Munkaszervezés_26
Már február vége, vagyis több, mint egy éve kínlódunk a lakásfelújítással…
A kezdeti lendület megtört a nyári szakemberhiányon, és ez még a decemberi időszakban is azt eredményezte, hogy egy heti munkát egy hónap alatt végeztek el – hol jöttek, hol nem alapon.
Igaz, rengeteg volt a glettelni való, a nyílászárók cseréjéhez is három szakma összehangolására volt szükség, de az építés üteme így is észbontóan lassú volt.
A villanyszerelők többször kiborítottak azzal, hogy egy-egy órányi munkára ott voltak, aztán eltűntek, sosem befejezve azt amit már régen meg kellettt volna csinálniuk.
Ami az egész történetben némi vígaszt nyújtott – vagy legalábbis ezzel nyugtattam magam -, hogy ha gyorsabban dolgoznak a szakik, akkor már nyár közepén hitelt kellett volna felvennem a felújítás finanszírozására, ám így a lejárt LTP és a saját munkámból szerzett bevétel fedezte a kiadásokat, és persze, belevetettem magam a munkába, hogy ne is gondoljak arra, milyen lassan változik a lakás képe.
Most, hogy az udvari homlokzaton az új nyílászárók már a helyükön vannak, ennek a hétnek a közepére ígérte az asztalos az utcai nyílászárókat, és a galéria korlátja is elkészült a közösségi térben, remélem, hogy a glettelést is teljesen befejezik a hét végére. A nyers téglafal impregnációja van hátra, mielőtt a burkoló dolgozni kezd, és én magam fogom kezelni a régi ajtók felületét, mielőtt az asztalos rögzíti őket a tervezett helyükre.
A belső ajtók mázolása a burkolás után következik, mert csak akkor tudom minimalizálni az ajtólapok és burkolat közti rést. Az épületasztalos, ha kell „megtalpalja” őket, helyükre igazítja, majd levesszük az ajtószárnyakat és bakra állítva magam fogom alapozni, mázolni… Ebben a fázisban ugyanis már nagyon nehezen viselem a szakik jelenlétét, a koszt, ami ezzel jár, a mázolás pedig megnyugtató, fizikai munka.
A festők persze visszajönnek a glettelés csiszolására és egy réteg fehér festéket is felvisznek, de a végső színezést is szeretem magam csinálni. Közben el kell készülnie a beépített konyhabútornak és a dobogó-lépcső-galéria burkolatnak.
A nappali világításával még van egy kis gondom: elég nyilvánvaló, hogy mit szeretnék, többször megrágtam magamban a dolgot, de meg kell találnom a megfelelő kivitelezőt.
Valójában, a februári-márciusi munka-hajrá után ki kell vegyek egy hónap szabadságot és teljes figyelmemmel ennek a lakásnak a részletproblémáinak megoldásával kell foglalkoznom.
Szellemileg és fizikailag erre kell összpontosítsak, ami nem lesz egyszerrű feladat, ha közben rengetegen keresnek meg, izgalmas tervezési feladatokkal.
A február 25-i és március 4-i vasárnap folytatódik a felújítás-figyelő workshop, és miután egy pótnapot is beillesztettem, a rendszeres látogatókon kívül is tudok fogadni érdeklődőket.
A részvételi díj ezekre az egyes eseményekre 2000 forint.
Jelentkezni lehet: workshop.mihaly.eva@gmail.com
Munkaszervezés_25
A falak kijelölése kritikus pont egy belső átalakítás során, és teljesen másként zajlik, mint egy új építésnél, hiszen egy csomó meglévő, helyszíni adottsághoz kell alkalmazkodnunk és azokból kell kihozni a legtöbbet.
A mi esetünkben gipszkarton falakat az udvari traktusban, a gyerekszoba-, előszoba-, fürdőszobák-terének lehatárolására használunk.
Ami halál pontos kell legyen, az az előszoba két párhuzamos fala, derékszögben az előszoba és a nappali közti ajtósíkra. Ennek a kijelölése harmadik nekifutásra sikerült.
A gipszkartonozás ideje alatt minden nap legalább egyszer voltam a helyszínen, hogy ellenőrizzem azt, ami elkészült és segítsek kijelölni azt, ami még nem. Mire odaértem, már felrajzolták a betonra a válaszfalakat, de rövid ellenörzés után kiderült, hogy nem jól (a tervek 1:25-s léptékben ott voltak a helyszínen, természetesen). Az eltérés alapvető oka az volt, hogy nem jól választották meg a kiindulási pontot: a meglévő falakhoz viszonyították a derékszögeket, és miután a ház régi falai elég „csámpásak”, az előszoba azt a vonalat követte – hibásan. Miután kijelöltem a kiindulási pontot, már csak az volt a probléma, hogy nem volt megfelelő derákszögű eszközük, hogy az előszobafalak pontosan merőlegesek legyenek a nappaliba vezető ajtóra. Ez, sajnos elég általános probléma, és érdemes odafigyelni rá: a gipszkartonozás nem túl bonyolult munka, de jó szerszámok nélkül nem lesznek pontosak az illesztések és nem igaz az, hogy azt majd a festő eltünteti!
Visszabontandó!
Visszabontandó!
Minden munkafázis önmagában kell, hogy jó legyen, a hibák megoldását nem szabad áthárítani a következő szakmára, mert abból rettenetes dolgok származnak!
Repedések, amiket eltüntetni nem lehet, hőhidak, ahol a vas szerkezetet nem fedi a karton, ujjnyi a rés, amit csak a glett takar, majd megjelenik a páralecsapódásból kialakuló penészcsik…
Három hete kartonoznak, két pénteken kifizettem az elvégzett munka ellenértékét, most pénteken először,
az elszámolásnál megtagadtam a fizetést
– a pénz nálam volt, de a slampos munka miatt annyira feldühítettem magam, hogy azt mondtam: akkor fizetem ki, ha minden hibát kijavítanak! A végéhez közeledünk, elvileg ezen a pénteken már be kellett volna fejezni az egészet, hétfőre rendeltem a festőbrigádot. Szerencsére ők elég rugalmasak, mert most megint le kell mondjam őket, mert amíg nincs minden kijavítva, a kartonozás nincs befejezve rendesen, addig itt a festőknek nincs mit csinálniuk.
A villanyszerelők hétfőn reggel jöttek újra, hogy végre már befejezzék az alapszerelést, de nem sikerült, különösen, miután azt mondtam, hogy nemcsak a csöveknek, hanem az összes huzalnak a helyén kell lenni! Kartont a glettelés után nem bontunk!
A rémes nyárnak lassan vége, legalábbis remélem. Festés, nyílászárók, külső faljavítás, burkolás, asztalosmunkák – bőven van még előttünk az év végéig. De a minőséget akkor is megkövetelem, ha az egész áthúzódik 2018-ra.
Munkaszervezés_24
Kartonozunk… pontosabban OSB-zünk és kartonozunk… Miután a vizes technológiájú munkák java elkészült (apró javítások még lesznek itt-ott, de azt már a festők el tudják végezni), a gipszkarton falak, álmenyezet, a galériák szerkezetének borítására került sorra.
Nem megyek bele a nyár közepén beszervezendő gipszkartonos csapat kiválasztásának rémtörténetébe, csak ismétlem újra és újra: lakásfelújítást télen kell végezni, nem a nyár közepén!
Azzal együtt, hogy havonta pontosan kiszámítható veszteség ha egy lakásátalakítás elhúzódik, tartom magam ahhoz, hogy a minőség az első szempont, nem a határidő.
A kartonos vállalkozó hajtaná az embereket, de az, aki effektív végzi a munkát, szerencsémre hasonló habitusú – nem akarja odacsapni, hanem azt szeretné, hogy a lehető legjobb legyen. Ez persze elég sok konfliktust okoz. A vállalkozó szerette volna befejezni egy hét alatt az egész munkát, és az első hét végén még nincsenek falak… szóval, lesz ez két hét, símán.
