Városházapark
Amikor a régebbi, másutt megjelent cikkek a podo-pro.hu-n való újraközléséről döntök, nem holmi nosztalgia vezérel, vagyis a célom nem az, hogy összelapátoljam az „életművemet”, hanem az, hogy a korábban felvetett témák mennyire aktuálisak ma. Sajnos, túl sok az ilyen, máig aktuális téma, sőt, sok esetben a „helyzet csak fokozódott” azóta.
Vannak azonban olyan ügyek is, amelyekben a végső döntés mindmáig nem született meg, éppen ezért a korábbi írások felhozatala mellett, annak igazságán túl a cél az, hogy a döntés, ha megszületik, ne az legyen, mint ami ellen korábban szóltam.
A Városháza Fórum, nézetem szerint Park sorsa éppen ilyen.
Jó lenne, ha az elpocsékolt pénz ellenére, nem abba az irányba haladnának a dolgok, ahogy eddig, hanem az újonnan megválasztott városvezetés végre olyan döntést hozna, amely a város és lakói szempontjából a lehető legjobb.
A történet azzal kezdődött, hogy Demszky Gábor, a 2006-os választások előtt lebontatta a Károly körúti bazársort, és létrejött az „ideiglenes park” – rossz nyelvek szerint, ami Budapesten ideiglenesnek mondott, az „hosszú életre” számíthat. Egyelőre 5 évet megélt…
2008 januárjában aztán előállt a városvezetés, hogy miként is akarja megszüntetni a parkot. Török Tamás cikke tökéletesen érzékelteti a helyi erőviszonyokat.
Az esemény utáni első felindulásomban írtam:
Kell, nem kell – ezt kapjátok! Bekaphatjátok! – erről szólt a mai városházi beszélgetés, amelyet a Budapest Szive projekttel kapcsolatosan rendeztek. Igaz, hogy a város lakói, többségükben, korábban, arról nyilatkoztak, hogy az ideiglenes park helyén nem épületet, hanem végleges, és nagyobb parkot szeretnének, de ez az apróság nem rendíti meg a hivatalnokokat – ők azt csinálják, amit a rövidlátó politikusok már eldöntöttek: egy meglehetősen zavaros program szerint lenne itt szálloda, üzletek és iroda is – a park helyén!
A legnevetségesebb érv az volt, hogy a szabályozási terv szerint ide „térfal” kell kerüljön. Egy városban, ahol a szabályozási terveket privát befektetők kénye kedve szerint szabják át, a közösség akarata nem számit.
Pedig a belvárosban lenne mit csinálni akkor is, ha nem újabb házat nyomnának be egy véletlenül zöldé vált kis placcra. A közlekedési rendszer humanizálása önmagában hatalmas feladat. Annak megoldatlansága pedig tovább erősítheti a belváros lakosságának csökkenését. Az, hogy a Városháza környékének apró kis terei belefulladtak a parkoló autókba, az nem zavarja a Főpolgármesteri Hivatalt. Az, hogy a Városháza Park többszöröse területen az úrelvtársak privilégizált parkolói foglalják a helyet, az rendben van – szerintük. Arra, hogy a Kossuth Lajos utca agonizáló üzleteinek már csak az kell, hogy a Madách házzal szemben legyen egy mélyparkolóval elláttot miniplázácska – nem is gondolnak. Az ingatlanszakértő furcsállotta, hogy ha már mindenképp házat akarnak oda épiteni, akkor miért nem merült fel a lakó-funkció? A szemben lévő Madách-házban állandóan kiadó-eladó irodákat hirdetnek, kicsit beljebb, régebbi irodákat lakásokká alakitanak vissza…
A projekt gumicsontja a „Fórum” – ez ugye egy olyan köztér, ahol az emberek szivesen összejönnek, megállnak a városi rohanásban. Csakhogy ez, a tapasztalatok szerint, inkább kialakul, mintsem tervezni lehetne a tutit. A Városháza-parkban, a park minden hibája dacára(kevés zöld és túl sok burkolt felület – nehezen takarítható házagos bazaltkocka), valami éppen elindult, mire földúlják az egészet. Kevesen tudják, hogy a paraván mögött, amely az úrelvtársak parkolóit igyekszik eltakarni, ott van a hajdani városfal egy darabja. Ha építés helyett a városkaszárnya összekötő toldalékszárnyát lebontanák, és a jelenlegi parkot kibővítenék, teljes átjárást biztosítva a Városház utcába, akkor többet tehetne ez az önkormányzati adminisztráció a városért, mint amit tett az elmúlt 18 év alatt! Repkedő milliárdok nélkül.
Ha egyszer, véletlenül, a budapestiek szivverésére figyelnének, és nem a zsebrevágható pénz csörömpölését hallanák.”
Ennek kapcsán tettem meg az első lépést a felhívással, illetve 2008 áprilisában a magyar építésztársadalmat kértem arra, hogy a tervpályázatot bojkottálja.
” A Városháza süket urai nem hallották meg a nép szavát – pedig legutóbb 10 ezer zöld pólós polgár bizonygatta a helyszinen: PARKOT akarnak és nem plázát!
Ha a beígért január vége helyett késve is, de meghirdettek egy rémesen zavaros pályázatot a beépitésre. Éppen ezért szakmai és civil összefogást hirdetek meg a pályázat bojkottjára!
Tisztességes építész, tájtervező és urbanista ezen a pályázaton nem vesz részt!
Viszont követeljük, hogy a keritést bontsák le, és adják át a város lakóinak a Városháza teljes udvarát, hogy azt közös erővel parkositsuk!
