Lassú város
Cselovszki Zoltán, az V.kerület főépítésze a Bécsi utcai Csipak-projekt védőbeszédében megemlítette a lassú város fogalmát. Talán, ez nem sokat mond az emberek többségének, de aki ismeri, az nem nagyon értette, hogy került a csizma az asztalra – a Zeppelin legfeljebb antitézise lehet mindannak, amit a lassú város elképzelés tartalmaz. Utóbbi egyébként, nagyonis illene Budapestre, nem úgy, mint a Bécsi utcai terv. Éppen ezért, talán nem érdektelen megismerni, mi is az a cittaslow.
Az olasz város szóból és az angol lassú szóból képzett fogalom, már magában, mint szó is szimbólikus – ki ne szeretne az olasz életszeretet némi angol praktikummal ötvözött településen élni?
Jó másfél évvel ezelőtt, egy cikk az építészfórumon arra inspirált, hogy egy kis módszertannal is kibővitsem – miként kezdjünk hozzá a településeinket átalakitani?
„A városhálózat, ahol az életminőség fontos” Ez a sor a „lassú városok” jelmondata. A lassú város – a kibocsátott Karta szerint – az a város
– amelynek a területén és környezetében olyan módon fejleszti önmaga sajátosságait és jellegzetességeit, amelyben a regenerálódás és az újrahasznosítás kiemelt szerepet kap;
Ehhez, először fel kell mérni az adott település sajátosságait – terepszemle, mélyinterjúk, „beleszimatolni a helyi levegőbe” – és elkésziteni az első programtervezetet. Minden település adottsága más, hiszen azt a természeti és épitett környezeten kivül az ott élő emberek mentalitása, érdeklődése, tettrekészsége is alapvetően befolyásolja.
– amely az épített környezetről szóló szakpolitikájában azokat a fejlesztéseket erősíti, amelyek nem közönyösek a területének történelme, tradíciói és emberi szükségletei iránt;
Az első körben készitett felmérő tanulmányt – amelyet persze a készitett mélyinterjúk már motiválták, meg kell tárgyalni a település lakóival, és el kell jutni egy közös megyegyezésre arra vonatkozóan, hogy mi az a speciális, ami az adott települést egyedivé teszi, és emelyet mindannyian támogatni hajlandók. Ez nem egyszerű munka, mert itt valódi részvételre, közmegyegyezésre kell jutni, bármilyen nehéz is ez kezdetben. A tapasztalat azt mutatja, hogy ha jó az előkészités, akkor meg lehet találni az a bűvős lelkesítő pontot, amely összehozza a település népességét.
– amely technológiáiban és szemléletmódjaiban célul tűzi ki az életminőség javítását és a város adottságait olyan módon használja ki, hogy az erősítse a minőséget és a tradíciót;
Ez az egyik legnehezebb pont, mert az embereket a média teljesen kiforgatta az értékrendjüket tekintve – nagyon őszinte légkörre van szükség, hogy ki-ki hajlandó legyen számot adni magának és a közösségnek is, hogy mit jelent számára a minőség, és ez miben kapcsolódik a tradicióhoz. De megvan ennek a kommunikációs technikája.
– amelynek a termelése és az élelmiszer előállítása hagyományos és környezetbarát technológiák eredményeként jön létre, génmanipulációs technológiák alkalmazása nélkül;
Ezt különösen falvakban vagy kisvárosokban lehet könnyen megvalósitani, de éppen ma olvastam egy olyan internetes próbálkozásról, hogy összegyűjtik azokat a termelőket, akik nem nagy mennyiségben, de minőségi élelmiszert állitanak elő. A cél, hogy sok helyi és minőségi élelmiszert ismerjünk és fogyasszunk, könnyen gazdasági előnyökkel is jár, mert kiiktatjuk a többszöri áttételű kereskedelmi láncokat. Sok esetben ez nem több, mint jó szervezés kérdése.