Kezdődött azzal, hogy a csapos-gerenda födém, ami a lakás és a padlás között van, elég „rücskös”. A lakás teljes belmagassága 385 cm, tehát a problémát csak az a rész okozza, ahol galéria van – itt minden centiméter számít. A galéria padlószintje 216, tehát csak alacsony növésűek sétafikálhatnak a felső szinten – ezt tudtuk, ezért alapvetően hálóhelyek vannak fent, illetve könyvtár és dolgozó kap helyet a nappali terében lévő galérián.
A galéria felett a csapos-gerenda födémet alulról borító nádazást leszedték, a réseket purhabbal kitöltötték, tükörfóliával borították. Ahhoz, hogy minél kisebb legyen a szerkezetvastagság, ugyanakkor kiegyenlítsék a gerendasík egyenetlenségét, 12 mm-es OSB lappal borították, amit kiszinteztek. Erre csavarozzák a gipszkarton lapokat. Így én még símán elférek alatta állva, a nálam magasabbak pedig fejet hajtanak, ha ide feljönnek…
A lakás többi részén – 68 négyzetméterből csak 25 nm a galéria területe – függesztett álmennyezet lesz, hőszigeteléssel, itt már nem probléma a magasság, de a két szint között nem lesz drasztikus magasságkülönbség, viszont egyre inkább hajlok arra, hogy színben elkülönítem a kétféle plafont, mégpedig úgy, hogy a galéria felett sötétebb lesz, míg az álmennyezeti rész fehér… kiváncsi vagyok, hogy a workshoposaim mit szólnak majd ehhez – a kollektív bölcsesség előnyére már vannak példák ebben a lakásban.
Munkaszervezés_23
Levágták az ajtók és a tokok hosszát, mert én azt szeretném, ha a tok a padló felett lenne, vagyis a burkolónak ki kell hagyni 2 cm a tok alatt… nem így szokták, tudom, de elegem van abból, hogy a tok receficéit vagdossa a burkoló, aztán a hézagokat kiszilózza – undorító részlet. Most, az épületasztalos, aki beállította az ajtókat, ingatta egy kicsit a fejét, de megértette, hogy a végeredmény a fontos, nem az, hogy most neki többet kell dolgozni.
Imádom ezeket az egyszerű (Bauhaus) ajtókat, fenyőfából, amelyekbe savmart üveg kerül, és szépen lemázolom… a színt még nem tudom, de gyanítom, hogy elég sötét lesz… a konyha fekete, a munkapultot megpróbálom betonból, ha találok olyan gyártót, aki szépen meg tudja csinálni.
A padlóburkolat szürke mintás lesz… Nyugi, lesznek más színek is, nem fogok teljesen beszürkülni…
A lakás színvilága lassan kialakul: a nappaliban a csupasz téglafal az egyik oldalon, a másikon bontott, különböző árnyalatokra pácolt parkett mint falburkolat, a lépcsők természetes fa (valószínűleg bükk) színe, a fa ablakok fehérre lesznek pácolva, nem mázolva! Az utcai homlokzat fala fehér lesz és a plafon úgyszintén – régen csináltam fehér plafont… Bár, ha meggondolom, lehet, hogy a galéria és a lépcső feletti sávot sötétre festem, és csak a gipszkarton álmenyezet lesz fehér…
Elkészült a fürdőszobák ytongozása, és a meglepetés, hogy a két fürdőszoba wc-része ugyanolyan széles: most, nyersen, két ytongfal között 90 cm – győztek, akik halálra szekáltak azért, mert az egyik wc-részt csak netto 75-re terveztem. Most 85 lesz, és azért csináltattam ytongból, mert erre fogom szereltetni a két törölközőszárító radiátort. A változtatást az tette lehetővé, hogy a gyerekszoba galériáját 50 cm-el magasabban, kiterjesztettem a fürdőszoba felett is, így a boylerekhez és az ablakhoz is közvetlenebbül hozzáférünk, nem kell a szülői háló fürdőjéből felmászni egy létrán. Az ötlet az egyik workshopos résztvevőtől ered – örök hálám fogja kísérteni!
A nedves technológiájú kőművesmunkák, a lakáson belül lassan befejeződnek. Lesz még egy forduló, amikor a gipszkarton falak már állnak és a villanyszerelő és a vizes be tudja fejezni az alapszerelést, sőt a villanyszerelőt ráveszem, hogy a vezetékeket is húzza be, mert utána már nem akarunk bontani, ha valahol nem sikerül az üres csöveken keresztül huzigálniuk.
Ma voltam a helyszínen a kartonossal, hétfőre lesz árajánlat és kb. szerdán felvonulnak.
Amikor a belső kőművesmunkák-javítások készen vannak, akkor jön a külső javítás, hogy a légkondi külső egységét valamire fel tudjuk rakni, mert most olyan állapotban van az áthidaló, hogy állandóan attól tartok, hogy valakinek a fejére zuhan.
Egyeztettünk a szomszéddal, hogy a leválasztott lakások egyik komoly baját, hogy vékony válaszfalak lettek külső falakká, pocsék hőszigeteléssel, most kellene kijavítani azzal, hogy egy ytong-falat húzunk a meglévő falak elé. Ezzel a most katasztrófális állapotban lévő beugrót is emberibbé tudjuk tenni: én rendbe teszem a bal oldali falat teljes hosszában és az áthidalót, a szomszéd pedig a saját bejáratát és a jobb oldali falat, ami ma csupán egy tizes válaszfal. A korábbi konyha, most gyerekszoba ablakának a környéke már elég vastag fal, ott csak a vezetékeket kell „kordában tartani”, vakolatot javítani és festeni.
Munkaszervezés_22
Ezzel a boltívvel elég sokat vacakoltunk. Mivel a téglák látszani fognak a végső állapotukban is, minden tégla helye, a köztük lévő habarcs vastagsága, a szélső téglák dölésszöge, szóval minden a lehető legszebben kellett kinézzen. Mindkét sort kétszer bontották vissza, de végül elég jó lett.
A „kapu” hálószoba felőli oldala vakolt – itt egy tolóajtó lesz.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Miután ez a „kapu” megszáradt, a mellette lévő nyers tégla falat is kijavították, majd ledrótkefézték az egészet, impregnálják és újrafúgázzák, majd jöhet az olajozás. A lenolaj után, ha annak a szaga már nem érződik, mindig lehet egy kis levendulaolajat csorgatni a téglára – a legjobb lakásillatosító.
Közben a többi fal javítása, a vakolatjavítás is haladt – lassan, minden nagyon lassan megy, mert a kőműves nyakig van a munkába, a két kedvenc szakit nem tudja minden nap ide küldeni.
A nappali terébe vezető ajtók helyét már pontosan kijelöltük: a jobb oldalon lesz a konyha, középen a félsziget két bárszékkel, bal oldalt egy kis leülős sarok két fotelszékkel, asztalkával. A galéria feletti boltívek is fontos szerepet töltenek be, de majd ha elkészültek, akkor mesélek róluk. Megterveztem a galéria-korlátot is – szegény lakatosom újabb kihívás elé néz: a konzolos részen egy asztallá alakított korlátrendszert kell majd megépítenie csupa 20 mm-es zártszelvényből. Ő az egyik legjobb szakemberem, akivel öröm dolgozni, és most divatosak is a fém bútorok, tehát egyesítettem a korlátot egy dolgozóasztallal.
