Folt hátán folt

Az egyszeri embernek kiszakadt a nadrágja, elvitte a szabóhoz megfoltoztatni. Éveken át gyűltek a foltok a nadrágon, a szabónak kifizetett pénzből már két újat vehetett volna, de mire végképp használhatatlanná vált a nadrág, a pénze is elfogyott…
Valahogy így járt a magyar lakásgazdálkodás is. Rövid távú, populista intézkedések egymás hegyén-hátán, a nemzedékeken átívelő koncepció, a megalapozott tervezés teljes hiánya.

Idestova két éve, írtam a építőipari lobbi és a közérdek összefüggéseiről. A kritikán túl, hét pontos javaslatot fogalmaztam meg arra, miként lehetne beindítani egy önmagát gerjesztő pozitív spirált. Egy akkori felmérés szerint 300 ezer lakás állt üresen az országban, a mostani szerint 300 ezer családnak lenne szüksége olcsón fenntartható lakásra – lehetséges, de semmiképp nem újonnan épített szociális bérlakásra.

Magyarországon egy darabig nem kellene új lakások építését támogatni – a meglévő állományt kellene rehabilitálni. Tudomásul kellene venni, hogy nincsenek azonnali, varázslatos megoldások, hogy a lakásgazdálkodás ugyan szoros összefüggésben van a nemzetgazdaság minden más rész-elemével, ám dőreség lenne azt gondolni, hogy államilag (az adófizetők pénzén) finanszírozott lakásépítési dömping fogja a gazdasági életet fellendíteni, vagy a munkahelyhiányt csökkenteni. Mint ahogy az is ostoba ötlet, hogy állami támogatással az ország keleti csücskéből a nyugati felére telepítsenek embereket, csak azért, mert az utóbbi helyen néhány ipari vállalatnak olcsó munkaerőre van szüksége – ez csak egy újabb folt a használhatatlan gatyán.

Olcsón fenntartható jó lakás önmagában nem teremt semmiféle „biztos alapot az embereknek ahhoz, hogy visszataláljanak a foglalkoztatásba” – az adófizetők pénzén osztogatott ajándékok még soha, sehol nem változtatták meg az elszegényedett, képzetlen, passzív társadalmi rétegek szokásait. Az emberi lélek egy kicsit bonyolultabb dolog, mint a haszonállaté, amit szükség szerint ide-oda lehet szállítani. A magyar döntéshozók egyik nagy bűne, hogy a honpolgárokat csupán potenciális voksokként, adóforrásként vagy haszonállatként kezelik, ebből kifolyólag érzéketlenek a mélyben zajló folyamatokra.

Nézetem szerint a “lakhatási szegénység” éppen annyira értelmezhetetlen fogalom, mint a “megélhetési bűnözés” – mindkettő egyfajta felmentést sugall. Nyilvánvalóan van némi kapcsolat a szegénység és a lakáskörülmények, vagy a bűnözési statisztikák között, de a probléma gyökere nem itt van, éppen ezért a megoldás-keresés sem szabad, hogy azzal induljon, hogy nosza, építsünk a szegényeknek új lakásokat. Ez a közpénzek értelmetlen pazarlása, a sok évtizedes szellemi restség egyenes folytatása.

A hatékony probléma-megoldás alapja minden esetben a körültekintő helyzetfelmérés, az adott ország, régió, település társadalmi-gazdasági összefüggéseinek elemzése, a spontán folyamatok beható megfigyelése. Erre az alapra kell épüljön egy koncepcionális jövőkép-szerkezet, amely később, a változó körülmények között is képes szilárd keretet adni a döntéseknek. A múltból lehet tanulni, de óriási tévedés lenne másolni a korábbi mintákat. Ugyanez vonatkozik a külföldi példákra. Enrigue Penalosa, az ezredforduló, azóta világhíres bogotai polgármestere  megtanult mindent, amit csak akkor lehetett mások sikereiből és hibáiból, de azért vihetett végbe gyökeres változást a legelesettebbek életében is, mert nem félt merőben új, szokatlan dolgokba belevágni. A tapasztalatot és a tudást kreativ energiával egyesítette, kiváló szakembergárdával dolgozott, ő maga pedig politikusként mindvégig a közérdeket tekintette irányadónak, bátran szembeszállt a lobbi-csoportokkal. Ugyanakkor, eszébe nem jutott, hogy a szocialista szólamok belerongáljanak az egészséges piaci folyamatokba. Nem épített szociális bérlakásokat, a közpénzből finanszírozott beruházások mintegy katalizátorként lendítették előre az egész várost.

Pár évvel ezelőtt magam is tettem kísérletet arra, hogy Budapesten megtaláljam azokat a kritikus pontokat, amelyekkel működőképessé tehető a város. Mert a lehetőség adott éppen úgy, mint a szétszórt, magyar településszerkezetben, amelyet alapvetően nem megváltoztatni kell, hanem kitalálni az adekvát fejlesztési formákat . Az elmaradottságból lehet előnyt kovácsolni – ha a közpénzeket végre minden eddiginél nagyobb szellemi energia-befektetésre fordítják.

A cikk eredetileg a Népszabadság Lakástrend mellékletének 2012 szeptember 5-i számában jelent meg.

Comments Closed

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.