetelő. Így most, amikor az ablakokra kértem árajánlatot, külön részleteztem, hogy mit szeretnék másként. De ez, már a következő rész témája lesz.
A sorozat ITT kezdődött.
A következő pedig itt olvasható…
Lakályos munkahely – otthon
A munkahely és az otthon újra közeledik egymáshoz.
Nem úgy, mint a középkorban, amikor a földművelő falun, tanyán élt, tapintható közelségben a megélhetését adó földdel, a kézműves műhelye a városi üzlet háta mögött, míg lakása az emeleten volt.
Bár nem lebecsülendő a fizikai közeledés sem, de egy olyan korban, amikor a távolságokat legyőzi az elektronikus kommunikáció, a két funkció kapcsolata más alapon nyugszik: a kreatív ember munkájához optimális környezetet akarunk teremteni, mindegy, hogy hol dolgozik.
Várható volt, hogy ez bekövetkezik.
Sok évvel ezelőtt, mint városgazdász, és mint önálló vállalkozó, szellemi munkás javasoltam az izraeli adóhivatalnak és a tel-avivi városházának közösen kidolgozni az otthoni munkahelyek támogatási rendszerét. Látszólag egyiknek sem volt érdeke. Az adózási rendszer azt preferálta, ha a munkahelyek és a lakások külön-külön legyenek, mert még mindig rabjai voltak a funkcionális szétválasztás rendszerének, amely az ipari forradalom idején alakult ki.
Csakhogy egy évszázad alatt ez a szeparáció óriási közlekedési problémákat okozott a nagyvárosokban, hiába költöttek az egész világon hatalmas pénzeket az infrastruktúra fejlesztésére.
A bonyolult problémákra, mint amilyen a XXI. századi város, összetett megoldások illenek, és ennek csak egyik szegmense az, hogy újra kell értékelni a munkahely és az otthon fogalmát.
Azzal, hogy egyre többen tudnak otthon is dolgozni, csökken az utak zsúfoltsága, ám azzal is csökken a csúcsterhelés, ha egyes munkahelyeken olyan jól érzik magukat a dolgozók, hogy nem esik ki a kezükből az egér pontban délután ötkor, hanem a munkakezdés-befejezés ideje széthúzódik. Akkor iktatnak be pihenőt, amikor arra éppen szükségük van, és ha egy szaunázás után jön meg a következő zseniális gondolat, akkor kényelmes körülmények között folytathatják a munkát, amíg annak értelmét látják.
A huszadik század közepén úgy gondolták, hogy az automatizálás azt eredményezi, hogy egyre kevesebbet dolgozunk, egyre több lesz a szabadidőnk.
Egyes értelmiségi körökben már akkor sejtették, hogy a fejlődés nem feltétlenül ebbe az irányba halad.
Az emberi kíváncsiság, az alkotókedv egyre többünket mozdít el az ellenkező irányba: a munka és a „szórakozás” határai elmosódnak. Szeretünk dolgozni!
Nem csupán a megélhetésünkért, hanem a szenvedélyünktől hajtva dolgozunk! Éppen ezért, egyre fontosabb az otthoni munkahely kialakítása, másfelől pedig a munkahely otthoniassága.
Egy ideje azzal foglalkozom, miként a legkényelmesebb dolgozni a laptopon.
Amikor egyszerre dolgozom több gépen is, akkor az „L” vagy az „U” alakú íróasztal még mindig verhetetlen.
A tabletet nem csak az ágyba viszem, hanem sokszor a fürdőkádba is esténként… De szeretek hason fekve keresgélni dolgokat a neten, a kuckó kárpitozott dobogóján.
Az egyetemi, lecsapható-jegyzetelőlapos szék és a szófa keresztezéséből kellene egy széket alkotni, amelyben félig fekve lehetne dolgozni, mert a számítógép nagyszerű, csak az ember háta megkeserüli.
