Időnként kibújik belőlem a várostervező… Amikor azt hallom, hogy valaki egy budai faluban mediterrán családi házat akar építeni, akkor nekem, aki évtizedeken át élt mediterrán környezetben, furcsa érzésem támad… Mit jelent a mediterrán jelző ebben az esetben?

klasszikus mediterrán udvar

Félreértés ne essék, én imádom a Földközi tenger térségét, az éghajlatot, az ősi építészetet, a pátió-s vagy átriumos házakat, és még kapcsolatot is tudok teremteni a magyar vidékeken ismert verandás, tornácos falusi házakkal.

Amíg a pátió ugyanazon épülete vette körbe a belső kertet Spanyolországban, addig a magyar falvak jellegzetes, oldalkertes beépítse tette lehetővé, hogy kialakuljon a zárt kert.

Nagymamámék kovácsházi háza, a háború előtt, az utca felé az üzlethelyiség mellett három szobával, a telek mélységében pedig a többi helyiséggel, egy L alakzatot írt le, aminek az öblén széles veranda fűzte sorba a szobákat, aztán a nagy konyhát. A sarokhajlatban lehetett lemenni a pincébe, amely felett a hatalmas kamra polcai követték a lejárat lépcsőzését. Nemrégiben, két családiház-felújításnál is alkalmaztam dédapám frappáns ötletét…

A verandától 4-5 méterre volt a diófa, alatta gondosan nyírt buxusok és a hatalmas asztal az árnyékos teraszon, amit oly sokan ültek körbe. Kezdetben a dédapám, dédanyám és az üzletben, a csizmakészítő műhelyben dolgozó segédek, inasok, aztán nagymamám és a férje is.

a veranda, mint köztes tér a kint és bent között

Apám még ismerte a nagy nyüzsgést, három generáció közös munkáját és hétköznapi életét, aztán találatot kapott a ház egy része, amit lebontottak végül, elvették az üzletet, a műhelyt, befalazták a „tapétaajtót”, ami a műhelybe vezetett nagyanyámék hálószobájából, az utcai szobák egyikét kiutalták egy jó elvtársnőnek, és a család örült, hogy azért már másodszor is megmenekültek, legalább a házukban maradhattak.

Az én gyerekkoromban már sokkal kevesebben ültünk az asztalnál, de felejthetetlen élményem marad a ház, ahol a nyarakat töltöttem és beleégette a tudatomba, hogy a jól működő otthon kiszolgálja és tükrözi is a benne lakók életét, hogy a szépség a hasznossággal jól megfér, és nincs semmi, ami csak úgy van ott, megalapozott ok nélkül.

A házat régen lebontották, amikor a falu várossá növekedett és központi fekvése miatt az önkormányzat – akkor még tanácsnak mondták – kisajátította. Azóta sem jártam ott, és már csak én élek, akinek az emlékeiben oly tisztán áll az a ház, amit dédapám építtetett, fiatal emberként.

klaszikus elrendezés, modern forma

A belső udvarok intimitása lenyűgöző tud lenni modern építészeti eszközökkel is.

A lényeg nem az oszlopok formája, vagy a térburkolat fajtája, hanem a gondolat, miszerint a belső tereket egy olyan külső térrel kapcsolom össze, ami még mindig megőrzi a privát szféra bensőségességét.

Ráadásul, a közlekedők, amelyek óhatatlanul megjelennek, ha egy házban két-három szobánál több van, nem csupán négyzetméterpazarló elemek, hanem a külső és a belső tér közti átmenetet is képzik, vagyis íly módon puszta létükben már megvan a kettős funkció, ami mindig fontos, tervezést vezérlő elv.

A ház belsejében lévő sötét folyosó helyett a közlekedők a téralkotás különleges eszközévé magasztosulnak.

kültér-beltér-köztes tér

Vagyis lehet mediterrán házat építeni Magyarországon, ami nem tájidegen, nincs ellentmondásban a hely építészeti kultúrájával, és adekvát választ ad a XXI. századi család igényeire is.

A mediterrán belső kert ráadásul funkcionálisan tagolja a telket – a nappalival, az étkezővel közvetlen kapcsolatban van a szabadtéri nappaliként funkcionáló rész, míg az oldalkertekben remekül lehet fűszernövényeket, zöldséget termeszteni, a garázs-bejáró burkolt része pedig nagyszerűen hasznosítható labdázó-térként – nemcsak az amerikai filmek családiházaiban.

Nagymamám virágoskertje pótolta a ház lebontott részét, a kocsibejárótól pedig egy csodás margaréta-bokorsor választotta el a kiskapun bejövő gyalogosokat. Innen vágott le minden péntek délben virágokat a verandán lévő vázába. Sose láttam azóta se olyan gyönyörű margarétákat, és megtanultam, hogy a virágoknak alapvetően a kertben a helyük – egy héten egyszer kapunk tőlük egy csokrot az asztalunkra. Valószínűleg ezért nem tűrök meg cserepes virágot a lakásomban, de minden pénteken igyekszem egy kis virágot tenni a vázába… A kocsibejáró túloldalán, Veronka néni háza tövében Dáliák magasodtak, így az öreglány csak a padlásról tudott leskelődni felénk. Nagyanyám éles szeme mindig kiszúrta, és elég hangosan meg is jegyezte, hogy „na gyerekek, viselkedjetek rendesen, nehogy rossz híretek vigye Veronka néni”.