A workshoposok már aggódva kérdezték, hogy mi történt? Nem felejtettem el őket, senki neve nem maradt le a levelezőlistáról, csak most nem láttam értelmét, hogy egy olyan fázist lássanak, ami még nem sokat mond nekik a korábbihoz képest. Amint befejezzük a vizes technológia részeket, jönnek a gipszkartonosok, és akkor, ha már állnak a falak, bennük a vezetékek, minden kiállás a helyén van, akkor lesz a következő találkozó.
A fürdőszobai ytongozás is majdnem elkészült, bár ebben is tartogatok egy kis meglepetést a kőműveseknek, mert a fürdőszobák közti fal vonala kicsit módosult – ha elkészült, megmutatom és elmesélem, hogy miért…
Az építkezés további finanszírozásához szükségem van a lakástakarékpénztrári megtakarításomra, aminek a kiutalása enyhén szólva is nehézkes.
Ott kezdődött a dolog, hogy a Magyar Posta slampossága miatt, tavaly szeptembertől máig nem kaptam meg azt a nyomtatványt, amit kitöltve vissza kell juttatnom az LTP-hez, majd újabb idő elteltével kijelölik a „fordulópontot” amitől kezdve gyűjthetem a számlákat, és újabb három hónap múlva kapom meg a pénzem, az állami támogatással kiegészítve.
Mivel a posta nem működött, a havi 20 ezer forintot továbbra is levonták a számlámról, egészen addig, amíg gyanúsnak nem találtam, hogy a takarékossági idő lejárt és bementem a bankba… akkor nekem kellett kérvényezni, hogy ha már lejárt a szerződésben megjelelölt határidő, akkor talán kegyeskedjenek értesíteni, hogy megkaphassam a pénzem.
Azóta eltelt megint másfél hónap, posta sehol, de most már résen voltam, hetente telefonáltam a központba, hogy mi a helyzet? Tegnap végül kibökték, hogy már gyűjthetem a számlákat, a pénzt szeptemberben fogom megkapni. Biztonság okán megkérdeztem, hogy a számlákat milyen névre kérjem, mert a lakás a lányomé, de nekem haszonélvezeti jogom van rá, mivel én finanszírozom a felújítást. Az ügyintéző mondott valamit, ami nem egyezett azzal, amit én a kérdésről tudtam, volt egy kis vita közöttünk, majd elment megkérdezni a főnökét, aki igazolta, hogy az én nevemre mehetnek a számlák és jogom van felhasználni erre a célra a megtakarításomat.
Nem kell mondanom, hogy micsoda „örömhír” ez nekem, végre megrendelhetem az ablakokat… igen, az utcaiakat fából, egy vagyonért, a légudvari és az udvari műanyagból. Nehéz döntés volt, mert a fa ablakok dupla annyiba kerülnek, ráadásul a redőnyt is megrendeltem az egységes homlokzat tisztelete okán, bár nekem semmi szükségem a „napelhárításra”. Talán egyszer majd valaki hasznát veszi…
Munkaszervezés_21
Végre visszajöttek a kőművesek!
Két idős szaki – imádnivalók!
Szépen, nyugodtan, tisztán dolgoznak.
Fokozatosan lehurcolják a bontáskor felhalmozott téglákat a padlásról, az egyik megtisztítja a másik rakja a falat.
Az ablakok alatti mélyedést már befalazták, a leendő konyha és a gyerekszoba közötti ajtó helyét is kialakították.
Most a nappali és a háló közötti nyílást szűkítik le 90 cm-re a két oszloppal, amit egy dupla áthidalóval zárnak le.
Közben a villanyszerelők véséseiből és az asztalosok ablakbontásaiból adódó hulladékot lehordják a földszintre – ahányszor csak lemennek visznek valamit – és a hét utolsó munkanapján elszállítják.
Ez egy „pepecs munka” – pont ilyen idős, tapasztalt szakiknak való, amilyenek ők. Ha valami nem 100%-osan világos, akkor felhívnak telefonon, de ott vagyok minden nap, megbeszélünk minden részletet.
Soronként bevasalják a régi falba az oszlopokat.
a majdnem kész nyílás…
Munkaszervezés_20
Ma elvitték az asztalosok a régi ajtólapokat a padlásról.
A műhelyben méretre vágják.
Az újrahasznosításukat össze kellett hangolnom a hálószoba kinézetével.
Két darab kétszárnyú ajtó lapja – 270 magasak és 65 cm szélesek pillanatnyilag.
A fürdőszobán és a wc-n egy-egy alacsonyabb ajtó volt, 220 magasak, és 85 cm szélesek.
A vendégfekhely célját szolgáló galéria-kuckó most kapta meg végleges formáját – nagyobb nyílással a nappali felé, ugyanakkor teljes zárás a hálószoba felé… A zárásra három darab hosszú ajtólap szolgál fektetve.
A negyedik hosszú lap az ablak alatti „asztallap” lesz.
A két alacsonyabb ajtólapot meg kell kicsit „sarkallni”, mert a 220 magassághoz kell még 16 cm, hogy tökéletesen kitöltse az ágyak mögötti mélyedést és így az ágyak magas fejtámlájaként szolgálja tovább a lakókat.
Ezen a részen most egy boltíves mélyedés van: így a hálószoba 30 cm-vel szélesebb ezen a sávon, ami nagyon is kell, hiszen a többi részen csupán 257 cm széles, vagyis ahhoz, hogy a dupla ágy előtt még el lehessen járni, bizony nagyon kell az a 30 cm. Csakhogy ezt a valamikori építőmester úgy érte el, hogy a szomszédos ház tűzfalára egy rabichálót feszített és azt bepacsmagolta… mi a boltívet „kiegyenesítjük, és az ágy szélességében a két ajtót szimmetrikusan felállítjuk. Vagyis a háttámlának itt mindenekelőtt hangszigetelési feladata van, másodsorban nem rossz, ha egy ágynak magas a fejtámlája, harmadsorban értelmes célra tudjuk felhasználni az ajtólapokat.
Persze, a felületüket is meg kell újítani – hőlégfúvóval fellazítani a sok-sok régi festékréteget, aztán spaklival letolni róluk. Ezután még csiszoljuk, aztán pácoljuk… valószínűleg én magam fogom csinálni, mert a mázolás idejére már általában el szokott fogyni minden pénzem, és a fizikai munka amúgy is jó terápia az átmeneti pénzszűkére.
A lakás felületei, színei, anyagai lassan kialakulnak – a funkcionalitás az első szempont, de most a régi dolgok újrahasznosításával belép a következő: megőrizni azt, ami érték, de nem feltétlenül úgy, ahogy azt eredendően használták. Nagy ajtókra nincs szükségünk, de szeretjük a fát, ami hasznos lehet úgy is, mint térelválasztó, úgy is mint egy ágy fejtámlája, úgy is, mint egy hosszú, keskeny asztallap. A formával és az anyaggal nem erőszakoljuk meg a funkciót, hanem igyekszünk harmonikusan illeszteni a régi tárgyakat az új környezethez.
Most még sokan nem értik, hogy miről szövegelek itt, de ha elkészült, ide illesztem majd a képeket.
Munkaszervezés_19
Miközben a villanyszerelés meglehetős lassúsággal haladt, újra felhívtam a redőnyöst és az épületasztalost, az utcára néző ablakok miatt.
A nyugati tájolású utcai szobák erős napot kapnak, ami engem nem zavar, de lehet, hogy egyszer lesz valaki, akit igen.
Ha most nem helyettesítjük a rég eltűnt redőnyt, akkor később már sokkal nehezebb lesz, arról nem is beszélve, hogy ma már nem holmi pányvával huzigáluk a redőnyt, hanem elektromos meghajtással működtetjük, vagyis elektromos csatlakozást is ki kell építeni.
