Sírás-rívás: fogy a magyar! Idén már 28 ezerrel kevesebben vagyunk, mint a bűvös 10 millió, és úgy tűnik, hogy a tendencia – a további romlás.

Nincs háború, és bármennyire is nehéz a gazdasági helyzet, ennél sokkal rosszabb időszakot is átélt ez az ország, mégis: a tavalyihoz képest, az első negyedévben 11%-al csökkent a születések száma, és 3%-al nőtt az elhalálozásoké, és ebben nincs szó az elvándorlásokról. Pedig legalább annyira durva hatással lehet a társadalomra, mint az, hogy nem születik elég gyerek.

Ráadásul sokkal rövidebb távon jelent majd problémát, hogy a külföldön is versenyképes munkaerő, amely egyre nagyobb lendülettel indul útnak, adóbevételektől fosztja meg az országot.

Ugyanez a korosztály (20-40 évesek) az, amely a gyermekvállalás szempontjából is kritikus lehet. A most, gyerek nélkül, vagy akár kisebb gyerekekkel külföldön munkavállaló fiatalok ott nevelik fel majd a gyerekeiket – nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy azok a gyerekek valaha is, tartósan visszatérnek. Hazafias szólamokkal nem lehet pótolni a megélhetést.

Annál is inkább, mert a folyamat egyre rontja az ország esélyeit a gazdasági fellendülésre, hiszen éppen azt a réteget veszti el az ország, amely képes alkalmazkodni a változó körülményekhez, amely nem csak magát tartja el, hanem adója révén azokat is, akik nem produktívak. A munkanélkülieken, a nyugdíjasokon kívül a túlmértezett államapparátust is.

A kontraszelektív rendszer megbosszulja önmagát – a gyenge képességűek pozicióba helyezése eltaszítja azokat, akik képesek lennének a szükséges változásokat végrehajtani. A reményvesztettség felülírja a nemzeti érzésen alapuló sorsvállalást. A szekér elől a lovakat kergeti szélnek, a magától elragadtatott kocsis pattogtathatja az ostorát, attól egy tapodtat sem megy előre az ország.

Hátrafelé csúszni viszont minden esélye megvan, hiszen a munkanélküliek nagyobb részének nincs konvertálható tudása, a kényszerfoglalkoztatás legfeljebb a létminimum körüli szinten tudja tartani a népességet.

A hatalom megtartása és a látszat fenntartása érdekében új eladósodási folyamat indulhat, amely az ország gazdasági függőségét, később, esetleg politikai kiszolgáltatottságát növeli. Ellentétben azokkal a beruházásokkal, amelyek a gazdaság működőképességét javítják, a kontraszelektált kormányzat hiteltámogatása olyan, mint a feneketlen kútba dobott pénz.

A kérdés, hogy mekkora az országban maradó népesség tűrőképessége, és mikor éri el azt a szintet, mint manapság Szíriában, hogy  a hétről hétre megtartott tüntetéseket a sorzüzek sem állítják meg.