Még a századik születésnapi ünnepségek előtt Tel-Aviv új stratégiai terv elkészítésébe fogott. A sokéves, alapos munka első fázisa  a 2002 végére elkészült Városprofil.

A helyzetfelméréstől a jövőképen át a megvalósítási programtervekig  rendszerként kezelték a tervezés, a fenntartás és az irányítás problémáit.

Megjegyzem, én erről fecsegek már 2004 óta Budapesten, csak kevéssé jut el az illetékes fülekhez – vagyis arról van szó, hogy a város jó működéséhez az üzleti modellt vették alapul, mely szerint nem elegendő valamit megépíteni, hanem a tervezéssel párhuzamosan a fenntartást anyagilag és technikailag is ki kell találni. Valamint,  az is szükséges, hogy a korábbi irányítás szervezeti kereteit is módosítsuk a változó szükségletek szerint. Magyarul a várossal gazdálkodni kell, hogy hatékonyan működjön.

Az nyilvánvaló volt mindenki számára a munka elején is, hogy Tel-Aviv és környéke az izraeli gazdasági és kultúrális élet központja, és mint ilyen meg is akarja őrizni a státuszát, miközben a fejlesztések, a rehabilitáció célja az ittlakók életminőségének javítása és a városi szolgáltatásokat igénybevevők jobb kiszolgálása (hiszen a városi szolgáltatásokat nem csak az ittlakók veszik igénybe, természetesen).

Ebben a munkában 600 ember vett részt, mivel a szakmai csoportok mellett, és azokkal együttműködve szisztematikusan felépített lakossági forumokon kérdezték meg az érdekelteket, négy alapvető dologban:

1. Mi az erőssége az adott városnegyednek?

2. Mi a gyengéje?

3. Milyen lehetőségeket látnak benne?

4. Milyen veszélyeket látnak kibontakozni?

Tel-Aviv az ezredfordulóra már túl van  az első, nagy  kiköltözési korszakán – újra felkapott lett a Belvárosban és bizonyos negyedekben lakni (Florentin, Neve Tzedek), de  a népességnek főként azt a részét vonzza, amely még vagy már nem nevel gyerekeket. A kisgyerekes családokat továbbra sem nagyon tudja megtartani a város.

A sokrétű munkalehetőségek miatt  egyre aggasztóbb az illegális, külföldi vendégmunkások aránya a déli körzetekben.

A belvárosban és az északi negyedekben viszont rohamosan nő az ingatlanok ára – mivel itt a tehetősebb középosztály talál magának kívánatos lakhelyet.

Így a városi lakosság jövedelmi viszonyai közötti szakadék mélyül, eltűnőben az a szomszédsági légkör, ami a „kis” Tel-Avivot jellemezte.

Nemzetközi értelemben sokszínű hely, amely azzal a szlogennel él már vagy két évtizede, hogy „Szünet nélküli város” – jelezvén, hogy mind a nappali, mind az éjszakai élete nagyon izgalmas, mégis megvannak a maga speciális gazdasági-társadalmi problémái, amelyeket orvosolni kell.

Az 1920-as években tervezett városszerkezet nehezen viseli el azt az autóözönt, ami  naponta megcélozza a várost.

A megközelítési gondok viszont „elüldözik” a magas státuszú irodákat-munkahelyeket a Natanjától Asdodig tartó tengerparti városfolyam más részeire.

Mivel Izraelben a helyi adó rendszere biztosítja a városok működéséhez szükséges bevételi forrásokat, cseppet sem mindegy, hogy mennyire tudja megtartani a város az irodaépületek jól fizető közönségét. Bár történtek lépések a közösségi közlekedés javítására – Budapesthez viszonyítva az autóbuszok és minibuszok rendszere sokkal hatékonyabb, és a városi vasút is csökkentette a személygépjármű forgalmat, ezzel együtt még mindig problematikus a városi célpontok megközelítése.

A városba érkezők csupán 40%-a használja a közösségi közlekedést. Az autóbuszok útvonala a korábbi „tájoló”-nál valamivel jobb, de még mindig túl sok az időt pazarló utasgyűjtés.

A város vegyes funkciós felépítése lehetővé teszi, hogy gyarapodjon a munkába gyalog vagy kerékpárral járók száma (2002-ben a munkába járók 12%-a volt), illetve  növelni kell azon, vegyes funkciós épületek számát, amelyben a lakáshoz kapcsolódna a „munkahely” (műteremlakások, irodával kapcsolt lakások, stb.) amit az adórendszer is ösztönözne.  Minden lehetőséget meg kell ragadjon a város, hogy az ingázó gépjárműforgalmat csökkentse.

