Mit jelent a siker Pécsett?

Biztos pont a Király utcában - már gyerekkoromban is működött, most is nyitva...

Biztos pont a Király utcában – már gyerekkoromban is működött, most is nyitva…

Újra Pécsett. Családlátogatás és csendes munka. Erre kalibráltam a december végi, vidéki várost, de a hirtelen tavaszias meleg és napsütés arra késztetett, hogy mozduljak ki, nézzem meg, mit lehet csinálni a városban. Nem sokat. 25-26-án szinte minden zárva volt.

Ebédelni a Szinbádba mentünk – apám halála előtti utolsó születésnapját  itt ünnepelték, azóta kultikus hellyé vált anyám számára, de valamennyire abban is igaza van, hogy kevés a városban az ünnepek alatt is nyitva tartó étterem.

Az emberek lődörögtek a Széchenyi tér környéken, az üzletek nagy része üres (kiadó), nehezen találtam egy valamire való helyet a délutáni kávéra.  Igaz, én McDonald’s-ba akkor sem teszem be a lábam, ha nagyon éhes vagyok…

Huszonhatodikán beültettem a mamámat egy taxiba és kimentünk a kihalt Zsolnay negyedbe.  Az információs központban két fiatal hölgy próbálta terelgetni az érdeklődőket. Néhány kiállítás nyitva volt, de leülni, legfeljebb a fogatótér foteljaiba lehetett. Megnéztük a Gyugyi gyűjteményt, és  az ebéd utáni kávét már otthon ittuk.

Harmadszorra egy tervezési probléma késztetett a gyaloglásra – gondolataimba merülve átszeltem a várost, miközben szépen sütött a nap. Most nyitva volt a Bóbita-házban a büfé, ahol a visszaút előtt megpihentem egy kis időre. Nyáron voltam a teraszon, akkor nem tűnt fel, hogy milyen bugyután szervezték a belső teret: az előtérben van három asztal, de az ajtó melletti üres, mert a hideg elriasztja, aki véletlenül oda ül le. Az előtéri asztalokat a pultból nem lehet látni, mert a pult a másik helyiségben van, igaz, az ott lévő három asztaltól sem lehet látni, hogy van-e valaki egyáltalán a pultban, mert az fejmagasságban el van torlaszolva egy tárolóval.  Az előadások alatt sem kellemes hely, de az előadások szünetében, amikor a ki-bejövő emberek esetleg inni vagy enni szeretnének valamit, akkor kész katasztrófa! Az már csak ráadás, hogy a kiözönlő emberek láttán a pincérnő odajött az asztalomhoz, hogy fáradjak át valahová máshová… én csak egy szörpöt ittam, a tömegtől meg iszonyodom, tehát amúgy is eljöttem volna, de ez a gesztus felháborító volt.

Egyébként, meg lehetne oldani a térszervezést, ha abból a “hátrányból”, hogy ez egy családi villa szoba-láncolata, előnyt kovácsolnának – a bábszínház információs pultja a bejárat mellé, mert ott lenne az ésszerű helye, a központi térbe elhelyezett “könnyed” bárpult, ahol a szünet-rohamokat jó előkészülettel, több személyzettel lehetne fogadni, és a sarokszoba lehetne egy intim, kávéházi miliő, rálátással a Zsolnay belső udvarára…

A kultúra pénzbe kerül - azt valahonnan meg kell termelni...

A kultúra pénzbe kerül – azt valahonnan ki kell termelni…

Van annak már húsz éve is, hogy Beer Shevára terveztem egy mozi-átalakítást. Az akkor fénykorát élő Golán-Globus csoport vette meg a régi mozit, ők bíztak meg a tervezéssel. Yoram bátyja volt a moziüzemeltetésekért felelős vezető. Sosem felejtem el az első programmegbeszélésünket: – A legfontosabb dolog egy moziban a büfé… Mert az a tiszta haszon. A jegybevétel elmegy a fenntartásra, a jogdíjakra. A mi hasznunk a popcorn! Tervezd meg szépen a termet, a központi vetítőt, elegendő wc-t, mosdót, miegyebet, de a legfontosabb, hogy a “büfét ne tudják kikerülni” – egyenek, igyanak, érezzék jól magukat, költsék a pénzüket!