– amelynek a termékei a helyi kultúrán és annak hagyományain alapulnak, amelyek egyedülállóvá teszik a területét;
A kézműves hagyományok felélesztése sokrétű előnnyel jár, de egy település szempontjából az egyik legfontosabb dolog az identitás erősitése. Képzeljünk el olyan családiházakat, amelyekbe újra betervezzük és megépitjük a búbos kemencét, azt a fantasztikus dolgot, amelyet még két generációval ezelőtt oly nagyszerűen használtak ezen a vidéken. De ez csupán egy a sokféle lehetőség közül. Nem álnépieskedésről van szó, túristákat megtévesztő bazároskodásról, hanem olyan kézművesség felélesztéséről, ami a helyi lakosság minőségi életét segiti elő, ötvözve a régi-jót, az új könnyedségével.
– amelynek a vásárlói rétegei támogatják, és előnyben részesítik a helyi kézműves termékeket és széles körben promotálják áruikat a helyi piacokon, vásárokon, városi eseménysorozatokon, megőrizve a termelő és a vásárló közötti személyes kapcsolatokat;
A piacok, kiskereskedések kultúrált megoldásai valóban közösségszervező erővel birnak – ezekre ráadásul egy sor állami és európai pályázatot is lehet szerezni.
– amely a vendégszeretet magas követelményeit is kielégíti, a helyi lakosok és a városba látogatók közötti kapcsolatok kiépülésére ösztönzőleg hat;
Fantasztikus mozgalomhoz lehet csatlakozni, amely működik már a világon sokfelé – a csereturizmus. Egy magyar kisvárosi tanitó vendégül láthat egy spanyol kisvárosi tanitót és viszont. Ez a turizmusnak a legnagyszerűbb formája, hiszen a legmélyebb ismereteket adja egy idegen világról, és ráadásul a leolcsóbb is, hiszen alig kerül többe, mint az utiköltség. Az igy létrejövő barátságokról már nem is beszélve.
– amely biztosítja lakóinak a tradíciókon és minőségen alapuló közösségen belüli mindennapi minőségi élet követelményeit;
Ez az odafigyelés egymásra, a tudatos figyelem arra, hogy ha a másiknak is jó, akkor nekem is jobb lesz… Ahhoz, hogy ez kialakuljon, számos közösségi programot kell szervezni – olyanokat, ahol mindenki aktivizálódik. A tv évtizedeken át leszoktatta az embereket a aktiv szórakozásról, manapság újra meg kell tanulni azt a közösségi együttlétet, amelyet már sokan elfelejtettek.
– amely minden polgárában, ott dolgozó emberben és látogatóban tudatosítja, hogy az élet minősége, az ételek és italok minősége, valamint az ezeket övező kedélyesség a város helyi tradícióinak, termékeinek, és termelési módjainak minőségéből fakad.
Hát, igen, ez az az idill, amire mindannyiunk vágyik, titkon. De megvalósitani sem lehetetlen…
_Tehát az első lépés a helyzetfelmérés,
_második a programalkotás – ezek városgazdász szakértelmet kívánó feladatok, de már ebben a fázisban szükség van a helyiekkel való szoros együttműködésre. Ki kell alakitani egy olyan csoportot, amelyben helyi szakemberek, épitészek, tájtervezők, közlekedési szakemberek, szociológusok, tanárok, közgazdászok, stb. és olyan helyi vállalkozók, akik üzleteket, éttermeket hajlandók nyitni, kezdenek együttműködni a közös program megalkotásában.,
_a harmadik lépés a program kiterjesztése, megvitatása a település széles közösségével. Ez egy küzdelmes munka – semmiképpen nem az itthon szokásos „lakossági fórumokra” tessék gondolni, ahol a pulpituson ülnek az „okosok” és a nép alant hallgat. Nem lehet egyszerre összegyűjteni az embereket, még egy kis faluban sem, nemhogy nagyobb lakosszámú településeken. A „házibuli” rendszer sokkal hatékonyabb: 30-50 embert hiv meg egy-egy család, az ő ismerőseit. Mindenki hoz valami ennivalót-innivalót, és a témákat úgy vetjük fel mint ahogy egy társasági beszélgetés során szokás. Az irásos, rajzos anyagok demonstációjára nincs szükség, azt minden vendég megkapja, hazaviheti, gondolkodhat róla, és egy interaktiv kommunikációban bármikor elmondhatja a véleményét, hozzáfűzhet, tiltakozhat, stb. Az első körben a személyes kapcsolatnak és a kötetlen beszélgetésnek van szerepe – bevonni az embereket a közös gondolkodásba. Ezeknek a „házibuliknak” a megrendezésére először a helyi vezetők vállalkoznak – amolyan példamutató jelleggel, de a tapasztalat az, hogy amint az emberek rájönnek ezeknek az összejöveteleknek az izére, egymás után jelentkeznek, hogy a lakásukban, a kertjükben szivesen rendeznének ilyesmit. A programalkotó szakmai csapatnak ilyenkor semmi más dolga nincs, mint kellő számú nyomtatott anyaggal megjelenni, hiszen a szervezés a házigazda dolga, és főként fogyelni az emberek reakcióira, ötleteire, történeteire… Szó nincs arról, hogy a szakember a megmondóember – ezt az attitűdüt is meg kell tanulni, mert a magyar egyetemeken erre kevéssé kondicionálnak.
