Napló_bontás 5.
Újrahasznosítás
Szombat-vasárnap nem dolgozunk. Pénteken fél négykor már befejezték a bontást, megkapták a heti munkabérüket – az árajánlat alapján az elvégzett munka arányában. Teljes elszámolás a munkafázis befejeztével történik. Eddig négy napon át, átlag négy ember dolgozott a bontáson.
Hétfő: lecsigázás a harmadikról a bejárati szintre. Kedden konténerre pakolás – sittelszállítás. Közben a lakásban, ahogy kitisztul a terep, a bontás „finomhangolása” folyik.
Eddig 850 sitteszsákot vettem. Ez nem mind klasszikus törmelék, mert a parkettából és a téglából is a jobbakat félretesszük (zsákolva) – újrahasznosításra.
Bár vadul elbontok mindent, ami a jövendő térkialakítást zavarja, de a használható anyagokat nem a konténerbe dobáljuk.
Az ajtólapokat, a parkettát, a téglákat igyekszem felhasználni – ha nem ebben a lakásban, akkor másutt.
A tüzelhető faanyagokat is elviszi valaki – itt rengeteg párnafa, alátétgerenda, az ajtótokok gerendái, stb. hasznosítható íly módon.
A Napló következő része ITT
Napló_bontás 4.
A barkácsolás bűne
Amitől tartottunk, az lett nyilvánvalóvá, amikor kibontották a wc alatti aljzatot: a 4 colos lefolyó átmegy a szomszéd fürdőszobájába és onnan az alattunk lévő szintre.
Mivel nincs szabályos, az összes szinten átmenő strang, amit a padlás felé kellene kiszellőztetni – a rendszer összes bűze ebben a lakásban tobzódik.
Ahhoz, hogy tisztességes rendszert építsünk ki, nem lehet megspórolni azt, hogy a lefolyó-strangot felfelé meghosszabbítsuk, hogy kiszellőzzön.
A mosdó, kád, zuhanyzó bűzelzárói nem bírják ki azt a nyomást, amit egy ilyen rendszerben lévő gázok jelentenek. Ezért történt az, hogy amikor a szomszéd lehúzta a maga wc-jét, akkor is egy nagy löket bűz csapódott ki a lakás fürdőszobájában.
A csatorna csak egy dolog az építőiparban kritikus részletek közül, amelynél a barkácsolás bűne az arcunkba csak – néha szó szerint.
A Napló következő része ITT
Napló_bontás 3.
Áttörés
A mai nap eseménye a nagy szoba és a konyha közti, eredetileg létező, de valamikor egy téglasorral lezárt átjáró kibontása volt.
Ennek nagyon fontos szerepe lesz a lakás átszellőztetésében.
Ahogy a fürdőszobaberendezéseket elbontották, kiderültek a víz és csatorna-rendszer „disznóságai” – ha elzárjuk a főelzáró-csapot, akkor a falszomszédnak sincs vize – a valamikor leválasztott lakások gyönyörűsége!
A bontóbrigád dicséretére legyen mondva, hogy ezt is ügyesen megoldották, bár a vízvezeték-szerelő készenlétben állt, hogy megakadályozza az árvizet, a kőműveseknek köszönhetően erre nem volt szükség – a fenti képen látható vödör-kompozíció délre „letisztult”- a falból sem maradt semmi…
Mondtam már, hogy a bontáshoz is ész kell?
Mindenesetre, a víz-, és csatornarendszert a strangokig vissza kell bontanunk, még azon az áron is, hogy a szomszéd lakás ellátásához szükséges vezetéket is mi építjük ki, hogy végre „elváljunk egymástól”.
Még nagy talány, hogy merre megy a wc 4 colos lefolyója…
Holnapra, talán az is kiderül…
A Napló következő része ITT
Napló_bontás 2.
Miután szétbontották a két szoba közti ajtótokot – valójában a gerendatok borítását (az ajtólapok újrahasznosítása a terv része), a fiatal kőműves azt hitte, hogy a felső gerenda az áthidaló, ezért a tok gerenda-szerkezetét bent hagyták. Ma reggel megkértem, hogy a felső gerenda fölötti részen szedjék le a vakolatot, mert így nyilvánvalóvá vált, hogy nem a gerenda az áthidaló, mert felette ott van a szabályosan, téglából kirakott áthidaló, a fa gerenda csupán az ajtótok része.
A fiatal kőművest az tévesztette meg, hogy manapság egyenes áthidaló-elemeket építenek be, de amikor ezt a házat, a XIX. század végén építették, még a klasszikus tégla áthidalási módszereket alkalmazták – ami már nyilvánvaló volt abból is, hogy a födém poroszsüveg boltozatú.
A Napló következő része ITT
Napló_bontás 1.
A bontás első napja – tegnap a villanyórát rakták ki a bejárati ajtó mellé (ELMŰ követelmény) és áramtalanították a falakban lévő vezetékeket.
Ma kezdték a bontást a jövendő hálószoba egyik sarkában, hogy feltárjuk az alatta levő födémet – a parkett alatt párnafák, amelyeket egy-egy keresztbe lefektetett fagerendára rögzítettek. A párnafák alatt salakfeltöltés, ahogy azt sejtettük.
A födém pedig poroszsüveg boltozat. Mivel a poroszsüveg boltozat nem egyenes, hanem az acélgerendák között domborodik, majd csak akkor tudjuk meg, hogy a jelenlegi padlószinhez képest pontosan hány centink van az új rétegrendre, ha kibontottuk a teljes felületet.
A Napló következő része ITT
W_bontás előtt – kérdések
A holnapi workshop-terepszemle, amely egy 69 négyzetméteres lakás felújítási folyamatának első lépését igyekszik bemutatni, a következő kérdések köré csoportosul:
- Miben különbözik az a lakásvásárló, aki felújítandó lakást keres megvételre attól, aki új építésűt, vagy felújítottat?
- Hogyan ellenőrizzük, hogy a jövendő használó életformájának megfelel-e az a lakás, ami felújítás előtt áll?
- Mi az a lakásban rejlő potenciál? Hogyan határozzuk meg?
- Hogyan kell felmérni egy lakást? Hányszor mérjük fel a lakást?
- Hány mérete van egy ablaknak?
- Mi az a lépték? Mit milyen léptékben érdemes megrajzolni?
- Hogyan állapítjuk meg az épület szerkezetét, és miért fontos tudni, hogy egy épület milyen szerkezeti elemekből áll?
- Mikor kell statikus mérnököt hívni a helyszínre?
- Mi az a födém, rétegrend, feltöltés?
- Milyen falak bonthatók?
- Milyen gépészeti problémákkal szembesül az, aki felújít egy lakást?
- Mi a szerepe a tájolásnak?
- Miért fontos az átszellőztethetőség?
- Hogyan világítsunk be egy 4,8 méter hosszú előszobát?
- Milyen a korszerű funkcionális rend, és az miért nem ugyanaz, mint 100, 50, vagy akár 20 éve volt?
- Miként befolyásolja a döntéseinket az idő-tényező?
- Mi a szerepe az arányosságnak a lakótér-alkotásban?
- Mi a különbség a nagy és a tágas között egy lakótérben?
- Mi a helyes arány a közösségi és a privát terek között?
- Miben különbözik egy belvárosi lakás egy kertvárosi családi háztól?
- Mi a fontosabb – a vendég-wc vagy a háztartási helyiség egy belvárosi lakásban?
- Mekkora egy ideális konyha és milyen rendszerben érdemes a bútorokat elrendezni 2017-ben?
- Milyen technológiai újdonságokkal érdemes számolni a tervezés során?
- Miért nem érdemes végleges tervet készíteni a bontás előtt?
- Melyek a fix pontok a koncepció-tervben, és melyek, amelyek változnak és miért?
- Mi maradjon meg a régi ajtókból, ablakokból, burkolatokból?
- Mit lehet újrahasznosítani a kibontott anyagokból?
- …
- …
Ha valakinek vannak további kérdései, vagy válasza a fenti kérdésekre, csak bátran írja ide a facebookos hozzászólásként – a nap folyamán is követem a hozzászólásokat.
Ó Te(k)…
Az utóbbi időben megnéztem néhány, Budapesten épülő lakóház terveit és elborzadtam! Kivételesen nem az áraktól, hanem attól, hogy milyen rémes lakásnak nevezett dobozokat árulnak a Király utcában közel egymilliós négyzetméter-áron, a Bródyban „csak” nyolcszázezerét (négyzetméterenként), de úgyanúgy bűn-rosszak!
Ha eltekintünk attól, hogy aki tervezte, minden bizonnyal diplomás építészmérnök, de nincs különösebb affinitása a lakástervezéshez, meg kell vizsgálnunk, hogy milyen szabályozási környezetben születnek ezek a katasztrófális tervek.
Legutóbb, egy konferencián, a Magyar Építész Kamara egyik alelnöke úgy nyilatkozott, hogy az OTEK-el /253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet az országos településrendezési és építési követelményekről/ semmi probléma, de ha mégis, akkor majd a Kamara felterjeszti a jogszabálymódosítást, ha szükséges… ugyanakkor, szakmai körökben a rossz elosztású lakások terveiért régen hangoztatott kifogás az elavult szabályzati előírás.
Egy korábbi cikkben már elemezni kezdtem a wc helye a lakásban esetet, bár az „illemhellyel” még koránt sem végeztünk, ha a fura szabályokat akarjuk kivesézni, de most elhatároztam, hogy rendszeresen „nekimegyek” egy-egy értelmetlen szabálynak, ami megkeseríti a tisztességes, tehetséges tervezők dolgát és ürügyet kínál a kevésbé tehetségeseknek, hogy ne lássanak tovább az orruknál…
Tehát „áskálódásom” motivációja a lakásokkal kapcsolatos szabályok értelmezése, még akkor is, ha időnként feldühítem magam a középületekkel kapcsolatos szabályozáson, és akkor még egy szót sem szóltam (most) a településekkel, a telekbeépítésekkel kapcsolatos szabályokról. Talán egy más alkalomból, azokba is belekötök, de most arra szeretnék fényt deríteni, hogy miért olyan vacakok a most épülő, új társasházi lakások, amelyek, főként a főváros belső területein, általában kis alapterületűek, 40-60 négyzetméteresek.
