Amikor megjelent az ócsai szociális bér-családiház  pályázati kiírása, amin ott éktelenkedik a Magyar Építész Kamara elnökének aláírása, dühödten csak egy rövid megjegyzést fűztem a hírhez:

„Elképesztő baromság! És a MÉSZ megint ész nélkül kiszolgálja a hatalom legostobább döntéseit is!” (építészfórum 2011.augusztus 31)

Az építészfórumon elindult egy vita, ami persze, a dolgok mai állása mellett a politikai elhatározást nem befolyásolta.

A hivatalos sajtó munkatársai ebben a témában is megmaradtak az íródeák, vagy mikrofonállvány pozicióban – elfelejtettek kérdezni, nemhogy kritikai felhangot megütni. Már a szóhasználat is a hatalmi koncepcióval való mély megalkuvásról szól: „A kormány mindenesetre mintát szeretne adni az ócsai bérlakásteleppel. A kabinet, szakítva a korábbi hagyományokkal, nem soklakásos tömbökbe, hanem önálló gazdálkodásra lehetőséget nyújtó családi házakba költözteti az önhibájukon kívül bajbajutottakat.”

Megint csak a blogszféra, Tóta W. és Bokros Lajos merte kinyitni a száját, hogy ez a dolog alapjaiban hazugság. Hogy az igazán katasztrófális helyzetet éppen az idézi elő, hogy az állam beavatkozik olyasmibe, ami nem az ő dolga – amíg minden deviahiteles a maga lehetőségeinek megfelelően, egyedi megoldásra juthatott volna, pédául időben eladja a számára fizethetetlen kölcsönnel terhelt lakást, addig a lakáspiacon nem egyszerre jelennek meg a bedőlt hitelesek lakásai, jobb eséllyel megoldható lett volna az egész problémahalmaz. Azzal, hogy az állam belenyúlt, nemcsak elodázta a megoldást, hanem ezáltal felgyülemlettek a megoldatlan hitelügyletek,  az ingatlanpiac „besült” – még azok sem vesznek, akiknek van pénzük, mert számítanak arra, hogy amint a különböző védőintézkedések megszünnek, robbanásszerűen túlcsordul a kínálat, ami leviszi a lakásárakat. Vagyis az a gond, ami néhány felelőtlenül eladósodott devizahitelest  érintett,  országos lakáspiaci regresszióhoz vezetett.

A probléma kezelésének módja pedig a legrosszabb szocialista állami „gondoskodást” idézi, ahogy az egyéni felelőtlenséget a közösség,  az adófizetők nyakába varja. Mert a számlát mi fizetjük,  nem pedig a zsíros állásokban ülő, ostobaságokat művelő közalkalmazottak. Ők legfeljebb, ha van egy kis félretett pénzük, akkor most, a végelszámolósdi keretében bagóért vehetnek majd ingatlant. Ismerős recept – az állami bérlakások privatizációjakor már lejátszották ezt a játszmát – a devizahiteles nevében kifizetni a végelszámolt összeget, majd egy idő után a tulajdonjog is gazdát cserél. Mert, ugyan honnan lesz hirtelen pár milliója annak, aki a havi törlesztéseket sem tudja fizetni? De Ócsa még ennél is ócskább ötlet, mert annak következményei évtizedekre kihatnak. Példa persze lehet – nagyon rossz példa.

Szeptember végére megérkezett a Magyar Urbanisztikai Társaság állásfoglalása. Sajnos, ez is rosszul kezdődik: …„támogatja azt, hogy a komplex kormányzati eszközök között a szociális bérlakásépítés is szerepel.” Ez amolyan bürokrata nyelvezet, amitől hideglelést kapok, ugyanis jellemzője, hogy lehet így is, úgy is értelmezni, kinek-kinek kedve  szerint. Elkeni a problémát, ahelyett, hogy kimondaná – középszar lakásokból több van mint kellene – újabbak építését nem kell támogatni közpénzekből !

Két bekezdéssel lejjebb egyébként kimondja, hogy túlkínálat van, vagyis nem lakáshiány, hanem hitelprobléma van, amit nem építéssel kell megoldani – de ez nem mondja már ki!  Határozott, egyenes és egyértelműen értelmezhető kijelentések helyett az állásfoglalás belemegy a különböző, egyébként igaz, urbanisztikai problémákba.

Október közepén aztán eredményt hirdettek – megvan a győztes pályázat.

Az előzmények ismeretében nincs meglepetés – rossz kérdésfeltevés, rossz program, rossz terv. Csak azt nem értem, hogy mindebben mit keres a Magyar Építész Kamara?