_ a harmadik fázis házibulijaival párhuzamosan, fontos feladat hárul a szakmai csoportra az iskolákban: a gyerekeket kell megnyerni az ügynek, a csendesebb, nyugodtabb, teljesebb életnek, amelyben nem irtjuk ki sem a netet, sem a tv-t, de nagyobb hangsúlyt teszünk a helyi, a természetbeli, közösségi programokra. A tapasztalat az mutatja, hogy a közösen végzett munka, például kertészkedés, hihetetlenül össze tud kovácsolni ilyen gyerekcsoportokat. Persze ehhez, olyan alkotó tevékenységre van szükség, amely valódi aktivizálás, tehát nem a szemét összeszedése, vagy valami olyasmit kell csináltatni velük, amit a felnőttek is utálnak csinálni. A munkára való nevelés egészen kis korban kezdődik – természetesen a gyerekek korához igazodóan. A „lassú városban” a gyerekek újra szabadon élhetnek, nem kell rettegniük a közterületeken, és nem kell a lakások falai közé bezárkózniuk ahhoz, hogy biztonságban legyenek – de erre rá is kell hangolni őket. A tanároknak kiemelkedő szerepe van a „lassú város” szellemiségének kialakitásában. Számos feladatot, amely a hely történetével kapcsolatos kutatásokat is jelenti, a tanárok vezetésével, a gyerekek kapnak. Igy erősitjük az identitásukat, miközben megtanitjuk őket érdeklődni a világ iránt.
_ Már a kezdeti fázisban az önkormányzati dolgozókkal tudatositani kell a „lassú város” eszmeiséget, hogy döntéseiket ez minél előbb meghatározza. Az önkormányzati épület maga is olyanná kell alakuljon, hogy az a település közösségi szolgálatát sugallja. Szinekben, formákban, terekben. Ebben az átalakulásban kellenek szakemberek, de a szerepük itt is amolyan katalizátor-jellegű: segiteni kell a közösség tagjainak alkotókedvét kibontakozni, és aztán a szakembernek a megoldás technikai részét kell professzionálisan lebonyolitani. Hangsúlyozom: ez nem az amatörista esztétika túlburjánzása a szakszerűségen, hanem egy másfajta odafigyelés a használókra.
_ A cittaslow lassan, lépésről-lépésre alakul, úgy fejlődik, mint az ember gyereke, ha szépen gondoskodnak róla. Minden település más és más sajátossággal, csak hasonlóan nyitott, boldog emberekkel.
A tömbbelsők utcáinak hármas felosztása
Az alábbi írás a 2005-ös podo-program részletei közül az egyik:
Budapest belső területeinek rehabilitációjához egyfelöl szükséges a meglévő épületállomány megújhodása, másfelöl a közterületeké. Ez utóbbi alapja egy a maitól merőben különböző közlekedési rendszer kialakítása.
30% parkolóutca__ A gyalogos utcák szintjénél féljárdaszegélynyi magasságban lesznek a parkolóutcák. Igy aki a forgalmi útról hajt be, nemcsak az útburkolat eltérő szine, hanem a magasságkülönbség miatt is érzi, hogy ezeken az utcákon lassabban kell közlekedjen, figyelemmel kell legyen a gyalogosokra és a kerekezőkre is. Ugyanakkor, kiépitett parkolóhely várja, ahol a fák árnyéka védi az autót a napsütéssel szemben, ahol a házak fala és a szegélykő között gondozott cserjék jelzik, mikor kell megállni. A talajszinten a közelben lakók parkolói lesznek, különösen a mozgásukban korlátozott embereké.