A japán Thanko cég szinte mindenre ad választ – munka közben szundizni, és ágyban fekve dolgozni is – de nem kombinálja a kettőt: szuper kényelmesen dolgozni, a munkahelyen.
A legjobb magyarországi munkahelyek listáján talán még nincsenek olyan cégek, amelyek megvalósítják a tel-avivi Google álommunkahely-birodalmat, de jó néhány budapesti cég igyekszik lépéseket tenni ebbe az irányba.
Ráadásul, itt gyönyörű épületek adhatják az alapot, csak kicsit merészebben kellene bánni a térrel!
A Prezi új irodájának tere igazán fenséges, de a belé helyezett bútorok sokkal inkább egy ideiglenes raktárbázis képét nyújtják, mintsem egy otthonos munkahelyét.
A tervezők láthatóan nem tudtak mit kezdeni a „katedrális magassággal”, a padlót teleszórták asztalokkal, majd ebbe a lapos térhasználatba benyomtak egy fordított üvegházat, miközben megmaradt a díszes ablak, a stukkók és az elegáns parapet-burkolat. Snassz megoldás – báliruha strandpapuccsal. Kétlem, hogy az ott dolgozók igazán élveznék ezt a térkialakítást.
Egy zöld padlószőnyegtől és sok-sok cserepes zöldségtől nem lesz természetközelibb egy tér, ellenben a megoldatlanul hagyott funkciók miatt, mint például a táskák, kabátok, egyéb személyes holmi adekvát helyének hiánya okán az állandó rumli-hatás kifejezetten zavaró.
Az építészfórumon többször is foglalkoztak a sikeres magyar startup-cégek irodáival. Kétségtelen, ezek a cégek hivatottak arra, hogy meghonosítsák az örömmel végzett munka új tereit, ám azok szépsége nem öncélú lezserség, hanem a használat tökéletességéből fakadó bájos rend. A tel-avivi Google-irodához képest még van hová fejlődni – azt hiszem.
Pávakék promenád
Pécsnek promenád kell ! – írtam nemrégiben… a Széchenyi teret össze kellene kötni a Zsolnay Negyeddel, mégpedig a Király utca – Felsővámház utca útvonalon.
Tíz pontban megfogalmaztam a tennivalókat. Mostantól, kezdem „aprópénzre váltani”, amit ott leírtam.
1. Azzal kezdeném, hogy valami botrányosan harsány színnel (pávakék, mondjuk) lefesteném a Széchenyi tértől a Zsolnay Mauzóleum bejáratáig az utca két méter széles szakaszát. Ez bizonyos értelemben figyelemfelkeltés, útmutató az idegenek számára, ugyanakkor megmutatja azokat a pontokat, ahol nem kellemes egy gyalogos számára.
felhívás:
Lenne, aki elkészítene egy térképet erre az útvonalra?
Nem vagyok grafikus, és a slampos kivitelezés tönkreteheti a legjobb ötletet is. Ezért szükség lenne egy olyan térkép-szelvényre, amely egyik végpontja a Széchenyi tér, a másik pedig a Felsővámház utca és a Zsolnay Vilmos u. torkolata. A térképen jól kell látszania minden, az utat kétoldalt szegélyező teleknek, mert ezek lesznek azok, amelyeket a használók értékelnek, és persze, ha a városháza is csatlakozna a projekthez, akkor itt kellene az iparűzési és egyéb adókat megszüntetni, helyette bevezetni a négyzetméter-arányos, dinamikus podo-adót. Egyelőre azonban, csak olyan célokat és teendőket tűzhetünk ki, amelyeket civil energiával meg lehet valósítani.
Egy promenádnak elengedhetetlen kellékei az izgalmas üzletek, amelyeknek a kirakatai alkalmasak arra, hogy nézegessék őket.
Természetesen, nem találtam ki semmit, csak azt mondom, ami már másutt jól működik.
