Fedél nélkül_2
Beszélgetés Virág Tamással a hajléktalan-probléma megoldásának lehetőségeiről_2.rész
Az előző rész azzal a kérdéssel zárult, hogy mit tennél, ha lenne hozzá hatalmad és korlátlan pénzed?
vita
– Korlátlan pénz, hatalom: egyrészt ijesztő:-) A legnagyobb hangsúlyt arra fektetném, hogy aki képes és akar, lakásban maradhasson. Segítenék – nem pénzzel – kisebb lakáscserénél, szívességbankot nyomnék, lakbérhátraléknál beszámítanék saját munkát, állami-önkormányzati cégeknél célzottan alkalmaznék embereket (ez már elkezdődött), akiknek x ideig munkát és lakhatást biztosítanék, aztán maradhatna bérlakásban. Szankcionálnám a hosszú távon üres lakásokat (tulajdonostól függetlenül), a büntetésből pedig lakbér-kiegészítést adnék. Külön foglalkoznék a szenvedélybetegséggel, pszichés problémákkal – na ez a legdrágább, és itt sem feltétlenül kórházi ágy kell -, mert oda kell visszajutni, hogy a megélhetés költségeiben a prioritás nem a piáé/bagóé/játékgépé, ehhez meg gyógyulni szükséges.
ema
Ma ez, hogy történik?
Nem akartál példát mondani, akkor megint provokállak, én mondok példát:
Tegyük fel, ha maradok Magyarországon, és nincs munkám, mert a hatalomnak nem kell olyan városgazdász, aki a problémákat meg akarja oldani, szóval nincs munkám, lassan minden tartalékom elfogy, a nyugdíjas anyám sem tud eltartani, barátoktól kölcsönt nincs pofám kérni, ha nem tudom miből megadni, szóval előbb a számláimat nem tudom fizetni, aztán el kell adogassam az ingóságaimat, stb. végül az utcára kerülök, hiszen nincs munkám… ez egy lehetséges folyamat, nem? Talán, egyre inkább életszerű, nem?
vita
ema
Egyébként a remekül működő rendszer Izraelben a nyolcvanas évek vége felé először az etiópiai, később, a kilencvenes évek közepén az orosz bevándorlók miatt roppant meg. Egyszerre túl nagy tömegű, hasonló kultúrájú népességet kellett letelepíteni, és ezzel még a nagy integrációs tapasztalatokkal rendelkező izraeli társadalom sem tudott megbírkózni. Az orosz alija után kezdődött a hajléktalan-gond, és mind a mai napig nem képesek felszámolni, bár kétségtelen, számos, egyedi kezdeményezés indult. Izraelben a kibucok sokféle speciális igényű népességet tudnak integrálni. Náluk a patent szinte kivétel nélkül a munka és a tanulás kettősségén alapul, akár hajléktalanok, alkoholisták, akár szellemi fogyatékosok a páciensek. De térjünk vissza a torontói tapasztalataidra – kifejezetten, a pestihez hasonló hajléktalanokkal mi a helyzet ott?
vita
– Nincsenek, ahogy a nyugati világ nagy részében csak nagyon kevesen. A magyar helyzet ebben is „félnyugati”, nem csak azért, mert időben nem figyelünk, személyre szóló segítséget nem tudunk nyújtani (és már írtam, ez nem csupán pénz kérdése), tömegellátást csinálunk, hanem mert a hajléktalanélet zsákutca, csak nagy szerencse esetén van visszaút. Azt gondolom, hosszabb idő az utcán, kirekesztve, más készségeket erősít, mint ami nekünk kell, más erőforrásokat, értékeket hív elő. Nagyon nehéz a visszaút, csaknem lehetetlen. Nem véletlen, hogy tömegek vonultak ki a társadalomból már évekkel ezelőtt, mert csak ott tudták újjászervezni a rendszert életükben, persze úgy, ahogy.
