A graffitivel kapcsolatban, többnyire az ellenérzés hangján szólunk. Abban az értelemben mindenképp, ha egy új, vagy éppen felújított épületet maszatolnak össze esetlen falfirkákkal. De ebben is lehet minőség. A kérdés : ki, mit, hogyan,  és hová fest, ragaszt, vagy vés.

A szociálpszichológusok az urbánus kirekesztettség érzésének kifejezésést látják abban, hogy bizonyos emberek, csoportok  elnyomhatatlan vágyat éreznek a közterületről látható falfelületek dekorálására.

A múlt század hatvanas éveiben az USA-ban kibontakozó mozgalom közvetlen oka, de lehet, hogy inkább csak ürügy, az ingerszegény, vagy amúgy is lepusztult környezet. Ürügy, mert a motiváció, minden bizonnyal egy belső kényszer, ami valamilyen cselekvésre késztet.

A graffiti esetében ez a belső kényszer nem feltétlenül művészi hajlam. A műfajhoz tartozik az éjszakai, titkos alkotás misztériuma, a törvény őrei elöli  állandó menekülés  – nem Magyarországról van szó – az időnként akrobatikus mutatványokat igénylő hozzáférés : a veszély!

Az Exit Through the Gift Shop a graffitizők  világát, belülről tárja elénk, olyan szemszögből, amelyet  aligha ismer az éjszakánként alváshoz szokott közönség.

A címben éppen úgy benne van a többféle értelmezhetőség, mint magában a graffitizésben – átgázolni a társadalmi közmegyezés, a törvény korlátain, jelet hagyni maguk után, rombolni, de lehet, hogy hozzá is adni  valamit a városi léthez.

A  filmet az N6N7 fesztivál keretén belül láthattuk – remélhetőleg, az idén készült film a konvencionális mozikba is mihamarabb bekerül, mert igen tanulságos darab.

Banksy dokumentum-elemekből összerakott filmje hatásosan mond el egy történetet, amellyel csaknem meggyőz arról, hogy a graffitizés nagyszerű dolog – nem üldözni, hanem kifezetetten szeretnünk kéne… de akkor, észrevétlen, jön a kanyar, a művészeti-kritika kritikája, a sznobizmus és a hozzá nem értés üzekedéséből született “művészetfogyasztás”, amelyben az egyetlen “művészet”  ahogy  valaki eladni képes.

A sikeres kereskedőből filmfelvevővé, majd graffitizővé vált figura “szalonképessé teszi” a tömeggyártott semmi-gondolatot.

Miután a Graffitiből megszületett a Street Art – mert kétségtelen, van ahol tettenérhető a művészi érték, óhatatlanul megjelent ezek elfajzott változata a giccsart – míg az első kettő, bár minőségileg nagy különbségekkel, de alapvetően egy belső szükségletből létrejövő alkotás, az ezek nyomán született giccsart azért van, mert veszik.

A giccs mindig is a tudatlanságból élt meg, teljesen mindegy, hogy vászonra festett olajképként, porcelánfiguraként, most pedig photoshopolt nyomatok festékspriccel változataként,  vagy Budapesten, államilag támogatott faldekorációként jelenik meg.

A vásárló műveletlenségéből fakad a léte,  és minél nagyobb egy társadalomban a fizetőképes bunkók tömege, annál jobban virágzik.

És most, szerte a világon virágzik.

Comments Closed