Az utcai ablakok fából lesznek, bár ez dupla költség, de tisztelem a régi homlokzatot annyira, hogy elveimmel ellentétesen, megadjam magam ebben a kérdésben. (Szerintem ugyanis, a műanyag ablak praktikusabb, nemcsak olcsóbb.)
Sokáig emésztettem magam ezért, mert a fa ablakok és a redőny az én számomra semmilyen pluszt tartalmat nem jelentenek, ezzel szemben jó félmilliós plusz költséget igen, amit sokkal értelmesebb dologra is fordíthatnék, de ennek az építkezésnek az elején megfogadtam, hogy a minőségi kivitelezés mindig mértékadó marad számomra, még akkor is, ha ez a minőség az adottságokhoz való alkalmazkodást jelenti ebben az esetben.
Az ablaktok külső díszítését restauráluk, és mázolás helyett fehér lazurt kap, ami látni engedi a fa textúráját – ha már egy vagyont költök fára, akkor láttassuk…
Az asztalosok csütörtökön sebészeti művelettel leválasztották a dupla gerébtokos ablak belső tokrészét.
Tonnányi mocsok szabadult ki.
A megmaradó tok letisztítása, restaurálása, impregnálása sem lesz egyszerű a három emeletnyi magasságban.
Mindenestre, hétfőn felkeresem a Szép Mesterségek szaküzletet, hogy a megfelelő anyagokat beszerezzem hozzá.
A jövő hét programja a kőművesek visszatérése, a faljavítások, az ablakok esetében az új ablakhoz a nyílás pontos kialakítása.
Ehhez, amennyire csak lehet a régi, bontott téglákat használjuk, amelyek az építkezés kezdetétől várják a padláson az újrahasznosítást.
Munkaszervezés_18
Eltelt megint egy hét, mire a villanyszerelő be tudta iktatni a falakban futó vezetékek kiépítését, a sok nyári munka közé.
Éppen ezért a kőművessel megbeszéltem, hogy már előre tervezze be a jövő héttől kezdődően a faljavításokat, az összes vizes kőművesmunkát. Ha azok megvannak, akkor kezdjük a gipszkartonozást – a kétféle technológiát nem keverjük.
Hétfő reggel 8 órára beszéltük meg a találkozót a villanyszerelővel – mivel már dolgoztak a lakásban (az alapszerelést és a fűtőszálak letekerését is ők végezték) volt náluk kulcs és az elektromos pontok tervei.
A beton-krízis után azonban megfogadtam, hogy senkit nem hagyok egyedül dolgozni a lakásban, ezért a megbeszélt időpontban én már ott voltam – ők csak fél órával később, kulcs és tervek nélkül.
Ez annyira felháborított, hogy cseppet sem kedves hangon a villanyszerelő fejére olvastam, hogy a késés, a szervezetlenség, az emberi, értelmes kommunikáció hiánya az agyamra megy, és hiába jó szakember ezzel a munkastílussal én nem tudok kibékülni.
Javasoltam, hogy vegyen fel egy nyugdíjas, értelmes nőt, aki átveszi tőle a szervezést, aki nem felejti el a terveket, amikor a terepre küldi az embereket, aki tartja a kapcsolatot a kliensekkel, aki megfontoltan igér valamit, amit a csapat be is tud tartani – ő pedig csak a szakmai problémákkal foglalkozik.
Mivel alapjában egy értelmes emberről van szó, akinek a fejére nőttek a feladatok, és ez egyre több, bosszantó problémát okoz az ő számára is, elismerte, hogy bizony erre van szükség. Azt már nem gondolta, hogy én, a barátnőimen keresztül pár nap múlva találok is neki megfelelő embert…
A szervezetlenségük az egész munkára rányomja a bélyegét – mivel az idő egy részében ott voltam, elintézetem dolgokat, majd visszamentem, láttam, hogy mennyire nem átgondoltan, nem a munkára koncentráltan dolgoztak, ami meg is látszik az eredményekben.
Azzal, hogy a hét öt napjából hétfőn, szerdán és pénteken dolgoztak nálam, a közbenső napokat egy másik terepen, fenntartják azt a látszatot mindkét helyen, hogy megy a munka, de valójában „nincs a fejükben” az a feladat, amivel éppen foglalkoznak, ebből következően rengeteg a hiba. Pénteken, amikor elhagyták a terepet, nemcsak a még el nem végzett munkát tudtam felmérni, hanem azt is, hogy milyen pontatlanságok vannak abban, amit csináltak.
Ezt a lakást, ha rákészülnek rendesen (a területre vitt anyagok és tervek összehangban vannak), akkor két ember három nap alatt meg kell tudja csinálni, most túlvagyunk a harmadik munkanapon és mégsincs kész, kedden reggel pedig ott maradok addig, amíg az elkövetett hibákat kijavítják.
A hibák mindenütt figyelmetlenségből fakadnak, például: az elektromos redőny kapcsolói nincsenek egy magasságban az ablakok két oldalán. Ez azt jelenti, hogy vissza kell bontani, precízen bemérni az ablaktól és a padlótól való távolságot és újra csinálni az egészet. Minimum fél óra felesleges munka, aminek bére van, költsége van, és ha egy szakember így dolgozik, akkor azt, végső soron a megrendelő fizeti meg.
Lehet, hogy a nagy szakember-hiány közepette ez a munkastílus még elmegy, de akiben van annyi önbecsülés, hogy jó szakember akar lenni, az változtat rajta, hiszen ő maga is jobban jár.
Munkaszervezés_16
A fűtőszálak bebetonozása volt a következő lecke, amit elég nehezen abszolvált a kőműves. Kész esztrich-betont akart bedolgozni a harmadik emeleti lakásba, ami egy alvállalkozó segítségét igényelte, de az előre lefixált napon, amikorra a területfoglalási engedélyünk is szólt, a betonos nem jelent meg.
Az egész munka egy hetet csúszott, újraszervezést igényelt és ami még rosszabb volt, hogy az ominózus héten én külföldön voltam, nem lehettem jelen a betonozáskor.
Soha többet ilyet nem teszek!
Hiába megbízható, jó szakember a kőműves, nem lehet magára hagyni! Sokféle munkája közepette csak egy apróságot felejtett el: a betonozás padlószintjét, ami a végleges, burkolt padlószint alatt 2 cm-re kellett volna legyen! Ő pedig a plusz-minusz nullára betonozott!
Amikor a vasárnapi workshop-csoport előtt találkoztam vele a helyszínen, én rosszul lettem, ő kétségbe esett, hogy mindent elrontott…
Ha nem is mindent, de az biztos, hogy komoly nehézséget okozott ezzel.
Két lépcsőt és a rejtett tartályos wc magasságát kell megigazítani, és persze, a galériák alatti tér magassága is csökken.
A jövő héten idehozza a vizvezetékszerelő a wc-csészéket és felpróbáljuk a helyükre, aztán megnézzük, hogy mit lehet csinálni.
A lépcsők magasságát, amiket milliméterre számoltam, az asztalos segítségével, remélem, hogy ki tudjuk javítani, de egy emberi figyelmetlenség számos későbbi problémát és plusz munkát okoz.
De nemcsak, hogy egyedül sosem hagyom a szakikat a terepen, de kész betont sem fogok soha használni az ilyen lakásfelújításokhoz!
A kész betonnal gyorsan lehet dolgozni, de itt nem a gyorsaság, hanem a precíz munka a követelmény, és ezt a „felnyomatott betonnal” nem lehet garantálni.
Napokig depressziósan keringtem a probléma körül, hiszen a többlet-beton fokozza a padlófűtés reakció-tehetetlenségét, vagyis lassabban melegszik fel és lassabban hül le. A fűtés-beállításnál majd ezt is ki kell kísérletezni.
