A jó lakás tükrözi a benne lakó életvitelét, személyiségét.

Erre nagyszerű példa a következő fotó-sorozat, amely egy kijevi ügyvéd lakásáról készült.

Mindezek alapján igyekszem megfogalmazni, hogy milyen ember lehet a lakás tulajdonosa.

Valójában a tervezés során egy fordított folyamat zajlik: ismerjük a megrendelőt – jól kell ismernünk ahhoz, hogy neki való lakást tervezzünk.

Ez a 100 négyzetméteres lakás árulkodik arról, hogy egy jól szituált egyedülálló pasi lakja, akinek bizonyára vannak alkalmi partnerei, de huzamosabban nem él vele senki – és erről nem csupán a garderobe-szekrény árulkodik. Sokkal inkább a teljesen átlátható tér, amely nem takarja a hálószobát sem, de diszkrét függöny választja el a hálóból nyíló dolgozót – az elfoglalt ügyvéd korán kelő ember lehet, aki a kévéja mellett már olvassa az e-mailjeit, de az éppen nála alvó partnerét nem akarja zavarni, behúzza a függönyt…

Nagyon szép a három nagy ablakkal meghatározott traktus: az étkező-konyha, a nappali kanapés rész és az átlátszó üveggel leválasztott háló-garderobe. Itt is nyilvánvaló, hogy a függesztett fotel a kilátáshoz közel a házigazdát szolgálja, aki azért elég gyakran fogad vendégeket, nemcsak egy italra, hanem többnyire vacsorára. Egy jól menő ügyvédnél ez a networking része…

Roppant elegáns a konyhapult, ahogy el is választja, mégis összeköti a konyha terét a nappalival.

Terasz nincs, ami akár hiányossága is lehetne ennek a lakásnak, de a zöld növényekkel komponált válaszfal mégis becsempészi a természetet ebbe az alapvetően ipari hangulatú miliőbe.

A kanapé nem annyira ücsörgésre, mint heverészésre, közös mozizásra alkalmas.

A lakás nyilvánvaló kényelme mellett feltétlenül közölni kívánja a belépővel, hogy a tulajdonos nem szimplán egy ukrajnai, vagy kijevi ügyvéd, hanem a globális világ polgára, lakása lehetne akár New-Yorkban is, semmivel nem marad el a nyugati, értelmiségi, trendi izléstől. Nincsenek benne újgazdag túlzások, a felkapaszkodottak átlátszó igyekezete megmutatni, hogy vitték valamire, ugyanakkor értő szemek azonnak észreveszik a lakás kialakításába befektetett szellemiséget és pénzt, nemkülönben.

Az óriás mértű ágy különleges hangsúlyt kap azzal, hogy egy üvegfal mögött van a nappaliból nézve – nem takarni, hanem kirakatba rakni akarták. Sikeres emberek szeretik hangsúlyozni az intenzív szexuális életüket, amely mintegy része a rendkívüli képességeiknek.

Az anyagok, a színek megválasztása is egyfajta férfias divatot jelenít meg – szürke, fekete, a tégla terakotta színe, illetve a parkett és a falburkolat barnája, decens elegáncia, amibe játékosan vegyül a sárga, illetve a bejárati-étkező traktusban a piros, éppen csak annyi, mint egy jó csokoládéban a chili.

Minden nagyvonalúan méretezett – a fürdőszoba is. Hogy ez mennyire praktikus, vagy mennyire IN – hagyjuk ezt az egyéni izlés körében. Az elég nyilvánvaló, hogy az ügyvéd úr nem feltétlenül maga takarít…

Mivel az elegáns fürdőben nincs mosógép, feltételezhető, hogy az előszobából nyíló helyiség, amelyet fekete falak határolnak, maga a háztartási helyiség.

Mivel a konyha manapság a központi tér része, valójában már az előző részben elemeztük ennek a közösségi térnek egy részét. Arra is kitértünk, hogy a térkapcsolat szempontjából előnyös, ha meg tudjuk oldani, hogy a konyhapult „arccal” a nappali felé forduljon, így az is részese a történéseknek, aki éppen az ételt készíti.

