Léghajóból légvár?
Bécsi utcai borzalom, folytatásokban…
Miután a beruházó megkérte a bontási engedélyt, karácsony előtt két nappal a MUT sajtóértekezletet tartott. Állásfoglalása egyértelmű – nem lehet addig bontani, amíg nem tudjuk, hogy mi épül a lebontott épületek helyén!
A sajtóértekezleten most nem volt nagy tolongás… a sajtó kicsit el van foglalva saját bajával, esetleg a jövőtől való félelem máris öncenzúrát okoz – ki tudja. Azok az újságírók, akik elkötelezett hívei a tudatos, a közösség érdekét figyelembe vevő városfejlesztésnek, most is szakítottak időt erre, de akik rendszeresen a beruházói érdeket képviselik a médiában, azok persze távol maradtak.
A figyelem most a Kultúrális Örökségvédelmi Hivatal vezetőjének döntésére terelődött, hiszen neki kell a maga, szakmai lelkiismeretével tisztáznia, hogy bonthatók a házak vagy sem. A kerületi szakmai vezetés már eldöntötte a maga részéről, hogy Budapest Belvárosában a közérdek védelme helyett a beruházó vágyainak kiszolgálását tekinti feladatának.
Ehhez csatlakozott a becsvágyó, fiatal polgármester is – kockáztatva politikai jövőjét. Azt még nem tudjuk, hogy a város főpolgármestere miként szándékozik beleavatkozni ebbe az ügybe, de építészeti tanácsadói többségének a véleménye közismert: támogatják a Légvárat! A „Zeppelint” megkurtította az a tény, hogy az OTP mindezidáig nem adta el a „Chemolt” – vagyis a léghajóból csak légvárnyi maradt, három telek összevonásával.
A jelenlevők jól ismerik a terepet, és attól is félnek, hogy a „lefüggönyözött” tömbben az épületeken belül már javában bontanak! Sőt, nem esélytelen az a lehetőség sem, hogy az érdekcsoport rátette a kezét a tömb Vörösmaty tér felöli épületeire is, mert azok egy része átépítés alatt van, mások gyanusan üresek…
A városvédők nem a projekt ellehetetlenítéséért küzdenek, hanem azért, hogy a beruházói érdek közös nevezőre jusson a közérdekkel.
Ez nem lehetetlen dolog. Egy nappal korábban, a Nemzeti Múzeum vezetése, a fejlesztés tervezői és a civilek közt lezajlott egyeztetés, igaz, harmadik nekifutásra, de ékesen bizonyította, hogy meg lehet találni azt a formát, amikor minden érdekelt megelégedéssel áll fel az asztaltól. Sok munkával, kompromisszumkészéggel és egymás iránt érzett megbecsüléssel túl lehet lépni a nehézségeken! Persze ehhez az is szükséges, hogy a tervező és a beruházó ne érezze magát az egyetlen igazság letéteményesének, a média tekinse feladatának a hiteles tájékoztatást, az érdekelt politikusok pedig valóságos veszélyként éljék meg, hogy népszerűségvesztésük a politikai karrierjükbe kerülhet. Ahhoz viszont, hogy ez a három feltétel teljesüljön, és végre a város jobb jövőjét szolgálja, az eddigieknél is sokkal erősebb civil összefogásra van szükség! Nem elég tiltakozó leveleket írni, aláírásokat gyűjteni, hanem pozitiv programmal kell előállni!
A „nem” már nem elég, ha jót akarunk a városnak, akkor nekünk kell tálcán kínálni a jó megoldásokat! Ezt tette a Civilek a Palotanegyedért Egyesület, és a jó példa másolható – igaz, a Múzeummal kapcsolatban a kerület és a civilek már korábban egyeztették az álláspontjaikat, ezért könnyebb volt a beruházóval és a tervezővel is egyezségre jutni. Az V. kerület vezetőinek még el kell dönteniük, hogy a Hunvald-példában érdekeltek, vagy hajlandók a civileket végre komolyan venni! Ehhez nekünk kell szorosra zárnunk a sorokat, építészek, urbanisták, a főváros felelős vezetői, és a magukat csak egyszerű városlakónak tartó polgár mind, hogy kimondjuk: minőségi városfejlesztést igen, de légvárakat, köszönjük nem kérünk többet!