Munkaszervezés_15
Ez a nyolcadik lakás Magyarországon, ahová elektromos padlófűtést terveztem. Az előző hét is jól működik, de szereztem már annyi tapasztalatot az apró kis hibákról, hogy ennél a lakásnál nagyon odafigyeltem arra, hogy minden hibalehetőséget kiküszöböljünk.
A padlófűtés-tervet annyiban módosítottam, hogy három termosztát helyett kettő lesz. Megkaptam a módosított árajánlatot, az előleg-bekérőt, utaltam, tehát kedden reggel a villanyszerelők átvették a dobozokat és jöttek „tekergetni”.
Hogy minél hatékonyabb legyen a munkavégzés, a terv alapján osztottam szét a lakás különöző részeire a letekerendő fűtőszálakat. 10 különböző doboznak kellett lennie, de kiderült, hogy ez nem teljesen így van…
Kiderült számomra, hogy bizony a valamennyire takart felületekre, mint a dobogó, az ágy és a lépcsők alatti részre is magas intenzitású fűtést terveztek, mert a 3.8-as belmagasság miatt ezt tartották indokoltnak…
Csakhogy ez marhaság! Ki a franc akar a plafon alatt, jóval az ember komfortzónája fölött is ugyanolyan hőmérsékletet? A padlófűtés nagyszerűsége éppen az, hogy nem fűti a légtérnek azt a részét, aminek a fűtése teljesen haszontalan! A galériák hőmérséklete alacsonyabb lesz, és pont ez a jó, hiszen ki akar melegben aludni? Annak idején az első lakásnál éppen az volt a célom a padlófűtés alkalmazásával, hogy ne legyen gatyarohasztó meleg a hálóhelyemen!
Ha mégis túl hűvös lenne, például a gyerekszobában, akkor a termosztátot magasabb értékre tesszük és a szabad légtérben melegszik a levegő, de semmiképp nem hasznosul az a hő, amit a dobogó, a lépcsők, vagy az ágy alá terveztek! Teszünk fűtést ezekre a viszonylag zárt helyekre is, mert az első lakás esetében nem tettünk és túl durvának éreztem az átmenetet, de semmi értelme, hogy ezeket a viszonylag zárt helyeket túlfűtsük!
A villanyszerelők már ott voltak a helyszínen, de mégsem hagyhattam, hogy húsz év használatát veszélyeztessük azért, mert a villanyszerelők várnak… az összes dobozt be az autóba, irány az Eurovill, közben telefonon kértem, hogy számolják újra az egészet mire odaérünk. Ez meg is történt, és mire odaértem azzal fogadtak, hogy három dobozt kell kicserélni, és fizessek még 22 ezer forintot… na várjunk csak – kisebb teljesítményért fizessek többet? Igen, mert más fűtőszálra tervezték át, és azok drágábbak…
a dobogó alatt
Na, akkor kezdjük előlről a dolgot: ahhoz, hogy a dobogó alatt ne legyen túlfűtve a padló, ugye kell bizonyos kapacitás/négyzetméter, amit x teljesítményű, y sávszélességű, vagyis z hosszúságú fűtőszálakkal érünk el. Ha 100-ról 80-85-re csökkentjük a padló kapacitását négyzetméterenként, ami kicsit több, mint a fele a szabad területekének, akkor talán nem a „madzag” teljesítményét, hanem a sávok szélességét és ennek következtében a fűtőszálak hosszát is lehet csökkenteni, ugye?
Igen – kaptam a választ.
Akkor tehát ugyanolyan tipusú fűtőszálakból ritkább sávszélességgel lerakott területnek kisebb lesz a kapacitása?
Igen, de akkor, ha túl nagy lesz a távolság a fűtőszálak között, akkor rálépve, érezzük a különbséget… – mondta a szakértő munkatárs…
És ki fog rálépni a padlóra a dobogó alatt? – kérdeztem akkor már egy kicsit emelt hangon, mert azt éreztem, hogy az illető nem gondolta végig a dolgot.
Akkor maradjon ugyanaz a tipusú fűtőszál nagyobb távolsággal? – kérdezett vissza ártatlan szemekkel…
Igen, úgy gondolom, hogy ez lenne a megoldás – mondtam és kivettem a kezéből a fűtőkábel-prospektust, hogy magam találjam már meg azt a hosszúságot, amire ki kellene cserélni a fűtőszálakat. A szakértő utánaszámolt, és csodák csodájára mindannyiszor kijött a négyzetméterre eső csökkentett kapacitás. Tehát a 74 méteres 18T-s DEVIflex-es kábelt 59 méteresre, a 22 métereseket 15 méteresre cseréltük, és ezzel megoldottuk a problémát – visszakaptam közel 20 ezer forintot.
Vagyis, ha nem veszem át az irányítást, akkor két perc alatt negyvenezret veszítek… mert ilyen az építőipar, ezért kell marhára odafigyelni minden apróságra, és bizony, nem elég rábíznunk magunkat a szakértőkre…
a rögzítetőszalagokra letekert kábelek
Vissza a terepre és újra kiosztottam a dobozokat, majd a dobogóval kezdtük a letekergetést.
Mivel a fűtőszálak alatt 10×10-es betonháló van, nagyon könnyű kiszámolni, hogy egy adott négyzetméteren, x hosszúságú sorokkal milyen szélességben kell letenni a szálakat.
A rögzítést, különösen nagy felületen könnyűvé teszik a rögzítőszalagok, mert az elején kiszámolja az ember, hogy az adott sávszélességhez mondjuk minden 5-ik pöcökbe kell illeszteni, és akkor nem kell méregetni, hanem ütemesen haladhat a munka. Kisebb területen, mint például a fürdőszoba, ez már kevésbé működőképes, de itt is jó arra, hogy nagyjából lerakjuk a madzagokat, és csak amikor a teljes hosszúság lent van, akkor rögzítsük vékony kis gyorsrögzítőkkel a betonvashoz.
gyorskötözővel fixált egyenes fűtőkébelek
Mert a másik nagy kérdés mindig, akkor is, ha kiszámoltuk rendesen, hogy az adott távolságra lerakott kábelek, pont kitöltik a terepet, vagy sem…
Például a nappaliban, szépen haladtunk a sorokkal, amikor kiderült, hogy a lépcsők előtti 80×80-as részre már nem elég… és itt jött az a lehetőség, amit csak ugyanolyan teljesítményű madzagokkal lehet megcsinálni, hogy a dobogó melletti lépcsősor alól, ahová amúgy is intenzívebb tárolást terveztem, felszedtük a madzagok nagy részét – hagytunk egy szálat átvezetésnek, és ezeket a lépcső előtti térbe tekertük át.
Fontos dolog az is, hogy a rögzítő-szalagok ne legyenek túl távol egymástól, véleményem szerint úgy 60 centis távolság az ideális, vagyis a katalógusban ajánlott 1 négyzetméterre 2 méter hosszúság kevés! Inkább vegyünk többet és a bontatlan csomagokat vigyük vissza, mintsem hiányozzon a lerakásnál! A túl távolra helyezett rögzítőszalagok eredményezhetik az „ökörhugyozás”-szerű kábelvonalakat, ami azért is rossz, mert a betonozáskor még elmozdulhatnak a kábelek és vagy túl közel, vagy túl távol kerülnek egymástól. Ezért mi mindenütt gyorskötözőkkel fixáltuk a kábeleket.
fürdőszoba falai és a fürdőkád helye
Mivel a lakásban a betonozás után építjük a gipszkarton válaszfalakat, papírragasztóval érzékeltettem a jövendő falak helyét a padlón.
A jövendő ajtóknál a tokok rögzítésének helyét hagytuk ki, ugyanakkor az ajtólap alatt készítettünk átmeneti részt, mert ott tényleg érezzük a lábunk alatt, ha kimarad a fűtés.
