A városi kultúra sorozatunkban most egy programra  hívnám fel a figyelmet: október 29-én Jótékonysági Argentin Tangó Bál lesz a Budapesti Református Skót Misszió épületében – VI. Vörösmarty utca 51 . A jótékonysági bál célja a Piros Orr  Bohócdoktor Alapítvány támogatása.

„A Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány a gyermekek és idősek gyógyulásáért és vidámságáért dolgozik, mert hisz abban, hogy a nevetés a legjobb gyógyszer. Képzett bohócaink az elmúlt évek alatt több mint 150 ezer gyereknek és idősembernek hozták el a gyógyító nevetést, de mivel a vidámságból sosem elég, Alapítványunk folyamatosan bővíti a bohócdoktori rendelések számát, szerte az országban.”

A belépőjegyekből befolyt összeg tehát a beteg gyerekek gyógyítását segíti elő, a program részvevői, szervezői pedig önkéntes munkával járulnak hozzá mindehhez.

A program tánctanulással kezdődik, délután hatkor – teljesen kezdőknek, hogy már ugyanaznap este kipróbálhassák tánctudásukat!  Nyolc órától speciális divatbemutató – táncruhák, tánccipők. Ezt követi a tangó sütibár, hogy legyen elég energia táncolni a késő éjszakáig. Közben tombola és éjféli meglepetés.

Ebben a történetben az együttműködés magas szintje az igazán nagyszerű elem.  Két lány, aki szeret tangózni – állítólag ez egy „veszélyes” szenvedély, könnyen függővé válhat az ember – szóval két lány kitalálja, hogy ha már igy együtt vagyunk, jól érezzük magunkat, akkor csináljunk még valami jót…segítsünk olyanokon, akik kevésbé érzik jól magukat, bármilyen oknál fogva… Aztán ez a két lány – a bál után ezt még alaposan kibeszéljük, ezért az ötletgazdák neve maradjon addig „titok” – nekiáll szervezkedni… Már a programból is látszik, hogy eredményesen adták át a maguk lelkesedését másoknak.

Annak, hogy a XXI. századi város jobb legyen mint amit az előző évszázadban megéltünk, újra kell építeni a kisközösségek hálózatát. A közösségszervezés kemény, következetes munka, amelynek az alapja a közös cél –  közös program – közös élmény sorozata. Nem lehet elvárni bombasztikus eredményeket azonnal, de éppen az ilyen kezdeményezések lehetnek azok az apró lépések, amelyek a cél felé vezetnek. Amikor a XX. századi nagyváros elidegenedéséről szólnak, a „bűnös város” rettenetes vonásait emlegetve, tudnunk kell, hogy ez az elem, amire a legnagyobb hatása lehet minden egyes embernek, és sosem lehet elérni sem pénzzel, sem központi irányítással.

Kezdhetjük azzal, hogy köszönünk a lépcsőházban szembejövő idegennek, rámosolygunk, mert ha ma még nem is ismerjük, éppen ezekkel az apró gesztusokkal ismerhetjük meg a szomszédainkat. Egy olyan házban, ahol ismerik egymást az emberek, ott, a tapasztalatok szerint, nehezebb dolguk van a betörőknek, jobban vigyáznak a tisztaságra, a környezetre. Kezdetben ezek valóban kényszerközösségek, mint ahogy sok más közösség is az életünkben, de rajtunk múlik, hogy mennyire válnak valódi közösségekké. A közös célért végzett örömteli, közös munka az egyik legjobb közösségépítő módszer.

Táncra fel!  – a beteg gyerekekért, és nem kevésbé magunkért – egy jobb városért!