A legjobb ötletek nagyszerűsége éppen abban áll, hogy egyszerűek. Ocztos István építész-képzőművész fején találta a szöget, amikor Budapestet a tűzfalak városának titulálta. Csakhogy azt, ami ma csúfság, ő várost-formáló különleges művészetté alakítaná, így a szitokból szépségre asszociáló specialitássá emelné Budapest tűzfalait.

Mielőtt a nagyszerű Élő Tűzfalak Budapest Projektet részleteznénk, nézzük meg, miként alakult a belső városrészek ennyire jellemző elemévé a csupasz tűzfal.

A budapesti,  városrendezési  „rendszerváltások”  miatt lett horizontálisan és vertikálisan is zig-zagos az utcakép, amelynek következtében a nagykörúton belül alig lehet olyan fotót készíteni, amibe ne lógna bele egy tűzfaldarab.

A régebbi, kis házak mellett, olykor jóval magasabbak épültek, aztán, a megnövekedett magassághoz is aránytalanul szűk utcákra betört a XX. századi  motorizázáció és ezzel az utcaszélesítés szándéka. Az újabb házakat már egy elképzelt, szélesebb utca-keresztmetszet szerint, beljebb építették,  az így létrejött tűzfalakat pedig,  ideiglenes állapotként,  teljesen figyelmen kívül hagyták, hiszen természetesnek tartották a régi épületek bontását.

Csakhogy közben kiderült, hogy az autókat nem célszerű nagy tömegben bevezetni a városmagba, és az sem éppen jó ötlet, ha a régi épületeket zsinórban lebontják. A megváltozott szemléletű várostervezés, a városrehabilitáció értelmes választ kell adjon a tűzfalak kérdésére is .

Erre érzett rá Ocztos István. Meglátta a csupasz tűzfalak adta képzőművészeti lehetőséget, és kiírt egy nemzetközi ötletpályázatot, amelyre 47 pályázó, 152 munkája érkezett be. ( A továbbiakban ezekből a pályaművekből mutatunk be néhányat)

A falfestést persze nem ő találta ki, és olyan kezdeményezés is volt már, hogy egy meglévő épületet külső festéssel tesznek érdekesebbé, ami reklámnak sem rossz.

Ocztos István pályázatának eredetisége nem ez, hanem az, hogy komplexen látja a tűzfal-problémát.  Nem holmi jópofizás vezette, hanem az a felismerés, hogy ezek a tűzfalak a város kihasználatlan lehetőségét jelentik.

A hátrányból előnyt lehet kovácsolni – a Street Art speciálisan budapesti műfaját lehetne megteremteni. A pesti romkocsmákhoz hasonlóan, egy olyan város-image részei lehetnének, amely a budapesti valóságot pozitiv felhanggal képes bemutatni. Nem mást eladni, mint ahogy az állami propaganda igyekszik, sikertelenül, hanem egy hiteles képet.

Ennek a civil-pályázatnak a sikere bizonyítja, hogy Budapest nemzetközi érdeklődésre számot tartó művészeti potenciállal rendelkezik, brutális épületmonstrumok, sztárépítészek és euró-milliárdok nélkül is, csak tudni kell megragadni a lehetőséget.

Ocztos István szeretné jól megoldani a feladatot, ezért nem csupán a tűzfalak esztétikája érdekli – mint építész nyúl az épülethez, és mint képzőművész hozza összhangba a várossal.

Mivel az általa meghirdetett tűzfalak Belső-Erzsébetvárosban, magyarul a Zsidónegyedben vannak, felmerült benne, hogy esetleg ezek a  hatalmas falfelüleletek erről is szólhatnának.

Ugyanakkor, szüksége lesz az önkormányzatok támogatására is, hiszen a tűzfal-artnak nincs bejáratott engedélyezési modellje. Arról már nem is szólva, hogy a társasházak tulajdonosait is meg kell győzni arról, hogy miért jó nekik, ha a házuk ocsmány tűzfala megújhodik.

A gyalogos ember, de még az autóban ülő is, az épületek első emeletéig észleli, hogy mi újság. A köztéri „kellékek” közül fontosabb a járdaburkolat, a pad, a szemetesláda mint maga az épületek szépsége. Ez alól a járdára kilépő tűzfal kivétel, mert azzal szembe haladunk jó ideig. Ezeknél a házaknál tehát az utcai homlokzatnál is fontosabb az, hogy mi van a kitüremkedő tűzfalon.

Van egy másik terepe is ennek a tűzfal-problémának – amikor egy foghíjbeépités-, vagy rekonstrukció kapcsán a teret  véglegesen hatalmas tűzfal határolja. Nemrégiben láttam a Horánszky 13. felújítási terveit, amely szerint a kis eklektikus épület diák-, és vállalkozásfejlesztési, információs központá válik. A vele szomszédos Vörösmarty gimnázium hatalmas tűzfala nem inspirálta az építészeket, legfeljebb a méretét csökkenteni vágyó „kifeszített lepedő” tetőszerkezet van némi kapcsolatban vele. De a tető mégsem ez lesz, mert költségcsökkentés címszóval elszálltak a „lepedők” és marad  egy szimpla lapostető. Meg az óriási tűzfal, ami szinte esedezik – használjatok valamire! Mivel az udvar nagy részét beépítik, növényzetet aligha lehet ráfuttatni, bár az sem lenne elvetendő – viszont egy kortárs képzőművészeti alkotás még így is hatalmas felületet kaphatna.