Azért emelem ki a kislakásokat, mert azok nem egyszerűen kisebb alapterületűek, hanem, szerintem, egy más kategória is!
Anno, gyerekként végigköltöztük a szüleimmel a szocialista lakásépítés tömegtermékeit, az édesanyám ma is egy olyan lakásban él, amit a hatvanas évek közepén építettek. Két szoba, egy nagyobb egy kisebb, előszoba, kamra, konyha, „garderobe”, vagyis átjáró a konyhából a kisebbik szobába és a fürdőbe – 53 négyzetméter boldogság. Még egy kis erkély is tartozik hozzá – amikor odaköltöztünk a fele ekkorából, tényleg nagy öröm volt. Én voltam az elkényeztetett egyke a kis szobában, a szüleim a kihúzható kanapés „nappaliban”.
Két ajtónyi, egy előszobányi távolságra a konyhától, ahol már nem a cselédség dolgozott, mint a polgári lakásokban a háború előtt, hanem az anyám, távol a fotelben olvasó apámtól, sütötte a rántott húst…
Ha veszekedtek, rengeteg ajtót lehetett csapkodni.
A kád fölött a gázboyler, még feljebb a száradó ruha. Automata mosógépnek nem terveztek helyet. Nemrég anyám kidobatta a kádat, zuhanykabint építtetett, és vett egy automata mosógépet.
1966-ban így építettek.
Ma rosszabbak a lakások, még akkor is, ha van helye a mosógépnek (a fürdőszobában, még mindig, nem egy háztartási helyiségben, ahogy illene 2017-ben).
A konyha kétharmada az előszobának, bár az utóbbiban nem fér el egy normális szekrény sem, a szobában tényleg marha fontos a hatalmas kanapé és a tv, viszont normális ágynak nincs helye…
Valóban azt akarjuk, hogy a jövő nemzedékek ilyen rémségekben nőjjenek fel?
Lakás
105. § (1) A lakás olyan huzamos tartózkodás céljára szolgáló önálló rendeltetési egység, melynek lakóhelyiségeit (lakószoba, étkező stb.), főzőhelyiségeit (konyha, főzőfülke), egészségügyi helyiségeit (fürdőszoba, mosdó, zuhanyozó, WC), közlekedő helyiségeit (előszoba, előtér, belépő, szélfogó, közlekedő, folyosó) és tároló helyiségeit (kamra, gardrób, lomkamra, háztartási helyiség stb.) úgy kell kialakítani, hogy azok együttesen tegyék lehetővé
a) a pihenést (az alvást) és az otthoni tevékenységek folytatását,
b) a főzést, mosogatást és az étkezést,
c) a tisztálkodást, a mosást, az illemhely-használatot,
d) az életvitelhez szükséges anyagok és tárgyak tárolását tervezési program szerint (pl. élelmiszer-tárolás, hűtőszekrény elhelyezési lehetősége, mosás céljára szolgáló berendezés, ruhanemű, lakáskarbantartás eszközeinek, egyéb szerszámoknak és sporteszközöknek az elhelyezése).
(2) A lakószoba a lakás minden olyan közvetlen természetes megvilágítású és szellőzésű, fűthető, huzamos tartózkodás céljára szolgáló, legalább 8 m2 hasznos alapterületű helyisége, amely lehetővé teszi az (1) bekezdés a) pontja szerinti tevékenységek folytatását – kivéve a jövedelemszerzést szolgáló munkavégzést – és az azokhoz kapcsolódó berendezések elhelyezését.
(3)A 30 m2-t meghaladó hasznos alapterületű lakás legalább egy lakószobája hasznos alapterületének legalább 16 m2-nek kell lennie. Ebbe és a lakószoba (2) bekezdés szerinti alapterületébe nem számítható be a főző és az étkező funkció céljára is szolgáló helyiség, helyiségrész hasznos alapterülete, amennyiben az a lakószoba légterével közös.
(4) A lakásnak fűthetőnek kell lennie, lehetőleg minden helyiségben a rendeltetésének megfelelő szellőzést, természetes megvilágítást biztosítani kell.
Ez a jogszabály – és mi az élet? Hogy élünk, hogy szeretnének élni a mai kislakásokban, amiket súlyos milliókért vesznek a fiatal házasok?
Felmérés
Sosem néztem le a kockás papíron megrajzolt megrendelői elképzeléseket. Az is tele van információval, mint ahogy az első találkozón elhangzott minden szónak, vagy a meglévő lakás minden részletének, a rumlinak is…
Minden tervezőnek megvan a maga módszere arra, hogy szerezzen információkat a megoldandó problémákról – nekem a teljeskörű felméréshez a kockás papír a megrendelői igény feltérképezéséhez hasznos, de még véletlenül sem alkalmas arra, hogy az adott lakás műszaki paramétereit megismerjem.
Egy meglévő ház, vagy annak egy lakása felmérése nem csupán alaposságot kíván, hanem az épületszerkezet-ismereteket is. A kockás-papíros rajzok egyik alapvető hibája, hogy a falaknak nincs vastagsága, pedig éppen ez az adat utal a leginkább az épületszerkezetre, arra, hogy mi bontható, mi nem, egyáltalán, miből áll az a fal, födém (födém= a szinteket elválasztó szerkezeti elem, amit a köznyelvben padlónak vagy plafonnak hívunk, attól függően, hogy felülről vagy alulról tekintünk rá). Ezt laikus a legritkább esetben tudja felmérni, az építészek is csak több évtizedes gyakorlat alapján mernek véleményt formálni, de ha kritikus a szerkezet az átalakítás okán, akkor statikus mérnököt kell a helyszínre hívni, mégpedig olyat, aki nemcsak azt mondja, hogy nem lehet, hanem megmondja, hogy mégis hogy lehet – ehhez persze a statikusnak is ismernie kell az adott épület korából, külső jellemzőiből, hogy milyen szerkezet lehet, végső esetben bontásos feltárást végez a szakvéleményéhez.
Az épületszerkezetek méretein kívül a másik fontos jellemző adat a „strangok” helye, vagyis a vízvezeték-bekötés és a csatorna-elvezetés helye. Különösen az utóbbi fontos, mert a szennyvíz-elvezetéshez nem lehet akármilyen lejtést adni. A WC 4 colos lefolyója különösen kritikus, mert ha 2%-nál kevesebb, akkor sem folyik le rendesen, de ha több, akkor előfordul, hogy a híg rész lemegy, de a trutyi ott marad… szóval, ezeket tudni kell, amikor az ember felméri az adott lakás paramétereit. A tervezés során előfordulhat, hogy máshová kerül a fürdő vagy a konyha – ez nem lehetetlen, de tisztában kell lenni, hogy a vizes pontok elmozdítása milyen következménnyel jár. Ezért egy jó felmérési rajzon megjelöljük a strangok helyét, és a padló-feltárással azt is ki tudjuk számolni, hogy milyen messze távolodhatunk el a vizes pontokkal.
Kritikus lehet a bejárati ajtó és az ablakok helye, ami távolsági és magassági koordinátákat is jelent. Nem csupán arról van szó, hogy homlokzati változtatáshoz esetleg engedélyt kell kérnünk az önkormányzattól, hanem a tervezés során a belső helyiségek elrendezése sokszor centimétereken múlik – az ablakok helye perdöntő lehet.
A jó felmérési rajz méterhelyes, vagyis legalább 1:50-es léptékben kell felrajzolni, hogy a későbbi átalakítási döntések megalapozottak legyenek. A helyszínen „körbeméri” az ember a lakást, elindul a bejárattól minden ficakot felrajzol és megmér – a mérés végén vissza kell jusson ugyanarra a pontra! Ha az adatok alapján „nem zár a rendszer”, akkor valamit nem jól mértünk. Hogy ezt elkerüljük, inkább több dolgot mérünk, például egy szoba minden falát, körbe, és a két átlós méretet is, mert nem biztos, hogy minden derékszögű!
A felmérési rajz a meglévő állapotot hivatott dokumentálni, ezért miután pontosan megrajzoltuk, csak olyan adatokat, méreteket írunk fel rá, amelyek a tervezés során kritikusak. Az évtizedek során, kialakítottam egy sajátságos módszert, ami nem jár fölösleges papírozással, de elősegíti a hatékony tervezést: a mérethelyes rajzon a külső falakat és a belső szerkezeti elemeket (oszlopok, strangok, főfalak) feketével jelölöm, mint olyasmit, amihez nem nyúlunk, a többit szürkével. A méreteket nem a szokásos építészeti kottázás módszerével írom fel, hanem a falak mentén egy-egy számmal. A belmagasságot (H=3.00) bekeretezem. A rajzra nem teszek fel olyan méreteket, amelyek a koncepcióhoz, az első skicchez nem kellenek, mint például a külső nyílászárók minden paraméterét, ha azok változatlanok maradnak. Ha magukat az ablakokat ki is cserélik később, mert el vannak korhadva, akkor majd a nyílászáró-konszignációban megadom azokat az adatokat is, most lényegtelenek.
Mint ahogy teljesen érdektelen egy-egy méglévő helyiség négyzetmétere! Egy 12 négyzetméteres szoba is lehet pocsék és egy 6 négyzetméteres is pompás, ha jól van kitalálva az elrendezése! Ezért a felmérést követő skicc szintén nem tartalmaz méreteket, de be van bútorozva, hogy ellenőrizzük – az valóban használható helyiség!
