Adós fizess!

Szövegelemzésnek sem érdektelen az, amit Horváth Csaba az MSZP budapesti frakcióvezetője állít, a devizahitelesek megsegítésére tett javaslatában (NOL 2010.10.25) –  „szociális katasztrófa”, „tömegével utcára kerülők”, „elveszítsék lakásukat”… A vörös-iszap katasztrófa smafu ahhoz képest, amilyen nyomort itt lefesteni igyekszik egy populista bejelentést tenni készülő politikus!

Tegyük fel, hogy a szocialisták számításai helyesek, és a fővárosban 400 ezer családot érint a devizahitelek bedőlésének réme.  Vagyis 400 ezer család nem képes a lakásvásárlásakor megállapodott feltételek szerint fizetni a törlesztését – tovább nyújtozkodott, mint ahogy a takarója ért, és most bizony, saját meggondolatlansága miatt bajban van. Nem természeti katasztrófa érte őket, csupán saját felelőtlenségük sült el rosszul. Ugyanezek az emberek a hitelfelvétel során választhattak volna biztosabb, és akkor drágább hitelkonstrukciót, de nem tették – hazárdíroztak és egy idő után már nem nyertek, hanem veszítettek. Sajnálatos, de katasztrófáról azért szó sincs!

A házunkban is volt egy  fiatal hölgy, aki ebbe a szerencsétlenségbe esett, és amikor látta, hogy a fizetése és a törlesztés közötti különbség drasztikusan kezd csökkenni, egyre több számlát nem tud kifizetni, akkor meghirdette a lakását és bizony eladta, és vett egy  kisebbet, olcsóbb helyen – mert ez a normális viselkedés, ha az embernek problémája van. Igyekszik maga megoldani!

Nem csak arról van szó, hogy a főváros amúgy is el van adósodva az előző városvezetés felelőtlen költekezése miatt, ezért kérdéses, hogy miből teremtik elő a szocialisták szerint szükséges 10 milliárd forintot, hanem arról is, hogy amit Horváth Csaba javasol, annak nagyon rossz az üzenete – adós ne fizess, hiszen ha bajba jutsz, majd az adófizetők pénzéből kisegítünk!

Mégis, mit lehetne tenni, ami nem a koldulás és a passzivitás alapján rendezi a problémát, és a főváros ebben még segithetne is a saját hibájukból bajba jutottakon?

1. Tárgyalhatna egy-két bankkal, akik kiegészítő hitelt nyújtanának, vagy a bedőlt hiteleket átcsoportosítva, vélhetőleg a futamidőt meghosszabbítva átvállalnák ezen hitelügyleteket. Pozicióját kihasználva kedvezőbb feltételrendszert tudna kicsikarni az adott bankból, mintha minden hiteles maga igyekszik tárgyalni a bankjával.

2. A főváros szervezhetne egy központi tanácsadást, ahol minden problematikus esetet egyedi módon igyekeznének megoldani – ha csak arról van szó, hogy törlesztőrészlet összegét kellene csökkenteni a fizetőképességhez, akkor egy hosszabb futamidővel ezt vélhetőleg meg lehetne oldani, de ha arról van szó, hogy az adott család a lehetőségeinél jóval több kiadást vállalt, akkor a lakás értékesítése és másik lakás keresése is lehet a segítség módja.

De egyet le kellene szögezni a szocializmus kimúlása után húsz évvel: a tulajdon nem állampolgári jog, akinek tulajdona van, azzal egy sor felelősség is terheli, és azt fel kell tudja vállalni – ha nem képes rá, akkor béreljen lakást, és ne legyen tulajdonos!

Mi történik valójában, ha 400 lakástulajdonos kénytelen eladni a lakását? Kétségtelen, nem valami magas áron, hiszen az ingatlanpiacon most is nagyobb a kínálat, mint a kereslet. Az önkormányzat, a kormány törvényességi támogatásával, kedvezőbbé teheti a lakásvásárlást, akár befektetői céllal is. Erre vonatkozóan  volt egy korábbi javaslatom Az építőipari lobbi és a közérdek című cikkemben. Röviden:

– a vásárlási illeték megszüntetése 100 négyzetméter alatti lakások megvásárlása esetén (nem értékhez, hanem műszaki paraméterhez kötve)

– a bérleti díj után fizetendő adó mértékét 25%-ról 10-re csökkenteni

– csak olyan új lakások építését engedélyezni, amelyek energiafelhasználásuk 80%-át megújuló energiából fedezik,

– csak 70 négyzetméternél nagyobb új lakások építését engedélyezni,

– minden eddiginél nagyobb támogatásban (hosszúlejáratú kölcsönökkel és adókedvezménnyel) részesíteni az energiatudatos lakáskorszerűsítéseket,

– ellenőrizni az önkormányzati lakások kezelőinek tevékenységét – miért van annyi üres, önkormányzati ingatlan,

– az állam elismerhetné a nyugdíjalap 20 százalékáig azt a befektetést, amit a magánszemélyek olyan lakás vásárlására költenek, amelyet bérbaádasra szánnak.

Mindezekkel jelentősen megnövelhetnénk a szabad piacon lévő, elfogadható  bérleti dijat jelentő lakások számát, és az egész magyar lakásállomány fokozatos javulását is. Nem mellesleg a felelősségteljes állampolgári magatartásnak is nagyobb teret adunk,  hosszú távra.