Tel-Aviv hagyományos beépítése 3-4 szintes. Nagy tömegű a Bauhaus-stilusban illetve annak utánérzésében előadott épület, amelyek közül mintegy  4000 áll védelem alatt – vannak védett városrészek is.  Ezen kívül 1600 más korszakokból való épületet nyilvánítottak műemléknek, amelyek felújítása különböző gazdasági konstrukciókban valósulhat meg. Ezekre a példákra majd külön kitérek, mert a lényeg, hogy a felújítást nem az adófizetők pénzéből finanszírozzák, hanem a város értéknövelő erejét „csapolják” meg.

Már a városprofilban részletes elemzésre került a magasházak építésének kérdésköre.

A jövőképben  – amelyet a következő cikkekben részletezek – markáns elhatározás követte az elemzést, amelynek  ma már látványos jelei vannak a városban.  Tekintettel arra, hogy Tel-Avivnak, fennállása évszázadában nem alakult ki olyan impozáns város-sziluettje, mint például Budapestnek, itt nem tartják ördögtől valónak a magasházak építését, de ahhoz, hogy ez ne legyen véletlenszerű elhatározés eredménye, mint korábban (Shalom-torony), a stratégia meghatározza a helyeket és az építési formákat (nem esztétikai, hanem üzleti értelemben – erre is van már elkészült mintaprojekt).

TLV kertvárosnak épült, és ezt a jellegét ma is őrzi – a zöldterület arány: 17 négyzetméter/fő, ebből 11 négyzetméter/fő a közterületek zöldterülete.

Problémát okoz, hogy a zöldterületek eloszlása egyenetlen, vannak olyan, déli városrészek ahol kevés és rossz állapotúak a parkok. A városvezetés dolga, hogy ezekben a városrészekben növelje, ha másként nem,  az utcák fásításával a zöldfelületet, és gondoskodjon a magas színvonalú fenntartásról.

A kifejezetten zöldterületeken túl, a városi közterek minőségének javítása elsőrendű feladatként szerepel a városprofil-meghatározásban.

Ezzel összefüggésben szerepel a szemétkezelés és a közterületek tisztaságának kérdése. A napi szemétmennyiség, amit a városból elszállítanak: 3,5 kg/fő.

A szelektiv gyűjtésnek hagyománya van, de ezen a téren is van még hová fejlődni. A közterületek tisztaságában pedig még inkább. Itt meg kell jegyezzem, hogy most, 2011-ben, a város déli részén olyan szisztematikus és alapos takarítás szemtanúja voltam az egyik péntek, kora-délutáni sétám során, amilyet ebben a városban korábban sosem tapasztaltam.

Külön fejezet foglalkozik a városi önállóság kérdéskörével. Ez annál is inkább érdekes, mert Izraelben a városok helyi adó bevétele jelenti a fenntartási költségek alapját, a srófadó pedig a közterületi fejlesztésekét. Ezzel együtt a városprofil az önkormányzati önállóság növelését tartja kívánatosnak.

Olyan problémákat emelnek ki,  mint a helyi specialitásokkal jelentkező oktatás. Együttműködve az oktatási tárcával,  a város jövője érdekében  már az általános iskolákban érdemes kialakítani különleges oktatási formákat. Erre jó példa a már közel két évtizede működő Természet Iskola, amelyet a város alacsony szocio-ökonómiai, déli  városrészében építettek, kiemelkedően jó tanári gárdával, és nagyon színvonalas oktatási programmal. Ide mindenki  előzetes felvételi  vizsga után juthatott be, a város minden részéről, de a tanulók fele mindenképpen a közvetlen lakókörnyezetből, egy felzárkóztatási program keretében.

Másik kiemelkedő  helyi program, ami ugyan egy országos probléma helyi megoldását célozza, vagyis a központi kormányzat feladata lenne, de  tekintettel a városi környezetre gyakorolt hatásával a városvezetés önálló cselekvési rendszert alakított ki: ez az illegális vendégmunkások helyzetének rendezése.

Másfelől viszont, a hálózati rendszerek, mint a közlekedés és a vonalas infrastruktúra fejlesztése ügyében, a város érdekeire való tekintettel, nagyobb fokú állami közreműködést, és a környező települések önkormányzataival való együttműködés kialakítását tűzték ki célul.

Végül, de nem utolsó sorban, a többéves előkészítési-tervezési folyamat során kialakított lakossági közreműködés formális és informális módozatainak folyamatos fenntartásával a társadalmi részvétel és kontroll a korábbinál is nagyobb szerepet kap a döntések előkészítésétől a végrehajtás ellenörzéséig.

Comments Closed