Kié a kert?
„Remek kis kávézó, egész szinvonalas múzeummal kiegészítve” – Elizabeth Esteve-Coll, a Victoria & Albert Múzeum igazgatójának érdeme, hogy a Londonban megújított múzeumnak ezt a szlogent választotta, annak ellenére, hogy a konzervatív múzeumlátogatók körében ez mély megvetést váltott ki.
A múzeumok, szerte a világon, megváltoznak az ezredfordulón. Két alapvető oka van ennek, amelyek szorosan egymásba is kapcsolódnak: egyrészt, a múzeumlátogatók igényei módosultak, másrészt a fenntartás korábbi finanszírozása tarthatatlanná vált. Valójában, mindkét dolog pozitiv jelenség, hiszen több múzeum van mint 100-150 éve, és többen is látogatják őket. A múzeumoknak ki kell elégíteni ezt a megnövekedett igényt, miközben meg kell tanulniuk gazdálkodni azzal az értékkel, amellyel rendelkeznek. Ha jól gazdálkodnak, akkor egyre kevésbé függenek az állami költségvetéstől, egyre önállóbbak lehetnek, és nem mellékesen, egyre közelebb kerülnek azokhoz a látogatókhoz, akik a szellemi élvezet palotáit gyakran látogatják. Ebben a folyamatban a múzeum, mint az értékek tárháza közösségi-kultúrális központtá alakul, amelynek a nagyközönségén belül megformálódik a törzsközönsége. Igy, bizonyos értelemben a környezetével való kapcsolata is erősödik.
Éppen ezért, amikor a Magyar Nemzeti Múzeum működésének korszerűsítésére kiírt pályázat eredménye megszületett, a Civilek a Palotanegyedért Egyesület különös figyelmet szentelt annak, hogy mivé alakul a múzeum, és főként az épületet körülvevő kert. Annál is inkább, mert a Palotanegyednek ez az egyetlen parkja, ami mai formájában alkalmatlan e szerep betöltésére, és persze nem méltó a Nemzet Múzeumához sem.
Az első díjas pályamű szerzői Mányi István (Mányi István Építész Stúdió), Gergely László (Stúdió G Bt.), Szabó Lajos (DU-PLAN Kft.), Bogár Péterné (TERTAK Kft.), Gergely Tünde, Martosi József (GEMA-Terv Kft.), Szigyártó Gábor (SMG-SISU Kft.), Balogh Andrea és Majoros Csaba (4D Tájépítész Iroda) voltak, és ők kapták meg a továbbtervezés jogát.
A nyertes pályamű a szakmai közvéleményből vad ellenérzéseket váltott ki, és a helyi lakosság sem volt elragadtatva tőle. Ilyen előzmények után, a ma délután megtartott zártkörű megbeszélés, a tervezők, a múzeumi vezetés és az egyesület elnökségi delegáltjai között enyhe feszültséggel indult. Az egyesület már korábban rögzítette álláspontját a „Mit kíván a Palotanegyed?” 12 pontjában, és nem titkolt célunk volt a kert védelme mind a túlzott forgalomtól, mind attól, hogy a most, Magyarországon sok helyütt divatos tájépítszeti elemekkel telítsék ezt a történeti kertet.
A mintegy három órásra nyúlt egyeztetést ezúttal elégedett kézfogás zárta. Ez, elsősorban a tervező gárda érdeme, akik a korábbi kritika nyomán alaposan átdolgozták a terveket.
Építészetileg, az eredeti Pollack-i szellemiséghez, a pályázati tervekben látottakhoz képest sokkal nagyobb alázattal viszonyultak, és a szimmetrikus kompozició visszatért a kerttervekben is. A Pollack Mihály térhez közeli részen, a régi gondnok-kertész-lakás helyén kávézót terveznek, amely a mélygarázs miatt meglehetősen siváran burkolt tér számára is új perspektívát nyithat. Annál is inkább, mert a Múzeumkertből közvetlen átjárás lesz újra. A kávézó két oldalán lenne egy-egy korosztályonként különböző játszótér, amely a múzeumhoz méltó, egyedi tárgyakból áll majd, mondhatni, szabadtéri kiállítótér is egyben.
A kerti utak közül a szélesebbek, elegánsabbak, az épület két oldalán, egyben, szükség esetén tűzoltó-felvonulási utakként is szolgálnak, amelyek azonban nem zavarják a hátsó kert „gyerek-övezetét”. Gyalogosan körbe lehet járni a múzeumot, bár közvetlenül az épület körül gyepszőnyeg emeli ki a ház szépségét. Egy második gyalogos körrel is bővült a terv, a kerítéshez viszonylag közel, így gyakorlatilag, a mainál sokkal nagyobb zöldterületet tesznek megközelíthetővé. A szobrok is „helyükre kerültek” – méltó hangsúlyozással. Jelentősen javultak a kerti bútorok – a parkban fából készült, „üléskényelmes” darabok váltották fel a korábbi, látványtervben elborzasztó beton zsámolyokat.
