A magyar pavilon árának négyötödéért megépült és fél évig üzemeltetik az izraeli pavilont.

Igaz, ez a mintegy kétmilliárd forintnak megfelelő összeg sem kevés a nemzeti büszkeség oltárán, de az izraeliek úgy ítélték meg, hogy Kina van annyira fontos piac, hogy az azon való megjelenés megér egy ilyen reprezentativ bemutatkozást.

Haim Dotan építész édesanyja Kinában született, így alkalma volt közelről megismerni a kínai lelkivilágot, a kultrális hangsúlyokat.

Olyan bemutatóteret tervezett, amely képes megszólítani a közönségét, amely térbeli jing és jang formáival csalogatja a látogatót, nappal és alkonyatban is kitárulkozik a szemlélő előtt éppen annyira, hogy az érdeklődést felkeltse.

Kintről,  mint átmeneti téren, egy narancsligeten keresztül,  fedett, kacskaringós úton jutunk be a belső kiállítótérbe.

Először térbe és időbe helyezik a szemlélőt, hiszen Kinából nézve Izrael nagyon aprócska ország és nagyon messze van.

Viszont az időtengely rokonná teszi a kínaival – az évezredes hagyomány, ha távoli is, ismerős egy kínainak.

Mint ahogy Eistein is az, bár ő sosem élt Izraelben, de hagyatékát a zsidó állam őrzi.

Az ismert arctól aztán lehet már indítani az izraeli technológiai szinvonalat, a sivatag   mezőgazdasági  hasznosítását, az épített és a természeti környezet szépségeit felvonultató képsorokat.

Információ dől a falakról, könnyen felfogható, érzelmileg motivált információ – több, első lépésben aligha szükséges.