Ma ki kellett menjek az IKEA-ba. Embertelen tömeg volt – komplett családok, gyerekekkel sétafikáltak, nézelődtek, időnként leültek egy-egy fotelba, kanapéra, az étteremben pedig hosszú sor állt, bár még nem volt ebédidő. Partneremnek azt meséltem éppen, hogy mennyire hiányzik nekem Pesten az, hogy nincs egy utca, egy jól körülhatárolható környék, ahol egymás mellett vannak helyi készítésű lámpák, bútorok, szőnyegek, kárpitok. Sokszor nem azért vásárolok az IKEA-ban, mert annyira tetszik, hanem mert egy helyen megtalálom mindazt, ami egy lakás berendezéséhez kell. Pedig szívesen vennék egyedi, magyar terméket, ha azért nem kellene keresztül-kasul átszelnem a várost.
Tel-Avivban, a Herzl tele van bútorüzletekkel – jobbak és rosszabbak, izlésesek és giccsesek, a lényeg, hogy sok van, szinte mindenki megtalálhatja a neki valót. A Wolfson a lámpáiról híres, a Nachalat Benjamin a méteráruiról, a Dizengoff északi része az esküvői ruhákról, cipőkről. Persze, másutt is vannak bútorüzletek, lámpák, és ruhák, de ha valaki nem nagyon tudja, hogy mi kellene neki pontosan, és nagy választékot akar látni rövid idő alatt, akkor elmegy ezekre a helyekre.
A kezdő bútordesignerek is ilyen helyeken vesznek ki egy kis műhelyt, hogy megmutassák magukat. Nagy a verseny, de aki ezekre a helyekre megy bóklászni, az venni akar, és előbb-utóbb meg is veszi a neki tetszőt.
Pesten a Király utca, a VI.-VII. kerület határán, elindult ebbe az irányba, de még messze van attól, hogy elérje a kritikus tömeget az üzletek száma, választéka. Ami van, az is egyfajta nemzetközi jóízlés mentén rendeződött, így csak rétegigényeket elégít ki, ha egyáltalán.
Azt mondta nekem egy pécsi építész, hogy a Zsolnay Negyed környékén túl sok a lepusztult ház. Igaz. De a fiatal, pénztelen iparosok-művészek éppen ilyen helyekre telepednek a kapitalista városokban, miért ne tennék itt is, egy kis szervezettséggel? Ki akarjuk húzni a sétáló utcát a Zsolnay-ig? Kezdjük a csóró végén!
felhívás:
Fel kellene térképezni az üres ingatlanokat a promenád mentén…
Ehhez össze kellene írni azokat az ingatlanokat, amelyek üresek, reménytelenül lepusztultak. Itt, a podo-pro felületén összegyűjtenénk a címeket, és egyenként megvizsgálnánk, hogy mire lehetne őket használni – valamit, ami hasznos, ami vevőért kiált, itt kellene kezdeni eladni – például régi bútorokat, használati tárgyakat (tudom, egy ilyen üzlet már van a Király utca külső részén, de ne egy legyen, hanem annyi, amennyi csak elfér… Miért kell kimenni egy kis régiségért a vasárnapi vásárba?
Hogy egy kis lendületet kapjon a dolog, a pécsi művészeti és az építészeti kar hallgatóinak is lehetne életszerű féléves tervet készíteni abból, hogy lehet egy reménytelen helyből izgalmas teret létrehozni.
Nos, vannak érdeklődők? Van akinek fontos a város, hogy valamivel hozzájáruljon a civil fellendítéshez? Egy cím, egy leírás egy fénykép… pár perc az életedből, amit a városért ajánlasz fel… egy kis odafigyelést…
Ma megjelent a bama.hu-n egy interjú velem. Az első hozzászólás: „öntudatos izraeliként” foglalkozzon hazájának dolgaival, adjon ott tanácsot. Magyarországhoz semmi köze.” – ameddig én úgy érzem, addig van közöm Pécshez, és még lesz egy darabig.