Erről beszélt Kerekes György Budapest új városfejlesztési főosztályvezetője, ezt hangsúlyozta szinte minden előadó a nemrégiben megtartott Duna Stratégia konferencián.

A főváros városfejlesztési és környezetvédelmi bizottsága  elé beterjesztett  tanulmányban is ezt olvashatjuk – hangzatos címe: 

Budapest  Térgazdasági Stratégiája – Budapest Metropolisz Régió.

48 oldal, amelyet figyelmesen, bár egyre nagyobb  bosszúság közepette olvastam.

A Főváros Közgyűlése 2009-ben adott megbízást a Studió Metropolitana-nak, hogy dolgozzon ki egy gazdaságfejlesztési stratégiát.

A tanulmány tudálékos, elméleti lózungokkal teli nyelvezetét érzékelteti a következő néhány sor:

Azért választottam éppen ezeket a sorokat, mert a nyelvezeten túl az is kiderül, hogy a vizsgálat nézőpontja  valahol, a városon kivül és felül helyezkedik el, ahelyett, hogy a belső folyamatokat akarná megérteni, az ittlakók életkörülményeinek javítását tekintené fő feladatának. Természetesen, minden helyzetfelmérést úgy lehet jól elvégezni, ha a kontextust, esetünkben az országos és a nemzetközi összefüggéseket is figyelembe vesszük, ám ezek jelentősége semmiképp nem előzheti meg azt, hogy az adottságainkat a helyi körülményeket és problémákat alaposan ne vegyük figyelembe.

Mivel ez a szemlélet nem egyedi Magyarországon, sokszor jelenik meg érvként valamilyen extrém beruházás (Zeppelin , Olimpiát Budapesten) indoklásaként, minden eddiginél komolyabban kellene vennünk a jelenség okait, még akkor is, ha azok jórészt nem gazdasági és kultúrális, hanem szociálpszichológiai problémák – a magunk szerepének alul, vagy túlértékeléséből fakadnak. Ebben a tanulmányban két jellemző következménye van ennek a jelenségnek – az egyik, hogy a versenyképességet tekinti mindenekfelett álló, elérendő célként (miközben Budapest versenyképtelenségének okait boncolgatja), a másik, hogy Budapestet egyenesen a Duna Fővárosának titulálja! A farkasvakság tipikus esete!

Mivel néhány héttel ezelőtt alkalmam volt a tel-avivi stratégiai terveket alaposan áttanulmányozni, tudom, hogy egy ilyen programot lehet közérthető nyelven is előadni, és olyan célokat kitűzni, amivel az emberek azonosulni tudnak. Hiszen éppen az a cél, hogy minden érdekelt megértse, elfogadja és támogassa.

Bár a Studió Metropolitana pénzt és energiát nem kímélve két év alatt összesen 9 konferenciát és workshopot rendezett, ezek bizonyos szakmai köröket és legfeljebb, néhány civil szervezetet érintettek (a közterek kiválasztásában), mintha nem is lett volna cél annak megismerése, hogy a város lakosságának mi a véleménye.

Rosszul feltett kérdések, rosszul kiválasztott konzultációs csoportok, és egy erős prekoncepció  – versenyképesség, piaci pozicionálás, Magyrország átmenőforgalom-szerepének hangsúlyozása – egyenes következménye a helyi sajátosságoktól elrugaszkodott  minták követésének javaslata  – kreativ ágazatok szerepe egy olyan társadalmi miliőben, ahol minden kreativitást igyekeznek megfojtani. Nem arról van szó, hogy a külföldi példák felemlegetése helytelen, hanem az, hogy a társadalmi háttér különbözőségéből fakadó, változtatási stratégiák teljességgel hiányoznak – elsősorban a helyi adózás rendszerének reformjára utalok, ami  nélkül az egész kreativ fejlesztés a kielégítetlen vágy szintjén marad. Ugyanígy a városrégiók szerinti tervezés gondolata, amely alapjaiban helyes, csak a magyar feltételrendszert kellene hozzáigazítani – magyarul a megyéket megszüntetni, amihez komoly politikai elhatározás és bátorság kell.  Mint “ajánlás”, hogy kit kell “megszólítani” – enyhén szólva is nevetséges.

Végképp érthetetlen, ahogy az ország és Budapest átmenőforgalmi  szerepének eröltetése után, a javaslat  a Duna Főutca és köztér-programra  vált.  Mintha az egész tanulmány igyekezne “befeküdni” a nyugat-európai országok érdekeit képviselő Európai Duna Stratégia alá, és közben egy kis köztérátalakítással (Moszkva tér, Bosnyák tér, Örs vezér tér, stb.) cukorkákat dobni a magyar főváros szerencsétlen lakosságának.

Comments Closed