Vénus-dobás

Minap kaptam egy hírlevelet, amely nem akart rámtukmálni semmit, hanem elgondolkodtatott. Olyannyira, hogy azonnal küldtem egy e-mailt a levél írójának, hogy megnyerjem lap számára. Nagy örömre szolgált, hogy Dr Radó Ákos szívélyesen fogadott és hozzájárult írása közléséhez.

Mivel úgy gondolom, hogy a hétköznapi kultúránk nagyon fontos része a pénzzel kapcsolatos viselkedésünk, rendkívül hasznos lehet mindannyiunk számára ennek a témának a felvetése. Méginkább, ha az írás nem csak elgondolkodtató, hanem szórakoztató is. (szerkesztő:ema)

Az életet csak utólag lehet megérteni, de előrefelé kell leélni (Soren Kierkegaard)

Vénus-dobás, és ami azóta történt

A görögök tudatában voltak annak, hogy a jövőben több dolog történhet, mint amennyi valóban történni fog, de a szerencsejátékot mai szemmel érthetetlen szabályok szerint játszották. Az asztragalosszal, e hosszúkás, két keskeny és két szélesebb felületű, a két végén domború, csontból készült játékkal – általában néggyel egyszerre – próbálták ki szerencséjüket, és bár nyilvánvaló, hogy nagyobb a valószínűsége, hogy a csontocska a szélesebb felére esik, mindegyiknek azonos értéket adtak. A legnagyobb értéke a Venus-dobásnak volt, amikor mind a négy csont különböző felére esett. Talán a földön történő dolgok szabályosságában nem hittek, ezt az istenek kiváltságának tartották.

A kockázat gyökerei a hindu-arab számrendszer elterjedésétől eredeztethetők, amely csak nyolcszáz éve ismert a mai nyugati világban, legnagyobb hatású bevezetője pedig Fibonacci volt, akinek a XIII. század elején született könyve, a Liber Abaci (Számsorozatok Könyve) az addig a számításoknál alkalmazott görög, héber, római betűk helyett számjegyeket használt. (Bizonyára sokan emlékeznek a Fibonacci-féle számsorozatra, aminek előképét, az aranymetszést már a görögök is ismerték. Ma például a bankkártyák két oldala is az aranymetszésnek megfelelő arányban van egymáshoz képest).

Egy ferences szerzetes, Luca Paccioli 1494-ben megjelent művében tette fel az első, valószínűség számítással megoldható kérdést. (Amúgy Paccioli nevéhez fűződik a már korábban is ismert kettős könyvelés elterjesztése).
Így a matematikusokra várt, hogy a megtörtént események gyakoriságát elméleti alapon tanulmányozzák és kifejlesszék a valószínűség elméletét, azaz a kockázatkezelés leghatalmasabb eszközét.

Sokan csak a szerencsejátékok elméletét akarták kifejleszteni, nem pedig a valószínűség elméletét. Az 1660-as években azután három francia: Pascal, Fermat és de Méré alkotta meg a valószínűség mérésének rendszertani és elméleti alapjait, és bár a gazdasági trendek, gazdasági veszteségek előrejelzésével nem foglalkoztak, az ő munkásságuk szolgált az elkövetkező századokban irányvonalként.

A jövő bizonytalansága sajnos mindig elkerülhetetlen, de e három kiváló elme munkája nyomán választásaink előrejelzésében már nem mágikus erők játszanak szerepet.
1738-ban Daniel Bernoulli, egy svájci matematikus vetette fel először egy Szentpéterváron megjelent művében az emberi döntések szubjektív tulajdonságait: a lehetséges kimeneteleket ugyan könnyű kiszámítani, de a döntés megszületésekor a kimenetelek következményeit is figyelembe kell venni.

A tények ugyan mindenki számára ugyanazok, de a kockázat minden ember számára más és más. Ha mindenki mindenfajta kockázatot egyformán értékelne, sok kockázatos lehetőséget szalasztanánk el. A merészek nagy tétet tesznek kis valószínűséggel bekövetkező, de igen nagy nyereséget ígérő akciókra, míg mások a nagy valószínűséggel megszerezhető kis nyereségeket részesítik előnyben, mert az ő legfőbb céljuk, hogy tőkéjüket megőrizzék. Mindenkinek más a kockázati éhsége, vállalkozó szellemű emberek nélkül lassabban menne előre a világ, és nem nélkülözhetjük azokat, akik kezdő vállalkozásokba fektetnek be.

A szerencsejátékokban egy dobás kimenetele nem befolyásolja a következő dobást, a valóság azonban egymással lazán vagy szorosan, de összefüggő események sorozata és igen fontos, hogyan látjuk a múltat, meg tudjuk-e magyarázni, hogy mi történt, vagy csak a szerencsének tulajdonítjuk azt, ami bekövetkezett (azaz valójában nem tudjuk megmagyarázni). A Bernoulli család hat matematikus zsenije közül Jacob volt az, aki a valószínűség és az információ minősége közötti viszonyt kutatta. A jó döntéshez elengedhetetlen a jó információ, ám nyilvánvaló, hogy soha nincs a kezünkben minden szükséges információ, így a tőzsdézők, bár adatok ezreit, tízezreit halmozzák fel, hogy megítéljék egy-egy vállalat várható nyereségességét, a múltbeli adatokon alapuló becslés soha nem mentes a kétségektől és a bizonytalanságtól. Így mindig korlátozott mennyiségű információ alapján kell döntenünk. Ilyenkor azt kell feltételeznünk, hogy a múltban megfigyelt feltételek mellett történt eseményhez hasonló lesz az, amelyik a jövőben fog történni.

Vajon képesek vagyunk-e megkülönböztetni a normálist az abnormálistól? Ha az elemzők szerint egy részvény alul van értékelve, ez azt jelenti, hogy megvételükkel nyerhetünk, amikor értékük visszatér a normális sávba. Valójában eddig senki sem fedezte fel a „normális” fogalmát, legfeljebb a normális eloszlást, ezzel segítve különbséget tenni a kiszámítható kockázat és a bizonytalanság között.

Ma a realisták és a merész befektetők vásárolnak – miközben a többiek rohannak, hogy megszabaduljanak részvényeiktől, s eladnak, amikor a többiek sietnek vásárolni. Hogy mást ne is említsünk közülük, mint Warren Buffet.
Nagyon egyszerű a kockázatkezelést gyakorlati művészetként felfogni, következményei azonban mélyrehatóak: senki sem gondolt világunk megteremtésekor arra, hogy részévé tegye a bizonyosságot. Biztosak soha semmiben sem lehetünk, a birtokunkban lévő információmennyiség vagy nem helyes, vagy nem teljes.
És, hogy mi a következtetés? Mindannyiunknak aszimmetrikus a tudása, mindenki a maga szakterületén tud többet másoknál.

Comments Closed

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.