Sejthető volt, hogy ez együtt jár egy sajátos rend kialakulásával, ugyanúgy, ahogy mondjuk az uzsorás által működtetett kisfalu sem az állami szabályok szerint működik, és őket sem lehet hirtelen a keretek rendezésével (iskola, orvos, patika, rendőr, stb. biztosításával) olyan helyzetbe hozni, hogy átlépjenek az évtizedes – nem csak anyagi – nyomoron.
Én is azon az állásponton vagyok, hogy a feltétel nélküli, vagy az intézményes működtetéshez kötött feltételek mellett nagyon más irányba is el kellene indulni. Prágában például nincs ingyenes ellátás, ettől belép egy új szempont (ellátott helyett vevő), aztán nagyon figyelnek a piára, 1-2 sör megengedett, több sehol, mert ott szerintük betegség van, amit nem a szálló kell kezelni. Aztán például szlovák hajléktalanokat sem nagyon látnak el, inkább kifizetik a jegyüket haza, mert azt mondják, kapcsolat nélkül nem lehet integrálni. Ahogy egy ottani szociális munkás mondta: „Önmagában nem etetünk-altatunk, mert emberekkel foglalkozunk, és nem ez a fontos”. Mi etetünk-altatunk, és ettől nem várhatjuk, hogy bármi is rendbe jön.
Időközben érvénytelennek nyilvánították a józsefvárosi népszavazást. Ettől persze a gond megmaradt, de legalább egy látszatmegoldással kevesebb. Várjuk az észrevételeket, javaslatokat.
Fedél nélkül_1
A józsefvárosi szavazás megint felszínre hozta a hajléktalan-helyzet megoldatlanságát.
Azért kértem Virág Tamást, ennek a témának a szakértőjét, hogy beszéljünk erről, mert miközben magam is úgy érzem, hogy ezt a problémát rendeletekkel és büntetéssel nem lehet megoldani, mint városlakó cseppet sem örülök annak, amit nap-nap tapasztalok Budapesten.
Tehát, nem hiszem, hogy azt, ami ma van, el kell viselnünk, viszont szakértelem híján nem ismerem a lehetséges megoldásokat.
Azt hiszem, hogy legtöbben így vagyunk ezzel, és ennek az a veszélye, hogy ha a városvezetés a „rendcsinálás” jelszavával dönt valamiről, azt a többség támogatja, még akkor is, ha az a problémát csak továbbgörgeti, nem pedig megoldja.
A „beszélgetés” (e-mailes levelezés valójában) pár napja folyik közöttünk, és nem fejeztük be. Ezért több részletben közöljük, mert úgy gondoljuk, hogy hasznos „kibeszélni” a dolgokat. Egyben kérjük, hogy akiben felmerülnek újabb kérdések, tegye fel, hiszen ez nem a hajléktalanok, hanem mindannyiunk, közös ügye.
ema
– A 2011. április 27.-i cikkedben átfogó elemzést adtál a Józsefvárosban kialakult helyzetről, aminek a végén azt javasoltad, hogy kicsi, meghökkentő, kreatív projekteket kellene különösen támogatni és a köztisztasági munkákba való bevonást is említed, amit magam is logikusnak tartottam, mint városgazdász. Most próbáljuk ezt „aprópénzre váltani”, vagyis az általánostól az emberi felé közelítsük, hogy is néz ki egy jó megoldás.
Ahhoz, hogy mi, laikusok megértsük a hajléktalanná válás és az abból való kilábalás útját, arra kérlek, hogy a praxisodból mondj egy-két példát. Természetesen, név nélkül, de olyan konkrét példát, amiben nem „a hajléktalant”, hanem az embert láthatjuk.