Az átrendezés során, az adott területen, megszünnek az összes addigi fizetőparkolók, az utcákat elektronikusan ellenörzik, vagyis differenciált belépési dijat, valamint a területen tartózkodás függvényében számlázzák a parkolási dijat.
Két párhuzamos folyamat – az egyik drágítja, habár minőségileg javítja is a magángépjármű-közlekedést, a másik a tömegközlekedés fajtáinak, rendszerének és minőségének fejlesztésével igyekszik vonzóbbá tenni azt. Külön, egyikkel sem lehet célt érni: visszaadni a város életét, amelyet a motorizáció tönkretett.
Az elektronikus beléptető-rendszer lehetővé teszi a közös teherviselés igazságosabb elosztását – egy városban az utak épitése, fenntartása tekintélyes kiadás. Minden nemzetközi összehasonlítás igazolja, hogy még a jelenlegi benzinárak, biztositás és adók mellett is, az útfenntartás terheiből sokkal nagyobb részt vállal az átlag adófizető polgár, mint maga az autótulajdonos. A környezeti ártalmakról már nem is beszélve. Tehát azzal, hogy a városi utak, parkolók használata bizonyos összegbe kerül, azon elvnek adunk hangsúlyt, hogy az fizessen, aki használ bizonyos szolgáltatást.
Ám a podo_program minden egyes eleme kapcsolatos még néhány dologgal… esetünkben ez a rendszer kiválthatja azt a teljesen összevissza térfigyelést, ami sok esetben sérti az emberi jogokat, ugyanakkor az össze nem kapcsolt információ miatt a technika adta lehetőséget nem használja ki hatékonyan. Az egységes rendszer első lépésben a forgalomcsökkentést, később a parkolás optimalizálását is segiti, de ezen felül, a kapcsolt szolgáltatásokkal a közterületek biztonságában is részt vállal. Ily módon az a rendszer, amelyet a gépjárműforgalomban résztveveők finansziroznak a belépési illetékkel és parkolási dijakkal, a közbiztonságot is szolgálja. Ez is egy tipikus módszer arra, hogy miként lehet lényegesen kevesebb anyagi forrás mellett hatékonyabb munkát végezni, jobb eredményeket elérni.
Hatékonyan működő technológia: elektronikus rendszer, amely arra hivatott, hogy bizonyos szolgáltatásért pénzt szedjen, annak egy részét a rendszer kiépitését, fenntartását fedezendő megtartson, és az előre rögzitett hányadot a közlekedésfejlesztési alapba fizessen.
Nem a feneketlen kútba, az önkormányzatok költségvetésébe, hanem csak és kizárólag arra, hogy a közlekedés az utakon mind gördülékenyebb, és a parkolók a lehető legcélszerűbben legyenek kialakitva.
A főváros sugaras-körutas szerkezete adja, azt a fizetési-körzetkialakitási rendszert, amely mindenki számára világos, egyértelmű – a belvárostól kifelé egyre olcsóbb gyűrűk.
Az elektronikus rendszer érzékeli a körzetbe való belépést. Azonositja a rendszámtáblák leolvasásával a tulajdonost. A tényt, hogy az autó átlépte a körzethatárt digitális fénykép rögziti. Ha a fényképről automatikusan, a számitógép nem tudja leolvasni egyértelműen a rendszámot, akkor az, az azonositó csoporthoz kerül, vagyis emberek, a fényképek alapján igyekeznek beazonositani az autót. Ha erre, bármely oknál fogva nem képesek, nem számlázhatnak. De, hogy elkerüljék az ezzel való visszaélést (sáros, takart rendszámtábla, bár a Kresz-ben is tilos, de ha lehet vele spórolni, azért lesznek, aki megpróbálják ezt a módszert is), az azonosithatatlan gépkocsik fotóit archiválják.