Amit a Városházi beszélgetések után irtam, nemcsak az én véleményem. Annyi impotens próbálkozás után 1910 óta, végre a józan észnek kellene győzni! Legyen végre a belvárosban egy olyan urbánus-térláncolat, amely a Városháza körüli parkhoz kapcsolódik!
Nem hagyhatjuk, hogy szemellenzős politikusok és szakszolgáik mindent tönkretegyenek ebben a városban!
Értelmes programot nem tudnak adni annak az épületnek, amit a park helyére akarnak terveztetni – sem kereskedelmi központ, sem irodák nem hiányoznak a város ezen részén! A Madách-házon ott fityeg évek óra az „Irodák eladók” tábla, mi a búbánatnak kell épiteni olyasmit, ami nem kell?
Az egész projektnek egyetlen célja van – eladni még valamit, mert kell a pénz!…”
Az építészek azonban nem fogadták meg a szavam – tömegével pályáztak… Ezért a következő cikkem az építészek felelősségéről szólt…
„A tervpályázat kétlépcsős, vagyis előbb a pályázó személyiségi jegyei alapján szelektálnak, aztán jöhet a tervek pályázata. A közzétett kiirásból korrekt program nem hámozható ki. A kiiró, legalábbis ebben a fázisban annyi fáradtságot sem vett, hogy a programalkotáshoz szükséges vizsgálatokat elvégezze.
Magyarországon nem ritka jelenség, hogy az épitészre testálják azt a munkát, amit tisztességesen egy projektelőkészitó stáb kellene, hogy elvégezzen.
Honnan tudhatná egy épitész azt, hogy egy szolgáltatás-centrikus városháza működésének melyek a munkaszervezési feltételei? A program komolytalanságát árulja el, hogy a városháza működésének reformját épitészeti programként deklarálják. A kulturális és piaci funkciók is olyan megfoghatatlanul lebegnek a kiirásban, hogy bármit és annak ellenkezőjét is be lehet pakolni, ezen cimszó alatt.
Persze, nem lehet csodálni, hogy az a gárda, amely a városházát oly alacsony szinten működteti ma, az ki fog tudni találni egy hatékony programot, saját maga felszámolására, de akkor ezt be kéne látni, és a programalkotásra is kiirni egy pályázatot, ami, természetesen, nem épitészeti tervpályázat. Egy tisztességes programban vizsgálati eredmények vannak, lehetőségek gazdag tárháza, amelyekből aztán az épitész, az ő szakmájára koncentrálva kiválasztja az adatokat. A megalapozott program hiánya azt az üzenetet hordozza, hogy az egész városháza-fórum egy lufi, ami igyekszik eltakarni azt az egyértelmű szándékot, hogy a bazársor helyére egy méretes épület kerüljön. Hogy mi lesz abban az épületben, az ebben a pillanatban mellékes, hiszen a tervpályázat csupán az értékesités alátámasztására szolgál.
A felhivásom azért született meg, mert már láttuk, nem egyszer, hogy a politikai szándék miképpen használja ki az épitészek alkotókedvét olyan tervek kreációja során, amelyek ellentétesek a közvélekedéssel. Annak idején, a Kormányzati Negyedet is csak a politikusok egy része és épitészek támogatták, miközben a közvélemény ellenérzése kisérte az egész kisérletet. Vagyis, az épitészek, végső soron ellentétbe kerültek a közérdekkel. Ebbe, csak belebukni lehet.
Az épitészek társadalmi megitélésének kérdése nemcsak akkor kéne foglalkoztassa a szakmát, amikor az alacsony tervezési dijakról beszélünk, vagy a közizlést ostorozzuk. Talán, egyszer-egyszer el kéne gondolkodni, hogy miképp vivta ki a szakma ezt a társadalmi rangtalanságot…
A Városházapark beépitése ellen a „köznép” egyértelműen kiállt a különböző felmérések során. Magam is készitettem egyet a kapcsolat.hu oldalán, amely egyértelműen baloldali webfelület, tehát nem vádolható azzal, hogy a szadeszes városvezetés, vagy az emeszpés kormányzás ellen áskálódik.
Mindezek miatt, úgy gondolom, hogy a bojkottnak igenis van értelme – egyszer a szakma képviselhete olyan ügyet is, amely a közérdekkel egyezik, és nem egy politikai hóbort feltétlen kiszolgálása történik.”
A pályázatot Erick van Egeraat holland építész nyerte, aki közeli kapcsolatot épített ki, már korábban az akkori városvezetéssel, és akinek igen nagy szüksége volt erre a megbízásra, mert sorra mentek csődbe a különböző európai városokban működő irodái. A végkifejletről a NOL cikke tájékoztat… Hozzáfűznivalóm, mint ahogy a cikkhez írt kommentemben is olvasható volt: podo | 2010. augusztus 8. „Az már egy ideje nyilvánvaló volt, hogy a projekt egyetlen megvalósítható része az Egeraat iroda megmentése a csődtől. A szomorú, hogy ehhez a magyar építész-társadalom színe-java aszisztált. Persze, ha elfogadták volna a pályázat meghirdetésekor a bojkotthoz való csatlakozást, akkor kisebb arcvesztéssel megúszhatták volna, a fővárosnak pedig egy kicsivel kevesebb lenne az adósága. Sajnos azonban az építészek jórésze éppúgy mint a médiamunkásoké, a hatalom feltétlen kiszolgálója.”
Eddig a múlt. Remélhetőleg, az elkészült terveket sosem valósítják meg, viszont a jelenlegi városvezetésnek lesz annyi bátorsága, hogy össznépi-önkéntes munkával végre létrehozza azt a parkot, amely a város megérdemelne – véglegesen.