Ön racionális?

S míly remekmű az ember! Míly nemes az értelme! (Shakespeare: Hamlet)

Ön racionális vagy irracionális ?

Akárcsak Arisztotelész, aki „racionális állatként” definiálta az embert, az emberek többsége hisz abban, hogy szinte mindenki, aki épelméjű, legalábbis többnyire, racionális.

Barátaink és ismerőseink természetesen kevésbé racionálisak, mint mi magunk, mindazonáltal ők is többé-kevésbé racionálisak. Nem gondolták ezt mindig így Nyugaton sem, Keleten meg, ahol a mai napig uralkodó a misztikus gondolkodás, még kevésbé. Igaz, Arisztotelész nézetei a klasszikus korra jellemzőek, a sötét középkorban az emberi ésszerűség jórészt elillant, és az a nézet vette át a helyét, miszerint az embernek a hitét, kisebb mértékben pedig az érzelmeit követve kell cselekednie.

Descartes élesztette újjá azt az elképzelést, hogy az ember racionális lény, és annak is kell lennie: az észleletei alapján és az ésszerűség belátásának megfelelően kell cselekednie. Ez az a tézis, amely a humanista hagyományhoz vezetett és mind a mai napig tartja magát. Az embernek nincs szüksége isteni ihletre, értelme önmagában elegendő. Egészen a legutóbbi időkig a filozófusok, pszichológusok és a közgazdászok egyaránt úgy vélték, hogy az ember többnyire racionálisan jár el.

Gilbert Ryle, huszadik századi brit filozófus jegyezte meg egyszer: „Hagyjuk, hadd magyarázza el a pszichológus, miért vagyunk becsapva és el tudjuk magyarázni magunknak meg neki is, miért nem vagyunk becsapva”. Más szóval normának tekintette a racionalitást: hitt benne, hogy csak azokat a cselekedeteket kell magyarázni, amelyek elütnek a racionalitástól.

Freud is úgy vélte, a racionális viselkedés a norma, ezért csak az irracionális tetteket próbálta magyarázni – az álmokat, a neurotikus tüneteket és a nyelvbotlásokat.
Az 1970-es évekig a közgazdaságtan szinte teljes egészében azon a feltevésen alapult, hogy az ember racionális lény.

A Homo economicust úgy ábrázolták, hogy különböző javakat tekintve bizonyos preferenciái vannak: a preferenciáinak megfelelően optimalizálja az árat és azt veszi meg, ami számára a leginkább költséghatékony.
A racionális gondolkodás természete általánosságban abban áll, hogy a világ törvényszerűségeit feltárva és alkalmazva megpróbáljuk kiszámítani a jövőt, vagy értelmezni a jelen, illetve a múlt eladdig ismeretlen eseményeit. Ennek hátterében az egyik legmeghökkentőbb filozófiai paradoxon rejlik.

A racionális gondolkodás, beleértve minden tudományos gondolkodást, azon a felvetésen alapul, hogy a világot vezérlő törvények időben változatlanok – vagyis a jövőben ugyanazok lesznek, mint a múltban voltak. Ez a feltevés azonban nem igazolható: az ugyanis nem jó érv, hogy mivel a múltban a törvények változatlanok voltak, a jövőben is azok maradnak, hiszen ez magában foglalja a bizonyítani kívánt föltevést.

A cél elérésének vannak racionális eszközei, de felvetődik a kérdés, vajon létezik-e racionális cél. Az emberek többsége például irracionálisnak tartja az elérhetetlen célok kitűzését: klasszikus példa erre a Holdra szállás – amin mára már túl is vagyunk. Az egymásnak ellentmondó célokat is irracionálisnak tekintjük. Nem törekedhetünk párunk boldoggá tételére, ha közben folyamatosan kihasználjuk.

Az irracionalitás további formája talán az, hogy csak kevesen tűznek ki életcélt maguk elé, fontossági sorrendet felállítva. Az emberek inkább spontán módon viselkednek, és bár ez lehet vonzó vagy bosszantó – nézőpont kérdése – irracionális lépésekhez vezethet. Vagyis: ha azelőtt gondolkodnának, mielőtt cselekednének, talán célravezetőbben járnának el.

Az irracionalitás sokszor abból ered, hogy a dolgokat nincs idő végiggondolni. De már az is elégedettséggel tölthet el, amikor egy döntést meghozunk, hogy az a nyereség, amit a hosszabb gondolkodási idő jelentett volna, nem áll arányban a ráfordított többlet idővel és erőfeszítéssel. Szélsőséges esetben egy nehéz döntés előtt álló menedzser addig töpreng, hogy mire elszánná magát, addigra a vállalat csődbe megy. Másfelől sokan nem az idő szorítása miatt hoznak rossz döntést, hanem mert nem vettek tekintetbe minden odavágó tényezőt. Mivel egyidejűleg viszonylag kevés gondolatot tudunk észben tartani összetett döntéseknél, az emberek nem veszik tekintetbe az összes szóba jöhető tényezőt.
Az emberek – hogy jobban érezzék magukat a bőrükben vagy boldogabbak legyenek – gyakran eltorzítják a valóságra vonatkozó gondolataikat. Ennek egyik példája a vágyvezérelt gondolkodás, amikor is az egyén azt az irracionális hitet táplálja magában, hogy valami, amit akar, meg fog történni, vagy az ő némely vonása jobb, mint amilyen az valójában. Az önáltatás az embert boldogabbá teheti.

Dr. Radó Ákos

 

Comments Closed

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.