Mivel az egész rendszert elektronikusan (kamerákkal, az EU szabványoknak megfelelően) és járőrökkel(Policity) is ellenörzik , előfordulhat, hogy az illető bliccelő mégis fennakad a hálón. A járőrök az autó jellemzői alapján azonnal megkapják a gyanus, le nem számlázható esetek fényképeit, és akkor bizony jön a biróság, meg birság – az összeget jobb nem tudni…
Az elv, hogy csak azért a szolgáltatásért, és csak annyit kell fizetni, amennyit igénybe vették, de a csalókat keményen megbüntetik, mert ők a kellemetlen porszemek a gördülékeny rendszerben.
A főváros és környéke esetében legalább 7 gyűrűt állapitanék meg, belépési körzetként, a cél érdekében: a nem feltétlenül a városba hajtó autókat udvariasan rábirjuk, hogy ne Budapesten keresztül vegyék az utat például, Győrből Miskolcra. Természetesen, ahhoz, hogy a „rábeszélés” működjön, alternativát kell adjunk, mert azzal, ha csak fizettetünk a forgalom nem csökken, de az autósokat sikerül alaposan feldühitenünk. Ez pedig egyáltalán nem lehet cél.
A belépési körzetek egyenlőre csak azt rögzitik, hogy mely autók hajtottak be, és milyen mélyen a városba. Ha megadtuk a lehetőséget az város elkerülésére, akkor maradnak azok az autók, amelyeknek a városban van dolguk. Teherautók, buszok, személyautók, vegyesen. Mivel a rendszámot rögziti a rendszer, a számitógép bármely differencializálásra alkalmas, tehát még azt is le tudja mérni, hogy az adott teherautó, az adott időben engedett az árufeltöltésre megy.A belépési helyek és időkből állitja össze a számlát a számitógép. Mozgássérültek autói, mentők és egyéb fontos járműveket is érdemben képes megkülönböztetni, tehát ezért az autó tulajdonosának, a rendszert fenntartó céggel vitája nem lehet. A bevételt trükkökkel nem lehet növelni.
A rendszer azzal válik tökéletessé, ha az autók kimenetelét egy-egy adott körzetből a számitógép csatolja a bemenetel időpontjaihoz, és ebből az eltelt idő alapján kiszámitja a lehetséges parkolási időt. Ilyen még Londonban sincs, de technikailag megoldható.
Londonban nagyon akurátusak, aznap éjfélig, telefonon, hitelkártyával kell fizetni, mert ha nem, a dij a duplájára ugrik. Kevésbé drasztikus megoldás, amikor a rendszám szerint, a számitógép havi számlát készit, mint például a villanyfogyasztásra, és azt küldi az illető cimére. A számla precizen tartalmazza mindazt az információt, ami alapján az illető ellenőrizheti, de ha kételye merül fel, lehivhatja interneten, vagy bemehet a központba és ellenőrizheti a fényképes bizonyitékokat. A számla egyenlitésére minden lehetséges módszer alkalmas, csekktől, készpénzen, hitelkártyán való fizetésig, utóbbi automatikusan, telefonon is. Ezen felül, a cég elektronikus kártyákat is áruba bocsát, tehát, aki rendszeresen autózik a városban, illetve ott él, állandó elektronikus ügyfélkapcsolatot tart fenn.
A számlák precizen mutatják, mibe kerül egy-egy embernek a városi autózás, igy könnyen összehasonlithatja a tömegkölekedésre forditható összeggel és dönthet, hogy inkább utazik helyiérdekűvel… Persze ehhez, kellenek jó tömegközlekedési alternativák, mert ha nincsen választási lehetőség, akkor megintcsak bosszantani lehet az embereket, együttműködésre, megértésre, számitani sem érdemes.
A beáramló pénz, percre pontosan ellenőrizhető az interneten, bárhol, vagy a cég központjában az erre a célra felszerelt számitógépen. Mivel a beruházás és az üzemeltetés költsége nem aprópénz, a szokásos megállapodás, hogy a befolyó pénz fele a költségek fedezésére megy, másik fele, pedig a közlekedési rendszer szisztematikus fejlesztésére, semmi másra! Az egész megállapodás kulcsa, hogy a befektetés és a jogos haszon figyelembevételével, mennyi a koncessziós futamidő. A rendszer kiépitésére nincs sok megfelelő gyakorlattal és tőkével rendelkező cég a világon, de amelyiket én vizsgáltam, az a legkorszerűbb technikával dolgozik. Kanadában és Izraelben épitettek ki autópálya-ellenörző rendszert, láttam működésben, és szándékukban áll minden állami forrás nélkül Budapesten is kiépiteni és működtetni.
