Nyolcan voltunk…
Tegnap az egyik CaPE-s feltette a Civilek a Palotanegyedért Egyesület facebook-oldalára a következő hirdetés:
„KEZDŐDNEK AZ ADU-ESTEK!
Tetszett a Capa 100 Filmklub? Vagy sajnálod, hogy kihagytad? Holnap 18 órakor az MNM-ben tovább beszélgetünk az emigrációról, az emigránsokról. Itt lesz velünk Frank Tibor (történész, egyetemi tanár) és Fejős Zoltán (etnográfus), velük beszélget Fisli Éva, a Robert Capa/A Játékos című kiállítás kurátora.”
Ez volt az egyetlen hír, ami erről az estéről megjelent…
Miután az egyesület tagjaként elolvastam a hírt, megnéztem a Múzeum honlapján, de ott egy szó sincs arról, hogy a Capa kiállítás kapcsán lesz egy rendezvénysorozat is. Felhívtam a múzeumi információt, ahol megerősítették, hogy tényleg lesz ma este egy rendezvény, ám arra a kérdésre, hogy akkor ez miért nem szerepel a honlapon azt válaszolták, hogy ez nem az ő dolguk…
Frank Tibor munkásságát nagyon sokra tartom, Capát imádom, az emigrációról van mit mondanom, tehát szívesen hallgatok is – elmentem. Kezdetben hárman, a végén már nyolcan voltunk – botrány! Akik ott voltak, azok a CapE-oldalról értesültek az eseményről. Még szerencse… Nem tudom, hogy ki szervezte, de ez a munka = 1 ! A múzeumi PR-osoknak személyesen kellene bocsánatot kérniük az előadóktól, hogy ilyen kellemetlen helyzetbe hozták őket. Egy múzeumi ember a zsebéből húzta elő a papírt, amikor megkérdeztem tőle, hogy mik azok az ADU-esték: a Capa-kiállítás nyitvatartási ideje alatt minden hónapban lesz egy téma, amit meghívott előadókkal vitatnak meg. A papírba csak belepillanthattam, nem kaptam meg, tehát nem tudom, hogy pontosan mikor, milyen témák lesznek, vagy kik lesznek a meghívottak, de az biztos, hogy lesznek… Hacsak a résztvevők nem mondják le, mert nem akarnak a falaknak beszélni.
Az ötlet nagyszerű, hiszen a Capa-kiállítás nagyon jó – mindenképpen érdemes megnézni, de ennek a remek fotósnak a munkássága bőven ad témát igazi, értelmiségi beszélgetésekre. A meghívottak, Frank Tibor (Kettős kivándorlás: Budapest–Berlin–New York 1919-1945 Budapest: Gondolat Kiadó, 2012.) és Fejős Zoltán (A chicagói magyarok két nemzedéke, 1890-1940. ) is szakértője a magyar emigrációnak, olyan dolgokat mondtak el, amelyek nem csupán történeti értékkel bírnak, hanem aktuális tanulsággal is szolgálnak. Az amatőr szervezéshez azonban nem csak a PR hiánya tartozott, hanem az is, hogy a kurátor riporternek képzelte magát, miközben kérdések helyett körmondatokban közelítette meg a témát, majd hagyta hosszasan monologizálni a tudósokat, ahelyett, hogy beszélgetett volna velük. Ettől az est még kínosabbá vált, hiszen nem csak a közönség kicsinysége volt feszélyező, hanem a hivataloskodó légkör, a rosszul orientált „pódium”, ami arra kényszerítette szegény Fejős Zoltánt, hogy hol jobbra, hol balra ingassa a fejét, mert egyszerre szeretett volna a közönség felé fordulni, meg a mellette ülőkhöz is.
Persze, nem bántam meg, hogy elmentem, de nagyon bosszantott, hogy miután összehoztak egy ilyen kiállítást, meghívtak okos embereket, a slendrián szervezés miatt félig sikerült est legyen egy kitűnő helyett. Magyarországon mindig ez bosszant – a „lehetett volna” helyzet.
Az est tartalmáról talán később, addig is érdekes ezt elolvasni: Robert Capa és Magyarország
