Egy régi-új ajtó nyíilhat…

Közel két évvel azután, hogy a Kalandozásaim Magyarországon cikksorozat első darabját megírtam, egy újabb, markáns kalandot éltem át: a lányom, két unokámmal másfél hónapot töltött Magyarországon.

Lakást vett, mert tervei szerint néhány évet itt töltenének, hogy a gyerekek megtanuljanak magyarul, és megtalálják azt a helyet, ahol Európában élni lehet. Ebben a pillanatban nem úgy néz ki, hogy ez a helyszín Magyarország, bár sosem lehet tudni, hiszen Európa egésze elég problematikus manapság. Kanada nagyon jó hely, ha eltekintünk a hosszú, kemény téltől Montrealban… A lányom most úgy érzi, hogy egyre nehezebb számára elviselni az októbertől áprilisig tartó minuszokat…

A világ fergeteges gyorsasággal változik, és a globalizáció pozitív hatása, hogy ebből Magyarország sem tud kimaradni.

Hiába a politikai vezetés múltba révedő tekintete, a feudális viszonyok újraélesztésére való törekvése, a hipszter-nemzedék már most markánsan formálja a magyar valóságot is. Az elmúlt két év alatt az alulról jövő kezdeményezések, az egyes, vállalkozó szellemű emberek tettei elértek egy kritikus tömeget, amely, ha másutt még nem is, de Budapesten határozottan környezetformáló tényezővé vált.

A gazdasági válság hatásaként a városromboló „fejlesztések” megcsappantak, helyükbe a túlélésért küzdő személyes cselekvés lépett: valódi igényekre adott valódi válaszok. A gyönyörű az, hogy Budapesten a tetye-tutya önkormányzati vezetés, a kifejezetten vállalkozóellenes adórendszer dacára is megindult az aktivitás.

A belváros rehabilitációja azokból a lelkes kezdeményezésekből áll össze, amely hasznos funkcióval töltötte meg az üzlethelyiségeket, a lepusztult, kiüresedett épületeket, a gyatra lakásokat. A nap mint nap nyíló kávézók, éttermek, romkocsmák, turistáknak bérbeadott, felújított lakások apró pontok a városban, de mennyiségük növekedésével egyre inkább „összeérnek” – utcák, terek, városrészek újulnak meg általuk.

A lányom és az unokáim magyarországi tartózkodása alatt volt alkalmam megtapasztalni az ország reményteli és elkeserítő részeit is. Az egyedi történeten túl, a másfél hónapos „pillanatkép” elgondolkodtató, merem remélni, hogy nem csak számomra…

folytatása ITT