Eddig, több európai város érdeklődött, ők maguk, akik a rendszert igazán ismerik, a londoni módszereket is, állitják – ez a jövő útja.
…….
Mielőtt valakinek az az érzése támadna, hogy a podo autós-ellenes, hangsúlyozni szeretném, hogy abban a városban, ahol az ingázó forgalom keltette csúcs-dugók nincsenek, éppen a belépési illeték miatt, azok a gépjárművezetők, akik bármilyen oknál fogva mégis a saját autó mellett döntenek – nem a dugóban fognak ülni, hanem haladnak. Tehát, vélhetőleg csökken az a forgalom ami a legkevésbé szimpatikus a városban: a reggel bejövő, egész nap parkoló, este hazaguruló, egy embert hazavivő járműveké, de a városi közlekedés normalizálásával a forgalom gördülékenyebbé is válik.
A parkolási kapacitás optimalizálása is hatlkonyabbá válhat az elektronikus rendszerben. Tipikus belvárosi jelenség, hogy bizonyos emberek megállapodnak egy parkoló használatának időbeli megosztásáról. Magyarul az egyik munkaidőben, másik éjszaka használja ugyanazt a parkolót. Abban az esetben, amikor a belvárosi parkolókapacitás zöme mélygarázsokban lesz a helyi lakosok autói részére is, az optimalizálást nagy méretekben lehet megoldani, tehát ugyanannak a parkolómennyiségnek a jobb kihasználása is segiti az autósokat. Példaként emlitettem, hogy egy jól működő rendszerben, például, ha valahová időre kell eljusson valaki a saját autóján, a mobil-telefonján pontos útmutatást kaphat arról, hogy hol van szabad parkoló, igy csökkenteni tudjuk a fölöslegesen megtett kilométereket.
A belváros közösségi rehabilitációja
Az alábbi írás a 2005-ös podo-program részletei közül az egyik:
Az igazán jó üzletemberek nem mások kárára nyerészkednek – vannak annyira okosak, hogy képesek mindkét (esetleg kettőnél is több) fél részére előnyös üzletet kötni.
A város érdekében csak ilyen üzleteket szabad kötni.
A belvárosi épületek közösségi rehabilitációjának alapelve, mint a podo_program egészének alapja: az emberi akarat a legfőbb erő – teremtsünk neki szabad teret, támogassuk az egyéni törekvéseket oly módon, hogy az egyúttal a nagyobb közösség, a város hosszútávú érdekeit is szolgálja.
Azzal, hogy a fizetőképes kereslet megtalálja a maga sznob-divatterületét topCsepelen, csökkenni fog az érdeklődés a VI. VII. VIII. IX. kerületi nyomoronc foghijakért, és a régi épületek felújitása végre nem befektetetői, hanem közösségi projektként valósulhatna meg.
Egy régi, a befektetők által lebontásra itélt, de valójában statikailag jó állapotú házat belülről teljesen fel kell újitani – erre, mint bármilyen társasházra megszervezzük az érdeklődőket. A tervezéstől a teljes befejezésig egy épitész és egy kerttervező kiséri végig a projektet, hiszen ezeken a belső udvarokon fantasztikus belső kerteket lehetne létrehozni.
A fiatalok különleges épitési hitelt kapnának, amely egy része a fészekrakó-féle állami hitelkedvezmény, de a főváros is támogatná ezt külön hitellel. Mivel a magyar családok hagyományosan kicsik, a minimális lakásméret két, két és fél szoba, de lennének három, három és félszobás lakások is. A régi, gangos házak éppen egyszerű szerkezetüknél fogva alkalmasak arra, hogy ezeket az igényeket is kielégitsék – a régi szoba-konyhás lakások összevonásával, az utcai nagylakások visszaalakitásával meg lehet oldani.