Tudod, elég sokat foglalkoztam a Holokauszttal, és azt tapasztaltam, hogy amíg számokról beszélünk, addig a legtöbb ember úgy érzi, hogy nem sok köze van hozzá, de ha egy-egy ember személyes történetén keresztül látjuk a folyamatot, akkor sokkal jobban megértjük az eszünkkel és a szívünkkel is.
vita
– Nehéz egy-egy sorsot kiemelni, ezzel egyúttal negatív mintává tenni, inkább azokat a csomópontokat, döntési helyzeteket sorolnám, melyek közül gyakran elegendő egyszer hibázni, majd végtelenül nehéz korrigálni. Ilyenek a teljesség igénye nélkül a széteső családok vagyonmegosztása, ahol a jövőbeni teher (gyerektartás) elkerülése érdekében az egyik szülő lemond az ingatlanrészéről. Ez gyakori még akkor is, ha jogilag így nehezen kivitelezhető, mert a felek megállapodása gyakran felülírja a jogszabályokat.
Egy másik – erősebben társadalmi – nagy csomag az a lakóhely, ahol nincs legális, reális bért kínáló munkalehetőség, és nincs olyan piacképes vagyon, melynek értékesítésével el lehetne költözni. Akár nagy egybefüggő területek is kialakulhatnak így, ahonnan tömegközlekedéssel igen drága, ráadásul gyakran lehetetlen az esetlegesen távolabb lévő munkahely. A család gyakran szakad, egy része próbál máshol megélni, abból esetleg még haza is küldeni, vagy rosszabb esetben együtt ugranak az ismeretlenbe.
ema
Őszintén megvallva, a kukázást rémes dolognak tartom, úgy gondolom, hogy aki a szemétben kotorászik, az önbecsülése javát már elhagyta valahol. És nem akarok úgy viselkedni, ahogy a legtöbben – elfordítják a fejüket, amikor a ház előtti kukák közt kotorászó embert meglátják. Nem hiszem, hogy ha megbüntetik, akkor nem fog kukázni, mert nyilván olyasmi vitte rá, ami a büntetéssel nem szűnik meg, de mond, mit tehetek én azért, hogy ne kukázzon egy sor szerencsétlen ember?
vita
ema
Mit szólnál a következő dologhoz:
1. az önkormányzat felhívással él, hogy minden olyan ember, aki eddig kukázni kényszerült, mert más megélhetése nincs, jelentkezzen lomtalanítónak, takarítónak.
2. tegyük fel, hogy a hajléktalanok, ha kicsit több jövedelmük lenne a szervezett lomtalanításból, takarításból akkor felvállalnák.
3. az önkormányzat gondoskodna, hogy minden ilyen ember kapjon minimális lakhatást és tisztálkodást, ezen felül pedig meghatározott helyeken reggelit és estebédet, hogy ételért ne legyen szüksége kukáznia.
4. az önkormányzat egyenruhát adna, amit a központi mosodában lehetne leadni – amit szintén, a jelenlegi hajléktalanok üzemeltetnének.
5. minden nap, a reggeli után, a társaság egy része a közterületek takarításával foglalkozna, másik részük járná a kijelölt körzetét, és minden lakásból közvetlenül hozná el a még használható tárgyakat – műszaki cikkeket, bútorokat, ruhákat. Mivel mindenkinek saját körzete lenne, a lakókkal, a közös képviselőkkel kapcsolatba kerülhetnének, ami talán, emberileg is fontos része lenne a társadalom kivetettjeiként élőknek.
6. a használható tárgyakat, az önkormányzat által létesített, szakosodott raktárakba kellene bevinniük, vagy egyedül, vagy nagyobb tárgyak esetén együttműködve. Itt számítógépen rögzítenék, hogy ki milyen szorgalommal dolgozik, és a minimális bérén felül, ennek alapján kapna prémiumot. Ezeket a tárgyakat ugyanis nyilvános árverésen az önkormányzat eladná – ebből lehetne bevételre is szert tenni, hiszen a cél nem az, hogy ezeket az embereket állandóan segélyen tartsuk.
Mit gondolsz, egy ilyen elképzelés használna a hajléktalanoknak?
vita
ema
Másként kérdezem: Te mit tennél, ha lenne hozzá hatalmad és korlátlan pénzed?