Az egyesület régóta küzd azért, hogy megszünjön a kertben a parkolás. A késő délutáni megbeszélésre menet 65 parkoló autót számoltunk meg.
A tervező javaslata, hogy a múzeum működéséhez szükséges, elsősorban kisteherautók behajtására nélkülözhetetlen területet, a minusz második szintre nyomja a föld alá, ahová már a szakhatóságokkal egyeztetve a Múzeum utcáról ereszkednének le, a kiskörúti torkolattól 40 méterrel beljebb. A legújabb terveken ez a lehajtó rámpa meglehetős szolid formában szerepel, szinte a kerítéshez símúlva, körülötte intenzív növényzettel. Íly módon egyértelműen és ellenőrizhető módon, a múzeumkertbe többé autó nem mehetne be, a rendkívüli eseteket kivéve, amikor egy-egy nagyobb kiállítási tárgyat kamionokkal lehet csak mozgatni, illetve a tűzoltáskor.
Az egyesület jelenlevő elnökségi tagjai számára meggyőző volt a magyarázat, de egyben arra kértük a múzeumi vezetést, hogy már most demonstrálja jószándékát, és tiltsa ki a kertből az ott parkoló autók tömegét, és csak azok maradjanak, amelyek használata elengedhetetlen a múzeum tevékenységéhez. Erre igéretet kaptunk. Az egyesületi tagok pedig folyamatosan ellenőrizni fogják az ígéret betartását.
További kérésünk volt, hogy a folyamatos tájékoztatás érdekében, a tervezők a múzeummal közösen hozzanak létre egy blogot. Ezzel lehetőség nyílik a közvetlen kommunikációra már a tervezés folyamatában: a lakossági tájékoztatáson kívül, a kommenteken keresztül a tervezők még munka közben lemérhetik a fogadtatást, esetleg módosíthatják eredeti elképzeléseiket. Közös cél, hogy a lehető legjobb terv készüljön el, amit aztán közmegelégedésre valósíthatunk meg – ehhez az egyesület tagjai önkéntes, fizikai munkájukat is felajánlották – amin a tervezők kissé elcsodálkoztak, bár ők is ismerik a hasonló külföldi példákat, nem gondolták, hogy a közterület kialakításában, jobbításában budapestiek is hajlandók önkéntesen részt venni.
Az elmúlt két és fél évben a Palotanegyedben volt már erre példa, és a közösségépítésnek ezt a formáját továbbra is fontosnak tartjuk. Éppen ezért, szeretnénk nem megvárni azt, amig a teljes felújítás elkészül, hanem már most tavasszal szervezni egy kertrekonstrukciós akciót, egyetértésben a tervezőkkel és a múzeumi vezetéssel. Erre is jó esélyt látott mind a két fél.
Bizonyos értelemben a jelenlévők kompetenciáján kívül esik, hogy miután elkészül a teljes felújítás, miként fog működni, különösképpen a kertgondozás, fenntartás, karbantartás hogyan biztosítható magas szinvonalon. Jelenleg a Főkert tartja rendben a parkot, amelynek szinvonalával a környék lakói nagyon nem elégedettek. Sokkal többről van szó, mint szimpla kertészeti munkáról. A felújítás után a Múzeumkert éjszakára bezár, gondoskodni kell a nappali örzéséről és folyamatos gondozásáról. Külföldi példák bizonyítják, hogy azokon a helyeken, ahol nincs külön parkőr, külön biztonsági őr, külön kertész és karbantartó, hanem egyetlen személy állandó jelenlétével és folyamatos, napi munkájával látja el mindezeket a feladatokat, sokkal hatékonyabban tartható fenn, magas szinvonalon a park. Erre a műfajra is érvényes a „kitört ablakok elve”, vagyis egy elmozdult burkolati követ ha azonnal visszahelyeznek, ha a szemetet azonnal felszedik, a terület állapota nem romlik. A folyamatosan szorgoskodó gondnok jelenléte ráadásul fegyelmező erővel hat a szemetelőkre, vagy a romboló szándékkal közeledőkre.
Nem mellékes a múzeum gazdálkodása szempontjából sem, hogy a területén létesülő szolgáltatók milyen plusz bevételt jelenthetnek a múzeumi működéshez, ezért nagyon fontos lenne már most tisztázni a tulajdoni, használati jogokat és kötelességeket – a múzeum jó gazdaként kell kezelje nem csak a falain belüli értéktárgyakat, hanem mindazt, ami fogalmilag a Nemzet Múzeumához tartozik – a kertet is.
Civilek a Palotanegyedért
1972-ben költöztem Pécsről Budapestre. Kalandos körülmények között jutott az akkori barátom, későbbi, első férjem egy hatalmas, üres lakáshoz, ideiglenesen persze, a Horánszky utca 1.-ben (akkor Makarenko utca volt még). Ott éltünk majd egy évig, idővel egy baráti házaspárt is befogadtunk, mígnem kiebrudaltak minket a VII. kerület külsőbe… de ez már egy másik történet.
