podo-pro

Hitelesen és érdekesen – ez a vezérelv. Ebben a lapban olyan írások jelennek meg, amelyek más lapokban  csak nagyon ritkán szoktak:  őszinték, egyenesen kimondják az írója véleményét olyan témákkal kapcsolatban, amelyhez ért. Legyen az bárki – mivel ez a lap nem személyes blog, hanem  közösségi magazin igyekszik lenni, egy jobb világ eléréséért

Címmagyarázat: podo – cigányul hidat jelent, de csak azután tudtam meg, hogy már kiválasztottam ezt a nevet – 2004 végén, amikor az első blogomat indítottam a NOL-on. Nekem  báró Podmaniczky Frigyesről jutott az eszembe ez a szó – hozzá képest én csak podo vagyok… Miután megtudtam a  “hid” jelentést, úgy gondoltam, hogy egy Budapest jobbátételéért dolgozó városgazdász, mélyebb jelentéssel bíró nevet nem is választhatott volna.  Amikor több éves bloggolás után egy önálló lap címéről kellett dönteni, amely a blogokhoz képest igyekszik hivatásos ,  egy jobb világ mellett kiálló,  progresszív világlátást támogató lenni, adódott a podo-pro választás.

Szerzőink:

pollner – Dr Pécsi-Pollner Katalin irodalomtörténész, a budapesti Holokauszt Emlékközpont alternatív oktatási és kulturális programjainak a vezetője. Ph.D. – jét esztétikából, kandidátusi fokozatát irodalomelméletből szerezte. Az OR-ZSE doktori iskolájában kurzust tart a Soá reprezentációjáról. Az utóbbi években leginkább a kortárs zsidó kultúrával foglalkozik:
kutatási területe az irodalom, a film, a női irodalom és a holokauszttal kapcsolatos számos téma – leginkább gender szemszögből vizsgálva.
2000 óta zsidó női aktivista: előbb az Esztertáska Alapítvány, majd az EszterHáz Egyesület a Zsidó Kultúráért és a Női Értékekért alapító tagja és elnöke. Az International Council of Jewish Woman szervezetben a magyar zsidó nőket képviseli, 2010 májusa óta az oktatási bizottság társelnöke.

cikkei: Az üvegházon innen és túl (2010.12.13)

delisaElizabet Dragos

Svédországban élő újságíró.

Magyarul olvasható blogja: http://sved.nolblog.hu/

Illetve, ő szerkeszti a 168 óra Svédasztal mellékletét

cikkei: Stocholmi sikersztori (2011.02.12)  Mosolyogni tessék! ( 2011.02.14)  Európa Zöld Fővárosa (2011.03.17)

hayal – Dr Gányi László – “Hivatásos katona voltam. Tiszti főiskolát illetve katonai akadémiát végeztem. Csapatnál ezrednél és hadosztálytörzsben szolgáltam. 30 éve katonai tanintézetekben tanítottam tanárként, tanszékvezetőként. Az ELTE Bölcsészettudományi szakán szereztem diplomát, majd itt történelemből doktoráltam. Kutatási területeim: nemzetközi politika, biztonságpolitika, hadtörténelem. Rokoni kapcsolatok révén több ízben jártam Izraelben. Utazásaim során megismertem az országot, a kultúrát és sikerült információkat, személyes tapasztalatokat szereznem a Cahal-ról is. Jelenleg nyugdíjasként tanítok.”

cikkei: Tábornokok háborúja ( 2011.02.07)  Huntington hideglelés (2011.02.23) Insallah (2011.02.26) Utánam! (2011.03.28) Tisztelgés (2011.05.08)

myrai – Marthy Zsuzsa vezető településtervező,

a Portaterv kft. ügyvezető igazgatója és társtulajdonosa.

2008-tól a Halhatatlan Polgármesterek Titkos Társasága blogban  fejti ki szakmai nézeteit.

cikkei: Bátor, kreatív és reális (2011.02.27)

vitaVirág Tamás – “Szociális munkásként, újságíróként dolgozom, húsz éve a fővárosi fedél nélkül élő  emberekkel foglalkozom, de időközben volt egy ötéves pályaelhagyásom, amikor a Magyar Narancsba, Magyar Hírlapba, majd a Hírszerzőbe írtam belpolitikai és szociálipolitikai témájú cikkeket. Manapság az újpesti Twist Olivér Alapítvány mellett különböző civil szervezetek együttműködése, fejlesztésük segítése érdekel leginkább.

cikkei: Nekünk, de nem velünk (2011.04.02) Hajléktalanítás – nyócker (2011.04.27)

dr.radoDr Radó Ákos bankár, a Bank Hapoalim magyarországi képviseletének vezetője, az Izraeli Kulturális Intézet Kuratóriumának oszlopos tagja. Érdekfeszítő írásaival többnyire bankja ügyfeleit örvendezteti meg, de kérésünkre, nagylelkűen fölajánlotta lapunknak. A hétköznapi kultúra fontos elemére való figyelemfelkeltésként, bankfilozófiai cikkeit időről-időre közöljük.

cikkei: Vénus-dobás (2011.05.17) Ön racionális? (2011.05.24)

A hirdetésekről:

A www.podo-pro.hu olyan hirdetéseket fogad el, amely cégek,  szervezetek tevékenységével egyetért, azok munkáját megbecsülésre méltónak tartja, illetve olyan termékekről van szó, amelyek a környezettudatos életformát szolgálják.  Tevékenységünket az igényeknek megfelelően bővitjük, de a rendező elven nem kívánunk változtatni.

Impresszum

Alapító:  Éva Mihály Amichay – városgazdász, újságíró

Webfejlesztő: Kuti Géza

Szerzői jogok

Tisztelt Olvasó!

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a podo-pro.hu  teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll.

Így annak – akár teljes tartalmának akár részleteinek felhasználása, teljes vagy részleges, bárminemű, hozzájárulás nélküli megváltoztatása – törvénybe ütközik, s mind büntető, mind polgári jogi szankciók érvényesítését vonja maga után. Nem minősül jogsértésnek, ha az interneten megjelenő műről magáncélra másolat készül, amennyiben az a jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja.

A podo-pro.hu cikkeit más média díjmentesen átveheti abban az esetben, ha pontosan megjelöli a forrást, internetes megjelenés esetén pedig az eredeti megjelenés helyére linket ad meg. Ez abban az esetben is kötelező, ha az illető csak valamely információt használt fel az itt megjelenő cikkekből.