Végülis, másfél napos idegeskedés és intenzív munka után a fűtőszálak a helyükön, és most már csak az a kérdés, hogy mit lehetne tanulni ebből?
- Nagyon pontos bútorozási tervet kell készíteni ahhoz, hogy jól tudjuk elhelyezni a fűtőszálakat.
- Nem elég a szakértőkre bízni, minden tételt alaposan ellenőrizni kell, mielőtt beépítésre kerül. A katalógust meg lehet kapni és én magam, a jövőben előre pontosan megtervezem a lerakási távolságokat, és ennek alapján a kapacitást – így adom le árajánlatra.
- A területhez szükséges rögzítő szalagok helyét is megtervezem, és aszerint rendelem meg, nem sacpekábé.
- A fűtőszálakat a munka megkezdése előtti napon átveszem, és gondoskodok kis gyorsrögzítőkről, 10 négyzetméterenként egy százas csomaggal számolva – inkább maradjon pár darab, de legyen rendesen lerögzítve.
- A letekergetést nem kell szükségképpen villanyszerelőknek csinálniuk – azt, hogy az egyes darabokat hová kell bekötni, az az ő dolguk, de az a türelemjáték, amivel a madzagokat le kell tekerni, aztán rögzíteni, sokkal inkább figyelmes, fegyelmezett, aprómunka, úgy is mondhatnánk, hogy „női munka”. A villanyszerelők többnyire se nem olyan figyelmesek, se nem olyan türelmesek, a precízségről már nem is beszélve… már bocsánat, de a javítások mindig figyelmetlenség következményei voltak és vitték az időt…
- A letekerketéshez vékony cérna munkáskesztyűt érdemes viselni, mert a horganyzott rögzítőszalagokat ki kell pöckölni, aztán visszanyomni – az ember keze rémesen retkes lesz, az ujjbegy pedig fájni fog estére…
- A munka nagy részét térdelve kell végezni, ehhez pedig célszerű térdvédőt használni, esetleg olyat amit a profi parkettások.
- Hatvannyolc négyzetméter, 10 különböző intenzitású részből álló padlófűtés letekergetése, jó munkaszervezéssel 2 embernek 1 napi munka, feltéve, ha a munkások nemcsak a kezeikett, hanem az eszüket is használják.
- Mivel a villanyszerelők nem igazán nagy lelkesedéssel csinálják ezt, a következő lakásnál, miután a bekötések helyét tisztáztuk, megfelelő munkaruhában magam fogom megcsinálni, mert mint tervező nem keresek annyit egy nap alatt, amennyiért letekerik, és az időm a felügyelet miatt úgyis elmegy vele…
Munkaszervezés_14
Azt hiszem ez az a fázis, amikor az ember felsóhajt: Mikor lesz ebből lakás?!
Haladunk, de még mindig borzalmas állapotok vannak.
A kőművesek nagyon rendesen dolgoztak, péntek délutánra elkészültek a Nikecell, a tükörfólia és a vasháló lerakásával, hogy vasárnap a workshoposok be tudjanak menni.
Ám hétfőn mégsem tudtuk elkezdeni a fűtőszálak letekergetését.
Két okból: az egyik, hogy két hete levelezek a Devi magyar képviseletével, az árajánlatot kétszer módosítottuk, többször beszéltem velük telefonon is.
Az én eredeti elképzelésem szerint 3 termosztáttal oldanánk meg a fűtés-szabályozást.
Az első árajánlatukban 5 termosztát szerepelt – minden helyiségbe raktak egyet.
Erre, szerintem, semmi szükség, és nem csupán azért, mert egy alkalmas termosztát 44 ezer + ÁFA, hanem mert mi értelme van a helyiségeket különböző hőmérsékletűre fűteni?
A fűtőszálak intenzitásával szabályozzuk a fűtött felületeket, de a légtérnek nagyjából azonos hőmérsékletűnek kell lennie a lakásban. A fürdőszobákban van törölközőszárító radiátor, amivel rá lehet segíteni a padlófűtésre, ha ott az átlag hőmérsékletet nem érzi elegendőnek az ember, amikor kiszáll a fürdőkádból vagy a zuhany alól.
Egyedül a gyerekszobában éreztem azt, hogy esetleg magasabb hőmérsékletre kell állítani a padlófűtést, mint a többi helyiségben, mert a gyerekszoba padlófelülete sokkal kisebb, mint a légtere, hiszen a hálóhelyek benyúlnak az előszoba fölé is. Többszöri egyeztetés után maradt a két termosztátos megoldás.
A másik ok az volt, hogy az esztrich-betonozás előtt be kell állítani az épített zuhany padlóösszefolyóját, ehhez ki kellett jöjjön a vízvezetékszerelő, aki kissé megbontotta a szépen leragasztott tükörfóliát és a vashálót. A fűtőszálak lerakása előtt még én magam lefóliázom, leragasztom, mert a zuhanyzó-rész alatt is lesz fűtés, tehát a meleg „elszökését” itt is meg kell akadályozni.
Az összefolyó már a tényleges padlószinten kell legyen, vagyis a betonozásnál nagyon figyelmesen kell itt dolgozni.
Szerdán délután már elmentek a vizesek, a konyhai lefolyót is megigazították, tehát elvileg csütörtökön-pénteken lehetett volna tekergetni. De a villanyszerelők nem tudták beiktatni a számomra kedvező két napot, így csak a munka ünnepe után, kedden kezdik. Vagyis kedden a nap nagy részében ott leszek a helyszínen, hogy minden bizonytalanságot elkerüljünk, és ezt a kritikus munkaszakaszt a lehető legjobban megoldjuk közösen.
A következő részben tehát a padlófűtésről lesz fényképes beszámoló…
Munkaszervezés_13
A reptérről szinte egyenesen a felújítás helyszínére mentem.
Előző nap betonozták a kikönnyített, hő-, és hangszigetelő betont az alapszerelés után. 62 zsákot rendeltem még az elutazásom előtt, amit Húsvét előtt ki is szállítottak, az új kőműves emberei pedig felcuccolták.
Az alapszerelés után megint „termett” vagy 10 zsák sitt (a falvésések nyomán), – amit el kell szállítani – ezeket a mennyiségeket már a kőműves elvisszi a maga kisteherautójával.
Kitakarították a területet, lefóliázták és az ünnep utáni első nap, kedden elkezdtek betonozni. Két óra körül, éppen egy tárgyalás közepén Tel-Avivban, kaptam a telefont az alsó szomszédtól, hogy átnedvesedett a plafon egy csíkban… Azonnal hívtam a kőművest, aki elküldte a fotókat, hogy mennyire igyekeztek elkerülni az átszivárgást…
Még szerencse, hogy az alsó szomszédok igazán megértő emberek, tavaly ők is átélték a saját lakásuk felújításának gyötrelmeit, de éppen ezért, a legkevésbé sem szeretném őket zaklatni hasonló meglepetésekkel. Reméljük, hogy nagyobb területet nem áztatott el, kiszárad és lefestjük, amikor már a festők dolgoznak nálunk.
A kőművesnek is megvolt a maga izgalma a reggeli órákban, még az átszivárgás előtt – mert a homlokzati részen úgy „nyelte az anyagot” a padló, hogy attól féltek – nem lesz elég. A végén még maradt is pár zsák, de legalább egy nap befejezték a betonozást. Nem tudom, hogy mit csináljunk a megmaradt anyaggal, de még mindig jobb, mintha elfogyott volna az utolsó métereknél, és még egy napot kellett volna azzal tölteni, hogy utánrendelni, kiszállíttatni, felcuccolni és bedolgozni.
Szerdán, csütörtökön száradt a könnyűbeton, pénteken terítik le a lépésálló Nikecellt, amit szintén a múlt héten szállítottak ki a burkoló emberei.
