Európa Zöld Fővárosa

Az EKF (Európa Kultúrális Fővárosa) cím után ideje lenne megtanulni az EZF  (European Green Capital  avagy Európa Zöld Fővárosa) címet.

Tíz európai közül nyolc városban él – ezért az Európai Bizottság, illetve  a versengés célja az, hogy a kontinens városai mind nagyobb mértékben feleljenek meg az árnyalt zöld szempontok szerint meghatározott, élhető város fogalmának. Törekedjenek arra, hogy javítsanak a polgáraik életkörnyezetén – s tapasztalataik, gondolataik, ötleteik terjesztésével – mutassanak fel példákat más európai városoknak is.

Elsőként, 2010-ben Stockholm nyerte el ezt az újonnan alapított címet ( 2011 – Hamburg, 2012 – Victoria-Gasteiz, 2013 – Nantes)

Az alapítók elképzelése szerint, a címet olyan városok kaphatják meg, melyek úttörő és konzekvens tevékenységet folytatnak egy minden szempontból környezetbarát városi élet kialakítása érdekében, s rendszeresen fel is tudják mutatni e törekvéseik eredményét. A pályázókat kompex környezetvédelm kritériumok alapján vizsgálják – ezek a klímaváltozás kihívásaira reagálás, közlekedés, zöldterületek, levegőminőség, zaj, szemét- és hulladékkezelés, vízfelületek, szennyvíztisztítás, területkihasználás, biodiverzitás és a zöld-elvek általános szerepe a város irányításában.

Zöldügyekben illetékes városházi emberünk, Ulla Hamilton (M) a díjátadó ünnepségen hangsúlyozta, külön öröm, hogy Stockholm igen erős nyolcas mezőnyben nyert – melyben valószínü szerepe volt annak, hogy a Stadshuset, s a stockholmiak legalább 20 éve, átfogó környezetbarát módon viselik gondját a városnak, ill. saját környezetüknek. Az EU azt honorálta, hogy Stockholm

  • rendelkezik integrált környezettudatos gazdálkodási rendszerrel, a miliő-aspektus figyelembe vételével alakítja költségvetését, üzemgazdálkodását, rendszeresen dokumentálva és kiértékelve mindezt.
  • 1990. óta polgáronként 25%-kal csökkentette a széndioxidkibocsátást
  • elhatározta, hogy 2050-ig teljesen leépíti a fosszilis energiaforrások felhasználását

A Zöld Főváros címért való verseny ötlete egy tallini konferencián merült fel, 2006-ban, rá két évre meg is hirdették, s ma ca. 40 európai város, köztük 21 főváros, csatlakozott a gondolathoz, s vesz részt a zöld kooperációban és versenyben, pl. Sevilla, Glasgow, Bologna, Ljubljana, Nürnberg, Lodz és Budapest.

Stockholmot, mely alig 750 éve Svédoszág fővárosa, az útikönyvek Észak Velencéjeként is szokták emlegetni, mivel meghatározó eleme a víz. Lakónegyedeinek egyetlen utcája, tere nincs 300 méternél távolabb a víztől. Ez úgy lehetséges, hogy a város egykori alapítói a Balti-tenger partvidékének azt a pontját szemelték ki maguknak, mely érintkezik a Mälaren-tóval, melyből adódóan 14 kisebb-nagyobb szigeten terül el, s területének ca. harmada víz. A város keleti Sziget-kertje (Skärgården) mely mintegy 24.000 elszórt szigetet jelent, a Világörökség része. Az Óváros és a Déli-sziget közötti zsilippel szabályozzák a két különböző magasságú víz szintjét, ill. segítik elő a hajóközlekedést. A víz kristálytiszta – a város politikusai kezükben horgászbottal, s rajta méretes lazaccal szoktak a Stadshuset előtt kampányfényképezkedni. Igazi nyári látvány az élénk hajó-csónak-kenu-vitorlás-forgalom. Strandolni bárhol szabad. Bizonyos hajóvonalak részei a városi közösségi közlekedésnek, bérlettel is igénybe vehetők.

A történelmi városhatárok és kapuk ma is betöltik egykori funkciójukat, abban az értelemben, hogy azokon belülre autózni csak akkor lehet, ha megfizetjük a megegyező távolságra szóló buszjegy árával azonos autóvámot, mely fizetése alól hétvégeken és ünnepnapokon fel vagyunk mentve (a taxik és más közszolgálati járművek mindig). Ezt a rendet féléves próbaidő után, népszavazással megerősítve alakították ki néhány évvel ezelőtt. Láss csodát: a City nem hogy kiürült volna, de az ottani üzletek, éttermek mozik, mintegy 20-25%.kal megnőtt forgalomról számoltak be az első év elteltével! Az emberek egyszerűen tovább maradtak, mert nem volt ok (parkolóóra, stb.) a sietségre. A kerékpárhasználat kiterjedt, s a nyári félévben sokan váltanak négy kerékről kettőre. Gyakori látvány az öltönyös-kosztümös sisakos bicajos, elöl kosárral, hátul gyereküléssel.

Stockholm díjnyertes érvei és ötletei arra vonatkozóan, miként őrízhető meg a zöld és a kék:

A cikk eredetileg delisa  svédségek blogján jelent meg.

Comments Closed

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.