Tervezzük meg az életünket!

A XIX. századi életforma tükre…

Az egyik szomszédom azzal lepett meg, hogy el akarja adni nemrég felújított, nagy lakását, mert nem tudnak aludni éjszaka az utca zajától… Döbbenten néztem rá, hiszen ugyanabban az épületben én édesdeden alszom a ház halotti csendjében… Ja, hogy a hálószoba az utcára néz…

Hiba, amit ismerve a lakás eredeti alaprajzát, simán meg lehetett volna oldani, ha a felújítás előtt végiggondolják, hogy a mai  adottságokhoz és igényekhez  miként kellene újrafunkcionálni a tereket.

Az udvari szárnyra két hatalmas ablakuk van a harmadik emeleten, a  cselédszoba és konyha volt ott, amiből csinos lakókonyhát alakítottak ki, követve a XIX. századi funkcionális elosztást, ahelyett, hogy a konyhát átvitték volna az utcai fronton lévő nappali terébe, és egy fantasztikus, keleti fekvésű hálószobát alakítottak volna ki maguknak a csendes belső udvarra.

Csak egy nagyon gyors vázlaton, amit kb. egy óra alatt csináltam,  mutatom be, hogy mit lehetett volna kihozni belőle, ha az építés előtt végiggondolják, hogy milyen térkapcsolat célszerű a mai helyzetben… Ezen, nyilván lehet még rengeteget finomítani, egy igazán jól elkészített tervvel sok a vesződség, de már ennyire rövid idő alatt is kiderül, hogy mi az alapvető különbség a XIX. századi elvárások és a maiak között. A ház viszont, bármilyen régen is építették, képes alkalmazkodni a megváltozott életformához, ha megfontoltan látunk hozzá az átalakításnak.

a lehetőség, ami benne volt…

A felújítás, nyilván, nem kevés pénzbe került, csak a gondolat maradt ki belőle, ami a legszélsőségesebb esetben is, maximum az építési költség 12 %-a, de akkor az egész folyamattal járó lebonyolítási munkát is leveszik a megrendelő válláról.

Most viszont, a felújított lakás, hiába költöttek a beépített anyagokra egy csomó pénzt, mégsem jó, az eladással, egy másik lakásba való költözéssel járó procedúra pedig még több energiát és pénzt fog felemészteni. Nem arról van szó, hogy csak ennek a családnak nem jó ez a lakás, és lehet találni olyat, akinek viszont megfelel, mert a XIX. század óta a városi környezet is megváltozott, nem csak az emberek életformája. Vagyis az utcai zaj ma már elérheti azt a kellemetlenségi szintet, ami lehetetlenné teszi, hogy hálószobákat tervezzünk arra a frontra. A rögtönzött vázlattal talán nem oldjuk meg egy kisgyerekes család problémáját, de a lakás ebben az elrendezésben alkalmas lehet egy gyerektelen, ámde otthon dolgozó személy, vagy pár számára, így legalább a váltás lehet sikeres.

Ha egy országban az értelmiségiek sem gondolnak arra, hogy a lakásuk felújításuk előtt tervezővel konzultáljanak, akkor ott baj van. Mondhatni, hogy a lakások funkcionális beosztása egy társadalmi helyzet tükre. Magyarországon vannak nagyon igényesen megtervezett, nagyon jó lakások is, természetesen, de most arról a hatalmas masszáról van szó, ami a lakásállomány zömét adja, amely oda-vissza befolyásolja az emberek közérzetét.

Egy kialvatlan éjszaka után az ember morcos az élettársával, a gyerekével, a szomszédjával, a munkatársaival, a buszon közlekedőkkel vagy a járdán haladókkal szemben is. A saját életét és a környezetét is mérgezi az ember kényelmetlen lakása, csökkenti a hatékonyságát a munkában, kisebb az esély a sikerre.

A megfelelő lakáskörülmények megteremtése elemi, gazdasági-társadalmi érdek. Tehát nem arról van szó, amit az építészek oly gyakran emlegetnek, hogy nincs vizuális kultúra, hanem a társadalmi elvárások ezen szintje hátráltat mindent, nem csak az életminőséget.

Az építészeti, szociológiai ismeretekkel nem rendelkező emberek elképzelései a lakásról azokból a tapasztalatokból táplálkoznak, amelyeket addigi életük során láttak. Ha csak a szülei lakását látta valaki, ha  csak olyan lakást ismer, ahol a konyha a lakás egyik végén, a szobák a másikon vannak, akkor önmagától aligha fog rájönni, hogy neki mi lenne jó, amikor felújításba fog.

Az építészek, miután maguk is alaposan megfontolják, hogy mi mindent kellene másként tervezni, mint a múlt században, intenzív kampányba kellene fogniuk, hogy már az általános iskolákban tanulja meg minden gyerek, hogy a ház nem csupán egy sátortetős, kéményes, két-ablakos doboz lehet.

(2015 – nem vártam arra, hogy az építész-társadalom tegyen már valamit, az egy nap a városban bloggal közös szervezésben elindítottuk a workshopokat, amelyeknek pontosan az a célja, amit fentebb kifejtettem: tudatosan formáljuk a környezetünket)