A központi tér másik nagyon fontos eleme az étkezőasztal.

Az én, személyes véleményem szerint, sokkal fontosabb, mint az ülőgarnitúra. Ami egyébként szintén sokat változott az elmúlt években.

Illusztrációként egy izraeli építészpár saját lakását hoztam, mégpedig azért, mert tökéletesen tükrözi a központi tér szerkesztésének szabályait és azt is, hogy mennyire „fel is lehet rúgni” ezeket a szabályokat, ha az indokolt.

Amit ebben a térből tökéletesen le lehet venni a korszerű központi térrel kapcsolatban, hogy bensőséges, családias, funkcionális és teljesen egyéni. Ott vannak a hangsúlyok, ahol az adott családtagok azt kijelölik a maguk életformájával.

Itt van például az a „szabály”, hogy lehetőleg az egyes funkciók (konyha, étkező, kanapé-sarok) ne sorolódjanak a térben, hanem egy háromszöget alkossanak, mert az többnyire kellemesebb… itt pedig bizony sorolódik a három rész, mégsincs kellemetlen érzésünk, mert a nagy ablakfelületek nem a láncsor egyik vagy másik végén, hanem azokkal párhuzamosan vannak, mintegy kitágítva a teret oldalirányban.

Egy másik képről pedig az is kiderül, hogy az erkélyajtókkal ellentétes oldalon is kitágul a tér, mert a kanapés részhez közel bevillan a hatalmas tv-képernyő, majd egy oszlop mögött diszkréten meghúzódik a dolgozó, illetve ott van a hálókhoz vezető folyosó.

Érdemes odafigyelni olyan finomságokra is, ahogy az étkező mellett a konyhához közeli ülőkék támlás székek, míg a nappali felé egy pad van… elfogyott a pénzük székeket venni, vagy miről van szó? Persze, hogy direkt így komponálták, hiszen a támlás székek mintegy elválasztják a konyhapulttól, míg a padon lehet mindkét irányban ülni – az asztal felé fordulva, vagy éppen ellenkezőleg: a kanapé felé, vagyis a pad összeköti ezt a kétféle leülős részt!

Az „ülőgarnitúra” is kiment a divatból: a kényelmes, de nem robosztus kanapé mellett könnyed, karfás fotelek, és persze a padra is le lehet ülni úgy, hogy az a „nappali” része.

A TV-nek nem elhanyagolható a szerepe az izraeli lakásokban – a hírek, olykor a rendkívüliek, amelyek bármikor megszakíthatják az élet normális menetét, mint ahogy ezekben a percekben is hallom: Jeruzsálemben a villamoson halálosan megkéseltek egy 21 éves brit egyetemista lányt – a tv nagy, hogy a konyhában dolgozva, vagy az asztal körül ülve is lássák, ha szükséges.

Rendkívül egyszerű, kiegyensúlyozott a geometriája ennek a térnek, nincs benne túl sok figyelemelterelő részlet, így minden egyes tárgy értelmet nyer.

Milyen emberek élhetnek itt?

Az biztos, hogy nem az az elvonulós fajta, ha még a dolgozójuk is a közösségi térre nyílik… Nem hiszem, hogy reprezentálni szerettek volna a nappalijukkal, bár bizonyára fogadnak vendégeket is, de az elrendezés alapjaiban a családtagokat szolgálja.

Nem sokat adnak a formaságokra, de a formákra odafigyelnek…

Szimbiózisban élnek a környezetükkel, de olykor szeretik behúzni a függönyöket…

Nem különösebben nagy a belmagasság, de a rejtett fényekkel sejtelmessé téve növelik a tágasság érzést.

A padlótól a plafonig a falfelületek meleg bézs színűek, semmi rendkívüli, ugyanakkor merészen sötétek a szekrények.

Itt megint ellentmondanak egy általános szabálynak azzal, ahogy a konyha magas elemei kiemelkednek a falsíkból – ez önmagában elég nyomasztó is lehetne a nagy tömegével, csakhogy a dolgozórészen, szinte ugyanaz a tömeg behúzódik a falsíkon belülre, szimmetrikusan a folyosó tengelyére tesznek egy síkban ki-beugráló kompozíciót – gyönyörű!