Természetesen, ma már sokkal korszerűbb, számítógépes programokkal lehet rajzolni, „bele lehet látni a térbe”, ami sokat segít a laikusok meggyőzéséhez, bár egy tervező az alaprajz alapján is „látja a teret”. A színek alkalmazása kiemel bizonyos dolgokat, de azt hiszem, hogy az az „ökörszabály” amire minket tanítottak anno, hogy ugyanis a jó tervek első ránézésre is átláthatók, feltárják a teret – még mindig igaz.
A „tér” nem egyenlő a „nagy”-al – sokkal bonyolultabb fogalom. Mint ahogy a jó térkialakítás sem a méretektől, hanem az arányoktól függ, éppen ezért nem segítenek az „ötletek”, kell az a pár éves, évtizedes tudás és tapasztalat, amivel egy tervező nekiáll a feladatnak.
A családi élet öröme
Amikor egy család eldönti, hogy házat épít, mindenek előtt a saját életüket kell megtervezni – előre, 25 évre. Nincs átlagcsalád, nem fogok hazudni abban a tekintetben, hogy milyen emberek voltak azok, aki a „mediterrán ház” véleményezésére felkértek, de úgy gondolom, hogy hasonló családok, hasonló vágyak igenis vannak, ezért nem haszontalan, ha az életüket most elemzem.
Igen, faggatóztam, mielőtt a házról mondtam volna véleményt, hiszen egy tervezést is azzal kezdek, legyen az átalakítás vagy új ház, lakás, családi ház, vagy társasház, hogy megtudakolom, kiknek is építjük. Abban a szerencsés helyzetben voltam harminc éven át, hogy a megrendelőimet ismertem, leülhettem velük a lakásukban beszélgetni, megnézhettem, hogy élnek ott, ahol most nem kényelmes nekik, hiszen annál jobbat akarnak.
Rendkívül változatos korú és szokás-kultúrájú emberekkel volt alkalmam dolgozni, és kifejezetten élveztem ezt a „mélyinterjúzást” – aminek aztán, rendszerint az volt az eredménye, hogy sikerült a legtitkosabb vágyaikat is kielégíteni.
Ezeket az ismereteket használtam fel akkor, amikor építési vállalkozónak kellett programtervet készíteni, hiszen egy 30 emeletes lakótornyot nem terveznek „csak úgy meg”, pontosan tudni kell, hogy ki lesz a potenciális vevő, és annak milyen igényeik lehetnek, hogy menet közben ne legyen az a gond, hogy minden lakást alapjaiban át kell tervezni. Egy előrelátó vállalkozó mielőtt az építésznek odaadja a munkát egy magamfajta városgazdásszal megcsináltatja a programtervet, azt a funkcionális vázlatot, amely biztosítja, hogy a lakások eladhatók lesznek.
A magyar család tagjai fiatalok, egy pici babával, de tiszteletet érdemlőn három gyereket szeretnének felnevelni, ami önmagában hatalmas vállalkozás.
Most egy háromszobás lakásban laknak Pest belvárosában, egy újmódi dobozban, elegáns földszinti lobbival, lifttel, széles belső folyosójú házban.
A lakás, minden bizonnyal megfelel az OTEK előírásoknak, ettől még nagyon rossz elrendezésű a konyhája és a közlekedők kivételével minden elég kicsi, a lakás alacsony belmagasságú.
Nyilván szenvednek is ettől valamennyire, hiszen mindketten családi házban nőttek fel, vidéken, ezért is vágynak annyira kijutni a belvárosból és természetes környezetben felnevelni a gyerekeiket. Ennek ők, a dolgozó felnőttek fizetik meg az árát, hiszen a munkába autózniuk kell, ezért természetesen két autóval kell számolni a napi teendők ellátásához (ez már tiszta Amerika).
Amikor a kisgyerek megszületik, még jó darabig szüksége van a szülei közelségére – nemcsak a szoptatásról van szó, hanem az éjszakai felsírás, a betegségek, amikor a szülők fülelnek, hogy rendesen lélegzik a gyerek…
Ilyenkor, eleinte a hálószobába kell betenni egy kiságyat, később ideális, ha a gyerekszoba kellő közelségben van, hiszen a gyerek lassan válik le a szüleiről, hogy aztán tizenvalahány évvel később minél távolabb legyen a maga zajosságával a pihenni vágyó ősöktől. Ha valaki három gyereket akar felnevelni, akkor ez a folyamat háromszor zajlik le.
Éppen ezért nagy tévedés a tervezők részéről, ha egy háromgyerekes családnak három egyforma gyerekszobát terveznek az emeletre, miközben a szülői háló a földszinten van, mert ez ugyan jó lehet, ha kamasz-bulikat rendeznek, de amíg kicsik, kell egy plusz szoba a földszinten is. Persze, nevezhetjük ezt később dolgozónak, vagy vendégszobának, csakhogy ezek a funkciók viszont nem jó, ha túlzott közelségben vannak a szülői hálóhoz, ráadásul, ha vendégszoba, akkor a vendégnek kell egy fürdő is, ami normál körülmények között a mester bedroomhoz tartozó elem lehetne (master bedroom = hálószoba + fürdő + garderobe).
Az amerikai/izraeli sztenderd, hogy ha kétszintes házról van szó, akkor a három gyerekszoba saját fürdővel és a mesterbedroom az emeleten van, ami viszont azt jelenti, hogy egy elég hosszú folyosó köti össze a sok helyiséget. Ezen az izraeli tervezők némelyike úgy javított, hogy a lépcső lenti és fenti terét összenyitotta, vagyis, amikor megérkezünk a felső szintre, lelátunk az alsóra (nappali vagy étkező), és a fenti részt kiszélesítve, egy úgynevezett „családi szobát” hozott létre, amiből ugyan minimum 5 ajtó nyílik, de közben egy nagyszerű játszótér is a kisebb gyerekeknek, számítógépes tanulósarokkal a nagyobbaknak, és így tovább, de mindenképp a gyerekek birodalma. Nagyobb családoknál bizony nagyon áldásos időnként a felnőtt társaságot elválasztani a gyerekseregtől : ha vendégek jönnek, nem ritka, hogy apró gyerekeikkel teszik ezt, éppen ezért a gyerekeknek mindig van egy olyan „szalonjuk”, ahol fogadhatják az ő vendégeiket.
A dolgozó, úgy gondolom, hogy ma már elengedhetetlen része kellene legyen minden lakásnak, az más kérdés, hogy nem feltétlenül egy ajtóval zárható szobában – ez többnyire csak olyan családoknál igény, ahol valaki rendszeresen otthon dolgozik és a koncentrációhoz csendre van szüksége, mint a drámaíró lányomnak, a két kisgyereke mellett… A dolgozó lehet könyvtár is egyben, lehet egy átmeneti tér a nappali szintje és a hálószint között, mint a saját lakásomban, amit a dolgozó köré szerveztem. Ha egy szobát hol erre, hol arra használnak, csecsemőszoba, majd dolgozó vagy vendégszoba, akkor úgy járunk vele, mint a rendkivül „praktikus” mindenre használható háztartási kisgépekkel – valójában egyik funkcióra sem igazán jók. Ráadásul időben ütközhetnek is, mert amikor kisbaba van, lehet, hogy valamelyik anyós szívesen jönne segíteni, és az is lehet, hogy a férj pedig szívesen elmenekülne a vircsaftból, a munkára hivatkozva. Ugyanakkor, ha egy olyan házat építenek a fiatalok, ahol már eleve van három gyerekszoba, és még csak egy vagy két gyerek, akkor minek kell még a kezdeti éveket egy plusz szoba építésével is terhelni?
Ne feledjük, az épülő ház, ha korszerű gépészettel, jó anyagokkal akarjuk megépíteni, zabálja a pénzünk, tehát nem érdemes túl sok négyzetmétert halmozni feleslegesen, nem beszélve arról, hogy azt később takarítani, kifűteni és karbantartani is szükséges. A jó házakban ami fontos az alaposan körülhatárolt funkcióra elkészül, de mindig megmarad a továbbfejlődés lehetősége, olyan tartalék, amit később is hasznosíthatunk, mint például egy nagy belmagasságú nappaliban egy dolgozó-galéria, vagy kijárat a lapos-tetős részen majd kialakítandó masszázsfürdőre…
A kertes házak kapcsolata a külvilággal Magyarországon kettős – egyfelől élvezni szeretnénk a természet közelségét, amikor jó idő van, de télen, hidegben, esőben nem csattogunk egyenesen a szalonba, mint amit egy lépcsőházból nyíló lakás esetén megtehetünk… az előszoba tehát egészen más funkciókat kell felvegyen, mint egy belvárosi lakásban. Sokkal hangsúlyosabb a kabátok és a cipők elhelyezésének igénye, utóbbi levétele-felvétele akkor kényelmes, ha le is lehet ülni az előszobában. Mivel a szülők két autót is használnak majd, esőben igazán jól jön, ha a garázsból egyenesen be lehet jutni az előszobába, és ha már van ilyen kapcsolat, akkor nem árt megtoldani egy rendes kézmosó-wc blokkal, amit a vendégek is használhatnak, de az udvaron játszó gyerekek is, ha úgy adódik.
A családi élet központja a konyha – a nyolcvanas évek elején még azt hittem, hogy az étkező, ma már biztos vagyok abban, hogy az legfőképpen a konyha, és a jövőben egyre inkább az lesz, ha nemcsak a nők sertepertélnek benne, hanem a férfiak is, a gyerekek is élvezetet találnak a főzésben.
