Jó ideje tudjuk, hogy a rendszerváltás utáni önkormányzati rendszer rosszul működik. Az egymással vetélkedő pártoknak kényelmes volt a kétharmados törvényre hivatkozva nem csinálni semmit.

2010 tavasza óta ez az ürügy kiesett, de a rendszer működőképessé tételére még sincs kellő akarat. A választások óta eltelt időben az már kiderült, hogy rendszerelvű szemléletet és tetteket nem várhatunk az elvileg mindent keresztülvinni képes kormánytól, mert ha lettek volna ilyen tervei, azok már nyilvánosságra kellett kerüljenek. Ha eddig nem történtek meg a szükséges lépések, akkor pedig már elkéstek.

Azt gondoltam, hogy egy új pártnak, amelynek ebben a pillanatban nincs kormányzati kötelessége, de nagyon szeretne meghatározó tényezővé válni, a legjobb alkalom  egy teljesen újszerű szemlélettel előállni – a magyar rögvalóságtól elszakadni tudó, életet adó reménnyel teli jövőképet rajzolni. Mert lehetne másként csinálni, mint ahogy a régi pártok eddig tették…

2005-ben a választásokra készülő Demszky-csapat közrebocsátott egy Budapest-programot, amely felháborított és arra késztetett, hogy a bírálat nyomán megírjam a magam podo-programját. Akkor, még csak egy éve ismerkedtem újra a várossal, a magyar viszonyokkal, de amit leírtam, ma is vállalom, és szerénytelenség nélkül állítom, hogy Budapest jobban járt volna, ha 2006-ban a podo-program kap többséget. Elszalasztott lehetőség volt Demszky újraválasztása, és úgy tűnik, hogy most is több energia megy el utcaátkeresztelésekre, mint stratégiai lépésekre.

Van egy párt, amely nevével is hangsúlyozni akarta, hogy másképp csinálja – az általuk készített önkormányzati koncepciót pár hete megkaptam és az azóta eltelt időben sikerült jónéhányukat magamra haragítanom azzal, hogy megalkuvónak és középszerűnek jellemeztem.

A most kezdődő sorozatomban tételesen kifejtem a szakmai ellenvetéseimet, de az igazsághoz tartozik, hogy az LMP-nek, még a kezdet kezdetén,  mikor még nem volt parlamenti párt, ingyen és feltétel nélkül átadtam egy anyagot, amely Budapest 2010-es aktualizált podo-programjaként Híd a jövőbe címet viselte. Valójában ez egy hálózati rendszer, amelyet a részletes program szakmai kezdetének képzeltem, amit kellő komolysággal előbb szakmai körben, majd szélesebb társadalmi bázison kellett volna megvitatni. Erre sosem került sor. Az LMP Budapest programja egy összelapátolt politikai irat, amihez nekem már nem volt közöm.

Idén tavasszal kaptam egy meghívót az önkormányzati rendszer koncepciójával kapcsolatban. Egy  napom elment az értelmetlen összejövetelre – semmi rendszer, semmi előzetes szakmai konstrukció. Hónapok teltek el, sokféle fórumokon vitatkoztak, majd elkészült a “végleges koncepció” – nyomda előtti állapotát veszem górcső alá.

Az LMP-vel nem vagyok semmilyen szerződő viszonyban, a pártnak nem vagyok tagja, de kétségtelen, bennük még reménykedtem. Most leginkább bosszankodom, de ha bármi is jobbá lesz azáltal, hogy őszinte és elfogulatlan kritikámat az érdekeltek  elolvassák és nem a szadeszre emlékeztető pökhendiséggel reagálnak rá, akkor legyen.

Az LMP-sekkel folytatott  levelezésben már kifogásoltam, hogy  ugyanazt teszik, mint a Fidesz és az MSZP tette korábban – párthű szakmabeliekkel bélelik ki magukat, ahelyett, hogy olyan szakemberekkel dolgoznának, akik nem a pártot, hanem a közügyet szolgálják. Az átlag politikus hajlamos elszállni saját  okosságától, szemben az intelligens politikustól, aki tudja, hogy kritikus szakemberekkel kell önnön okosságát gyarapítani.

Természetesen, nem csupán az LMP koncepciót akarom bírálni, hanem felmutatni helyette valamit, ami nem  több, mint egy szakmai keret, egy olyan konstrukció, ami az önkormányzatok hatékony, és önfenntartó működésénél kevesebbel nem éri be, de ennek a célnak az érdekében széleskörű vitára bocsátja a szakmai elgondolást.

Következő rész: 2

Comments Closed