Bár területileg a konyha majdnem a legnagyobb, a súlypont az étkezőn van – mintegy a lakás abszolút középpontján: a konyha és a nappali között, a terasz és a dolgozó, valamint a privát terekhez vezető folyosó metszésében, amit az egyetlen, nagy pirosas szőnyeg még inkább hangsúlyoz.

Semmi nem különösebben pompázatos ebben a térben – célszerűen egyszerű, még a központi díszítő elem, a lámpa az étkező felett is funkcionális. Láthatóan mindennek van megtervezett helye, ebből fakadóan nincs rumli, könnyű takarítani.

Egészen más életformát tükröz a következő tér, mégis hasonlít abban, hogy nincsenek hermetikusan elválasztva a főzés, az étkezés, és a társas kapcsolatok helyei. Sőt, nagy hangsúlyt kap a külső térrel való intenzív kapcsolat.

A konyha annyira fontos helyiség, hogy már korábban is írtam egy cikket „A lakás lelke” címmel, a konyhák fejlődéstörténetéről, egy konkrét konyhatervvel kapcsolatban is sok elvi megállapítást tettem a „Konyha-kitérő” cikkben, illetve „Az én váram” sorozat 11. része is a konyháról szól – a jelenlegi, sajátomról… de ezek a cikkek 2013-ban íródtak, és bármennyire vállalok minden szavát, most 2017-ben is lehet új dolgokat mondani erről a központi helyiségről, ami tulajdonképpen már nem is külön helyiség, hanem a lakás közösségi terének a része.

Egy középkorú férfi megjegyezte egy ingatlanbefektetőknek tartott rendezvényen, hogy az „amerikai konyha” talán most már kimegy a divatból…

Nem Uram, esze ágában sincs kimenni a divatból, sőt!

Mármint azokban a lakásokban, ahol nem a cseléd tálalja fel az ételt a háziaknak, a nappali tartózkodás tere, az úgynevezett közösségi tér (szemben a privát szférával), arra való, hogy együtt legyünk mi, akik együtt élünk egy lakásban!

a stílus egyéni, a funkcionális elrendezés alapja a hatékonyság

Egy fiatal anya szájából hallottam legutóbb, hogy mennyire utálja a jelenlegi lakásukat, mert bármit kell elkészítenie, akár csak a babának valami apróságot, a nappalitól távol eső konyhában száműzöttnek érzi magát.

Az más kérdés, hogy a magyar lakások jelentős hányadában még mindig a „tisztaszoba” elv szerint a konyha valahol jó távol van a nappalitól, és rendszerint még mindig a hagymaszag az indok, pedig ez is már egy rég lejárt lemez.

Akkor nézzük meg, hogy mit érdemes figyelembe venni a korszerű konyha tervezésénél:

Elsődleges szempont a konyha kapcsolata a közösségi tér többi részével, vagyis az, hogy miközben a konyhában dolgozunk, a tekintetünk a nyitott tér felé, a „társaság” felé forduljon.

Két egymással párhuzamos pultrendszer a legideálisabb, amit persze a hely adottságai módosíthatnak némiképp, de alapvetően igaz ez az elrendezés, amikor a magas elemek, mint a hűtő, a sütő-mikró és egyéb tárolószekrények a fal mellett, míg a munkapult nyitott része a térbe fordul,

A fal melletti részen a magas elemek, a munkapult a tér felé nyitott…

fiókban minden – jól áttekinthető, kényelmesen kivehető

hatékonyság

organizáció

ergonómia

A párhuzamos elrendezés azért praktikus, mert félfordulatokkal, kevés szaladgálással elérhető szinte minden, még egy viszonylag nagy konyhában is.

Az ilyen, hatékony elrendezést az egyre javuló minőségű vasalatok tették lehetővé: azok a fiókrendszerek, amelyek tekintélyes súlyokat kibirnak, így az alsó szekrényekbe kitűnően lehet organizálni a főzéshez-sütéshez szükséges eszközöket.