Ahányszor Pécsett vagyok igyekszem eljutni a Zsolnay negyedbe, mert aggódva figyelem, hogy mi történik ott. Hiába öltek ugyanis a fizikai környezetbe akárhány milliárdot, ha nem elég jól működik, akkor a pusztulás elkerülhetetlen. A  Zsolnay negyed még ma is, három évvel az EKF után, csak egy mérsékelten kihasznált lehetőség. Nem azért mert nem elég szép, hanem mert az intenzív használathoz kevés a szépség. A működőképességhez pedig nagyon hiányzik az egészséges üzleti szellem.

A december 27-i Dunántúli Naplóban Márta István egy kolumnás új évi köszöntője arról, hogy milyen sikeres a Zsolnay negyed: 70 ezer négyzetméternyi területen (Pécsett, lassan szinte minden, államilag támogatott kulturális intézmény a ZSÖK-höz tartozik), 120 fős csapat szervezi a dolgokat, 2013-ban 368 ezer látogatóból 310 ezer váltott jegyet, de a bevételek mértékéről diszkréten nem szólnak, csupán arról a 40,8 millió pályázati pénzről, amit a projektkoordinációs csoport gründolt.

Az események kétharmadát a ZSÖK bérlői szervezték, vagyis a 120 fős csapat nevéhez csupán 600 esemény fűződik, ami önmagában nem jelent semmit, ha nincsenek mellette a bevétel és a kiadás adatai. Viszont az igazgató eldicsekszik, hogy 17800 hivatalos papírt írt alá… A beszámoló hangvétele alapján – ” maximálisan megoldották… minden tulajdonosi, hatósági, szakmai és nézői igénynek meg tudtunk felelni” – más kulturális intézmények vezetői tanulni mehetnének Pécsre. Az igazgató viszont Kínáig is elment a partneri kapcsolatok fejlesztése érdekében.

Kíváncsi lennék a pécsiek véleményére, hiszen én csak látogató vagyok szülővárosomban, de azok a ritka alkalmak során nem éreztem, hogy ennél jobban már nem is lehetne csinálni.

Zsolnay épületkerámia

Zsolnay épületkerámia

Szerintem, Zsolnay Vilmos nem lenne büszke arra, amit a gyárával csináltak. Bármennyire  igyekeznek manapság a művész Zsolnay érdemeit ecsetelni, a gyár sosem lett volna az, ami, ha Vilmos nem lett volna jó kereskedő is.

Ő olyasmit tudott, amit ma nem, hogy a kultúrához való pénzt meg is kell termelni. Ő nem kapott ajándék milliárdokat más adófizetők zsebéből, ő úgy hozott létre magas kultúrát, hogy tisztelte a hétköznapit is.  A Sikorski ház megmaradt épület kerámiái mellé oda kellene tenni a magyarázatot, hogy ezek nélkül, nem lettek volna díszes vázák és tálak, kiállítási díjak sem, mert a kettő együtt fejlesztette a gyárat. Az épületkerámia hozta a pénzt a művészeti-, és a technológiai fejlesztéshez, azok eredményei pedig a reklámot az új megrendelésekhez. A Zsolnay örökség iránti tiszteletet éppen az lehetne, hogy a negyed felelős vezetői továbbviszik az önfenntartó-fejlesztő módszert.

Lehet, hogy egy művészeti vezetőnek rangon aluli azzal foglalkozni, hogy mitől érzi jól magát egy látogató, de talán nem kéne elfeledni, hogy ez nem az ő magánbiznisze, az adófizetők pénzét költi, és éppen ezért kötelessége lenne azzal a pénzzel a lehető legjobban gazdálkodni.

