Divatos kellékek
A tegnapi bejegyzés kapcsán – a Philippe Starck facsaróról kezdtünk viccelődni a facebookon, ami újabb témát adott – a lakberendezés divatos kellékeiről…
Az órákhoz, az autókhoz hasonlóan bizonyos lakberendezési tárgyak státusz-szimbólumszerűen ott vannak a divatlapokban közölt fényképeken.
Sokáig szinte kötelező volt a menő konyhákba betenni a Starck facsarót, mint valami szobrot – annak egyébként tökéletes.
Mostanában a Nespresso vette át a vezetést, ezt már nem csak egyszer kell megvenni, hanem dögdrága „patronokkal” is táplálni… a kapszulák botrányosan drágák Magyarországon. Így aztán, ahol sok kávét isznak, ott ki van téve, mint szimbólum, és egy kotyogóban főzik a kávét, amit megisznak. Legutóbb a FUGA – Budapesti Építészeti Központban figyeltem meg ezt a jelenséget: pénzünk nincs, de úgy csinálunk, mintha lenne…
Megvallom, ebben a dologban is eléggé szabályszegő vagyok: alig hiszem, hogy a napi egy kávém miatt veszek magamnak egy Nespressot, szégyen ide vagy oda, én remekül megvagyok a tejben elkevert neszkávéval, amit beteszek egy percre a mikróba, és azzal a nagy csésze kávéval a kezemben kezdek ébredezni hajnalban. Ha igazán jó kávét akarok inni, akkor elmegyek a feketébe.
A konyha berendezése egyébként is ragyogó alkalom arra, hogy megmutassuk mennyire vagyunk „igényesek”, vagy inkább azt, hogy mennyire telik a pénztárcánkból.
A márkás konyhagépek, eszközök térhódítása párhuzamos azzal a jelenséggel, hogy a konyha egy térbe került a nappalival és az étkezővel. Ha ugyanabban a térben, a nappali részen egy Picasso lóg a falon, a gránit konyhapulton meg kell jelenjenek a KitchenAid, az Alessi és társai.
Miközben a konyha-technológia hatalmasat fejlődött az elmúlt húsz évben, ami igazán örvendetes jelenség, sokat lendített a nők emancipációján, hiszen egy gombot a férfi is meg tud nyomni…, azon közben a sznobizmus kiváló terepévé is vált – a márkafüggőséget még meg is lehet magyarázni, hiszen ezek a konyha eszközök többnyire nem csak szépek, hanem valóban hasznosak is. Más kérdés, hogy tizedáron is lehet legalább ilyen hasznos gépeket kapni.
Tel-Avivban számos olyan üzletet találtam, ahol egy pesti lakás árát elkölthetném konyhai eszközökre, a szemétládától a késekig, a konyhabútor nélkül, és gyanítom, hogy ezek az olasz, német, amerikai termékek Magyarországon sem olcsóbbak.
Vagy tíz éve terveztem egy lakást, amibe a konyhai eszközöket is én választottam ki, mert a tulajdonos megfogadta a tanácsomat, hogy a drága, új konyhaszekrényekbe ne rakja bele a szedett-vedett régi lábosokat, hanem kevesebb szekrénybe, a legjobb eszközöket vegye meg – olcsóbban megússza, hiszen a korszerű konyhabútor a lakás szinte legdrágább része.
Akkor volt alkalmam összehasonlítani az ár-érték arányokat. Nagyon racionális döntéseket hoztunk, de egyetlen dologban elismertünk a „magas design” jelentőségét, és ez a mosogató melletti edényszárító. Ebbe beleszerettünk és magam is vettem egyet, annak ellenére, hogy ötször annyiba került, mint a „formázatlan” társa.
Azóta is őrzöm, a kevés holmi közt, ami a tel-avivi lakásomból megmaradt, de a pesti lakásom konyhájába nem illik, így kénytelen leszek majd hozzá tervezni egy konyhát, ha élvezni akarom a szépségét…
(2015- utóirat: idén én is vettem egy Nespresso-t, igaz, a legolcsóbb, akciós masinát, ami egyébként szép is, okos is, meg jó kávét főz – állította a lányom… a férjével együtt annyi „minőségi kávét” isznak, hogy az első hét után, amíg kávéházból hoztam nekik a reggeli kávéjukat, kiszámítottam, hogy annyiből már megvehetem a Nespresszo-t… a kapszulák ugyan drágák (110 forint darabja), de a kávéházi kávé naponta háromszor azért sokkal drágább… most van egy Nespresso-m, ha villogni akarok a látogatóim előtt, de én magam továbbra is tejben oldott neszkávát iszom, mert nekem ilyen kifacsart izlésem van…)