Sokkal kevesebb szekrénybe, sokkal jobban el tudunk pakolni, és keresgélni sem kell, mélyen bebújva kotorászni, mert minden kihúzható, minden annyi helyet foglal el a különböző magasságú fiókokban, amennyire szüksége van – nem többet, vagyis nincsenek kihasználatlan terek!

A korábban szokásos L vagy U alakú konyhák ugyan hatalmas munkapultot eredményeztek, de a sarokelemek sosem voltak praktikusan kihasználható szekrények. Viszont jó drágák!

Mára azt is megkérdőjelezzük, hogy valóban kell nekünk a hatalmas munkapult?

Szerintem, nem igazán – nagy konyhapult = nagy rumli lehetősége.

praktikusság

könnyen takaríthatóság

Ha kizárjuk annak lehetőségét, hogy a nagy konyha egyfajta státusz-szimbólum, használható, áttekintehető és könnyen takarítható konyhát szeretnénk, akkor kiderül, hogy egyáltalán nem biztos, hogy hatalmas konyhapultra van szükségünk!

Ellenben a jól szervezettség a konyha minden tároló-rendszerére igaz, nemcsak az eszközökére, hanem az élelmiszertárolásra is.

Persze, nem kell minden lakásban hatalmas hűtőszekrény – egy városi kislakásban a beépített hűtő számtalan, kisebb változata is elegendő lehet, a száraz-élelmiszer tárolására pedig kamraszekrények elképesztően sokféle kombinációban szolgálhatnak minket.

tartósság

időtállóság

A konyhabútoroknak nemcsak különböző stílusa van, hanem a divatja is gyorsan változik – ez egyfelől nagyon jó dolog, mert mindig vannak technikai újdonságok, praktikus fejlesztések, de azért nem kell túlságosan komolyan venni, hiszen egy jól megtervezett és rendesen megépített konyha 20-30 évig működhet anélkül, hogy fel kellene újítani.

Ráadásul a konyhadivatnak is megvannak a maga vadhajtásai, olyan megoldások, amelyek talán nagyon vonzóak egy bútorkiállításon, de a napi gyakorlatban már sokkal kevésbé.

Például a rengeteg nyitott polc a konyhában kifejezetten idegesítő annak, akinek ezt takarítania kell, bár lehet, hogy a fotókon nagyon szimpatikus, változatos képet fest.

A színek és a felületek anyagainak a megválasztása is sokkal inkább annak a függvénye, hogy milyen az egész lakás, vagy legalábbis a központi , nappali tér hangulata – a konyha nem szabad, hogy valami kirívó képződmény legyen benne.

a 2016-os milánói bútorszalon egyik darabja

Lehet vad színeket alkalmazni, ha az illik az egész tér kompoziciójába, de éppen azért, mert a nappali terében más bútorok is vannak, az a szemlélet kezd uralkodóvá válni, hogy a konyhabútor „fogja vissza magát”.  A tavalyi, milánói bútorkiállításon meglehetősen sok sötét színű konyhabútor jelent meg, amelyeken többnyire fogantyú sincs – egyre jobban hasonlítva egy elegáns nappali bútor képéhez.

a nappali egyik részlete – a konyha

A háztartási helyiség nem ismeretlen fogalom Magyarországon, de általában családi házaknál tűnik fel az alaprajzon.

Ugyanakkor a városi, társasházi (régebben lakótelepi) lakásokban még mindig a fürdőszobába tervezik a mosógépet, és a szárítógéppel nem is kalkulálnak.

Pedig a XXI. század második évtizedében ez több, mint hiba!

Számtalan kutatás eredményeképpen tudjuk, hogy a családon belüli munkamegosztás lényeges eleme a háztartások gépesítése – a férfiak részvétele a házimunkákban nő (egy-egy gombot ők is meg tudnak nyomni, ha az ember lánya türelemmel elmagyarázza nekik), illetve ennek a részvételnek és magának a gépesítésnek köszönhetően a dolgozó, hivatásukban sikeres nők túlterheltsége csökken, ami a családi élet, a házastársi kapcsolat, a gyerekekre szánható idő növekedése miatt is kedvező fordulat.

