A női összefogás jegyében csatlakoztam egy feminista blog szerzői gárdájához.

A tükörDelisa kezdeményezése – a világ különböző pontjain élő nők  közös net-felületen írják meg gondolataikat, hogy egymástól tanulva, egymást erősítve haladjuk előre.

A feminista mozgalom 100 éve alatt sokminden megváltozott a környezetünkben, de drámaian sok dolog maradt a maga megkövesedett állapotában – csatákat nyertünk, de a háború még javában tart.

A feminista mozgalom is évről-évre változik, attól függően, hogy éppen mi a feladat. Hat évvel ezelőtt készítettem egy “előrejelzést“, amely azt szerette volna bemutatni, hogy egy nők által vezetett világ jobb lehetne, mint az, amiben most élünk.

Ezúttal a hétköznapi életünkre vonatkozó stratégiát igyekszem felvázolni, amely segíthet a még mindig, meglehetősen feudális jellegű, társadalmi elvárásokkal szemben felvenni a harcot.

A legfőbb feladat, a mi vállunkat nyomja: feminista anyák és nagymamakét, akik mindenekelőtt feminista gyerekeket, unokákat kell neveljenek! Fiúkat és lányokat, egyaránt. Ha nem tesszük ezt, akkor nem várhatjuk el azt, hogy a gyerekeink, unokáink nemzedékében a nemek szerinti hátrányos megkülönböztetés megváltozzon! A hátrányunkat, a mi elnyomatásunkat,  fordítsuk előnnyé – ha a társadalmi elvárás még mindig az, hogy a nők neveljék a gyerekeket, míg az apák dolga a pénzkereset, akkor neveljük a gyerekeinket mássá, mint amit ez a társadalom elvár !

A gyerekeknek adjuk meg a választás szabadságát már a játékokban is – nincsenek fiús és lányos játékok! Ünnepekre vegyünk sokféle, lehetőleg társas-jétékot, cimkézés nélkül. Gyerekeink magunk döntsék el, hogy melyikkel szeretnének játszani. Ha közben vita alakul ki köztük, azt is megtanulják, hogy kompromisszumokat kössenek.

Nyissuk ki a világot előttük, ahelyett, hogy bedobozolnánk a jövőjüket. Az önállóságra nemektől függetlenül fel kell készüljenek. A házimunkában nem “segíteni kell”, hanem meg kell oldani bizonyos feladatokat. Erőnktől, képességünktől függően részt kell vennünk benne, ezért még akkor is, ha szerencsétlenségünkre egy középkori várúrnak képzeli magát a férjünk, a gyerekeinket tanítsuk meg takarítani, mosni, vasalni és főzni.

Kezdetben, a játékok elrakása a feladat, később az ágy rendbe tétele, aztán jöhet a saját szekrény, szoba. A fehérnemű kézzel kimosása mellett már egész korán meg lehet tanítani a gyerekeket arra, hogy a hűtőszekrényből kivegyenek maguknak alap-élelmiszereket és elkészítsenek valamilyen ételt maguknak. Aztán persze azt is, hogy el is mosogassák a tányért, az evőeszközt.

A hét egy napjára meg lehet szervezni a nagy közös, családi takarítást, hogy aztán a pihenés, a szórakozás is zavartalanul legyen mindenkié.

Közben, mindezek az elvek, és a gyakorlat, az évek során, természetes viselkedésük részévé válik, függetlenül attól, hogy a  családon  kívül milyen hatások érik őket. Persze, ez nem mindig zökkenőmentes fejlődés. Ha máskor nem, a kamaszkorban a “feminista gyerekek” is lázadnak, főleg, ha a környezetükben túl sok az ellentétes példa, de aggodalomra semmi ok – ha következetesen vállaljuk az évek során kialakitott rendszert, gyerekeink fiatal felnőttként azt tartják normálisnak és nem azt, amit a soviniszta környezet sugall.

Az önállósulás mérföldköve a szülői házból való elköltözés és a pénzkereset. A munkára nevelés, annak az érzésnek a kifejlesztése, hogy önálló keresetre tehetek szert a munkámon keresztül – nem az egyetem után kell kezdődjön, hanem már 14-15 éves korban. A nyári munka tapasztalatokkal gazdagítja a kamaszt, főként, ha ő maga keresi meg a munkát, és saját képességeit teszi próbára eközben.

A gazdasági önállóság minden egyéb alapja – a lányokat nem arra kell ösztönözni, hogy mihamarabb menjenek férjhez, hanem arra, hogy minél inkább kivívják anyagi függetlenségüket!

Aztán ismerjék meg a világot és önmagukat, hogy életük párját már a szükséges felelősség tudatában választhassák ki. Bárki mondja is nekik, mi, feminista anyák, beszéljük le lányainkat arról, hogy húszévesen családot alapítsanak. Jobb anyák lesznek, ha élet-tapasztalattal felvértezve kezdik családi életület!

Dolgozzanak, építsenek karriert, járják be a világot, ismerjék meg más népek életét, legyenek szerelmesek, boldogok és csalódottak, hogy amikor “megállapodnak” ne érezzék, hogy bármiből is kimaradtak.

Ha megtalálták az “igazit”, akivel legalább két évizedet kibírnak majd egy fedél alatt, akkor is ki kell alakítani a közös élet rendjét, a közös teherviselés alapján, nem holmi hagyományosan kiosztott szerepek szerint. Legyen a háztartás minél inkább gépesített, mert statisztikai adatok szerint, az ilyenekben a munkamegosztás arányosabban oszlik el a nők és férfiak között.

“De szülni, mégsem tudnak a férfiak!”- mondják a megrögzött soviniszták, végső érvként. Nem is kell! Nyugi, még a szoptatást is megtartjuk magunknak, és mert mi, feminista nők is egészséges gyermekeket szeretnénk felnevelni, támogatjuk a több hónapon át tartó szoptatást. Csakhogy, amikor az ember lánya szoptat, akkor a férje abban az időben játsza el a házitündér minden más feladatát – mosson, főzzön, takarítson, hiszen azt egy férfi is képes elvégezni, ha akarja.

Az a nő, aki okosan építette fel karrierjét, és jól választott magának társat a közös családi vállakozáshoz, zökkenőmentesebben éli meg a szülés-szoptatás korszakot, legyen akár három vagy több gyereke.  Ha társadalmi szinten az a cél, hogy több gyerek szülessen, és több gyerek nevelkedjen boldog családi körben, ebben az országban, akkor nem a nők röghözkötésén kellene fáradozni, hanem azon, hogy minél zavartalanabb legyen a munkába való átmenet.

A lányaink és unokáink érdekében ki kell vívnunk a megszületett ember tisztes életéhez való jogot – hamarabb, mint a magzati élet védelmét! A politikusok azzal foglalkozzanak, hogy legyenek megfelelő gyermekintézmények, ahová a társadalmi együttélés érdekében íratja be az ember a gyerekét, és nem csupán azért, hogy amíg dolgozik, valaki vigyázzon rá. Teremtsék meg a XXI. század műszaki szinvonalán elvárható közösségi közlekedést, hogy elősegítsék az emberi életre alkalmas településeken a mobilitást, hogy mindenki képességeinek maximumát hozza ki magából, amikor dolgozik. Alakítsanak ki olyan társadalmi környezetet, hogy az üzleti életben és a politikában egyenlő eséllyel léphessen fel nő és férfi, egyenlő munkáért egyenlő bért kapva. Az elkövetkezendő évekre ennyi elég is lenne – akkor a méhünkre már mi magunk is jobban tudunk vigyázni!

Comments Closed