Nem mellékesen persze, a holt tereket életszerű tevékenységgel kellene megtölteni, és itt nem a fesztivál-cirkuszokra gondolok, hanem olyasmire, amiért érdemes elballagni a pécsi viszonylatban “világ végén” lévő helyre. A Gyugyi gyűjteményt másodszor néztem meg a mamám miatt, így alkalmam volt arra is odafigyelni, hogy mennyire akar ez a kiállítás “megfogni”. Jegyszedő-ruhatáros volt az épületben, de nem láttam olyan embert, aki a látogatókkal foglalkozott volna. Persze, el lehet olvasni a feliratokat, és meg lehet nézni a rémesen monoton-hangú szakmai előadást a kiállítási térbe állított képernyőn (ami persze zavaró annak, aki éppen a feliratokat olvassa), de a tárlókba rakott tárgyaknál már sokkal több egy jó kiállítás.

Nemrégiben Rehovoton voltam az izraeli citrus-ültetvények múzeumában. A “kiállítási tárgyak” a Gyugyi gyűjtemény legapróbb tárgyának a közelébe se érnek, mégis az ott eltöltött óra hatalmas élmény volt! Azért, mert egy csillogó szemű agrármérnök-hallgató a közeli egyetemről élménnyé tette a látogatást az információhalmazzal, amit átadott nekünk, a humorral átszőtt kitűnő előadásmóddal, kedvességgel, figyelemmel, amitől az ember úgy érzi, hogy érdemes volt oda elmenni.

Az “idegenvezetés” csoportoknak 3000 forint, idegen nyelven 5000 forint a Zsolnay negyedben… elment az eszük?

A látogatók fogadása az a művészet, amivel újabb és újabb látogatókat lehet becsábítani egy helyre… A Zsolnay negyed területén van egy egyetem, aminek a hallgatóit be kellene “sorozni”, hogy aki egy kiállításra bemegy, az úgy jöjjön ki, hogy minden ismerősének azt mesélje, mennyire érdemes volt. Persze, az egyetemistákat meg kell fizetni, de ha az üres információs pult helyén, vagy egy kicsit rafináltabban a térben, lehetne egy kávét, üdítőt vagy egy pohár bort inni, abból lenne bőven annyi bevétel, hogy megfizessék a kulturált fogadás költségeit. Nem mellesleg, oldottabban lehetne csodálni a tárgyakat is.

A bávatag körséta egy múzeumban már kiment a divatból! Különösen egy olyan városban kellene aktivizálni a potenciális látogatókat, ahol a lakosság mindössze 2%-a “kultúra-fogyasztó”. Megvallom, amikor azt hallottam, hogy egy színházi ember kerül az igazgatói székbe, arra gondoltam, hogy folyamatos “előadás” lesz a külső-belső terekben – az emberek azért mennek majd oda, mert úgy érzik, hogy prospektusok böngészése nélkül is, számíthatnak arra, hogy ott mindig történik valami.

De mit várok egy olyan kulturális központtól, ahol a nemzetközi újságíró-igazolványt nem fogadják el belépőnek? Azt mondták, hogy “mindenféle lapoktól” jöttek újságírók… és az miért baj? Az újságírók a reklám részei. Mi, akik az IFJ igazolvánnyal bemegyünk egy helyre, nem “potyázunk”, egyrészt, mert az igazolványért minden évben fizetünk jónéhány ezer forintot, másrészt, mert sosem lehet tudni, hogy miből lesz cikk. Pitiáner dolog “előzetes regisztrációt” kérni, de ha már regisztrálni akarják, hogy melyik újságíró milyen hasznot hozott a negyednek, akkor legalább tartsák számon az újságíró-igazolvány számát – csak ez nem volt a regisztrációs lapon.

A visszafelé vezető utamon a Király utcában láttam az új Zsolnay termékeket – tömény giccs, amit eufemisztikusan keleti stílusnak mondanak, a kelet értékeinek ismerete nélkül.  Az örökösök helyében én letiltanám, hogy ezeket Zsolnayként adják el, bárhol a világon!