A Nikecellre hővisszaverő tükörfóliát terítenek és arra teszik a vashálót – erre tekergetik le a fűtőszálakat, majd a jövő hét folyamán. Aztán jön az esztrich beton réteg.
A fűtőszálak sértetlenségének ellenörzése után, visszajön a lakatos, hogy a fürdőszoba környékének ytongfalaihoz készítsen „alátétet”, illetve a kádas fürdőszoba feletti raktár kialakításához a szerkezet, valamint a most már megtervezett korlátokat is.
Munkaszervezés_12
Megvallom, amikor az áprilisi izraeli repülőjegyemet lefoglaltam, jó fél évvel ezelőtt, nem gondoltam, hogy az építkezés ilyen lassan halad előre. Eredetileg januárban akartam kezdeni, de csak február 13-án kezdődött a villanyóra új helyének kialakításával, majd másnap a bontással. Két hónap elteltével, bár sokminden történt, még mindig nagyon az elején vagyunk…
Az elmúlt héten tehát minden igyekezetem abban merült ki, hogy a távollétem ne akadályozza a haladást. Csütörtökön (2017.04.06) elutaltam az ÖKOCELL árát, amit kedden (2017.04.11-én) fognak kiszállítani, és amit az új, és igazán rendes kőműves emberei felcuccolnak a harmadikra.
Összekapcsoltam az embereimet, hogy egymással is egyeztessenek időpontokat, hogy ne legyen üresjárat, ugyanakkor egymást se zavarják.
Pénteken délben találkoztam a villanyszerelővel, átadtam a terveket (amelyeket nagy keservesen aznap reggel fejeztem be, legalábbis azon a szinten, hogy az alapcsövezést meg lehet csinálni), megbeszéltük, hogy funkcionálisan fogja a biztosítékrendszert kialakitani, nem pedig helyiségenként, külön biztosítékot kap a mozgásérzékelős bejárati lámpa (valójában kettő, mert egy a bejárat előtt, egy pedig az előszobában, hogy ne kelljen keresgélni sötétben a kapcsolót), de a többi világítás mehet egy „csokorba”, míg a fűtés három termosztátra lesz kapcsolva, a elektromos eszközök, mint a tűzhely, hűtő, mikró, boyler, stb. külön-külön biztosítékot kap.
a símogatásra nyíló bejárati ajtózár belülről
Nem beszéltünk az „okos lakás” követelményeiről, amelyek az elmúlt 10 évben egyre divatosabbak lettek, és persze van értelme, de borzasztó gyorsan változik, fejlődik a technológia – pár éve még egy csomó vezetéket kellett behuzigálni, ma már szinte minden a wifi-n keresztül megy, applikációkkal szabályozhatók bárhonnan a világról.
Egynapos tel-avivi megállóval, tegnapelőtt megérkeztem Nahariára, egy „elég okos” lakásba: A kapu kóddal nyílik, miközben egy hang közli, hogy az ajtó nyitva, fáradj be… a lakás szintén egy kütyüvel nyílik és automatikusan záródik.
Ha ki akarsz menni, akkor nem kulcsokat keresel, hanem megsímogatod a zár kinyúló nyelvét – kimész, és bezárja magától. Csak a kütyüt vidd magaddal, mert különben nem tudsz bejönni.
az okos wc-ajtó, ami nem engedett be, hiszen, ha ég a villany, akkor bizonyára van bent valaki…
A hűtő sipol, ha nem csuktad be rendesen, vagy ha túl sokáig keresgélsz benne, a wc-ben reggel égve hagytam a villanyt (kívülről lehet kapcsolgatni), és amikor egy fél óra múlva újra be akartam menni, be volt zárva… még szerencse, hogy van egy másik wc is. Aztán lekapcsoltam a villanyt a wc-ben, kívülről, és pár perc múlva be tudtam menni – már csak kíváncsiskodni, hogy beenged vagy sem.
A technika tombol a lakásban, természetesen van takarító-robot, de még csak a parkolójában láttam diszkréten feltöltődni. A tűzhely majdnem olyan, mint az enyém Pesten, azzal a különbséggel, hogy be kell állítani az időt, amíg működtetni akarod, például három percig főzi a tojást – ha Te el is felejtetted, „ő” nem. Három perc múlva lekapcsol. Nincs kifutott tej, vagy leégett rízs…
De ennél a lakásnál már sokkal okosabbak is vannak: amíg valamit rosszul le nem nyomtam az okos tv-távkapcsolón, és azóta nincs tv- mert mit tudom én, hogy mit vett a lelkére a drága, szóval, amíg volt tv, addig tucatnyi hirdetést láttam az okos lakást propagáló iDigital-ról. 36 havi részletre 157 sekelért már felokosítják az ember otthonát, ami szabályozza a világítást, a hűtést-fűtést, a háztartási gépeket, talán még a férjet is rendre szoktatja (a reklámok szerint legalábbis). A közel félmilliós beruházás három évi részletre bizonyára megéri, mert az elektromos áramban (az izraeli háztartások elektromos áram alapú energiafelhasználók az utóbbi évtizedben) jelentős megtakarítás érhető el, és miután nem kell madzagokat huzigálni, utólag is beépíthető.
Munkaszervezés_11
Miközben a vízvezetékszerelők dolgoztak a lakásban (március 29-31-ig), igyekeztem a következő lépést előkészíteni – az elektromos pontokat megtervezni, hogy közvetlenül a vizesek után a villanyszerelők is elhelyezzék a maguk vezetékeit. Ennek a folyamatnak a nehézségeiről a tervezési folyamat sorozat következő részében térek ki.
A nyugati tájolású központi térbe egy légkondicionálót is beterveztem – ennek külső egységét az udvari részen, a nyílászárók felett szeretném elhelyezni, úgy, mint ahogy az alattam lévő lakás tulajdonosa tette.
Ehhez nekem rendbe kell tennem egy katasztrófális állapotban lévő áthidalót és falszakaszt.
Eddig kiépítettük a csatornarendszer kiszellőztetését (a képen jobb oldalon felmegy egy csatorna, át a falon és felfelé a légudvarban), ami a ház feladata lenne, kiépítettük a szomszéd lakás közvetlen vízellátását biztosító vezetéket, mivel évtizedekkel ezelőtt ezt nem tették meg, így a múlt slamposságának következményeit is nekünk kellett viselnünk, most rendbe tesszük az udvari homlokzat azon részét, amivel valamilyen kapcsolatba kerülünk… és persze az ominózus légudvari faljavítás is az én problémám volt.
Minderről tájékoztattam a közös képviselőt. Nem gondoltam, hogy a klíma külső egysége problémát okozhat, hiszen van már precedens, az alattam lévő lakásé. Meglepetésemre azt a választ kaptam, hogy a külső egységet lehetőleg a tetőre tegyük.
A házunk nem lapostetős, fölöttünk még egy padlás is van, ami ráadásul nem az osztatlan közös tulajdon része, hanem egy cég megvette az önkormányzattól, elvileg bármikor beépítheti, most viszont embertelen kupleráj van fent, el nem tudtam képzelni, hogy lehet ott elvezetni az igen sérülékeny klíma-vezetékeket.
Az udvari szárnyra való kivezetés is elég hosszú, ami csökkenti a rendszer hatékonyságát, de legalább a lakás belső, védett területén, az aljzatban, a falakban megy.
Másnap találkoztam a klíma-szerelővel és végigvettünk minden lehetőséget, felmentünk a padlásra, hogy valamilyen értelmes vonalvezetést találjunk. Műszaki problémák sorába botlottunk: a padlástérben is el kellene vinnünk kb. 5 métert, hogy a cseréptető udvari oldalán kezelhető magasságba kerüljön a klíma külső egysége. A padlás padozatában ezt képtelenség megtenni – senki nem vállalna azért felelősséget, hogy a vezeték nem sérül meg. A középső főfal mentén felfelé haladva pedig kb. 6 méter magasságba kellene vinni függőlegesen a vezetéket – ami a klima működéséhez további műszaki berendezések beépítését igényelné, arról nem is beszélve, hogy maga a szerelés és később a karbantartás is alpinista képességeket igényelne.
