szép – a használhatóság kérdéses

Nem vagyok építész, nem vagyok lakberendező – a rám bízott tereket újra-funkcionálom.

Hogy ez mennyire más gondolkodás, arra csak akkor kezdtem rájönni, amikor mások, felújított lakásait kezdtem nézegetni.

Időnként belátogatok egy igen népszerű lakberendező blogjára, és őszinte elismerésem az iránt, amit ő csinál. Hasznos információkat szerzek gyártókról, trendekről, azzal együtt, hogy nagyon más világ, mint az enyém. Persze, ő sokkal fiatalabb is nálam…

Nemrég egy kedves ismerősöm albérletében jártam, egy gyönyörű épületben, a valamikor bizonyára hatalmas, polgári lakásból leválasztott 50 valahány négyzetméteren, amiből majdnem negyven a nappali-étkező-konyha-tér. Ötletes, szép, látványra koncentrált, otthonos, de nekem a vasalódeszka és a felmosóvödör bökte a szememet – mert, hogy annak nem jutott adekvát hely a sok szép poén között. „Hát igen, a tárolás problematikus”- mondta a házigazda. A tulajdonos-tervező építész, és persze férfi, akinek nem az a központi gondolata, hogy hol legyen a partvis…

Ahogy megtudtam, most nagyon trendi az eklektikus rumli, ahol minden, mindennel keveredik. A takarítónőnek annyi, vagy a pormacskák is a design része – nem tudom.

A képben tudok gyönyörködni, a kreativitás sokszor elragadtat, de alig hiszem, hogy szívesen laknék ilyen lakásokban – reménytelenül földhözragadt vagyok…

Nem mintha a szocreál puritanizmusára vágynék, vagy a színek ejtenének zavarba… De a stílusok, a formák, a sok-sok tárgy ami a fotón nagyon jól mutat, nehezen illik bele a hétköznapok képébe.

Sok évvel ezelőtt, egy kedves belsőépítész lány megmutatta a lakását, amit maga tervezett és minden részletében kigondolt, ötletes és praktikus volt. Kisgyerekes anyukaként nem szaladgált porronggyal a kezében naphosszat, de arra nem is volt szükség, mivel az otthonosság és a célszerűség egyensúlyban volt a lakás minden szegletében.

Aztán a lakás megjelent az egyik design-lapban, és alig ismertem rá: annyi virág volt felhalmozva vázákban, kaspókban, mintha egy virágüzlet kirakatát fosztották volna ki a fotózás kedvéért. Rengeteg olyan apró tárgyat fedeztem fel, amiről tudtam, hogy nem lehet az övék – ahhoz túl jól ismertem már az ízlésüket.

Tavaly én is átéltem a lakásom metamorfózisát, amikor egy népszerű lap szerkesztője megkeresett. Nagyon kedvesek voltak, hoztak egy csomó cuccot, amivel „fel akarták turbózni a látványt”.  Az adventi koszorút megvétóztam, de a lépcsőre rakott váza maradt. Aztán ugyanaz a váza az íróasztalomra is átkerült, a könyveim egy része pedig elvágólag ott, ahol egész másnak van helye. A csúcs, a cikk melletti  „ötlettár”, vagyis olyan tárgyak reklámja, amelyek hasonlóak a lakásomban találhatókéhoz. Mit mondjak: köszönőviszonyban sem voltak az én ízlésemmel, és pont azokban az apró részletekben tértek el, amire a tárgyaim válogatásánál nagyon is odafigyelek.

A Sonnenberg-ház lépcsőkorlátja

Ezekkel a lapokkal más problémám is van: azt próbálják elhitetni, hogy egy lakást átalakítani olyan könnyű! Nem kell hozzá semmi más, csak néhány ötlet… Nemrégiben valaki a fecebookon írt nekem, hogy most vettek egy 19 négyzetméteres kis lakást, ugyan már adjak néhány tippet, hogy lehet belőle jó lakást csinálni. Talán kicsit durva voltam, amikor azt írtam, hogy bocsánat, de én nem szoktam ötletelni, hanem tervezni… ami nem csupa örömködés, hanem sok-sok munka – tapasztalat és tudás kérdése.

Úgy gondolom, hogy egy lakás nem attól lesz jó, hogy lefestek néhány raklapot valamilyen vadító színre, rádobálok párnákat, odateszem a nagyanyó varrógépét asztalnak, és néhány IKEA-as bútort, meg faliképet… ez a vége a történetnek.

Az esztétika fontos a lakásban, de nem ott kezdődik a feladat.

Kinek, mit, miért?

Ezek az alapvető kérdések, és minél alaposabban tisztázzuk ezeket, annál jobb környezetet teremtünk a saját életünknek. Senki nem tisztázhatja ezt, még egy igazán zseniális tervező sem. Az a tervező, aki odafigyel a programra, alapos munkával, tapasztalatával megteremti az új lakók, új életformájának a terét, amit aztán lehet öltöztetni ki-ki ízlése szerint. Raklap vagy barokk bútor – valójában mindegy. A jól megszerkesztett tér befogadja ami illik, és kidobja magából ami aránytalan.

A Sonnenberg-ház minden eredeti részlete szépségesen arányos a mai napig. A századfordulón, amikor építették, alaposan dolgoztak.  Az anyagok és a megmunkálás is érezhetően hosszú távra tervezett, de a gondolat az, ami ezeket rendszerbe rakja. Csak későbbi korok silánysága rontja itt-ott a lépcsőház látványát.