Comments Closed

Hozzászólások ()

Trackback URL | Comments RSS Feed

  1. Aranyos F. szerint:

    Személyes tapasztalatom: ebben a mesterségesen életben tartott komplexumban a „személyzet” közönye megdöbbentő. Hogy miért, nem dolgom vizsgálni.Tudnék sztorizni a DOZSO/Bóbita kávézóról is, de inkább ezt mesélem el:
    A legdurvább egy 2012 nyári történetem. Én csak érdeklődni mentem a recepcióra, hogy mikor nyílik már meg végre a planetárium. Épp akkor érkezett egy 10-12 fős kínai csoport, és hallhattam, hogy a vezetőjük (magyar) mondja a recepciós kislánynak, hogy nem tudna-e valaki körülmenni gyorsan velük, mert 1. nincs sok idejük, 2. a „rendes” idegenvezetőnek valami halaszthatatlan dolga akadt, s ő (a „pótvezető”) semmit nem tud a Zsolnayról.
    A recepciós kislány abszolút közönyösen húzta fel a vállát, s makogott valamit, hogy ebben nem tud segíteni…
    Mire én – (öreg néne, bevásárló szatyrommal a kezemben) azonnal felajánlkoztam, (mint régi pécsi, mint az egész negyed átalakítását első perctől figyelemmel kísérő), hogy szívesen körbekalauzolom őket, mielőtt elindulok a Tescoba. Így is történt. Akár fotóval is tudom igazolni… Nagyon köszönték, és remélem jó szívvel gondolnak – legalább rám – ott a messzi Kínában.

    • ema szerint:

      Ennek a történetnek az a része gyönyörű, ahogy egy lokálpatrióta tesz azért, hogy a turisták jó érzéssel távozzanak … A többi pedig sajnálatosan jellemző a helyi viszonyokra.

  2. Koós Miklós szerint:

    Valószínüleg kevesen tudják, de Éva vélhetően sokkal többet tud erről a városról, mint sok szemellenzős lokálpatrióta, ebből következően sok mindenben igaza van, akár tetszik ez nekünk, akár nem. Egyedül talán az Árkád kapcsán vitakoznék. A városvezetés felelőssége, hogy beengedte ezt a borzalmat a város közepére és bármennyire szeretnék másképpen kommunikálni, a belváros kiskereskedelmét teljesen hazavágták vele, de egyben kihúzták a szőnyeget – a város szempontjából kevésbé frekventált helyen lévő – Plaza alól is, ahová manapság csak moziba jár a pécsi (mert hogy másutt már nincs mozi).

    Szóval az Árkád rovására sok mindent lehet írni, viszont azt sem szabad elfejteni, hogy a Szécsenyi tér soha sem lesz olyan, mint amilyet szeretnénk, egyszerűen azért, mert a körbevevő térfal nagyobb részét városháza, bíróság, gimnázium és megyeháza foglalja el, ezek egyike sem egy turistacsalógató felület.

    A másik problémás terület a Zsolnay. Ezerszer leírtam, hogy CSAK EZT KELLETT VOLNA fejleszteni és teljesen felesleges volt egy fillért is költeni az új könyvtárra, de ennél is nagyobb baj, hogy kettészakították őket, ahelyett, hogy a Zsolnay melletti területet szanálták volna, és oda építették volna a koncerttermet pl. Soha sem lesz így kapcsolat a ZsN és a koncertterem között, hiába is újítják fel a civilek a Balokányt, mert a 6-os út elvágja, a ZsN hídja jópofa geg, de az összekötéshez kevés.

    Hiába vannak ott egyetemi karok, valóban nincs élet a Zsolnayban, jószerivel kisgyerekes anyukákat lehet látni, mert erre a funkcióra tökéletes. Élet akkor van, ha fesztivál van, az pedig kevés. Szinte bármikor járok arra, teljesen kihalt. Sajnos, pedig nagyon jó hely lehetne. Ehhez nyilván hozzájárul az is, hogy nincs miért odamennei, az üzletek – pl. a nagy udvarban – meg sem épültek, van két kávéző és ennyi.