Megjegyzem, hogy amikor konkrét forrást kerestem a háztartás gépesítési foka és a háztartási munka családon belüli megosztása közötti összefüggésre, magyar forrást alig találtam, holott ez évtizedek óta ismert, különösen az amerikai, feminista szakirodalomban.

kertes családi ház háztartási helyisége

Ahogy nőtt a háztartások gépesítése, úgy tehette meg egyre több nő, hogy értelmesebb munkát végezzen, mint a mosogatás, vagy a mosás, takarítás.

divatos megoldás

Ugyanennek a folyamatnak lényeges eleme az elektromos készülékek elterjedése, mert ezek, a maguk elektronikájával minden korábbinál jobban szabályozhatók, időzíthetők, automatizálhatók.

Tehát, amikor a magam részéről, ahol csak tehetem, kihajítom a gázt, mint energiaforrást, és egyre több háztartási munkát elektromos gépekre terelek, az egyre „okosabb lakás” felé teszek lépéseket.

leagább egy szekrény…

A szárítógépnek a lakás állagmegörzésének szempontjából is igen fontos a szerepe, mert különösen télen, rengeteg lakásban azért nő meg drasztikusan a páratartalom, ennek következtében a lehülő felületeken a páralecsapódás és a penészesedés, mert valahol ott ténfereg egy ruhaszárító állvány, teli, lassan száradó ruhával, aminek egy részét aztán vasalni is kell.

Hová tegyük a vasalódeszkát, a létrát, a porszívót és a felmosóvödröt?

Aki valaha takarított már lakást, az tudja, hogy ezek fontos eszközök, de célszerű tárolásuk sokhelyütt nem megoldott, ebből következően esetlegesen vannak valahol a lakásban.

Sokan azért ragaszkodnak még ma is a kamrához,  nem mintha sonkáknak, kolbászoknak és egész télre való befőtteknek kellene a hely, hanem  mert oda el lehet súvasztani ezeket a dekorációnak nem alkalmas kellékeket.

A probléma megoldása pedig sokkal inkább egy önálló háztartási helyiség, vagy legalább szekrény, ahová pontosan megtervezzük az összes, lakásfenntartáshoz szükséges kellék adekvát helyét. Tapasztalatból tudom, hogy a legkisebb lakásba is be lehet tervezni akkor, ha szem előtt tartjuk ezt a szempontot.

svéd funkcionalitás és esztétika

A “Lakás másként” rovatban szavakban fogalmazom meg, amit fontosnak tartok egy-egy dologról a lakásban, mert szerintem, így, helyiségekre bontva is a közvetlen környezetünk roppant izgalmas téma:

az előszoba

Megvallom őszintén, az elmúlt nyárig nem sokra becsültem az előszobát – Izraelben a zárt lépcsőházból egyenesen a közösségi térbe, a nappali-étkező-konyha-komplexbe „zuhanunk” bele.

Bár én többször próbáltam egyfajta belépőt kreálni, tükörrel, szekrénykével, ahová le lehet tenni a kulcsokat, a napszemüveget, a postát, az éppen használatos cipőket, táskát, de őszintén szólva ez a gondolat nem különösebben ragadta meg az izraelieket.

Mint minden, ez is mentalitás, kultúra és éghajlatfüggő funkcionális kérdés.

Hagyományosan az izraeliek nem veszik le a cipőjüket a bejáratnál, mert az egész lakásra jellemző „hidegburkolatot” sűrűn felmossák. Kabátot az év nagy részében nem hordanak… Számukra sokkal fontosabb a lakás tereinek nyitottsága, és ha van is valami „belépő” – többnyire csak a családi házaknál, ahol nem a zárt lépcsőházból nyitnak a lakásba – annak nincs különösebben nagy jelentősége.

tipikus izraeli nappali – könnyen felmosható padlóval

Nyáron Stockholmban voltam egy barátnőmnél és ott értettem meg igazán az előszoba fontosságát: az éghajlat miatt itt sokkal nagyobb jelentősége van annak, hogy hová tesszük a nedves cipőket, a kabátokat, a sapkákat, kesztyűket.

a sapkás-kesztyűs komód

A barátnőm lakásának előszobája mintapéldája  a funkcionalitás és az esztétika harmóniájának: ahogy belépünk, a tekintetünk a kis, fiókos szekrényke feletti kerek tükörre esik, alatta fonott kosárka a kulcsoknak.