A kerület, mondjuk elad egy 40 lakásos öreg házat, ahol van 10 utcai nagylakás, és 30 udvari, szoba-konyhás. A teljes gépészetet ki kell cserélni, sok esetben a pinceszintet szigetelni kell – de mondjuk van egy olyan tetőtér, amiben 5 kitűnő nagylakást lehet kialakitani. Az egész házat áttervezzük, a pinceszintet kibontjuk ( a kert szintje lemegy a pince szintjére) ott közösségi helyiségeket alakitunk ki, például automata önkiszolgáló mosodát, igy nem kell mindenkinek mosógépet venni, gyerekmegörzőt (gyönyörű kertünk lesz előtte), akár házi kifőzdét, klubot, tornatermet – mindent, ami egy normális, mai fiatalnak az életét megkönnyiti.
A lakáskölcsönből, közösen megveszik az egész épületet, a lakásokon kivüli közös területek, létesitmények a társaság, mint részvénytársaság tulajdonába lenne (nem kerülne külön pénzbe a megváltásuk). 30 fiatal pár (az egyszerűség kedvéért irok párt, de ez nem lenne kikötés) A korábbi szoba-konyhás lakásokat összevonva, a rövid oldalon bővitve a függőfolyosó és a sarki lépcsőház-vizesblok számlájára – igy kapunk 30 kislakás helyett 15 két, két és félszobást. Az eredeti nagylakásokat (10) három, három és félszobásra alakitva, plusz a tetőtérben kialakitott 5 három és félszobás lakással együtt megvan mindenkinek a maga lakása, mint lehetőség.
A főváros biztositotta kölcsönből meg lehet oldani a teljes felújitást, a következő feltételek mellett:
A./ a fiatalok kötelezik magukat, hogy tiz évig nem vesznek személygépkocsit
B./ az épitkezéshez a szakembereket a főváros garantálja, de minden kölcsönigénylő 400 óra segédmunkával járul hozzá az épitkezéshez, vagy a kertészeti munkához, adottságainak megfelelően.
C/ a projektben résztvevőknek egyetlen forinttal sem kell hozzájárulniuk az épitkezéshez, vagyis nincs szükség induló tőkére, de a segédmunkát nem lehet pénzzel kiváltani
D./ a közösség vállalja a közösségi területek üzemeltetését. Nem vehet fel idegen munkaerőt erre, a közösségi munkát belső elszámolással oldják meg. A közösség szolidaritást vállal a társaság tagjaiért. Ha valaki munkanélkülivé válik, a közösségi munkák egy részét magáravállalhatja, ideiglenesen, és ebben az időszakban a közösség többi tagja kifizeti a maga munkarészét annak, aki a munkát elvégzi.
A lényeg mindebből, hogy a vásárlónak semmi másra nincs szüksége, mint
akaratra, munkabirásra,
és arra, hogy a kölcsönöket is visszafizeti, de a közösségi tereket üzemelteti (elméleti segitséget kap, hogy ez sikeres legyen)
A fiatalok ne albérletre költsék a pénzüket, tehát minél hamarabb saját otthonuk legyen… egyrészt.
Másrészt, itt nem harminc család egymásmellettéléséről van szó, hanem lényegében egy kialakuló közösségről – ezért fontos a közös munka, ezért fontos, hogy a közösségi tereket közössen működtessék…
Abból indulok ki, hogy a belső kerületekben, az önkormányzatok módszeresen adják el a házakat, rombolnak és a vállalkozó a maga hasznával megterhelten adja tovább az ingatlan darabjait.
Csökkenteni akarom a belváros zsúfoltságát, éppen ellenkezőleg, mint a befektetők tennék, nem akarok autókat, mert a városszerkezetet tönkreteszi. Ahhoz, hogy kisgyerekekkel az emberek a városban maradjanak, emberi környezetet kell teremteni. – vagyis ezt kell támogassa a városháza.
A zöldterület, a közösségi helyek, az egymás segitése – ezek olyan értékek, amelyek a városnak és a ház lakóinak is érdekében állnak.
Utóirat: 2012.január 17-én az építészfórumon megjelent egy cikk egy berlini közösségi-építési projekt sikeréről. Budapesten, időközben egyetlen közösségi rehabilitációs projekt sem indult be, a kiindulópontként szereplő Gozsdu-udvart lényegéből kiforgatva befektetői felújításnak vetették alá – úgy is néz ki.