2006-ban, amikor eldöntöttem, hogy két évtizedes távollét után Magyarországon maradok, intenzív lakáskeresésem eredményeként, a 34 évvel korábbi helytől két háznyira találtam egy viszonylag elfogadhatót. Később a lakást átalakítottam és a környéket újra megszerettem. Ma Palotanegyednek mondják.
2008-ban megalakult a Civilek a Palotanegyedért Egyesület. A Mikszáth tér virágosításánál már ott voltam, de rendszeresen akkor kezdtem eljárni a CaPE rendezvényeire, amikor a környék köztér-rehabilitációs programjáról volt szó, amolyan lakossági fórumokként.
Az egyesület az elmúlt két és fél évben rengeteg program szervezője vagy résztvevője volt, meglehetős hírnévre tett szert. De annak ellenére, hogy hivatalosan 127 tagja van, a munka oroszlán-részét egy-két elnökségi tag végezte. Ezen a helyzeten szeretne változtatni a nemrégiben megválasztott új elnökség – szélesíteni és a közös munkába is jobban bevonni a tagságot.
A továbblépéshez azonban nem érdektelen az elmúlt két év tapasztalatát összegezni – mások számára is hasznos lehet.
A Palotanegyed, szerencsésen, viszonylag homogén, a budapesti átlagnál jobb minőségű épületekből álló városszerkezeti egység. Persze itt is vannak lepukkadt házak, és a kortárs építészet nem mindig nívós darabjai, de a VIII. kerületen belül, határozottan elkülönül, minőségileg is. Felmérések szerint a Palotanegyedben lakók identitása sokkal inkább „belvárosi”, mintsem „nyóckeri”. Városszerkezetileg, kétségtelenül, több köze van a többi, szomszédos kerület nagykörúton belüli részeihez, mint a VIII. kerület külső területeihez.
Ha egyszer a városvezetés levetkőzi a szocialista egalizmus gondolkodási mechanizmusait, akkor az itt megalakult részönkörmányzat fontos eleme lehetne a kerületek területi újraszervezésének. Ha ugyanis a városfejlesztés módszere nem az átlagolás, hanem a pozitiv folyamatok erősítése, akkor a Palotanegyed rehabilitációja közvetetten jó hatással lehet mind a VII. kerületi Zsidónegyedre mind a VIII. kerület más részei.
Az Egyesület alapítói nagyszerűen felismerték a közös érdeken alapuló együttműködés lehetőségét. A helyi vállalkozók aktiv szerepe lényeges momentum volt abban, hogy az Egyesület azonnal cselekvőképessé vált, nem ragadt le az elvi deklarációk szintjén. Persze, a jó magyaros irígység tudni vélte, hogy az egyesület csupán a vendéglősök érdekét szolgálja – két év után, nyilvánvaló, hogy ez mennyire nem igaz. A helyi lakók számára legfeljebb követendő példával szolgálhat a vállalkozók erős lokálpatrióta identitása – ez az, amit tovább kellene vinni, és egyre többeket ráébreszteni ennek a fontosságára.
Van mire büszkének lenni: az első városrehabilitációs kisérleteknek is vannak jó példái, még abból az időből, amikor az állam felülről akart mindent megújítani, itt van az egyik legszebb belvárosi utca – mintaként szolgálhat másutt is, a növényzet a parkoló autók és az emberi arányú utca-keresztmetszet tekintetében, vannak szépséges belső udvarok, amelyek szintén követendő példát szolgáltathatnak, vannak speciális üzletek, kellemes teresedések, megújuló funkciójú pompás építészeti környezet… na, persze, feladat is van bőven.
Az együttműködés szempontjából még kihasználatlan potenciál a negyedben lévő sokféle oktatási intézmény. Mivel az Egyesület kezdettől felvállalta a kultúrális és érdekvédelmi arculatát – szerintem, sikerének ez is lényeges eleme – a negyedben éveket eltöltő diákok, az itt dolgozó tanárok helyi kapcsolatának elmélyítésével újabb közösségi hálózatokat építhetünk.
A „közöm van hozzá„-szemlélet lassan terjed. Tudatosítása, a példamutatás, a közösségi élményre alapuló kapcsolatépítés nem könnyű, de a Civilek a Palotanegyedért Egyesület elmúlt két éve, az elért eredmények (lásd: a honlapjukat és a blogot) világosan mutatják, hogy ez a helyes irány – nem azt várni, hogy majd valaki más, az önkormányzat vagy az állam megoldja a problémáinkat, hanem mindenki, közülünk egyenként és együttesen tehet valamit azért, hogy mindannyiunknak jobb legyen a környezete és ezzel a közérzete is.