Építési napló_9.rész
Az előző bejegyzés több, mint két hónapja született – azóta, látványosan haladt előre az építkezés, de az, ami számomra „látványos”, az még közel sem az mindenki számára…
Miután a fűtőszálakat letekergették, jött a betonozó brigád és szépen rásimított a fűtésre. Megint látszó beton-padló lesz, de speciális műgyanta védelemmel, ezen a héten éppen ezt csinálják.
A közbenső majd két hónapban kevéssé volt időm ezzel a lakással foglalkozni, de azért szisztematikusan haladt a munka: ablakcsere, gipszkartonosok dolgoztak, és elkészült a téglafal is a hosszában elvágott bontott téglákból.
Annyit vagdostak szét, hogy bőven maradt a tér másik oldalán, a konyhapult feletti falra is.
Eredetileg mást terveztem oda, de amikor elkészült a nappali felőli téglaburkolat, úgy éreztem, hogy elég szépen néz ki, és a tér-kompozíció szempontjából hiányzik nekem a másik oldalon is… De meg kellett oldani, hogy funkcionális értelemben is elfogadható legyen… ezért aztán, kicsit nehéz szívvel, de lemondtam a tardosi mészkő munkapultról és visszatérek a fa munkalaphoz, amelyet majd nem csak a konyhában, hanem a dolgozó szintjére felvezető lépcsőnél is használni fogok.
A plafon vakolatának javítgatása helyett gipszkarton álmennyezetet csináltunk. Ez viszont lehetőséget adott számomra, hogy olyan LED-világítást tervezzek, amely ebbe az álmennyezetbe süllyed.
Szegény villanyszerelő a pokolba kívánt, gondolom, amikor ezeknek a 30×30-as LED-eknek a helyét kijelöltük… vagy másfél órát „játszadoztunk” vele, míg az álmennyezet szerkezetét sem kapja derékba, ugyanakkor a kilenc lámpa arányosan világítja meg a tér központi részét.
A mesterek sokszor kívánnak a pokolba olyasmiért, aminek a jelentőségét még nem látják, és mert tényleg nehéz megoldani, de muszáj…
Ilyen volt a gyűjtőkémény és a fal közötti „hézag”-ba begyömöszölt boyler. Amikor azt a gyűjtőkéményt beépítették a házba, egy cseppet sem érdekelte az IKV embereit, hogy létrehoznak egy hasznavehetetlen sarkot…
Mivel a „csak úgy a fürdőszoba felső részére szerelt” boyler nem az én világom, addig kerestem olyan boylert, olyan megoldást, ami a helyet is kihasználja, a boylert is eltünteti a gyanútlan nézelődő szeme elől, amíg a kettőt összehoztam.
Ám ehhez a művelethez kellett egy zártszelvényes falmegerősítés a pontosan kimért helyen, vagyis amikor megtaláltam a boylert, ami befér ide, még a galéria-szerkezet építése idején meg kellett adjam a boyler-rögzítés pontos helyét.
Aztán hónapok teltek el, és amikor a konyha téglaburkolatának a magasságát meg akartuk határozni, és ezért fel is kellett szerelni a boylert.
Jöttek a szerelők, és egy óvatlan pillanatban majdnem felszerelték a szimpla falra, sacperkábé magasságban…
Nem mintha nem látták volna ott a vasat, de nekik éppen akkor nem volt vasfúrójuk, ezért úgy gondolták, hogy azért, mert egy keddi nap nekik nincs megfelelő szerszámuk, húsz-ötven éven át nézzük a boyler feletti űrt… mert az egyszeri szerelőt nem érdekli, hogy mit csinálunk azután, hogy ő távozott.
Ilyenkor kijön belőlem a nőstényoroszlány, és üvöltök…
Amint a mellékelt dokumentum bizonyítja – ez megteszi a hatását: a boyler végül is a tervezett helyére került. Nem tízperces munka volt, de ott van, ahol lennie célszerű.
A probléma csak az, hogy az építkezés folyamán rengeteg ilyen pont van, és olykor belefárad az ember lánya az üvöltözésbe. Azokat a pontokat utálja aztán sok éven át…
Az építkezés hatalmas lelki és fizikai megerőltetés.
Amikor az én váramat építettem ledobtam magamról vagy 10 kilót, hónapokon át egy farmerban és három pulóverben jártam, esténként kimostam, reggelre megszáradt alapon.
A boldog időszak az, amikor az építőmunkások elhagyják a terepet és már csak az asztalosok dolgoznak.
Talán ezért, ebben a lakásban minden eddiginél több az asztalos-munka :”falakat” építünk fából – a nappali és a háló közti lehatárolást, a fürdőszoba és a lépcső, illetve a dolgozó-garderobe-háló együttes minden határvonala bútor valójában.
A sorozat ITT kezdődött.
A következő pedig itt olvasható…