A konyha kapcsolata a nappalival és az étkezővel lehet sokféle, de miután viszonylag nagy terekről van szó, jó, ha nem egy vasuti kocsi rendszerben kapcsolódnak – egyvonalban. Tapasztalatom szerint ideális, ha egyfajta háromszöget zárnak be, aminek a befogói találkozásánál lehet a konyha, de az étkező is – szerencsésebb, ha a konyha a „vezérlőpult”, jobban szervezi a teret. Esetünkben ráadásul volt egy olyan kívánság, hogy a nappaliban legyen egy olyan cserépkályha, ami mellé le is lehet ülni (anno: kemencepadka), a konyha irányából be lehet tenni a kenyeret sütni (kemence), és a nappali felöl látni lehet a tüzet (kandalló). Ebből adódóan a konyha és a nappali valamilyen közös fallal kell érintkezzen.
Minden lakásban kell egy háztartási helyiség, minimum a mosógépnek, egy családiháznál pedig ennél összetettebb funkciót is el kell lásson. Ezzel együtt, nem keverném össze a kazánházat és a háztartási helyiséget, vagyis a mosást és a fűtést.
A háztartási helyiségnek jó, ha van kertkapcsolata, hiszen nincs annál jobb, mint a napon, a friss levegőn szárítani a ruhát. Ugyanakkor ez a helyiség is szellőztetés-igényes, a keletkező pára miatt, de még jobb, ha a vasalódeszkát is ott lehet hagyni kinyitva – van annyi hely, és ha már vasalnunk is kell, akkor kell a természetes fény, az ablak, és miután a vasalás marha unalmas meló, de időnként mégis kell csinálni, nem árt oda egy tv- vagy legalább egy dugalj a tabletnek, amin filmeket lehet nézni…
Nagycsaládosoknak olyan háztartási helyiséget terveztem, ahol mindenkinek volt egy névvel ellátott fakkja, és aki kiszedte a szárítógépből vagy a kötélről a tiszta ruhát, az a háztartási helyiségben hajtogatta össze és rakta mindenki fakkjába a sajátját. Innen, még a kisgyerekek is maguk vették ki a tiszta ruháikat, és vitték be a szobájukba, a szekrényükbe. Két előnnyel is járt ez a dolog : az édesanyjuk megtanította őket, hogy lehet rendet tartani, a nagyobbak már egyedül is megcsinálták a hajtogatást, és sosem volt a kanapé sarkában egy halom tiszta ruha arra várva, hogy „valaki” összehajtogassa. A jól kitalált, működő ház arról ismerszik, hogy nem kell rendet rakni, mert mindennek helye van, a takarítás nem egy rémálom, hanem egy megosztható munka, amiben a család minden tagja részt vesz.
A kamra illetve a raktár az utolsó olyan helyiség, ami jó ha van egy családi házban. Mivel a városon kívül ritkábban vannak üzletek, koncentráltabban és nagyobb mennyiségben veszünk élelmiszert, esetleg vidéki rokonoktól is kapunk befőttet, lekvárt, sonkát, kolbászt – ezeknek jól szellőztethető, hűvös helyiség kell. A pince, vagy süllyeszett raktár sem szitokszó a szememben, más kérdés, hogy az adott szabályozási terv mire ad lehetőséget. Ezen túl, nem elhanyagolható a szerszámos-raktár, és ha lehet, akkor nem a kert végében felállított OBI-műanyag, hanem egy olyan, amiben logikusan elhelyezhetők azok a kertészkedéshez szükséges eszközök, amelyek mindenképp kellenek.
Az elkövetkezendő 20-25 évben a gyereknevelés, a gyerekekkel való együttélés a program része, de aztán, amikor a gyerekek felnőnek, fokozatosan kiüresedik a ház. Persze, akkor el is lehet adni, és kisebbet venni a magára maradt, idősödő szülőknek, csakhogy még jó ideig lehet „mozgás” a házban – a legnagyobb elköltözik a barátnőjéhez, de a középső szeretne maradni és idehozni a barátnőjét… Vagy elmennek egyetemre, más városba, más országba, de időnként hazajönnek kipihenni a fáradalmakat a mamánál-papánál… Miképpen tudja felvenni egy ház a változó igényeket?
Ha végül mégis teljesen egyedül maradnak a szülők, akkor bizony kényelmes lehet a földszinti háló, de mit csináljanak a kiüresedett emeleti szinttel? Vagy nyugdíjuk kiegészítéseképpen adják ki valaki idegennek? Miképpen szeparálódhat két család egy házban?
Megint a nagymamámék háza jut eszembe, ami a változó időkben is képes volt mindig optimálisan kiszolgálni őket – talán, ma is meg lehet ezt oldani, egy kis odafigyeléssel…
folytatása következik…
a sorozat kezdete ITT
Mitől mediterrán egy ház?
Az előzőekben a „mediterrán ház” magyarországi népszerűségéből indultunk ki, visszapillantva a spanyol pátió és a Római Birodalomban szokásos átriumos házig, illetve ennek a magyar, falusi ház építésben fellelhető nyomáig.
Engem az is érdekelt, hogy az ezen címszó alatt, a neten megjelenő új, magyar házak miért olyanok, amilyenek, mert semmi kapcsolatot nem találtam sem a Földközi tengeri térség, sem a magyar, hagyományos építészet elemeivel, hogy korunk igényeit már ne is említsem…
Ezért a cikksorozat első részét vitára bocsátottam a Lakberendezők, Belsőépítészek – Interior design facebook-csoportban, ahol a hozzászólásokból nagyon sok hasznos adalékot gyűjthettem.
Az okokról valaki ezt írta: „A magyar ún. mediterrán ház egy balkáni nyaralás emléke és a kisvállalkozások szorgos együttműködéséből következik.” Egy szakember a falusi gazdálkodás megszűnésével, egy másik a 10×10 méteres kockaházak évtizedeken át nyúló divatjával magyarázta a jelenséget.
Főiskolás koromban a BME lakótanszékén tanító férjemmel rengeteg családiház-pályázaton vettünk részt, amelyek célja éppen az volt, hogy a Kádár-kocka helyett olyan, a térség jellegzetességeit figyelembe vevő tipusterveket készítsünk, amelyek felvehetik a versenyt a sátortetős kockákkal. A hetvenes évek elején már érezhető volt az a durva ellentmondás, ami a táj-jellegzetes falukép és az odapotyogtatott kockák között feszült. Csakhogy ezek a tervek valamiért nem lettek népszerűek…
Az egyik ok valószínűleg az a tévedés volt, hogy a kocka a leggazdaságosabb építés, hiszen a négyzet-alaprajzhoz kell a legkevesebb tégla, és a sátortető a legprimitívebb fedélszék. Vagyis az olcsót és a gazdaságosat nem tudták megkülönböztetni. Az is igaz, hogy banki hitel nélkül, kalákában épített házaknál az éppen meglévő pénz nagysága felülírja a gazdaságosságot… Ilyen helyzetben az már mellékes kérdés volt, hogy a ház legdrágább része nem a szerkezete, hanem az infrastruktúra, a vezetékes rendszerek és a burkolatok, vagyis a fürdőszoba és a konyha, majd a nyílászárók, stb.
Most nem is az a cél, hogy a Kádár-kockát bíráljuk, de azt tudnunk kell, hogy ha Magyarországon 800 ezer ilyen ház áll még ma is, akkor abban minimum két-három millió ember élt, legalább egymillió gyerek nőtt fel, akik építészetről alkotott elképzeléseit messzemenően befolyásolta ez a környezet.
Tulajdonképpen ezért is kell beszélnünk arról, hogy 2017-ben milyen házak épülnek, mert a jövő generációnak nemcsak az életkörülményeit hanem a szemléletét is befolyásolja a lakókörnyezet! Nem feltétlenül úgy, hogy a szüleik házát akarják másolni, sokszor éppen ellenkezőleg – a praktikumot nélkülöző „egyszerűség” frusztrál, és ez tör ki egyfajta ellentétbe: nagyobbat, csicsásabbat!
A mai, vidéki települések ma már valóban nem a hagyományos faluhoz hasonlítanak, nincs számottevő mezőgazdasági termelés, állattartás, valójában az újonnan megnyitott területek beépítési terve inkább hasonlit az amerikai szuburbiák világára, mint a magyar településszerkezetre. Ez sem jó valójában, mint várostervező értelmetlen pazarlásnak tartom a széles-rövid telkeket, hiszen ezekhez több utat, hosszabb vezetékes rendszert kell kiépíteni és a 3 méteres oldalkertek két oldalt nem sok intimitást hagynak a házak lakóinak.
Furcsamód, ebben a helyzetben a mediterrán építés szemlélete segíthet nekünk, ha a szélesebb beépítési vonalat arra használjuk, hogy kialakítunk egy belső kertet, amelyet két-három oldalról körbeölel az épület maga, míg az oldalkertek felé kevesebb és kisebb ablakokat nyitunk. Vagyis, ha visszanyúlunk nagyanyáink oldalhatárra épült házainak ésszerűségére és ötvözzük a mediterrán hatással, úgy, hogy részletről-részletre tisztázzuk a különbségeket is.
A „kupacépítészetet”, amit egyébként a szabályozási terv is támogat, felcseréljük valami másra, ami valóban mediterrán, ugyanakkor a hagyományos, kádárkocka és budai kacsalábon-forgók előtti identitáshoz kapcsolódik.
Minden kultúrától tanulhatunk – én az utóbbi időben a montreáli és a stockholmi épületeket elemeztem magamnak, hogy kiszűrjem azt, ami nálunk is hasznos tudás lehet, de eszembe nem jutna bármelyik, ottani jó példát „átemelni” ide. Mert mint tervező, tartom magam annyira jónak, hogy nem kell másolnom másokat, hanem megalkothatom azt, ami a magyar építészeti kultúrából fakad, mégis magán viseli a változó korunk követelményeinek való megfelelést is.
