Judapest_4.rész

Poros faluból iparbirodalom

A XIX. század elején Csepelen délszláv jobbágyok és német zsellérek éltek. Az 1838-as árvíz szinte teljesen elpusztította a sziget budai oldalán lévő települést, így uradalmi engedéllyel az újjáépítés a soroksári ághoz közeli, árvízveszélynek kevébé kitett területen történt.

A sziget egészen az 1870-es évekig, a gubacsi gát megépítéséig,  valóban elszigetelt volt az egyre terebélyesedő, jövendő fővárostól. De ezek után is, a kapcsolat csupán annyi volt, hogy friss kenyeret és tejet szállítottak a vásárcsarnokba. Sovány földeken és legelőkön gazdálkodó mezőgazdasági település, alig ezer lélekkel, mielőtt Weiss Manfréd és fivére a község melletti legelőre telepített gyárat.

Weiss Manfréd 1857-ben született Pesten.

Nagyapja pipakészítőként érkezett, apja és bátyja már terménykereskedő volt.

Kereskedelmi akadémiát végzett, majd Hamburgba küldték inaskodni. Apja korai halála után a bátyjával  közös üzletük az 1882-ben megalapított, első magyar konzervgyár (Globus).

Ehhez, a bádogdobozokat is maguk gyártották, és mellette töltények szétszerelésével és újratöltésével is foglalkoztak. A ferencvárosi gyár egyre bővült, majd egy baleset miatt végképp kénytelenek voltak új telephelyet találni. Az üzem 1893-ban még alig 150 helyi munkással indult. 1896-ban, amikor a testvérek felosztották érdekeltségeiket és Manfréd vette át a csepeli gyárat, már 400-an dolgoztak, és a termelés még csak ekkor kezdett belendülni igazán.

1896-1914 között a gyár az ország legnagyobb hadiüzemévé fejlődött.

Az állami megrendelések, a biztos felvevő piac elősegítették a gyár rohamos fejlődését. Egymás után épültek az új csarnokai. A lőszergyártáshoz már saját rézkohászat működött,  kovácsműhely, anyagvizsgáló, víztorony,  kazánház és nagyon sok raktár épült.

1907-ben megindul a fémcsőgyártás 1909-ben a járműgyártás.1911-ben  az acélkohászat is beindult a gyárban. Egyre több munkaerőt igényelt az üzem, a megnövekedett forgalom pedig szükségessé tette a közlekedésfejlesztést. 1912-ben megnyitották a Ráckevei HÉV szárnyvonalaként Csepel első HÉV vonalát.

1914 nyarán a gyár  családi részvénytársasággá alakult. A háború miatt megnövekedett igényeket csak úgy tudták kielégíteni, hogy bevezették a három műszakos munkarendet.

A Generál Biztosító 1917-ben közel 100 millió koronára becsülte a csepeli gyár értékét. Az első világháború végén a Weiss-műveknek 28 ezer munkása volt, 250 hektáron elterülő gyártelepe 216 épületből állt.

A háborús években épülnek ki Csepel kulturális és szociális létesítményei,  segélyhely, tanoncműhely, kaszinó. A gyárral együtt fejlődött a település, a gyár mellé csecsemőotthon épült.  Csepel község lakóinak száma pedig 1910-re megközelítette a 10 ezer főt. Az 1920-as években épült fel a gyártelep keleti részén a tisztviselőtelep, az iskola és Csepel első kórháza. Weiss Edit, Manfréd hatodik gyermeke irányjtotta a karitatív tevékenységet a  Weiss Manfréd Művekben. Miután 1944-ben Magyarországot elhagyni kényszerült, még az USA-ban is folytatta a magyar emigrációt segítő munkáját.

A háború  alatti években Weiss Manfréd számos elismerésben és kitüntetésben részesült. 1896-ban kapott magyar nemességet „csepeli” előnévvel, 1901-ben  a „Vaskoronarendet”, a  „Ferenc József-rend” középkeresztjét, 1915-ben lett felsőházi tag, és 1918-ban az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legnagyobb hadianyag-szállítójaként szerzett érdemeiért pedig bárói rangot kapott.

A gyára volt az élete, így amikor  a Tanácsköztársaság idején államosították, öngyilkosságot kísérelt meg, 1920-ig Bécsben is maradt, ahová gyógyulni vitték. 1922-ben halt meg, de az örökösök továbbra is közösen működtették a gyárat.

Az I. világháború utáni visszaesést fejlesztésekre használták ki. Tű-, bergmanncső-, a kályha- és a tűzhelygyártást  szerveztek. Az évtized vége felé indult meg a repülőgépmotor-, kerékpár-, varrógép- és traktorgyártás is. Kétütemű autómotorokat is kikísérleteztek, de a gyártás nem valósult meg. Az új gyártási ágak beindításáshoz több külföldi licencet szereztek be, a repülőgépgyártáshoz a Gnome-Rhone, a Heinkel, a Fokker és a Caproni, a kerékpárgyártáshoz a Puch, a varrógépekhez a Pfaff licenceit.

Az értékesítésre kiterjedt hálózatot hoztak létre. Ezek több fővárosban állandó képviseleteket nyitottak és Európa, Afrika és Ázsia nagyobb városaiban bizományosi hálózatot működtettek. A Weiss-műveknek még bérelt tengerjáró szállítóhajója is volt.

Az 1930-as évek közepén a gyár már 15 ezer embert alkalmazott.

Erre az időre divattá vált a budapesti bérházépítés. Különösen az egyes nyugdíjalapok fektették a pénzüket bérházak építésébe. A főváros adókedvezménnyel támogatta a korszerű bérházépítést, amely feltételei között volt a fürdőszoba megléte minden lakásban, és a meglehetősen gyors kivitelezés.

Preisich Gábor naplójában leírta, hogy milyen eröltetett menetben dolgoztak a Weiss Manfréd Művek nyugdíjpénztára bérházának építésén. A XI. kerületi Bartók Béla út 62-64. saroktelkén épült hatemeletes bérház vasvázas, amelyet a felállítása után bebetonoztak. Földszintjén volt a híres Simplon mozi. Az építész elmesélte, hogy milyen körültekintéssel választották ki őt és tervezőtársát, Vadász Mihályt, majd pedig miként tervezték a házat, amely a kor igényességéhez viszonyítva is különleges használati értékkel bíró lakásokat produkált.

Ma is az egyik legtöbbet emlegetett Bauhaus ház Budapesten a II. kerületi Margit krt. és Rómer Flóris utca sarkán, amely szintén a Weiss Manfréd nyugdíjalap bérházaként épült 1937-38-ban. Hofstätter Béla és Domány Ferenc tervezte.

A hosszú távra és megfontolt tervezés, amely a Weiss művek vezetését jellemezte, 1944-ben egyszeriben megszakadt. Előbb a németek, majd a kommunisták sajátították ki.  A „vas és acél országa” idején továbbra is fontos ipari központ – lényegesen kevesebb kreativitással, de jelentős munkahely.

A rendszerváltásig  egységet képező vállalatcsoport a kilencvenes években fokozatosan megszűnt,  felaprózódott és sokan csődbe mentek. Jelenleg kétszáznál is több cég próbál megélni a kb. 200 hektáros területen. Lebontották a kezdetektől mindig létező gyárkapukat, csak a főbejárat, az I. számú kapu marad meg, amolyan emlékműnek.

Sok lenyűgöző ipari épület közül akad igen sok lepusztult, gazdátlan épület, csarnok. A javítások, felújítások bizonyos esetekben  több kárt okoznak, mint hasznot.

A következő rész: Urbánusok