Ahogy közeledünk Jeruzsálemhez, a júdeai hegyek között, fel-felbukkannak a fehér falak, a völgyön át rálátni a szemközti emelkedőre telepedett házak tömegére.

Az utolsó nagy kapaszkodó előtt, mintegy  XXI. századi fellegvárat alkotva magasodnak fölénk a helyi kővel borított, modern, sokszintes házak.

Amilyen felemelően szép a Jeruzsálembe vezető út, olyan kiábrándító a megérkezés : egy időtlen idők óta túlzsúfolt, büdös és zajos közlekedési csomópont. Az ismeretlen tanácstalanul áll – hogyan tovább?

Aki autóbusszal érkezik, az sincs jobb helyzetben, mert a busz befut egy sötét parkolóba, ahol leszállni nem éppen magasztos. Ráadásul olyan erős a biztonsági ellenörzés, mintha repülőtéren lennénk – ez a jeruzsálemi, központi buszpályudvar.

A Húrok hídja ( גשר המיתרים‎) ezen a helyzeten igyekszik változtatni – a csomópont felett ível, mintegy kaput alkotva, elegáns szerkezete pedig új jeruzsálemi szimbólummá kezd válni. 2008-ban adták át a 380 méter hosszú hidat, amelyet Santiago Calatrava spanyol építész tervezett, és az ősrégi Jaffó utcát köti össze a Herzl fasorral. Egyik oldalán gyalog is át lehet menni, de alapvető funkciója az, hogy az új, jeruzsálmi villamos zavartalaul szelje át a csomópontot.

A város átfogó, közlekedési koncepcióját  1995-ben készítették el, amelynek része volt a villamoshálózat kiépítése.

Csakhogy a hegyes-völgyes Jeruzsálemben sokan úgy gondolták, hogy ez a tömegközlekedési eszköz alkamazhatatlan.

Mások azt bizonygatták, hogy csak autóbuszokkal már nem lehet  megoldani a városi közlekedést, a levegő szennyezettsége és a régi város utcáinak zsúfoltsága elviselhetetlen,  metróról szó sem lehet a történelmi emlékeket rejtő terepen.

Ezen, jó zsidó szokás szerint, elvitatkoztak majd 7 évig, míg az effektív munka elkezdődőtt. Ez sem volt problémáktól mentes, így a tervezett 2006-os befejezési határidőt jócskán túllépve, talán augusztusban használni is lehet majd a most szellem-villamosként közlekedő járatot.

A hálózat első vonala, amelyet egyszerűen piros vonalnak neveztek, 13.8 kilométer hosszú, és a nyugat-jeruzselemi Herzl-hegytől az észak-jeruzsálemi Pisgat Zeev, 42 ezer lakosú negyedig vezet.

A vonalat, később, mind a két irányban folytatnák (a térképen szaggatott vonal jelzi).

A kihívást nem csak a nagy szintkülönbségek jelentették, hanem az is, hogy a híres-hírhedt Jaffó utcában a villamos kiszorította a gépjárműközlekedést.

Bár a jeruzsálmiak megszerették a gyalogos utcát, amit a Ben Jehuda környékén alakítottak ki a XX. század nyolcvanas éveitől kezdődően, de egy másfél kilométer hosszút, amely addig az egyik legforgalmasabb bevásárlóhely  volt,  nem tudtak elképzelni.

Az építkezés elhúzódása tovább borzolta a kedélyeket.

Pedig az elgondolás zseniális, és most, hogy már a villamosok próbajáratánál tartanak, a gránitburkolat is kész, a nehéz „műtét” után ébredező utca egy soha nem látott átalakulás kapujában toporog.

Még megvannak a régi, lerongyolódott üzletecskék, de már kinyílt néhány kávéház is, a régi, lepukkant házak falán megjelentek a rehabilitációs projekteket hirdető táblák.

A június eleji mérések szerint a Jaffó utca légszennyezettsége drasztikusan csökkent – a nitrogénoxid NO_x 2002-ben 151-es mértékéről 32-re.

A térképen kékkel jelölt vonalat  is villamosként tervezték eredetileg, de itt az autóbuszpártiak győztek. Legalábbis egyelőre.

A pálya, amely külön sávot biztosít a csuklós buszoknak, egy későbbi időben, talán, mire megszeretik a már működő villamost, átalakítható villamospályává.

Jelenleg az északnyugati, 47 ezer lakosú Ramot és a délnyugati, 32 ezer lakosú Gilo közötti szakaszon működik a kék vonal.

A városról szóló sorozat következő része:

Jaffótól Jeruzsálemig