A Barcelona-közeli háznak nincs pátiója, hanem a terepadottságoknak megfelelően szétbontotta a családi-ház és a vendégház funkciót két különböző szintre, és mindkettőnek megadta a maga privát terét. Jól illeszkedik a település légkörébe, anyaghasználata követi a hagyományokat, vélhetőleg a környék hegyeinek kövét használja arra, hogy ne tűnjön ki túlságosan. Arányrendszere harmonikus, helyi hagyományokat idéző, de a nyílászárók esetén bátran újít, hiszen ezen a területen valóban komoly fejlődés állt be az elmúlt évtizedekben, és ezzel mintegy megadja az épület keletkezésének korát, nem akar más lenni, mint ami.
A tartós anyaggal való burkolás korszerű igény, hiszen ma már nincs ideje a háztulajdonosnak minden tavasszal lemeszelni a falakat, ahogy nagyanyám csinálta anno.
A vakolat amúgy is elég vacak anyag, ha figyelembe vesszük a hőtechnikai szempontokat, akkor nyilvánvalóan olyan falszerkezetet érdemes alkalmazni, ami ellenáll az időjárás viszontagságainak kivülről, ugyanakkor befelé haladva jó hő és hangszigetelő.
A külső falburkolattal mindenképp célszerű „belesímulni a környezetbe” – erre nagyszerű példa a Negev sivatagban lévő szálló, ami egy természetvédelmi terület határán épült, és mindaddig nem kapott építési engedélyt, amíg a tervezők nem oldották meg azt, hogy maximálisan „észrevétlen” maradjon kráter szélén. Ezért az épület tömege sem hivalkodó, burkolata helyi kő, és fával „lágyították” a hatást, ami elég problematikus a szeles-napos-esős időjárási kilengésekre, de megoldották.
Tudomásul kell vennünk, hogy bármilyen szép is a budai hegyekben a táj, a telepszerű szabályozás számunkra ismeretlen szomszédokat produkál, és ha most még akár üres is a szomszéd telek, kedves a szomszédbácsi, az elkövetkezendő 20-25 évben bármi és bárki előfordulhat ott.
Ezért is praktikus olyan beépítést választani a saját telkünkön, amelynek jól védett a privát szférája, a „külső héjat” az átszellőztetésre használjuk. Az átszellőzés valódi, és valamennyire új probléma, a globális felmelegedés hatása a mérsékelt övi Magyarországon valóban érezhetőek mediterrán éghajlati szituációk, amikor a melegtől való védelem nyáron, mint igény, közel azonos mértékben jelentkezik, mint a fűtés télen. A ház jó átszellőztetése lényegesen csökkentheti a gépi légkondicionálást, sőt, a passziv-szoláris rendszerek a téli fűtési energiaszükségletet is csökkenthetik. Mellesleg nagyon kellemes tereket lehet alkotni a megfelelően nyitott üvegfelületekkel.
A telek méretétől is függ, hogy mennyit tudunk rá építeni, de ha lehet, ne akarjunk a „magasba törni”. Az előző cikkben a „kalap tetején kalap” megoldással az alsó tetősíkból kibúvó felső szint jórészt megspórolható, ha nincs egy lépcsőház a központban, és praktikusan kapcsolják össze a tereket – minden négyzetméter létjogosultságát megvizsgálva: számtalanszor előfordul, hogy a bútorozatlan helyiségek túlméretezettek, holott megépítésük és későbbi fenntartásuk is sokba kerül. Ezért, amikor saját ház építésébe fog valaki, akkor mindenekelőtt tervezze meg a saját életét, a különböző idő-intervallumokban, és a társadalmi elvárásoktól függetlenül gondolja végig, hogy mire van és mire lesz szüksége 25 év múlva – ne építse túl, ha jó házat akar!
A használat szempontjából az egyszintes ház ezerszer kényelmesebb, mint a két emeletes – a nők, akik még mindig nagyobb terhet vállalnak a háztartásban és a gyereknevelésben, szemszögéből triplán fontos szempont – de jót tesz egy háznak, ha szépen rácsücsül a terepre, ezért ha csak enyhe lejtésű is a telek, kellemes változatosságot jelenthet pár lépcső a privát szobák felé. A lépcsők egy lakásban fontos esztétikai szerepet is játszanak, de akkor érvényesülnek, ha „kitágítják a teret” ahelyett, hogy egy társasházi lépcsőház szintjén szakítanák el a két emeletet.
És innen jutunk el a másik fontos kérdésig, ami egy családiházat megkülönböztet a társasházi lakástól – a belmagasság és a tetőszerkezet kapcsolata. Ahogy nagyon helyesen megfogalmazta egyik kolléga, a falusi ház padlása nem egyszerűen egy hőszigetelő réteg volt, hanem terménytárolásra is használták, ennek megfelelően volt kialakítva a tetőszerkezet és a padlás és a lakótér közötti födém. Ha ez a funkció kiesik, semmi nem indokolja, hogy vizszintes plafon és üres padlástér legyen, a cseréptető alatt. Ha bármilyen oknál fogva fontos a cseréptető, ma sokkal célszerűbb a tetősíkban megoldani a korszerű víz-, és hőszigetelést, és a „padlásteret” beintegrálni az alatta lévő helyiség légterébe. Ez aztán újabb lehetőségek tárházát nyitja meg a térkapcsolatokban is.
Vannak bizonyos berögződések tervezőknél is, különösen azoknál, akik egy bizonyos „stílusban” sok hasonló házat terveznek. Bejárat, előszoba, nappali, konyha, étkező, kamra, vendég-wc, háztartási helyiség, esetleg vendégszoba fürdővel, vagy dolgozó a földszinten, a hálók az emeleten. Csakhogy ebben a statikus elképzelésben nincs benne az időfaktor, amely alapvetően befolyásolja, hogy mikor, mit, és mennyit használunk, és ezek a helyiségek milyen kapcsolatban kell legyenek az adott időpontban.
A mediterrán házak jellegzetessége a külső és a belső nappali tér szoros kapcsolata, olyannyira, hogy szinte a kertben, a teraszon, a pergola alatt is van egy „szalon” – de a kert, éppen úgy, mint a nagymamáméban, funkcionálisan tagolt. Persze, mások az igények. Háziállatok többnyire nincsenek, de zöldség és gyümölcsös úgyanúgy része lehetne a családiház telkének, mint egykoron, legfeljebb korszerűbb mezőgazdasági technológiákkal, például, magaságyásokkal, hogy a szaladgáló gyerekeknek is maradjon hely, hogy a konyhai hulladékot komposztálni legyen érdemes.
A kerttervezés a családiház-tervezés szerves része, mellesleg tőlem a társasház-terveknél is megkövetelték Izraelben, hogy az is szerepeljen a ház mellett, hogy milyen növényeket szándékszom ültetni. Ugyanigy, a kerítés is elengedhetetlen része az építésnek, van ahol alacsony és van ahol növényeket is befogadó térfal a szomszédok felé.
Ha a terület adottságait már mind számba vettük, akkor a következő részben azt vizsgáljuk meg közelebbről, hogy egy XXI. századi családnak a ház építésétól kezdve az elkövetkezendő 20-25 évben milyenek lehetnek a házukkal kapcsolatos igényeik, ezek hogyan változnak, hogy aztán végül kitaláljuk, hogy milyen ház szolgálja az igényeiket.
folytatása következik… ITT
A sorozat első része ITT
Mediterrán ház Magyarországon?
Időnként kibújik belőlem a várostervező… Amikor azt hallom, hogy valaki egy budai faluban mediterrán családi házat akar építeni, akkor nekem, aki évtizedeken át élt mediterrán környezetben, furcsa érzésem támad… Mit jelent a mediterrán jelző ebben az esetben?
Félreértés ne essék, én imádom a Földközi tenger térségét, az éghajlatot, az ősi építészetet, a pátió-s vagy átriumos házakat, és még kapcsolatot is tudok teremteni a magyar vidékeken ismert verandás, tornácos falusi házakkal.
Amíg a pátió ugyanazon épülete vette körbe a belső kertet Spanyolországban, addig a magyar falvak jellegzetes, oldalkertes beépítse tette lehetővé, hogy kialakuljon a zárt kert.
Nagymamámék kovácsházi háza, a háború előtt, az utca felé az üzlethelyiség mellett három szobával, a telek mélységében pedig a többi helyiséggel, egy L alakzatot írt le, aminek az öblén széles veranda fűzte sorba a szobákat, aztán a nagy konyhát. A sarokhajlatban lehetett lemenni a pincébe, amely felett a hatalmas kamra polcai követték a lejárat lépcsőzését. Nemrégiben, két családiház-felújításnál is alkalmaztam dédapám frappáns ötletét…
A verandától 4-5 méterre volt a diófa, alatta gondosan nyírt buxusok és a hatalmas asztal az árnyékos teraszon, amit oly sokan ültek körbe. Kezdetben a dédapám, dédanyám és az üzletben, a csizmakészítő műhelyben dolgozó segédek, inasok, aztán nagymamám és a férje is.
Apám még ismerte a nagy nyüzsgést, három generáció közös munkáját és hétköznapi életét, aztán találatot kapott a ház egy része, amit lebontottak végül, elvették az üzletet, a műhelyt, befalazták a „tapétaajtót”, ami a műhelybe vezetett nagyanyámék hálószobájából, az utcai szobák egyikét kiutalták egy jó elvtársnőnek, és a család örült, hogy azért már másodszor is megmenekültek, legalább a házukban maradhattak.
Az én gyerekkoromban már sokkal kevesebben ültünk az asztalnál, de felejthetetlen élményem marad a ház, ahol a nyarakat töltöttem és beleégette a tudatomba, hogy a jól működő otthon kiszolgálja és tükrözi is a benne lakók életét, hogy a szépség a hasznossággal jól megfér, és nincs semmi, ami csak úgy van ott, megalapozott ok nélkül.