A kert funkcionálisan tagoltan hasznos és szép is lehet.

A virágoskertet egy fa lécekből álló kerítés választotta el a háziállatok birodalmától, ahol tyúkok, kacsák, libák, pulykák és ha az istálóból kiengedte nagyapám, akkor tehenek és lovak is szabadon mászkáltak. Esténként, megengedte, hogy felkapaszkodjak az egyik lóra, míg ő kantáron vezette itatni a gémeskút melleti vályúhoz. A vályúban mindig friss víz volt, mert az itatás után a maradékot kiengedte az úsztatóba – a kacsák, libák nagy örömére. Nyár elején az én dolgom volt kitakarítani az úsztatót, és a jutalom, hogy egy napig volt házi medencénk, ahova csak mi, gyerekek mentünk fürödni a nagy melegben. A kacsák csak másnaptól használhatták.

A háziállatok birodalmához tartozott a kutya is, se a virágoskertbe, se a mögötte lévő zöldség-gyümölcsösbe nem ugrándozhatott. A macska persze elegánsan átmászott minden kerítésen, de a házba csak egy héten egyszer mehetett be, akkor is csak egy helyre – a nagy kamrába, hogy elfogja, ha bepofátlankodott oda egy egér. Péntek délután aztán ki is sétált nagyanyám után, és a kiskonyhában, ahonnan a kemencét fűtötték a kenyér és a kalácssütéshez, megkapta a maga jutalom-tejét.

A „haszonkert”, ahol a megytől az őszibarackig minden Magyarországon honos gyümölcs megtermett, egy kis szőlőlugas is volt a méhes előtt, szépen rendben sorjázott a veteményes. „Szaladj, hozz egy fej salátát” – mondta néha a nagymama, bár az asztalra kerülő zöldségeket a dédi feladata volt begyűjteni minden nap. Amit jónak talált, azt főzött a nagymamám – sosem volt kérdés, hogy mi lesz az ebéd – ami megterem a kertben, amilyen csirkét, kacsát, libát levágásra ítélt a dédi. Ő szedte le a málnát, a málnahabhoz, a kerítés melletti bokrokból, a szedret a főtt húshoz való szószhoz, és ő döntötte el, hogy van-e annyi mák, hogy aznap mákos tészta legyen.

a kert, mint a nappali megnagyobbítása

Persze, a hatalmas kamrában volt minden, ami egy háztartáshoz kell, liszt, cukor tízkilós nagyságrendben a felhajtható tetejű ládákban, savanyúság és befőttek a polcokon körben, a lábakon álló fonott kosárban pedig a házi kenyér és a kalács, pont annyi, ami a következő heti sütésig elég.

A tervezés, az előrelátás és megfontolság jellemezte a hétköznapjaikat, imádták a földet, a növényeket és az állatokat, ami látszott a környezetükön. Nagyapám csodás csizmákat csinált és minden pénzén termőföldet vett. Vetéskor, aratáskor bezárták az üzletet és mindannyian kint dolgoztak a földeken. Túlélték a háborút, aztán minden vagyonukat elvették, nagyapám lószerszámokat javított a téeszben, amíg bele nem halt a bánatába. A nők erősebbek a mi családunkban is – nagymamám varrt, szovjet exportra kantáros kisnadrágokat. Sokszor átöleltem hátulról, ahogy hajtotta a varrógépet, felmásztam a Thonet-székre, hogy  puszit nyomjak a puha arcára – „szállj le Évi, be kell fejezzem ezt a munkát határidőre” – mondta, mire én csipőre tett kézzel odaálltam mellé : ” nem szereted a gyigyántos virágodat” (sokszor gyémántos virágomnak szólított) – kérdeztem nagy hangon, mire mindig elnevette magát és abbahagyta a varrást egy percre, hogy felkapjon és agyoncsókolgasson…

De mielőtt belefeledkeznék áldott emlékű nagymamám rendezett világába, nézzük, mit is tartanak ma Magyarországon mediterrán háznak…

Hát, igen, ilyen borzalmakat…

Ezeknek a nagy zöld mezőre pottyantott épülethalmazoknak, az esetlegesen választott burkolatokkal, az értelmetlenül túlnyújtott lapos cseréptetőkkel – semmi közük a mediterránumhoz! És ez csak a külcsín, a belbecstelenség ennél sokkal nagyobb…

Amíg a nagyanyó falusi háza pontosan tükrözte az ő, akkori életformájukat, a helyet, ahol épült, ezek a házak nem tükröznek semmit – bárhol a világon rosszak lennének! Semmi kapcsolatuk a környezetükkel.

Egy ezekhez hasonló terv véleményezésére kértek fel… a következőkben részletesen kifejtem a véleményem, anélkül, hogy a konkrét tervet pellengérre állítanám – a megbízóim kérésére – és aztán leírom, hogy szerintem, miként valósulna meg egy XXI. századi család számára egy mediterrán ház, akár Magyarországon is.

Azért vígaszul a rémes példák után egy jóval búcsúzom – ezt érdemes megnézni és elolvasni a cikket. A ház Barcelonához közeli hegyekben – harmonikusan.

folytatása következik… ITT