A közös képviselő szerint: „Ha a 2-3 emeleten mindenki felvinné, akkor nagyon rendezetten nézne ki a ház egy belső felújítást követően.” – ez roppant tiszteletre méltó szándék, csakhogy a ház felújítása még a földszintig sem jutott el, a bejárat és pincében lévő víz és csatorna-vezetékek egy része került felújításra, rengeteg a tennivaló, amelyek közül a klimák látványa a legkevésbé zavaró elem, szerintem. Ahogy az alattam lévő szomszéd is a saját költségére felújította a lakása bejárata körüli részt, megcsináltatta az udvari ablakpárkányok bádogozását, bár nem az ő dolga lett volna, úgy mi is igyekszünk rendezettebbé tenni a lakás bejárata körüli udvari homlokzatot – a saját igényességünk okán. A klimát is úgy szerelnénk fel, hogy az a legkevésbé zavarja a szomszédokat, egyúttal rendbe tennénk a rémségesen összevésett áthidalót és falat.
A vizesek tehát befejezték a munkát pénteken, a klima kérdése még függőben volt, amikor hétfőn délelőtt a festők végigkaparták a falakat, leszedték a tapétákat, a vakolatot, ami jött, ahogy hozzáértek – tíz zsák sitt – amit el kellett szállítatni, mielőtt a villanyszerelők dolgozni kezdenének.
Csakhogy egy újabb meglepetés ért április 3-án, amikor dél körül bementem a lakásba: ahol a 110-es lefolyó és a nyomás alatti vízvezeték átmegy a szomszédba, a sehová be nem kötött gyenge válaszfal egy része megadta magát – láttam a szomszéd kádjának a lábát… gyorsan kiékeltem a falat, hogy addig is kitartson, amíg a kőműves másnap oda nem jön kijavítani ytonggal.
Tudtam, hogy ez egy vacak fal, ezért eleve úgy terveztem, hogy itt egy előtétfalat húzok ytongból, de ez a fal rosszabb, mint gondoltam.
Ezért az a workshop-résztvevő ötlete, hogy a fürdő felett csökkentsem a légteret és a gyerekszoba galériájáról elérhető tároló-helyet alakítsak ki, most egy újabb funkciót kap: megerősíti ezt a közel négy méter magas válaszfalat, amit meglehetős gondatlansággal építettek anno, amikor a lakást kettéválasztották.
A lakatos tehát vissza kell térjen, de ő már csak azután jön, amikor a felső betonréteg is elkészült, addig pedig még van néhány feladat:
- az elektromos vezetékek védőcsöveit elhelyezni a padlózaton,
- az ÖKOCELL CSEND könnyűbeton terítése a legmagasabb poroszsüveg-boltozati gerenda magasságáig
- erre 4 cm-es EPS 100-as lépésálló Nikecell hőszigetelő kerül,
- majd tükörfólia (hővisszaverődés),
- erre pedig a vasháló, amire rátekergetjük a fűtőszálakat,
- majd bebetonozzuk.
Munkaszervezés_10
az új ablakok helye – a hőszigetelés még megoldandó feladat
A légudvari falak problémája részben megoldódott. A régi ablakot a kád felől befalazták, a felső, laza részt megerősítve, kiékelve a födémgerendáig egy stabil szerkezetet hoztak létre, majd lebontották az erre merőleges falat addig, amíg a 7 cm-es válaszfaltéglák voltak.
A zártszelvényes falmegerősítést szolgáló vízszintes profil alatt betettek egy áthidalót és kialakították a két, jövendő fürdőszoba-ablak helyét.
A probléma továbbra is a 14 cm-es téglafal-vastagság, amit kívülről nem tudunk szigetelni. Elvileg vannak belülről alkalmazható hőszigetelések is, bár ezt csak végső esetben ajánlják.
Tekintettel arra, hogy a két kritikus falszakasz fürdőszobában van, ahol csempével burkoljuk ezeket a falakat a PROMATECT-tipusú belső hőszigetelés semmiképp nem alkalmazható, tehát az egyetlen lehetőséget abban látom, hogy a falvastagságot növelem a belső tér rovására: egy 5 cm vastagságú ytong téglasort húzunk fel belülről, amit nem egyszerű párazáró réteggel látunk el a belső felületen, hanem a vizes helyiségekben amúgy is szükséges kenhető vízszigeteléssel a burkolás előtt.
Persze itt is van azért egy kis probléma, mert a tégla és az ytong hőátbocsátási tényezője különbözik, ezért ott, ahol a tégla-ytong fal van, a tégla jobban le fog hűlni, de nem akkora a különbség, mint a tégla és a poliuretánhab-jellegű hőszigetelés között, és ez az a kompromisszum, amit még be lehet vállalni akkor, ha a párazárás megoldott, és a két faltipus találkozásának síkjára nem kerülhet pára, ami lecsapódhat. Bár nem könnyű megoldani, de a már meglévő két ablaknyíláson át, az elérhető külső falfelületre igyekszem hőszigetelő vakolatot felvinni, vagy legalább csemperagasztóval egyenletes felületet létrehozni , hogy az eső ne verje a 100 éves csupasz téglát – a régi vakolat, a fotón látható, hogy mennyire szétporladt.
Talán sokak számára érthetetlen, hogy ennyit foglalkozom ezzel a falrésszel, bevállalva az időbeli csúszást és a többletköltségeket, de nekem fontos, hogy ha egy lakást felújítunk, akkor az minden részletében legyen olyan, ami korunk követelményeinek megfelel.
víz-csatorna-klima terv
a vízóra-belépítő doboz
Tegnap elkezdődőtt a víz-csatorna- alapszerelés.
Az első nap a meglévő vezetékek feltárásával indult, és megbeszéltük a helyszínen a terv apró részleteit, illetve, ami a terven nem szerepel – a beépített vízóra helyét.
Végleges állapot egy csempe nélküli (előszoba) falon.
Végül, a hálószobához tartozó, zuhanyzós fürdőszoba wc-tartálya mellé tesszük, az öblítő nyomólappal egy magasságban. Ez ugyan azzal jár, hogy egy évben egyszer be kell engedjük a leolvasót (a kéthavonta-leolvasást magunk végezzük, interneten jelentjük le), illetve mostanában már elfogadják azt is, ha lefényképezzük a mérőt és kitesszük a kinyomtatott fényképet a bejárati ajtóra az éves leolvasás idején.
Azért tettem ide a beépítő doboz képét, mert az utóbbi időben a facebook-csoportban megjelentek rémes képek arról, hogy egy új fördőszobában milyen alpári módon „oldották meg” a vízóra elhelyezését.
Nos, ez itt kezdődik: meg kell tervezni a helyet, és a vízvezetékszerelő kell beépítse ezt a dobozt, hogy aztán esztétikusan nézzen ki a dolog.
A jobboldali képen egy előszobában elhelyezett vízóra és elzárócsap látható – itt elég alacsonyan van, mert még így sem egy látványelem, de kényelmesen le lehet olvasni. A vízórát a bejövő vezeték közelébe tesszük, ha egy mód van rá, mert különben a nyomás alatti vezetéket el kell vinni a mérőig, aztán onnan minden más helyre, de a döntést semmiképp nem szabad a vízvezetékszerelő kényére-kedvére bízni, még akkor sem, ha olyan tündéri-jó szerelőnk van, mint az enyém, akivel együtt dolgozom már jónéhány éve.