A házat régen lebontották, amikor a falu várossá növekedett és központi fekvése miatt az önkormányzat – akkor még tanácsnak mondták – kisajátította. Azóta sem jártam ott, és már csak én élek, akinek az emlékeiben oly tisztán áll az a ház, amit dédapám építtetett, fiatal emberként.
A belső udvarok intimitása lenyűgöző tud lenni modern építészeti eszközökkel is.
A lényeg nem az oszlopok formája, vagy a térburkolat fajtája, hanem a gondolat, miszerint a belső tereket egy olyan külső térrel kapcsolom össze, ami még mindig megőrzi a privát szféra bensőségességét.
Ráadásul, a közlekedők, amelyek óhatatlanul megjelennek, ha egy házban két-három szobánál több van, nem csupán négyzetméterpazarló elemek, hanem a külső és a belső tér közti átmenetet is képzik, vagyis íly módon puszta létükben már megvan a kettős funkció, ami mindig fontos, tervezést vezérlő elv.
A ház belsejében lévő sötét folyosó helyett a közlekedők a téralkotás különleges eszközévé magasztosulnak.
Vagyis lehet mediterrán házat építeni Magyarországon, ami nem tájidegen, nincs ellentmondásban a hely építészeti kultúrájával, és adekvát választ ad a XXI. századi család igényeire is.
A mediterrán belső kert ráadásul funkcionálisan tagolja a telket – a nappalival, az étkezővel közvetlen kapcsolatban van a szabadtéri nappaliként funkcionáló rész, míg az oldalkertekben remekül lehet fűszernövényeket, zöldséget termeszteni, a garázs-bejáró burkolt része pedig nagyszerűen hasznosítható labdázó-térként – nemcsak az amerikai filmek családiházaiban.
Nagymamám virágoskertje pótolta a ház lebontott részét, a kocsibejárótól pedig egy csodás margaréta-bokorsor választotta el a kiskapun bejövő gyalogosokat. Innen vágott le minden péntek délben virágokat a verandán lévő vázába. Sose láttam azóta se olyan gyönyörű margarétákat, és megtanultam, hogy a virágoknak alapvetően a kertben a helyük – egy héten egyszer kapunk tőlük egy csokrot az asztalunkra. Valószínűleg ezért nem tűrök meg cserepes virágot a lakásomban, de minden pénteken igyekszem egy kis virágot tenni a vázába… A kocsibejáró túloldalán, Veronka néni háza tövében Dáliák magasodtak, így az öreglány csak a padlásról tudott leskelődni felénk. Nagyanyám éles szeme mindig kiszúrta, és elég hangosan meg is jegyezte, hogy „na gyerekek, viselkedjetek rendesen, nehogy rossz híretek vigye Veronka néni”.
A virágoskertet egy fa lécekből álló kerítés választotta el a háziállatok birodalmától, ahol tyúkok, kacsák, libák, pulykák és ha az istálóból kiengedte nagyapám, akkor tehenek és lovak is szabadon mászkáltak. Esténként, megengedte, hogy felkapaszkodjak az egyik lóra, míg ő kantáron vezette itatni a gémeskút melleti vályúhoz. A vályúban mindig friss víz volt, mert az itatás után a maradékot kiengedte az úsztatóba – a kacsák, libák nagy örömére. Nyár elején az én dolgom volt kitakarítani az úsztatót, és a jutalom, hogy egy napig volt házi medencénk, ahova csak mi, gyerekek mentünk fürödni a nagy melegben. A kacsák csak másnaptól használhatták.
A háziállatok birodalmához tartozott a kutya is, se a virágoskertbe, se a mögötte lévő zöldség-gyümölcsösbe nem ugrándozhatott. A macska persze elegánsan átmászott minden kerítésen, de a házba csak egy héten egyszer mehetett be, akkor is csak egy helyre – a nagy kamrába, hogy elfogja, ha bepofátlankodott oda egy egér. Péntek délután aztán ki is sétált nagyanyám után, és a kiskonyhában, ahonnan a kemencét fűtötték a kenyér és a kalácssütéshez, megkapta a maga jutalom-tejét.
A „haszonkert”, ahol a megytől az őszibarackig minden Magyarországon honos gyümölcs megtermett, egy kis szőlőlugas is volt a méhes előtt, szépen rendben sorjázott a veteményes. „Szaladj, hozz egy fej salátát” – mondta néha a nagymama, bár az asztalra kerülő zöldségeket a dédi feladata volt begyűjteni minden nap. Amit jónak talált, azt főzött a nagymamám – sosem volt kérdés, hogy mi lesz az ebéd – ami megterem a kertben, amilyen csirkét, kacsát, libát levágásra ítélt a dédi. Ő szedte le a málnát, a málnahabhoz, a kerítés melletti bokrokból, a szedret a főtt húshoz való szószhoz, és ő döntötte el, hogy van-e annyi mák, hogy aznap mákos tészta legyen.
Persze, a hatalmas kamrában volt minden, ami egy háztartáshoz kell, liszt, cukor tízkilós nagyságrendben a felhajtható tetejű ládákban, savanyúság és befőttek a polcokon körben, a lábakon álló fonott kosárban pedig a házi kenyér és a kalács, pont annyi, ami a következő heti sütésig elég.
A tervezés, az előrelátás és megfontolság jellemezte a hétköznapjaikat, imádták a földet, a növényeket és az állatokat, ami látszott a környezetükön. Nagyapám csodás csizmákat csinált és minden pénzén termőföldet vett. Vetéskor, aratáskor bezárták az üzletet és mindannyian kint dolgoztak a földeken. Túlélték a háborút, aztán minden vagyonukat elvették, nagyapám lószerszámokat javított a téeszben, amíg bele nem halt a bánatába. A nők erősebbek a mi családunkban is – nagymamám varrt, szovjet exportra kantáros kisnadrágokat. Sokszor átöleltem hátulról, ahogy hajtotta a varrógépet, felmásztam a Thonet-székre, hogy puszit nyomjak a puha arcára – „szállj le Évi, be kell fejezzem ezt a munkát határidőre” – mondta, mire én csipőre tett kézzel odaálltam mellé : ” nem szereted a gyigyántos virágodat” (sokszor gyémántos virágomnak szólított) – kérdeztem nagy hangon, mire mindig elnevette magát és abbahagyta a varrást egy percre, hogy felkapjon és agyoncsókolgasson…
De mielőtt belefeledkeznék áldott emlékű nagymamám rendezett világába, nézzük, mit is tartanak ma Magyarországon mediterrán háznak…
Hát, igen, ilyen borzalmakat…
Ezeknek a nagy zöld mezőre pottyantott épülethalmazoknak, az esetlegesen választott burkolatokkal, az értelmetlenül túlnyújtott lapos cseréptetőkkel – semmi közük a mediterránumhoz! És ez csak a külcsín, a belbecstelenség ennél sokkal nagyobb…
Amíg a nagyanyó falusi háza pontosan tükrözte az ő, akkori életformájukat, a helyet, ahol épült, ezek a házak nem tükröznek semmit – bárhol a világon rosszak lennének! Semmi kapcsolatuk a környezetükkel.
Egy ezekhez hasonló terv véleményezésére kértek fel… a következőkben részletesen kifejtem a véleményem, anélkül, hogy a konkrét tervet pellengérre állítanám – a megbízóim kérésére – és aztán leírom, hogy szerintem, miként valósulna meg egy XXI. századi család számára egy mediterrán ház, akár Magyarországon is.
Azért vígaszul a rémes példák után egy jóval búcsúzom – ezt érdemes megnézni és elolvasni a cikket. A ház Barcelonához közeli hegyekben – harmonikusan.
folytatása következik… ITT
és a kakildát hová tegyem?
Az ember lehet jogkövető, törvénytisztelő akkor is, ha minden szabályt nem fogad el maradéktalanul. Ha megkérdezi, hogy miért? Mi volt a jogalkotó szándéka? És az a szándék valóban azzal a szabállyal teljesül, vagy esetleg a megoldás elavult, netán sosem volt jó, igazán?
A magyar építésügyben rengeteg ostoba szabály van (bizonyára vannak jók is, de ez a cikk nem azokról szól majd), aminek az egyik eklatáns példáját szeretném elemezni:
99. § Tisztálkodó helyiség és illemhely
(9) Élelmiszer tárolására, feldolgozására, fogyasztására, forgalmazására szolgáló helyiségből WC-, vizelde szerelvénnyel felszerelt helyiség közvetlenül nem nyílhat.
Ebben a szabályban két árulkodó kifejezés van arra vonatkozóan, hogy nem tesz különbséget lakóépület és közintézmény között: „élelmiszer…forgalmazására” és a „vizelde”.
Mint tervező és mint használó is teljes mértékben elfogadom a szabályt éttermek, kávézók, iskolai étkezdék, stb. esetében, sőt, a magyar gyakorlatnál sokkal nagyobb hangsúlyt helyeznék a mellékhelyiségek tervezésére!
Mint nőt, halálra bosszant az a fajta hozzáállás a témához, miszerint a féfi és női wc-t különválasztva ugyanannyi területet biztosítanak mindkét nemnek, miközben a férfiaknak „vizeldéjük” vagyis pisoár is van a blokkjukban.
Rendszeres problémám, hogy a repülőtéren, amikor leszáll a gép, az útlevélvizsgálat előtti női wc-knél hosszú sor áll, míg a férfiaké szinte üres – azért tudom, mert néhány esetben hozzám hasonlóan harcos nőtársaimmal megrohamoztuk a férfi-wc-t, a vizeldénél álló férfiak nem kis megdöbbenésére…
Nemrégiben az egyik moziban is hasonló jelenet játszódott le az előadás után, mert a férfi-wc-ben két pisoár is volt a wc-n kívül, a nőknél pedig csak egy wc.
Ehhez persze tudni kellene, hogy mennyi időt igényel egy férfi állva „vizelése” szemben egy női pisiléssel, tudni kellene, hogy az oda bemenő egyének esetleg kabáttal, táskával bajlódnak, mert nem a saját lakásukban vannak, stb.
