Tel-Avivban közel 4000 olyan épület áll még ma is, amelyet a Bauhaus szellemében alkottak a múlt század harmincas, negyvenes éveiben. 2003-ban az Unesco a Világörökség részeként ismerte el a „Fehér várost„- ‘העיר הלבנה‘

Tavaly ünnepelte Tel-Aviv a 100.születésnapját, ugyanakkor a fiatal várossal ma már egybenőtt, és önkormányzati szinten is egybetartozó rész Jaffa – egyike a föld legrégebbi településeinek.

1907-ben már mintegy 8000 zsidó élt, a 40 ezer lakosú Jaffán. Nem különálló negyedben, hanem a város többi lakójával keverten, szétszórtan az egész városban. Az Oszmán Birodalom részeként,  vegyes, muszlim és keresztény arab lakossággú település volt, és  amikor 1908-ban a birodalomban megnőtt a muszlim nacionalisták, az Ifjú Törökök szerepe, egyre több attrocitás érte a zsidókat.  Éppen ezért a cionizmus eszméi hatására egyre növekvő zsidó lakosságnak Jaffától északra,  amelyeket a közösség már korábban megvásárolt, új városrészt kezdtek építeni. Innen indult Tel-Aviv.   Az első városrészek jellegükben meglehetősen eklektikusan épültek, kis telkeken, kis házakkal, többnyire olcsó építőanyagokkal, silány minőségben. A lakosság növekedésével újabb és újabb területeket nyitottak, de ezzel együtt a zsúfoltság is nőtt.

Az első világháború az Oszmán Birodalom végét jelentette, egyben azt is, hogy ez a terület, Palesztina néven a Brit Birodalom részévé vált.

A britek ebben az időben még támogatták a zsidó közösség országépítő szándékát, és ez megmutatkozott a zsidó bevándorlás mértékében is.

A múlt század huszas éveiben, különösen a német aliya hatására, egyre sürgetőbbé vált új alapokra helyezni a városfejlesztést.

Patrick Geddes készítette el az általános rendezési tervet,  a „kertváros”, az akkor legkorszerűbb várostervezési  elvek  szerint.

A tervet 1927-ben fogadták el, és az ezt követő tíz évben mintegy 2700 új házat építettek, már Bauhaus stílusban.

Szerencsés csillagegyüttállása volt ez Tel-Avivban a politikai-társadalmi célok (a zsidóknak új hazát építeni), a modern várostervezési elgondolások (kertváros, ami a hagyományos városhoz képest levegősebb, zöldebb, emberibb) és a modern építészeti irányzatnak, amelyet  a Németországból érkezett bauhauslerek honosítottak meg a tengerparti homokdűnéken.

A képen látható Angel-házat Zeev Rechter tervezte, aki viszont Párizsban tanult és Le Corbusier hatása érezhető munkáin.

Tel-Aviv éghajlatára remekül illettek a modern építészeti elvek: a lapostető, a földszint lábakra állítása, a teraszok, a falfelületek és az ablakok geometrikus játéka, az árnyékolás és fény összhangja.

A kertváros gondolata is kiválóan beleillett abba a cionista elképzelésbe, hogy az ős-új hazában minden talpalatnyi helyet zölddé kell tenni – mind a mai napig a faültetés, a kertépítés igen hangsúlyos eleme a településtervezésnek.

A Geddes-terv szerint a városban széles fasorok és sugárutak épültek, találkozásaiknál, néhol impozáns terek.

Összefüggő házsorokból álló utcakép helyett, a telekhatártól visszaléptetett, kert közepébe ültetett házak sora jelentette a sajátságos városképet.

A főutak által határolt tömbökben keskenyebb utcák és sokféle gyalogos átjáró, imitt-amott egy-egy telek kihagyásával belső parkok, amelyek  különleges intimitást nyújtanak a városnak.

A várostervezés geddesi hagyománya mind a mai napig hatással van az izraeli várostervezésre.

Bizonyos tekintetben egyre inkább, hiszen a huszadik század gépjármű-mániás második feléhez viszonyítva, újra felfedezzük a gyalogos város szépségét.

Nem csak a Bauhaus épületek megőrzése válik a lokálpatrióta büszkeség lényeges elemévé, hanem a városszerkezet rehabilitációja is.

Egyre gyakrabban látni, hogy a húsz-harminc évvvel ezelőtt parkolóvá alakított kerteket rekonstruálják, a társasház kertészt fogad, hogy a környezete újra olyanná váljon, mint ahogy azt a városalapítók elképzelték.

A fasorok új funkcióval telítődnek azáltal, hogy a várost átszövik a kerékpárutak.

A fák megnőttek, a növényzet sokszor takarja a régi épületek szoborszerű szépségét – kevésbé fotózhatóak, de annál inkább lakhatóak ezek a házak.

A tel-avivi Bauhaus-örökség  a ma már elitté vált belváros része.

Ahogy csökken a gépjárműforgalom (dugódíj, sebességcsökkentés 30km/órára, stb.) egyre inkább visszatérhet az ember a szabad teraszokon való üldögéléshez, ahogy az ötvenes években tették.

A mediterrán ember az utcákon, a közterületeken él szívesen, a ház körüli kert, a lakásokhoz tartozó teraszok adekvát átmenetet jelentenek a köztér és a privát tér között.

Kapcsolódó témájú hg cikk