Az ajtó háta mögött vannak a vállfára akasztott kabátok, alatta a cipők, de van hely a kosaraknak, táskáknak és az esernyőknek is.

Az ajtó mellett egy cipősláda, amire kényelmesen le lehet ülni, amikor cipőt cserélünk.

Mielőtt a nappaliba lépnénk, jobbra egy komód – a sok-sok sapkának, sálnak, kesztyűnek, felette a polcokon utazások emlékképei.

Na és persze, az elmaradhatatlan növények… ebben a természetve ágyazott, kertvárosi, társasházi lakásban láttam először úgy szobanövényeket, hogy azok szerves részei voltak a berendezésnek, ott voltak, ahol éppen lenniük kellett, még az előszobában, vagy a fürdőben is, nem tolakodóan, hanem a „helyükön”.

A stockholmi előszoba bútorai egyszerűségükben izlésesek – jó ide megérkezni.

Persze, egy tervező sosem akarja lemásolni egy más kultúra téralakítási megoldásait, de tanulni érdemes belőlük, hasznosítani lehet azt, ami a mi viszonyainkra is igaz.

A lakótelepi lakások egy méter széles előszobái semmire nem jók, csak közlekedők, amelyek inkább elválasztják a helyiségeket, mintsem összekötik. A falra szerelt fogas, amire egy rendes kabátot felakasztani vétek…

Ezzel szemben a régi, polgári lakások előszobái sokszor túlméretezetettek, nagy bútorok szállítására alkalmas széles ajtókkal, egy lakótelepi lakás szobájának nagyságával vetekedő négyzetméterben…

Gondos tervezéssel, minden probléma megoldható: olykor a lakótelepi előszobát célszerű összenyitni a nappalival és a megnövekedett térben már nagyobb esély van arra, a bejárat közelében megoldjuk a „megérkezés” funkcióit.

cipőszekrény a lépcsők alatt

A nagy alapterületű, polgári lakások előszobáiból könnyebb jól berendezett előszobát tervezni, még akkor is, ha az előszoba területéből itt-ott elveszünk, például a szomszédos fürdőszobák vagy a háztartási helyiség javára.

A nagyon kicsi, lényegében egyterű, stúdiólakásokban is meg lehet oldani a „megérkezés” funkciót, legfeljebb nem a legszokványosabb módon: az „én váramban” a lépcsők rejtik a cipőket, a saját kabátaim a galériára vezető lépcsők alatt vannak, a vendégek kabátait pedig a háztartási helyiségben lévő vállfákra lehet feltenni, mert ha éppen vendégek jönnek, akkor nem mosok.

A lényeg, hogy az előszoba, előtér, belépő olyan kellemes érzést keltsen, amilyet maga a lakás – a funkcionalitás elsődlegessége mellett adjon ízelítőt abból, hogy mire számíthatunk a lakás többi terében.

Fodor Jánosnak azt ígértem, hogy a Rádió Bézsben (37:15-től 53:00 -ig)”aprópénzre váltom” azt a témakört, hogy mitől jó egy lakás (lakótér)? A hétfő délelőtti „Lakás másként” sarokban szavakban fogalmazom meg, amit fontosnak tartok egy-egy dologról, mert szerintem a lakás témaköre roppant izgalmas beszélgetéstéma lehet, de ha valaki további információkkal szeretné mindazt kibővíteni, itt találhat forrást:

A mai adás témája volt:

a bejárat

Hol kezdődik a bejárat?

Családiháznál, társasháznál a kapunál. Vagyis ott, ahol még nem az én privát szférám kezdődik, mégis „árulkodik” rólam is – hiszen ezen az úton jutok be a saját világomba…

Történetileg a kapuknak tulajdonvédelmi szerepe volt és persze ma is az, gondoljunk arra, hogy amikor a rendszerváltás után az állami bérlakásokat a benne lakók megvették, szinte az első intézkedés az volt, hogy felszerelték a kaputelefonokat és zárni kezdték a társasházak kapuját.

Mielőtt a nemzetközi silányság építészete elárasztotta a világot, a kapuk nagysága, formája, anyaga és színe szoros összefüggésben volt a használat praktikumával és hűen tükrözte a hely kultúrális viszonyait.

Ez persze a lakás, a lakóépület minden részletére igaz – mára azért veszett el ez a tudás, mert a sztandartizált, tömeges lakásépítés, a lakótelepek, a tipustervek alapján épített Kádár-kocka családiházak leszoktatták az embereket, hogy figyeljenek az ilyen részletekre.

Ugyanakkor, a jó lakás, lakóépület ismérve éppen az, hogy összhangban van a benne lakók életformájával, izlésvilágával, látványa szavak nélkül elmondja, hogy kivel állunk szemben. „Mutasd a lakásod, megmondom ki vagy” – akkor igaz, ha tudatosan formáljuk a környezetünket.

Az Oszmán Birodalom idején Jeruzsálemben a kettős kapu volt a jellemző. A nagy, kétszárnyú, nehéz kapu egyik oldalán egy meglehetősen kicsi  ajtócska nyílt – ez volt a személybejáró.

A nagy ajtó méretéhez viszonyítva furcsán alacsony  bejáró azonban cseppet sem volt véletlen. A ház gazdája nem tudhatta, hogy a kapu előtt álló milyen szándékkal érkezik. A belépő le kellett hajtsa a fejét, és át kellett lépje a magas küszöböt – ez a bizonytalan egyensúlyú testartás  helyzeti előnyt jelentett a házban lévőnek a hatékony védekezésre az alkalmatlan látogatóval szemben.

Ugyanakkor, ezekben a nagy családos lakóépületekben tekintélyes méretű raktárak voltak, ahová az árut tevékkel hordák, tehát akkor, amikor egy-egy rakomány megérkezett, két erős férfi kinyitotta a súlyos, kétszárnyú kaput, hogy a teve a rakománnyal beférjen.

Az a ház, ahol én lakom Budapesten, 1882-ben épült, amikor a tulajdonos, báró Podmaniczky László a maga lovas hintójával érkezett haza, ezért kellett a széles és magas kapu.

Itt nincs küszöb, hiszen a kerekes hintónak ez értelmetlen akadály lett volna, viszont kétoldalt volt kerékvető, amely „egyenesben tartja” a hintót, hogy ne ütközzön az épület falaihoz.

A kapuk, méretüknél fogva itt is elég súlyosak, de amikor a báró megérkezett, akkor nem őtekintélyessége, hanem a szolgák nyitogatták a kaput.

Ma viszont komoly problémát jelent a nehéz kapu egyik szárnyát kinyitni, még a fiatalabbaknak is, nemhogy a házban lakó idősebb embereknek. A társasházi közgyűlések visszatérő témája a kapu ügye, mert az eltelt 130 évben a funkció alapjaiban változott meg, és ehhez kell megtalálnunk az adekvát formát.

A későbbi korokban épült lakóépületek kapuinak – amikor már nem kellett a lovaskocsival keresztülhajtani  – a külső mérete sok esetben nem csökkent, hiszen a kapunak nem csupán az elsődleges funkciót kell szolgálnia, hanem egyfajta hangsúlyt adni a bejáratnak, vagyis orientációs szerepe is van.

Ilyenkor a kapu külső mérete még elég nagy, de a két, hatalmas szárnyat felváltja a középen elhelyezett, keskenyebb ajtó, mellette és felette tömör, vagy üvegezett fix elemekkel.

A kapuk anyaga is illeszkedett az időben változó használathoz. A tömör, nehéz fa, időnként még fémmel is borított kapukat felváltották a könnyedebb, üvegezett változatok.

Azzal együtt, hogy a kapu már csak gyalogos áthaladásra szükséges, továbbra is megmaradt az orientációs szerepe…

A korszerű kapuk lényege a társasházakban a jó vasalat, amivel könnyedén nyithatók, az elektronika, amivel a zárszerkezet biztonságát garantáljuk, kamerás kaputelefon…