Stockholmban az egyik múzeumban, ahol egyébként csodás étterem és bár is van, frappánsan oldották meg a dolgot: nincs külön női és férfi wc, hanem két hatalmas sorban wc-k, míg középen mosdók – „vizelde” nincs. A két folyosót semmi nem zárja le, mert miért is kellene a mosdókat eltakarni bárki elől?
A wc helyiségben akasztók, hogy a táskát feltegye az ember lánya – ruhatár már a múzeum előcsarnokában van.
Ahol nincs ruhatár, ott a kabátokra is kell gondolni, repülőtéren pedig a nagyméretű kézicsomagokra, amit az ember cipel magával…
Van a világnak olyan csücske is, ahol gondolnak a kisgyerekes családokra, és vannak családi wc-k, ahová kényelmesen be tud menni a papa vagy a mama a két-három éves gyerekkel, be tudják csukni az ajtót…
Ugyanebben a nyilvános wc-ben rongálás-biztos mosdók, mozgásérzékelővel, de a folyamatos tisztaságról (wc-papír, szappan, papírtörlő, stb.) gondoskodik a megfelelő személyzet.
Ami egy nő szívét külön megörvendezteti – a rengeteg tükör, és valaki végre rájött, hogy a tükör nem a kézmosásához kell! Fantasztikus!
Valaki végiggondolta, hogy a családi fürdő és a nyilvános wc nem ugyanaz a műfaj!
Éttermekben, bárokban nagy jelentősége van a smink-javításnak a női mosdóban, és annak, hogy az asztaloknál ülő vendégek ne a wc-felíratú ajtót bámulják evés közben.
Vagyis a wc-blokk elhelyezése, a látványkapcsolat sok esetben itt is fontosabb, mint a közbeiktatott közlekedő. Ezek apró dolgoknak tűnnek, de egy lelkiismeretes tervező bizony ezekre figyel, nem pedig arra, hogy hány wc-t és milyen zsilipelést ír elő a szabályzat.
A leglényegesebb kérdés azonban a közhasználatú wc-nél mégis a tisztaság!
Hiszen a higiéniát nem a dupla zsinilpelés biztosítja, hanem az, hogy az üzemeltető milyen gyakran és milyen alaposan takarítja ezt a helyiséget.
Anyám arra nevelt, hogy ha idegen helyre megyek, akkor előbb nézzem meg a wc állapotát, aztán fogadjak el ételt…
Ha egy étterem tulajdonosa azt akarja, hogy igényes közönsége legyen, akkor óránként ellenörzi a wc-t.
Egyik kedvenc tel-avivi éttermemben olyan a mosdó és a wc, hogy oda szívesen megy be az ember, és nem egyszer éppen ott futottam össze a tulajjal, amint ellenőrizte, hogy minden rendben van-e.
Egészen más történet a lakástervezés, ahol az ember a saját környezetében él, a maga tisztasági mércéje a legfőbb szabály.
Az első lakásátalakítási munkám Izraelben egy ortodox család kétszintes háza volt, ahol a kb. 20 főt is leültetni képes étkezőből nyílt a vendég-wc.
Magától értetődően, a korábbi egy nagy helyiséges wc-t szétválasztottam, egy kicsit megnöveltem az alapterületét úgy, hogy előbb egy elegáns, kényelmes, nagytükrös kézmosóba lépünk, és csak onnan a wc-be, de még így sem a wc-csészét látjuk telibe, ha nyitva az ajtó.
Akkor még nem is tudtam, hogy az ortodoxok életét szabályozó halacha elő is írja a „zsilipelést”, mert engem csak az a szempont vezetett, hogy ebben az étkezőben sokan fognak leülni, vagyis sokan mennek majd a mosdóba is, és ezt a két funkciót úgy kell tudni elválasztani, hogy ne okozzon senkiben kellemetlen érzéseket.
Ráadásul, a mosdóban lévő nagy tükör, azt is lehetővé tette, hogy a vendégeskedő hölgyek ellenőrizzék a kifogástalan külsejüket.
A megrendelőmet éppen az győzte meg, hogy a korábbi építészével szemben én meg tudom oldani a problémákat, hogy életük minden részletét elemeztük, és így alakult ki a fontossági sorrend.
Mindemellett, függetlenül attól, hogy ki a megrendelő, a wc-fürdő szellőzése a másik nagyon fontos eleme annak, hogy a természetes emberi tevékenység minél kevésbé legyen zavaró momentum.
Sokszor tapasztaltam, hogy azzal együtt, hogy ablak volt a helyiségen, a szellőzése gyatra volt, mert az ablak nyitási módja zavarta a helyiség privát jellegét – senki sem szeret úgy zuhanyozni, vagy a wc-n ülni, hogy a szomszédok belátnak az ablakon -, ezért minden esetben rávettem a megbízót, hogy csakis bukó (vagy bukó-nyíló) ablakot tegyen wc-re, fürdőre, a külső síkon egy fix szúnyoghálóval, mert akkor biztos nyitva lesz, akár hűvös időben is, és a helyiségből el tud távozni az elhasznált levegő vagy a pára. Az üveg itt, természetesen, savmart, vagy valamely mintás üveg (az izlések különbözők), de az átláthatatlanság egységes.
Ha nincs lehetőségünk ablakot nyitni – aminek persze nemcsak szellőztetési szerepe van, hanem a természetes fény mindig előnyösebb a mesterséges megvilágításnál, ezért, ha egy mód van rá, akkor ablakot a fürdőre, minél nagyobbat – akkor gépi szellőzéssel oldjuk meg a dolgot, de a szagok terjedését nem a dupla ajtó fogja megakadályozni!
Funkcionálisan a közeli kézmosó a harmadik fontos szempont, szerintem, tehát az a wc, amelyben vagy amely közvetlen közelében nincs kézmosó, az higiéniás szempontból pocsék megoldás, akkor is, ha a konyhától egy közlekedő választja el. Vagyis a szabályalkotó, feltételezetten jó szándékát a közegészség megőrzése érdekében, nem éppen alkalmas szabállyal igyekszik megoldani.
Különösen problematikus kérdés a fürdő-wc-mosdó helyiség elhelyezése egy olyan apró lakásban, ahol a bejáratin kívül csak ezen a helyiségen van ajtó.
A mellékelt terv ilyen: minden négyzetcentiméterre oda kell figyelnünk ahhoz, hogy használható tereket hozzunk létre.
Ugyanakkor, ez nem jelenti azt, hogy nem igyekszünk diszkrét módon megoldani a fürdőbe való belépést, a szellőztetést, vagy az alapvető higiéniát, a kézmosást.
Példánknál maradva a fürdő a központi térből egy olyan ajtóval nyílik, amelynek a nyitásakor csak a hálósarok felől lehet belátni a helyiségbe. A belépő itt is először a mosdót és a felette lévő nagy tükröt észleli. A fürdő padlószintje két lépcsőfokkal magasabb, ez is, más szempontok mellett a nappali-étkező tértől való optikai elválasztást hivatott szolgálni. Az asztalnál ülőket és a konyhában tevékenykedőket pedig már végképp eröltetett lenne kapcsolatba hozni a wc-vel…
Érdemes megvizsgálni, hogy mi történne, ha ráeröltetnénk a szabályzatot erre az apró lakásra? Minimum még egy ajtó kellene, amit persze nem használnának, mert belelógna a térbe, altorlaszolná az utat az étkező és a hálórész között, és azt az előnyét ennek a kis lakásnak, hogy belátható-átlátható a tér, meggyilkolná!
A szocializmus kockafejűséget privilégizáló időszakában épített lakások természetesen kielégítik a szabályzatot, ennek megfelelően labirintusszerű közlekedők és teljesen fölösleges ajtók szabdalják őket, élhető terek hiányában.
A szabályzatalkotó valószínűleg nem a XXI. század eleji gépészeti rendszerek ismeretében alkotta meg a fenti szabályt…
Nem tudom, hogy melyik példa ihlette, de azt hiszem, hogy ideje felülvizsgálni az álláspontot egy ilyen fontos kérdésben…
Iciri-piciri kényelmes…
Az egyik workshop-résztvevő konkrét probléma előtt állt és meghívott egy belvárosi aprócska lakás megtekintésére – potenciálfelmérés: mit lehet ebből kihozni?
A lakás elég borzalmasan nézett ki, az alapterülete is kicsi (29 nm), a belmagassága is alacsony, ráadásul az előszoba-konyha-fürdő belmagassága más, mint a szobáé.
Egy 5 emeletes ház valamikori mosókonyhája lehetett eredetileg a cselédlépcsővel megközelíthetően a padlásszinten, de éppen ezért a hely adottságai kedvezőek: nyugati, világos-napos, méretéhez képest nagy ablakokkal.
A kérdés nem az, hogy érdemes rá költeni, hanem, hogy mennyit?
Amikor a tulajdonos megkapta az átalakítási vázlatot, az első megjegyzése az volt, hogy nem tudja, lesz-e elég pénze ezt megvalósítani…
A válaszom az volt, hogy fürdőszobát, konyhát, bútorokat, padlóburkolatot mindenképp ki kell cserélni, hogy egyáltalán lakható legyen, a különbség az én javaslatom és a „megszokott” térkapcsolatok között csak annyi, hogy némi tudással és szellemi energiával ezeket a dolgokat igyekeztem a kor követelményei szerint és praktikusan csoportosítani úgy, hogy mindennek legyen helye, ugyanakkor kellemes térérzete alakuljon ki a lakásban tartozkodóknak.
Jelenleg a „szokásos módon” közlekedők szabdalják ezt a pici lakást is…
Mivel nem különösen nagy a belmagasság (H=265) és egyetlen szoba van, a háló-részt minimálisan tudtam csak felemelni (H=133), de ez is nagyon fontos a térszervezés szempontjából, mert az ágy alatt jelentős tárolási felületet tudok biztosítani anélkül, hogy a megmaradó teret szekrényekkel túlterhelném. Lényegében a tűzfal mentén egy zárt sávban oldottam meg a fürdő, a háló és a tárolás funkcióját, hogy a fennmaradó területet egybenyitva egy átlátható konyha-étkező-nappali tér alakulhasson ki.
A fürdő szintjét két 19 cm magas lépcsővel felemeltem (38 cm burkolt magasság), így bárhol is van a strang – feltárás nélkül ezt pillanatnyilag nem tudjuk megállapítani – a wc lefolyóját el tudjuk vezetni.
85 x 120-as épített zuhany (70 cm hosszú padlóösszefolyóval és üvegkabinnal) mellette beépített víztartályos függesztett wc, úgy, hogy a tartályt „befaragjuk” a konyha-fürdő falba, csak a tartály magasságáig bontva egy nyílást a falba, így a tartály stabilitását is biztosítjuk. A konyha felől a tartályt ytonggal beburkoljuk, és az oszlop végéig a tartály fölött egy mélyedést képzünk, az étkezőasztal felett kialakított álmennyezet széléig. A jelenlegi közlekedő terét az oszlopnál lezárjuk, és az így képződött 66 cm széles nyílásban lehet egy mosdó, ami alatt a helyre beépített szekrény felette nagy tükör. A szemközti falon a mélyedésben egy pipereszekrény, mellette az elektromos törölközőszárító radiátor. Mivel a fürdő padlószintjét megemeltük, megtehetjük, hogy a zuhany ne csupán a lefolyó irányában lejtsen, hanem 5 cm-el alacsonyabb is legyen, így bármilyen sok vízzel zuhanyozik valaki, nem áll fenn a veszély, hogy kiárad a fürdőszoba…
A lépcsőfokok és a pihenők tömbösített bükkfa borításúak, a többi padló – hidegburkolat, mert alatta elektromos padlófűtés (DEVI) van. Természetesen, a nappali leülős részén egy nagy szőnyeggel hatásában is meleget tudunk kelteni, bár a padlófűtés nagyszerűsége éppen abban áll, hogy télen meleg, nyáron kellően hűs, és persze könnyen takarítható.
Bár mostanában nem divat a konyhában felső szekrényeket csinálni, ebben a konyhában a korlátozott méretek miatt szükséges. A tűzhely felett legalább 70 cm széles páraelszívó, annak mindkét oldalán felső szekrények, tányéroknak a mosogató feletti részen és száraz élelmiszernek a hűtő felett. Poharaknak bögréknek alkalmas helyet lehet kialakítani a wc-tartály feletti mélyedésben az étkező felől. Régen, a konyhai étkezőasztaloknak volt egy-két fiókja az evőeszközök számára – rendkívül hasznos dolog, itt nagyon jót tenne egy ilyen asztal 100×120-as méretben.
A lakásba lépő számára az első látvány az étkező és a korábbi szoba felé kibontakozó tér. Az ajtó mellett egy kis, falra szerelhető szekrényke a kulcsoknak, szemüvegnek, a nappaliban alacsony bútorok, a két ablakot összekötő „pad”, ami a speciális kanapé melletti lerakóhely – dohányzóasztalra nincs szükség. A térben két apróbb fiókos szekrényke van és egy nagy, falra szerelhető TV.
Az ablakok: A1, A2, A3 a függőfolyosóra nyíló ablakok, ezért megosztanám őket és az alsó harmadukban fix részt, a felső kétharmadukban bukó-nyíló részt tennék. Az A4 fürdőszobai ablakot kiszélesíteném és bukóablakot szerelnék oda. Függöny helyett én a savmart hőszigetelt üveget praktikusabbnak tartom itt is.
Mivel a fűtés elektromos padlófűtés, és minden más is villannyal működik, a gázórát le kellene szereltetni, és a villanyóra kapacitását felbővítve ki kellene helyezni a folyosóra (ELMŰ előírás, és ésszerű is). A biztosítéktáblát és az internet-bekötést a kulcsos szekrényke fölé egy erre a célra kialakított szekrényben kellene elhelyezni, előlapja lehet tükör is egyben. Az alacsony belmagasság miatt kicsit problematikus a fürdőben elhelyezni a boylert, látványnak is elég ronda lenne, ezért én a galéria 95 cm-es része alá tenném: 80 literes Ariston szépen elfér, ha a bekötő vezetékeket mellé helyezik el (értelmes vízvezetékszerelő kell, aki nem csak azt tudja, ahogy szokta csinálni…)
Építési napló_11. rész
Hatalmas kihagyással, most folytatom a mamám lakásának asztalosmunkáit.
Őrületes tempóban dolgozunk, ezért most csak néhány munkaközi fotót teszek fel, hogy lássuk a folyamatot:
Az Építési napló 9. részében volt egy kép a boyler helyéről – ezzel mind a vízvezetékszerelő, mint a többi szakember megszenvedett, de ahhoz, hogy a boyler ne „díszítse” a fürdőszobát, ugyanakkor elérhető legyen egy hiba esetén, meg kell szenvedni, hogy aztán örüljünk sok éven át…
Itt már alakul…
Dani, a nagy „felületes” ma elkezdte megdolgozni a bútorokat…
Emlékeztetőül, a boyler-sarok eredetileg így nézett ki:
A sorozat itt kezdődött…
A következő rész ITT olvasható…
Lakás a pincében?
A legutóbbi workshopon felmerült egy kérdés: miként lehet kellemes-kényelmes-jó lakást kialakítani egy pincében?
Lehet egyáltalán?
Egy budapesti kerület családiházas övezetében a meglévő földszint és emeleti szint a fiatal házaspárnak és a gyerekeiknek elég, de ahhoz túl kicsi, hogy a mama is együtt lakjon velük. Viszont van egy alapjaiban jól megépített, száraz pinceszintjük, három oldalról ablakokkal, ahol bőven lenne hely egy konyha-étkező-nappali-hálószoba-fürdőszoba-háztartási helyiségből álló, önálló lakóegység kialakítására.
Attól függően, hogy a padlószint milyen viszonyban van a környező talajszinttel, beszélünk pincéről, alagsorról, földszintről, magasföldszintről. Hivatalos megfogalmazással:
Pinceszinti helyiség, helyiségcsoport: amelynek padlószintje több mint 0,70 m-rel kerül a terepcsatlakozás alá.
Alagsori helyiség, helyiségcsoport: amelynek a padlószintje bárhol legfeljebb 0,70 m-rel kerül a terepcsatlakozás alá.
Földszinti helyiség, helyiségcsoport: amelynek padlószintje sehol sem kerül a csatlakozó terepszint alá.
Magasföldszint az, amelynek padlószintje néhány lépcsőfokkal magasabb a környező talajszinthez képest.
Persze ezek nem teljesen „tiszta” fogalmak, hiszen például egy hegyoldalban lehet olyan szint, ami falainak nagy része teljesen földdel van körülvéve, de az egyik oldalon a terepből adódóan a padlóig teljesen szabad. Sok esetben a magasföldszintet az alagsorral kombinálva hoznak létre két hasznos épületszintet, ahogy ezt a nyitóképen is látjuk, a londoni sorházak egyik jellegzetes darabján.
A viktoriánus sorházak csodás példákat adnak az utcaszint alatti területek hasznosítására.
Ez a példa írányadó lehet a budapesti családiházban megoldandó problémához: a járdához képest hat lépcsővel jutunk a bejárathoz, ellenben a kert az ez alatti szinthez kapcsolódik. Vagyis, ha már van egy pincénk, ami a jelenlegi talajszinthez képest valamennyire „kibújik a földből”, kertészeti eszközökkel itt-ott „földszintesíthetjük”.
Azokat a részeket, amelyek továbbra is a földben lesznek, jól le kell szigetelni talajnedvesség ellen, az esővizet szakszerűen el kell vezetni a falaktól, és annyi fényt bejuttatni, amennyit csak lehet az ablakokon keresztül és máris van egy nagyszerű lakásunk, aminek a hőtároló képessége kitűnő: nyáron hűvös, télen meleg.
Ha kizárjuk a pincelakás fogalomhoz tapadó negatív előítéleteket és arra koncentrálunk, hogy melyek egy kellemes lakás ismérvei – fény, száraz falak, jó kertkapcsolat – máris nagyszerű, egyedi megoldásokat találhatunk.
Mint ahogy egy korábbi cikkemben már írtam, időnként túl kell lépnünk a konvenciókon ahhoz, a valós problémákra jó válaszokat kapjunk.
…
Ha nem tudod eldönteni mitévő légy – kérdezz!
Küldj e-mailt, kérj időpontot egyéni tanácsadásra:
workshop.mihaly.eva@gmail.com
Lépjünk túl a konvenciókon!
avagy a jó lakás nem olyan, mint a szomszédé…
A program:
A lakás:
A tervezés folyamata:
A garderobe méretei ellenére is úgy igyekszik meghúzódni a sarokban, hogy ne rombolja a konyha-étkező-nappali térkapcsolatot – a konyhában tevékenykedő átlássa a teret, és közben még a külvilágtól se legyen elzárva. Másfelől viszont a kapcsolt tér még nagyobbnak tűnik azáltal, hogy belátható a konyha sarkától a szalon belső sarkáig az átlós irány.
A hely adottságaiból következett, de az elnyúló háló valójában két szoba-funkciót tud ellátni, ami egy 3-4 tagú család esetén kifejezetten előny. A konvenciókból való kilépést az jelenti, hogy a bútorok elrendezése nem szokványos, de ki mondta, hogy az, amit megszoktunk, az valóban a legjobb megoldás?
Ha szeretnél többet tudni a lakástervezésről, jelentkezz a workshopok valamelyikére!