Vigyázó szemetek Bogotára vessétek!
A Kálmán Olga álinterjú Csipak Péterrel az ATV-ben – alaposan felbosszantott.
Undorítónak tartom azt a hányaveti nemtörődömséget, ahogy a közvélemény ellenérzését kezelik az érdekelt hivatalokban, és ahogy ehhez a ballib média készségesen aszisztál.
Kálmán Olga tudatlansága, ha valódi volt, akkor azért, ha megjátszott volt, és az egész egy PR-színjáték volt, akkor azért sértő.
Úgy látszik, hogy sem a beruházó, sem a hivatali bürokrácia nem érti, hogy itt sokkal többről van szó, mintsem 5 ház, legyenek értékesek vagy sem, lebontásáról, és egy botrányosan túlméretezett épület felépítéséről.
Itt a beruházói és hivatalnoki arrogancia olyan összefonódásáról van szó, amely túllépi az amúgy birkatermészetű magyar tűréshatárát is.
Jószimatú politikus ettől a projekttől távol tartja magát, mert ebbe bele lehet bukni.
2004 őszén a 168 óra nem volt hajlandó leközölni azt a cikkemet, amiben korrupciót vélelmezetem a zsidónegyedi rombolásos építkezések kapcsán. Bizonyítékokat kértek, holott a sajtónak nem a nyomozó, hanem a figyelemfelkeltő funkciója kellett volna már akkor belépjen, hiszen az ügyletek ezer méterről ellenszélben bűzlöttek. Utóbb kiderült, hogy nem alaptalanul.
A Bécsi utcai projektben túl sok pénzről van szó, és a város szempontjából túl nagy a tét, hogy a sajtó ne kísérjen árgus szemmel minden egyes lépést.
Ha a hivatalos sajtó túl gyáva ehhez, akkor meg fogják tenni a netes újságírás úttörői – ezt a szférát nem hallgathatja el a gátlástalan tőke.
Túl sok ideig, túl sok városidegen projektet nyomtak le ittlakók torkán – most mindet fölöklendezik, amikor azt mondják, hogy elég, ne tovább!
Elég az eszetlen beruházásokból, elég abból, hogy itt olyan gerinctelen csinovnyikok ülnek a döntésthozó poziciókban, hogy mindent meg lehetett építeni, ami csak a befektetőknek kifizetődő volt!
Egy darabig hülyére lehet venni a tömegeket – ez történt az elmúlt húsz évben, de ennek az időnek vége, a vekker rugói túlfeszültek és éktelen zajjal riasztja azokat is, akik ma még azt sem tudják, hogy hol a Bécsi utca.
Vigyázó szemeteket Bogotára vessétek!
Bogotában, Kolumbia 7 millió lakosú fővárosában, rövid pár év alatt fordult meg a fejlődés iránya.
Nem kellett más, mint néhány kiváló szakember és egy tisztességes és bátor polgármester. Enrique Peñalosa
Aki szakmájából kifolyólag figyeli, hogy mi történik a világban a városokkal, az természetesen ismeri a Bogotai példát, de mostanra szinte nincs már olyan, a városáért aggodó, magára adó civil Magyarországon, aki ne látta volna a FILM-et. Ha véletlenül, valaki mégsem látta, vagy nem elégszer látta ahhoz, hogy megértse, hogy milyen fontos mindannyiunknak tudni erről, az nézze meg újra és újra: