Felmérés
Sosem néztem le a kockás papíron megrajzolt megrendelői elképzeléseket. Az is tele van információval, mint ahogy az első találkozón elhangzott minden szónak, vagy a meglévő lakás minden részletének, a rumlinak is…
Minden tervezőnek megvan a maga módszere arra, hogy szerezzen információkat a megoldandó problémákról – nekem a teljeskörű felméréshez a kockás papír a megrendelői igény feltérképezéséhez hasznos, de még véletlenül sem alkalmas arra, hogy az adott lakás műszaki paramétereit megismerjem.
Egy meglévő ház, vagy annak egy lakása felmérése nem csupán alaposságot kíván, hanem az épületszerkezet-ismereteket is. A kockás-papíros rajzok egyik alapvető hibája, hogy a falaknak nincs vastagsága, pedig éppen ez az adat utal a leginkább az épületszerkezetre, arra, hogy mi bontható, mi nem, egyáltalán, miből áll az a fal, födém (födém= a szinteket elválasztó szerkezeti elem, amit a köznyelvben padlónak vagy plafonnak hívunk, attól függően, hogy felülről vagy alulról tekintünk rá). Ezt laikus a legritkább esetben tudja felmérni, az építészek is csak több évtizedes gyakorlat alapján mernek véleményt formálni, de ha kritikus a szerkezet az átalakítás okán, akkor statikus mérnököt kell a helyszínre hívni, mégpedig olyat, aki nemcsak azt mondja, hogy nem lehet, hanem megmondja, hogy mégis hogy lehet – ehhez persze a statikusnak is ismernie kell az adott épület korából, külső jellemzőiből, hogy milyen szerkezet lehet, végső esetben bontásos feltárást végez a szakvéleményéhez.
Az épületszerkezetek méretein kívül a másik fontos jellemző adat a „strangok” helye, vagyis a vízvezeték-bekötés és a csatorna-elvezetés helye. Különösen az utóbbi fontos, mert a szennyvíz-elvezetéshez nem lehet akármilyen lejtést adni. A WC 4 colos lefolyója különösen kritikus, mert ha 2%-nál kevesebb, akkor sem folyik le rendesen, de ha több, akkor előfordul, hogy a híg rész lemegy, de a trutyi ott marad… szóval, ezeket tudni kell, amikor az ember felméri az adott lakás paramétereit. A tervezés során előfordulhat, hogy máshová kerül a fürdő vagy a konyha – ez nem lehetetlen, de tisztában kell lenni, hogy a vizes pontok elmozdítása milyen következménnyel jár. Ezért egy jó felmérési rajzon megjelöljük a strangok helyét, és a padló-feltárással azt is ki tudjuk számolni, hogy milyen messze távolodhatunk el a vizes pontokkal.
Kritikus lehet a bejárati ajtó és az ablakok helye, ami távolsági és magassági koordinátákat is jelent. Nem csupán arról van szó, hogy homlokzati változtatáshoz esetleg engedélyt kell kérnünk az önkormányzattól, hanem a tervezés során a belső helyiségek elrendezése sokszor centimétereken múlik – az ablakok helye perdöntő lehet.
A jó felmérési rajz méterhelyes, vagyis legalább 1:50-es léptékben kell felrajzolni, hogy a későbbi átalakítási döntések megalapozottak legyenek. A helyszínen „körbeméri” az ember a lakást, elindul a bejárattól minden ficakot felrajzol és megmér – a mérés végén vissza kell jusson ugyanarra a pontra! Ha az adatok alapján „nem zár a rendszer”, akkor valamit nem jól mértünk. Hogy ezt elkerüljük, inkább több dolgot mérünk, például egy szoba minden falát, körbe, és a két átlós méretet is, mert nem biztos, hogy minden derékszögű!
A felmérési rajz a meglévő állapotot hivatott dokumentálni, ezért miután pontosan megrajzoltuk, csak olyan adatokat, méreteket írunk fel rá, amelyek a tervezés során kritikusak. Az évtizedek során, kialakítottam egy sajátságos módszert, ami nem jár fölösleges papírozással, de elősegíti a hatékony tervezést: a mérethelyes rajzon a külső falakat és a belső szerkezeti elemeket (oszlopok, strangok, főfalak) feketével jelölöm, mint olyasmit, amihez nem nyúlunk, a többit szürkével. A méreteket nem a szokásos építészeti kottázás módszerével írom fel, hanem a falak mentén egy-egy számmal. A belmagasságot (H=3.00) bekeretezem. A rajzra nem teszek fel olyan méreteket, amelyek a koncepcióhoz, az első skicchez nem kellenek, mint például a külső nyílászárók minden paraméterét, ha azok változatlanok maradnak. Ha magukat az ablakokat ki is cserélik később, mert el vannak korhadva, akkor majd a nyílászáró-konszignációban megadom azokat az adatokat is, most lényegtelenek.
Mint ahogy teljesen érdektelen egy-egy méglévő helyiség négyzetmétere! Egy 12 négyzetméteres szoba is lehet pocsék és egy 6 négyzetméteres is pompás, ha jól van kitalálva az elrendezése! Ezért a felmérést követő skicc szintén nem tartalmaz méreteket, de be van bútorozva, hogy ellenőrizzük – az valóban használható helyiség!
Természetesen, ma már sokkal korszerűbb, számítógépes programokkal lehet rajzolni, „bele lehet látni a térbe”, ami sokat segít a laikusok meggyőzéséhez, bár egy tervező az alaprajz alapján is „látja a teret”. A színek alkalmazása kiemel bizonyos dolgokat, de azt hiszem, hogy az az „ökörszabály” amire minket tanítottak anno, hogy ugyanis a jó tervek első ránézésre is átláthatók, feltárják a teret – még mindig igaz.
A „tér” nem egyenlő a „nagy”-al – sokkal bonyolultabb fogalom. Mint ahogy a jó térkialakítás sem a méretektől, hanem az arányoktól függ, éppen ezért nem segítenek az „ötletek”, kell az a pár éves, évtizedes tudás és tapasztalat, amivel egy tervező nekiáll a feladatnak.
Lépjünk túl a konvenciókon!
avagy a jó lakás nem olyan, mint a szomszédé…
A program:
A lakás:
A tervezés folyamata:
A garderobe méretei ellenére is úgy igyekszik meghúzódni a sarokban, hogy ne rombolja a konyha-étkező-nappali térkapcsolatot – a konyhában tevékenykedő átlássa a teret, és közben még a külvilágtól se legyen elzárva. Másfelől viszont a kapcsolt tér még nagyobbnak tűnik azáltal, hogy belátható a konyha sarkától a szalon belső sarkáig az átlós irány.
A hely adottságaiból következett, de az elnyúló háló valójában két szoba-funkciót tud ellátni, ami egy 3-4 tagú család esetén kifejezetten előny. A konvenciókból való kilépést az jelenti, hogy a bútorok elrendezése nem szokványos, de ki mondta, hogy az, amit megszoktunk, az valóban a legjobb megoldás?
Ha szeretnél többet tudni a lakástervezésről, jelentkezz a workshopok valamelyikére!
Szindbád és Rezeda Kázmér
A történet hosszú és keserves, nem fogom minden stációját leírni, csak azt, ami mások számára is tanulságos. A magam számára az volt a tanulság, hogy elég – többet nem tervezek másoknak. Elfáradtam, nyugdíjazom magam.
A kétgenerációs lakás ötletén felbuzdulva sokan kértek arra, hogy csináljak hasonló programmal két lakást egyből – befektetésként. Mivel a bankban tartani nem érdemes a pénzt az alacsony kamat miatt, a Quaestor-botrány után sokan ingatlanbefektetési lehetőségek után néztek. A keresleti piac ugyan felhajtotta az árakat, de még mindig rengeteg lepukkant lakás van ebben a városban, a hosszútávú befektetés ideális területe tehát a megvásárlásuk és felújításuk.
Egy tervező számára érdekes feladat a „szarból várat” esete, az építkezés lebonyolítása azonban fárasztó és stresszes munka, különösen akkor, ha az ember bevállal egy technológiailag lehetséges, ám az emberi tényezőt nem kellően számbavevő határidőt. Minőségi munkát produkálni, rövid idő alatt csak megbízható szakemberekkel, szoros együttműködésben lehet.
Csakhogy, nem csak a lakások iránt nőtt meg a kereslet, hanem a felújítást végző szakemberek munkája iránt is. Ilyen szituációban elég annyi, hogy a területen dolgozó csapat további feladataira az árajánlatot sokáig fontolgatja a tulajdonos – a csapat levonul, belekezd egy másik projektbe és megszakad a munka folytonossága. Ha ezt még a burkoló betegsége is tetézi, vagy a megbízható asztalosra egyszerre annyi munka szakad, hogy csak hónapokkal később tudja elkezdeni a bútorokat – tarthatatlan a határidő, ami a befektető szempontjából anyagi veszteség, nekem az idegbaj.
A kliens és a tervező közös érdeke a jó minőségben, gyorsan elvégzett munka. Valójában az egyes szakembereknek is ugyanez az érdeke, mert a teljesítményt, nem pedig az időt fizeti a megbízó.
Mi az oka mégis a csúszásnak, ami tulajdonképpen mindenkinek veszteség?
A lakáspiac pangott 2009-2010-től, a vacak lakásokat éveken át sem tudták eladni, a lakásépítés és a felújítás meglehetősen visszafogott volt. A jó szakemberek jelentős része Németországban, Angliában, Ausztriában vállalt munkát – kevesen maradtak a jók, a megbízhatóak és akik még megfizethető áron is dolgoznak. Lényegesen többen, akik csak hiszik magukról, hogy tudnak gipszkartonozni, vakolni, betonozni, burkolni… a valóságban pocsék munkát végeznek. Annak a kevés jó szakembernek, aki itt maradt, mindig volt munkája, de azért meg lehetett velük egyezni elfogadható határidőkben. Az igazán jók meg is tudják szervezni a hatékony időbeosztást.
Aztán 2014 őszén berobbant az ingatlanpiac, különösen a belvárosban, ahol végletesen lepukkant lakásokat is megvettek. Idén tavasszal már érződött, hogy egyre nehezebb egyeztetni a kivitelezőkkel, de a totál-káosz nyár elejére bontakozott ki, amikor már a burkoló „belebetegedett” a hajszába, amikor a festőket elárasztották ajánlatokkal.
Verseny közben lovat váltani öngyilkosság – mondják, és ez a tézis erre a nyárra nagyon igaznak bizonyult. Ahogy haladunk a felújításban, a kliens pénze fogy, szeretne spórolni, ahol lehet – állítsunk be vidéki, ismerős festőt, aki minden bizonnyal olcsóbb… Elvileg logikus gondolatmenet, de harminc éves építőipari gyakorlattal, azonnal jelzett a gyomrom, hogy ennek nem lesz jó vége…
Az évek során az volt az alapelvem, hogy aki jól dolgozik, megbízható, reális árakat ad, annak egyre több munkát adok, ám ha „elszemtelenedik”, vagyis, ha a minőségben alul teljesít, vagy indokolatlanul felviszi az árakat, akkor megválok tőle, és soha többet nem dolgozom vele – ezt már az elején el is mondom mindenkinek. A munkadíjat mindig pontosan fizetem, ha megkapom a rendesen elvégzett munkát – az utóbbi 5 évben kétszer került sor arra, hogy bizonyos összeget visszatartottam a tűrhetetlenül pocsék végeredmény láttán. Amikor azt mondom egy szakinak, hogy fogja a szerszámait és távozzon – az azt jelenti, hogy soha többet nem akarom látni…
Viszont nem küldök el egy olyan csapatot, amely összefogottan, jól dolgozik. Ha magasnak tartom az árat, akkor vitatkozom velük, akár az én lakásomról, akár a megbízóméról van szó. Igyekszem minél részletesebb árajánlatot kérni, de azt is figyelembe veszem, hogy az építőiparban nem lehet matematikai pontossággal árazni, mint ahogy tervezni sem. Mindig vannak meglepetések, váratlan problémák, amelyeket meg kell oldani, és ha az utolsó filléren is elvitatkozgatok a szakival, akkor nem nagyon számíthatok arra, hogy azt is megcsinálja, ami nem volt az eredeti ajánlatban. A jó szakemberekkel jól kell bánni – meg kell hagyni a munka örömét, a megérdemelt keresetet, érezni kell, hol a határ az alkudozásban.
Izraelben az ünnepekkor az alkalmi munkásoknak is adnak ajándékot – évekkel ezelőtt egy tetőteraszt burkoltak nekem kínai munkások, Peszah előtt, dög meleg volt, és a természetes palát nehéz rakni, sokat kell forgatni, „játszadozni” vele, hogy szép felületet kapjunk. Ott voltam velük a nap nagy részében, együtt ebédeltünk, viccelődtünk, de keményen dolgoztunk. Ünnep előtt egy nappal fejeztük be, ők mentek egy másik projektre, és a fizettség mellé mindenkinek vettem egy új pólót és egy sapkát – a fejünkre tűző nap emlékére. Kézfogás és köszönöm – így szeretek befejezni egy munkakapcsolatot.
Pesten is van olyan szakember, akivel évek óta kiegyensúlyozott, korrekt, egymás megbecsülésén alapuló a kapcsolatom. Ez nem akadályoz meg abban, hogy ne tegyem szóvá, ha valamit elront – emberek vagyunk, előfordul, de amíg ki tudja javítani, addig semmi gond. Ám sajnos, sokkal több az, akit nincs kedvem átvinni egy következő projektre, mert slampos, nem lehet elérni telefonon, ha elront valamit, akkor széttárja a karját, hogy „ez így sikerült”. Aztán vannak olyanok is, akibe mérhetetlen energiát fektetek, hogy legyen igényesebb a saját munkájával szemben, mert látom azt a szikrát a szemében, hogy többre képes, mint amit produkál.
Az építőipar kemény műfaj – kemény emberekkel. Sokan azt gondolják, hogy egy nő alkalmatlan arra, hogy vezető legyen ebben a miliőben. Szerintem pedig az a nő, aki tudja, hogy mit akar, képes megszervezni a helyes technológiai sorrendet, előre tervezni, megkövetelni a minőségi teljesítményt, ugyanakkor empatikusan kezelni a nehéz munkát végző embereket – nagyon is sikeres lehet ebben…
Mondom én, aki ma rekedtre kiabálta magát a villanyszerelővel, a burkolóval az asztalossal, és csak a vízvezetékszerelőnek tudtam azt mondani, hogy köszönöm, szép volt, itt a pénzed, legyen szerencsém máskor is…